Chapter 16.

Fogalmam sincs, hogy meddig kergetőztünk. Nem gondoltam volna, hogy Minseok ennyire gyerekes, eddig azt hittem, hogy komolyabb a való életben, mert hát még is csak ő a legidősebb a csapatban. Egy idő után meguntam és inkább lehuppantam a kanapéra, Baozi pedig élvezte az győzelem édes gyümölcsét. Kivette az egyik zacskóból a már nem is annyira meleg kávéját, amire rá volt írva a neve. Jó ötlet volt ráíratni, hogy melyik kié. Felröhögött, majd visszaadta a zacskókat. És én... én csak ezért kergetőztem vele?! 
- Minseok, én kinyírlak - mondtam komolyan, nagyokat szuszogva.
- Adjak ollót? - húzta fel a szemöldökét komolyságot színlelve, ezt követően megcélozta a terem egyik távoli sarkát, leült és ott kezdte el iszogatni a kávéját. Ahj, Istenem. Nagyon vicces. Kiosztottam az italokat, a fiúk pedig mint a keselyük, úgy vetették rá magukat a sajátjukra. Mivel tesóm már rég lelépett dolgozni, ezért egyedül fogyasztottam el azt a hat darab süteményt és a két pohár forrócsokit.
- Figyi, Jongin - szólítottam meg a fiút az utolsó falat rágása közben, s mikor rám nézett, folytattam: - Tao mondta, hogy te tudod a Nowot.
- Mármint, Hyunseung és Hyuna egyik számát? - húzta fel a szemöldökét s ivott egy kortyot a cappuccinojából.
- Aha. SM papi üzente nekem, hogy kettő koreó helyett hármat kell előadnom, s mivel jelenleg nincs más ötletem, ezért a Nowra esett a választásom - osztottam meg az ötletem. - Már csak az a kérdés, hogy lehet-e mással táncolni, és hogy te elvállalnád-e azt, hogy eltáncolod velem.
- Szerintem lehet párban táncolni - ragadta meg az állát beszéd közben, gondolkodást színlelve. - Maximum a felügyelők csak téged néznek - Bólogatni kezdett. - Rendben, elvállalom! - Huncut mosolyra húzódtak ajkai.
- Köszönöm - hajtottam meg a fejem előtte. - S szabad tudnom, hogy te kivel tanultad meg?
- Kyungsooval - karolta át a mellette ülő csendes fiút, mire a másik zavartan lehámozta magáról haverja karját.
- A KaiSoo valódi - tettem le a kezemből a poharam és tapsikolni kezdtem. Egyszer megnézném, hogy hogy táncolják el együtt azt a táncot.
- Ami azt illeti, igen - komolyodott el Jongin. Elsápadtam. Szabályosan éreztem, ahogy a vér kitódul az arcomból. Ugye ezt most nem gondolja komolyan...? Tényleg járnak? Van értelme az életemnek! Nagyon durva. Kyungsoo egy kicsit engedett a merevségéből, majd közelebb csúszott a párjához, s átfonva a derekát a másik vállára hajtott a fejét. Jézusom, de cukik.  - De ez titok, Mira - mondta figyelmeztetően Kai, én pedig bólintottam egyet. Egyik rajongónak sem adom meg azt az örömet, hogy elmondom nekik a kettőjük kapcsolatát. Ugh, pedig a KaiSoo shipperek mennyire örülnének! 
- Kyungsoo, ugye nem baj, hogy Jongin táncolni fog velem? - kérdeztem meg óvatosan a srácot, mert miután megtudtam az új információt, kissé másképp tekintettem a dolgokra.
- Nem igazán örülök annak, hogy tapizni fog, de... de szeretném, ha megfelelnél a meghallgatáson - mondta, s hangja olyan őszintén csengett, hogy mentem pocsolyává olvadt a szívem. Legalább Kyungsoo olyan, amilyennek gondolatban leírtam. 
- Gyerekek, úgy beszélgettek, mintha nem is lennénk itt! - háborodtak fel egyszerre a többiek, s én a szívemre szorított tenyérrel fordultam oda hozzájuk. Elröhögték magukat arcom láttán, mire én csak nyelvet öltöttem rájuk.
- Skacok, skacok! Ha már a KaiSoo valós, a többi páros nem? - kérdeztem kíváncsian, az arcukról le tudtam olvasni, hogy mennyire repesnek az örömtől azért, mert egy mocskos yaoista került a társaságukba. Megszívtátok, angyalkáim. - A TaoRis igazi? - érdeklődtem az egymás mellett ülő párostól.
- Mit gondolsz, mit csináltunk a nővéreddel az ágyban? - tette fel a kérdését rezzenéstelen arccal Yifan. És? Attól még lehet reménykedni. - Társasoztunk?! - Olyan debil fejet vágott, miközben kérdezett, hogy muszáj volt röhögnöm. Kris a szemeit az enyéimbe fúrta, már vártam, hogy mikor fogom ismét meghallani a fejemben a hangját, de semmi nem történt. Tényleg csak képzelődtem volna?
- Hagyjátok abba a nyalakodást, már így is szauna van itt bent! - kiáltott fel Zitao mögém mutogatva, én sajnos lecsúsztam a látványról, mert mikor hátrafordultam, a KaiSoo páros éppen akkor rebbent szét. Basszus. 
- Na gyere, Mira. Először táncoljuk el a Nowot, majd utána gyakorolom veled a másik kettő koreográfiát - pattant fel a fotelból Jongin. Annyira rendes. De nekik nem is gyakorolni? 

   Bevallom őszintén, nagyon ideges voltam, mikor beálltunk a kezdő pozícióba és elindult a zene. Edinával tanultam meg a táncot, és vele azért volt könnyű, mert mikor hibáztam, akkor csak nevetett és kijavított. De most... felkértem Jongint, aki egy remek táncos, az EXO dancing machineja... vajon mit fog szólni? Kainak úgy kell magával rángatnia, mert elkezdődött a zene azon része, ahol már táncolni kellett. Az elején a páros résszel nem is volt nagy baj, de mikor Hyuna része következett, egy pillanatra leblokkoltam. Gyorsan pótoltam a mozdulatot, sikerült ritmusban maradnom.
Igazából, nem is volt annyira vészes. Mikor Hyunseung része következett, akkor Jongin teljesen meglepődött, mert én is táncoltam vele. A tapizós részeknél kicsit zavarban voltam, ami láthatóan megjelent az arcomon pír formájában.
Teljesen összhangban voltam a fiúval, s kellemeset csalódtam magamban, mikor egyetlen egy hiba nélkül végigtáncoltam vele a koreót. A végén a fiúk tapsolni, fütyülni és ordibálni kezdtek, s folyamatosan kántálták azt, hogy "Vissza, vissza!". Láttam Kyungsoon, hogy egy icipicit féltékeny, és mikor Kai mondta, hogy táncoljuk el még egyszer, visszautasítottam. Rossz volt látni Soo bánatos arcát, ezért inkább a másik kettő koreográfiára szenteltük a figyelmünket. Azt a kettőt már szólóban adtam elő, de azért Jongin felajánlotta, hogy táncolja velem. Az első hat perces koreómat könnyen megtanulta, úgy másolta a mozdulataimat, mintha Sharinganja lett volna. Ezt szóvá is tettem neki, erre Joonmyun felpattant a kanapéról és visítva rohant oda hozzám a táncolás közepén.
- Te is szereted a Narutót? - kérdezte csillogó szemekkel, a pulóverem markolva. A fiúk helyében egyből letagadtam volna azt, hogy ő a leader. Felhúzott szemöldökkel lehámoztam pulóveremről ujjait, majd levettem fekete ruhadarabot, hogy megmutassam a pólóm, ezzel válaszolva a kérdésére. - Ahw, Narutós póló!
- Oké Suho, most ne nyáladdzál! - rángatta el a közelemből a fiút Jongin bosszúsan, lelökte a kanapéra, majd odatrappolt a lejátszóhoz és újraindította a zenét. Egy nagyot sóhajtva dobtam el a pulcsimat, majd kezdtem el újra táncolni. Basszus, már nem érzem a végtagjaim. 

Kő kemény két és fél óra táncolás után végre tartottunk egy kis szünetet. Alig éltem, olyan szinten kifárasztott gyakorló társam. Jongin nagyon be volt pörögve, ezért rengetegszer eltáncoltuk mind a három táncot. Igaz, a Nowba csak negyedórás noszogatás után mentem bele, mert mint mondtam, megváltozott a nézőpontom, mikor megtudtam, hogy Jongin és Kyungsoo együtt vannak.
Amíg a srácok próbáltak, addig én földön feküdtem kinyújtott karokkal és lábakkal, s hallgattam a zenét, a lábak dobogását. Hogy jutottam el idáig? Hogyhogy ilyen hamar a barátságukba fogadtak? Mert abban biztos voltam, hogy a barátjuk lettem. Nem mondták ki kerek perec, hogy most te a barátunk lettél, hanem szavak nélkül, tettekkel is ki tudták fejezni.

Ha így haladunk Jonginnal, és ha Taóval is majd sínen megy a dolog, akkor hamarosan megragadhatom az álmom második fonalát. Remélem, a meghallgatáson is meg fogok felelni és nem okozok csalódást Jonginnak.

Jongin azt mondta nagy bölcsen, hogy az ő tanítványaitól elvárja, hogy mindig a legkiválóbb teljesítményt nyújtsák akár a színpadon, akár egy meghallgatáson. Lelkemre kötötte, hogy jó legyek, muszáj lesz jónak lennem! 
Oldalra döntöttem a fejem és behunytam a szemeim, úgy nosztalgiáztam a MAMA című számukat hallgatva.

Mennyit partiztunk Edinával, mikor ez a szám kijött. Ah, szép emlékek, szép emlékek. Vajon Edina jól bírja a melót? Talán most csak kiképzik? Remélem meg fog felelni az elvárásoknak. Szerintem nem minden nap lesz egy külföldi az SM alkalmazottja. 

Egy ismeretlen tapsikolós zene hangja töltötte be a termet, ezért muszáj voltam kinyitni a szemem és felülni. Azonnal leesett az állam, amikor megláttam a teljesen ismeretlen zene kezdő pozícióját: Kyungsoo feküdt alul, a lábait az égnek meresztette kis terpeszben, Joonmyun állt a talpain, ugyebár szintén terpeszben, Jongin és Chanyeol két oldalon fogták a srácok lábait, Baekhyun forever alone módban állt tőlük nem messze. Az öt fiú tapsolt a ritmusra, Sehun pedig egy ismeretlen mozdulatsort hajtott végre. Ez a felállás lenne a kezdő pozíciója ennek a számnak? Veszélyesnek tűnik ez az egymáson állásos valami. 
És akkor elkezdődött a rendes koreográfia... rendesen eltátott szájjal figyeltem a mozdulatokat, s próbáltam rájönni, hogy mi is lehet. Számomra a zene is idegen volt, még soha sem hallottam. Viszont tetszik a szövege, azt meg kell hagyni. Először még nem is foglalkoztam a zenével, először a táncmozdulatokba szerettem bele igazán. A zene is bejött, a refrén elbabonázott. De... mit jelent az overdose szó? És Overdose amúgy nem egy versenyló? Mindegy is, ezt én meg akarom tanulni, akármi is legyen.  Teljesen összhangban mozogtak, azt viszont furcsálltam, hogy a kínai alformáció tagjai nem táncoltak velük. Oké, arra rájöttem, hogy ez a zene koreai nyelvű, de akkor is. Egy bizonyos pontnál Sehun elmutogatta a már megszokott E-X-O-t, s ez után kezdődött a rapp, amit Chanyeol kezdett. Úr isten, ez a szöveg! "Megkóstollak és megiszlak. Az egész testem reszket, hiába kortyolgatlak, még mindig nem elég. A szomjúság az ujjaimig megborzongat, s foglyul ejt a pillanat. Ne állj meg, nagyon jó, nem tudok leállni." S ezután következett Sehun, majd Jongin.
- Srácok, mi volt ez? - pattantam fel a helyemről és kíváncsian odafutottam a többiekhez.
- Mikor interneteztél utoljára? - kérdezte Sehun szemrehányóan. Oh, bocsáss meg, hogy nem netezek egész nap. Joonmyun szikrázó szemekkel szemezett a fiatallal, aki csak hanyagul megvonta a vállát.
- A szám címe Overdose - mondta Jongin. Aha, és mit jelent az overdose szó? - Az overdose annyit jelent, hogy túladagolás - Áh, akkor így már jobban értem a szöveget. - A comeback dalunk. Mert tudod, comebackelünk - mosolygott kedvesen. HOGY MI?
- COMEBACK?! - a hangom a magas C-t ütötte. - És én erről miért nem tudok?
- Ezt most komolyan kérdezem, Miranda - Chanyeol elém állt és pókerarccal a vállaimra tette kezeit - Mikor interneteztél utoljára? - rázott meg finoman.
- Őszintén? - kérdeztem vékony hangon - Két hónapja - mutattam fel két ujjam, a nyakam behúzva. - Amúgy, mostanában csak arra volt időm, hogy megnézzem az email-jeim.
Füles egy "Nem mondod komolyan?" fejjel nézett rám, majd ellépett előlem.
- Szóval, ugye comeback van. Sajnos pár napja volt ez a kompkatasztrófa és ezért elmaradnak a comebackek és a műsorok. Mi már elkezdtük a promotálást Kínában - világosított fel JongDae.
- Akkor hogyhogy itt vagytok? - tettem fel egy fontos kérdést. Ha promóznak, akkor miért vannak itt? 
- Már... visszajöttünk - szólalt meg egy kisebb habozás után Tao. Miért válaszolt ilyen furcsán?
- A teaser képek már rég kijöttek, ajánlom őket a figyelmedbe - lökött vállon szórakozottan Luhan. - És amúgy hogy tetszik? Szeretnéd látni a kínai verziót is?
- Gyerekek, ez valami eszméletlen lett. A táncot majd muszáj lesz megtanítanotok, a rapprészeket meg majd megtanulom, a koreait és a kínait egyaránt - lelkesedtem. - És milyen kérdés az, hogy szeretném-e? Persze, ho-

- Először rappelünk, majd utána - vágott a szavamba Tao, majd megfogta a csuklóm, elhúzott a hosszú kanapéig és lenyomott rá. Miért kell ennyire sietni? Úgy is kéne nekik gyakorolni nem? Összehúzott szemekkel néztem, ahogy leül mellém, és melegítője zsebéből előhúz egy összehajtogatott A4-es lapot.
- Most komolyan alvás helyett szöveget írtál? - kérdeztem meglepetten, miközben elvettem tőle a lapot és szétnyitottam. A papír tele volt firkálva, s látszott, hogy nagyon nehezen ment Taónak az írás, mert írt és kifirkálta, írt és kifirkálta. A lap alján egy bekarikázott szöveg állt. Szegény, mennyit szenvedhetett vele. Tao természetesen kínaiul írta, de szerencsére a lap hátuljára leírta koreaiul is a szöveget, amit már megértettem.
- Koreaiul kéne rappelned, szóval azért írtam le hangeullal is - szólalt meg a szőke kínai. Igaza van. Mert ha esetleg kínaiul rappelek és felvesznek, talán elvárják majd, hogy ezek után kínaiul tanuljak. - S ezért inkább Chanyeoltól kéne segítséget kérned.
Sóhajtottam egy nagyot és még mindig a lapot nézve bólintottam.

Az idő visszafelé kattog. Megbabonáztak a nyomok, amiket itt hagytál a szívem egyik csücskében. Folyton visszavisz az emlékekbe. Régen csak mosolyogtál, de megváltoztál. Nem tudom elfelejteni azokat a szép időket, lassan megfojtanak. Ha az idő egy videó, akkor meg akarom nyomni a visszatekerés gombját. Húzd vissza a fájdalmas búcsú függönyeit. Most állítsd meg és tekerd vissza, állj meg a búcsúnál...* Ez nagyon jó szöveg lett. Tetszik.

- Akkor gondolom ezt is Chanyeol írta - lobogtattam meg a lapot Tao arcára nézve.
- Közösen írtuk - huppant le mellénk az emlegetett szamár, de olyan hirtelen, hogy ugrottam egy kicsit - Tao egyedül állt neki, de fél óra után ideges volt, mert nem jutott eszébe semmi. Segítettem neki.
- Értem - mondtam egy aprót bólintva. Várjunk... holnap van meghallgatás! JÉZUSOM! 
A többiek körénk gyűltek, valakik a padlóra, valakik a kanapéra. A lapnak szenteltem a figyelmem, majd szememmel átfutottam a sorokat, és egy remegő sóhaj után belekezdtem:
- Nae siganeun tto bandaero gane
  gyesokhaeseo nae mam hanguseok ane
  nega namgyeonoheun heunjeoge hollin deusi
  jakkuman chueok sogeuro nal deryeo gane
  utginam hadeon naega byeonhaega johatdeon geuttaega
  jiwojiji anha jogeumssik mogeul joyeowa
  sigani bidioramyeon nureullae rewind beoteun
  geodeobeoryeo apeun ibyeoriran keoteun**
Könnyebben ment, mint gondoltam. A fiúk halkan megtapsoltak, vagyis, kivéve Sehun és Yifan. Kíváncsian fordultam Yeol és Tao felé.
- Na? Szerintetek? Milyen volt? - válasz helyett csak felmutatták a hüvelykujjukat. Csak ennyi a reakció?
- Ebből elég is ennyi. Gyere, gyakoroljunk még. Holnap meghallgatás - ragadta meg a karom Jongin és állóhelyzetbe húzott. Félve Kyungsoora néztem, aki csak bólintott egy aprót, beleegyezésképpen. Akkor nem is láthatom az Overdose kínai verzióját? 

Jongin még a lelket is kihajszolta belőlem. Nagyon komolyan vette a tanár szerepét, és ha valamit véletlenül elhibáztam, újra kellett kezdenem az egész koreográfiát, még akkor is, ha mondjuk a végpozíciót rontottam el. Olyannyira begyakoroltatta velem a kettő szólótáncom, hogy a végén már úgy mozogtam, mint egy robot. Gondolkodás és hiba nélkül. A Nowot is sikerült összehangoltan begyakorolnunk, aminek még Soo is örült.
Jongin elkezdte tanítani az Overdoset, de semmi lélekerőm nem volt hozzá.
A térdeimen támaszkodva kapkodtam a levegő után, testem szó szerint úszott az izzadságtól, s nem volt épp kellemes illatom. Remélem van itt zuhanyzó...
- Na, gyerünk, Mira! A "Someone call the doctor"-től! Legalább csak a refréntől próbáld meg! - unszolt Kai. Haggyá' má' élni...
- Nem! Fáradt vagyok és büdös! - nyafogtam a padlót nézve - Fáj a lábam, a hátam és a karom! - folytattam tovább - Hagyj élni... - S miután kimondtam az utolsó mondatot, a földre csuklottam és kiterültem, mint egy elütött béka.
- Ha felvesznek gyakornoknak, ugyan ez lesz. Vért fogsz izzadni és bele fogsz dögleni, ha ilyen kicsi a tűrőképességed! - rántott fel egy hirtelen mozdulattal Jongin. Kicsi a tűrőképességem?! - Talpra, katona!

- Nem vagy egy kicsit hiperaktív? - címezte Tao az engem szadizó fiúnak a kérdést, majd ellökte a közelemből. Megmentő. - Inkább  pihenj egy kicsit te is. Holnap még lesz idő Mirával gyakorolni, a meghallgatás úgy is estefelé lesz - Ennyi. - Gyere te lány, megmutatom merre van a női zuhanyzó - ragadott karon a kínai. Az arca eltorzult - Siessünk, tényleg nincs valami jó szagod - Anyád.
Felhúzott maga után a második emeletre, majd megálltunk a hosszú folyosó végén egy ajtó előtt.
- Ez itt az egyik zuhanyzó. Az első emelet kivételével mindegyik emeleten van - biccentett az ajtó felé. - Hoztál magaddal váltó ruhát? - Kérdésére csak megráztam a fejem. - Rosszul tetted. Tudhattad volna, hogy ez lesz - dorgált meg. - Megyek, kérek kölcsön egy gatyát és pólót Minseoktól. Tiszta törölközőt, tusfürdőt, sampont és hajszárítót találsz bent. A ruhákat meg majd bedobom az ajtón - mosolyodott el, s még mielőtt megszólalhattam volna, már el is viharzott. Ez fura volt.

Eltátottam a szám, mikor benyitottam a zuhanyzóba és felkapcsoltam a villanyt. Nem is igazán lehetett zuhanyzónak nevezni a helyiséget, mert olyan volt, mint egy hatalmas fürdőszoba vécé és mosógép nélkül. A falak felhő mintájú csempékkel borították be, a plafont világoskék színűre mázolták, s ugyan olyan négyes lámpasorok voltak, mint a próbatermekben. A padló lefedését sötétkék csempével oldották meg. A hely két oldalán állt 5-5 modern zuhanyfülke, elhúzható fehér színű félkör alakú ajtóval. Velem szemben négy mosdókagyló foglalt helyet, mindegyik előtt a falon egy-egy tükörrel. Minden csillogott-villogott a tisztaságtól, látszott, hogy minden nap gondosan rendbe rakják. Az ajtó mellett bal oldalt egy nagy szekrény állt, jobb oldalt pedig egy egész alakos tükör. Ez nem semmi. Vajon a többi zuhanyzó is ilyen? Ah, ez sokkal jobb mint a lakásunkban az a picsányi, fürdőnek nem nevezhető valami. 

Becsuktam magam után az ajtót, majd bal oldalra léptem és kinyitottam a szem magasságban álló legelső szekrényt. Gondosan összehajtogatott hófehér törölközők hegyét találtam a polcon. Levettem az elsőt és széthajtottam, majd elmosolyodtam, mert az SM Entertainment logója volt az anyag szélére hímezve. A másik szekrényben bontatlan tusfürdőket és samponokat találtam, mindegyikből egy levendula illatút emeltem le a polcról. A bal szélen lévő legutolsó zuhanyzót céloztam be, levettem a cipőm és a zoknim, s meglepődve tapasztaltam, hogy padlófűtést alkalmaztak. Levettem a ruháim és gondosan összehajtogattam őket, a törülközőt a fülke mellett álló tartóra tettem, a tusfürdőt és a sampont pedig bevittem magam a zuhanyzófülkébe és az egyik sarokba helyeztem.

Gyorsan behúztam a kabin ajtaját, mert meghallottam az ajtó nyitódását.
- Hoztam ruhákat -  szólt Zitao. Ő itt van, én meg meztelenül állok egy vékony ajtó mögött. Zavarba ejtő.
- Tedd csak le - a hangom nem sikerült olyan határozottan, mint amilyenre vártam. Csak menj innen légyszi...
Összehúztam magam és a falnak lapultam, mert meghallottam lépteit, egyre közelebbről. A szívem hangosan dübörgött a mellkasomban, lélegzetem visszafolytottam.
- Iszom egy kicsit és megyek - válaszolt a gondolatban feltett "Mi az Istent akarsz már?!" kérdésemre. Hallottam, hogy megnyitja a vizet, s ahogy hangosan kortyolgatja az átlátszó folyadékot. Már viszketek az izzadságtól! Menj el, had fürödjek! Elzárta a csapot és egy kellemes sóhaj szakadt fel a fiú tüdejéből. Halványan láttam az ajtó mögül távolodó alakját, s egy pontnál... egyenesen a szemébe bámultam. Basszus, basszus, basszus! Nem húztam be teljesen az ajtót! Hogy lehetek ekkor gyökér?! Mindenféle hangkiadás nélkül húztam be az ajtót még jobban, hogy eltűnjön az a kis hézag. Tao kuncogni kezdett, majd kiment a helyiségből és becsukta az ajtót. Zakatoló szívemre szorítottam a kezem. Jézusom! Remélem nem látott belőlem semmit.

Megnyitottam a meleg vizet. A falnak dőltem és behunytam a szemem, hagytam, hogy rám ömöljön az a tömérdek víz. A meleg érzésétől teljesen ellazultam, s ha nem kapaszkodtam volna, lerogytam volna a zuhanytálcára. Körülöttem mindent gőz borított, a fülke falai bepárásodtak. Törökülésben leültem a tálcára. Félek a holnaptól. Megfelelek majd? Tetszeni fogok nekik? Fel fognak venni? Sikerül-e megragadni az álmom következő fonalát?  Elhajoltam a vízsugár elől, majd megragadtam a samponos flakont és nyomtam a tenyerembe a folyadékból. Alaposan bekentem vele sűrű hajam, s belemasszíroztam a fejbőrömbe. Görnyedten belehajoltam a vízbe, és leöblítettem a hajzatomat. Kezembe fogtam a tusfürdőt, majd a lábamra álltam. Tetőtől-talpig beledörzsöltem bőrömbe a folyadékot, majd jó alaposan lemostam magam. Még áztatom magam egy kicsit. Úgy sem én fizetem a vízszámlát. Újra leültem a tálcára, hátam a párás ajtónak vetettem s átkulcsoltam felhúzott térdeim.

Vissza kell mennem az erdőbe. Olyan nem lehet, hogy a farkasokat és John halálát... álmodtam. Egyszerűen képtelenség, kell valami magyarázat. Yixing... tőle kell megkérdeznem. Ő nem hazudna, ő nem olyan. Vagyis, remélem nem olyan, mint mondjuk Sehun vagy Yifan. Xing kábított el, ebben biztos vagyok, s lehet, hogy ő csinált valamit Edina memóriájával. Mert az egyáltalán nem normális, hogy a saját nővérem nem emlékszik a betegségemre! Meg az sem normális, hogy egy a kicseszett krónikus betegség csak úgy elillant! S itt van még Yifan is azzal a hülye gondolatátvitelével. Hogy a francba csinálhatta? És... és mi az, hogy Taónak szüksége van rám?! Meg fogok bolondulni, az biztos.

Felálltam, elzártam a vizet, elhúztam az ajtót és a törülközőért nyúltam. Megtöröltem a szemem, s a hajam, ezt követően még mindig az zuhanytálcában állva alaposan áttöröltem a testem. Az ajtó melletti szekrényhez csattogtam a ruhákért, s fejet rázva felnevettem, mikor megláttam a ruhakupac tetején egy összehajtogatott bokszer alsót. Felhúztam az alsóneműt, felkaptam magamra a fekete sportmelltartóm, majd felvettem a többi ruhát. Minseok ruhái nagyok voltak egy picit, a póló hosszú volt, a nadrágnak a madzagját pedig be kellett kötnöm, mert különben leesett volna a csípőmről.

A szekrénysorban találtam hajszárítót és fésűt -amik szintén újak voltak, s már meg sem lepődtem-, s az egyik mosdókagyló elé álltam, bedugtam a szárítót és megszárítottam a hajam. Mikor mindennel végeztem, elpakoltam magam után, a használt törülközőt a sarokban talált szennyes kosárba dobtam, megfogtam a saját szennyesem és a cipőm, lekapcsoltam a villanyt és elhagytam a helyiséget.

Meztelen talpam csattogott a padlón, ahogy sétáltam végig a folyosón. Lementem egy emeletet, majd mikor a próbaterem elé értem, megfogtam a kilincset és kinyitottam az ajtót. Még az ütő is megállt bennem. Pont akkor léptem be a helyiségbe, mikor Tao felugrott a levegőbe, kicsit féloldalasan megpördült és talpra érkezett. Jézus, ez veszélyes!
- Hogy tudsz ennyire veszélyesen élni? - érdeklődtem döbbenten, ők pedig egy emberként kapták oda a fejüket.
- Mármint? - kérdezett vissza Tao mosolyogva és karba tette a kezeit. Becsuktam az ajtót, majd a kanapé karfájának szélére helyeztem az összehajtogatott szennyesem.
- Itt csinálod ezeket a levegőbe ugrásokat, pörgéseket meg ki tudja még, miket tudsz. Hadonászol a botoddal és a kardoddal, pedig bármikor megvághatod vagy megütheted magad - hadonásztam beszédem közben.
- Ennyire aggódsz értem? - kérdezte, hangja halkabb volt, sötét szemeit az enyéimbe fúrta. Gyerünk Mira, ne hagyd magad! Nem vörösödhetsz el már csak ennyitől! Hiába győzködtem magam gondolatban, folyamatosan forrósodott fel az arcom, s egészen melegem lett. Elkaptam a tekintetem a fiú arcáról és lehajtottam a fejem lányos zavaromban.

- Most megint úgy beszélgettetek, mintha mi nem lennénk itt - zökkentett ki a pár másodperces zavaromból Baekhyun durcás hangja. Rájuk néztem, és meghajoltam bocsánatkérés kép.
- Gyere Mira, vegyük át még egyszer azt a szöveget - Chanyeol látva fintorom, maga elé helyezte a kezeit - Vagy inkább hagyjalak, s holnap reggel átvesszük? Nekem úgy is jó, de akkor holnap annyiszor kell elmondanod, amennyiszer én szeretném - kacsintott.
- Megegyeztünk, Yeol - A kanapén ülő felé nyújtottam az öklöm, ő pedig az én öklömnek ütötte a sajátját.
- Látom, jók a ruháim - biccentett felém Minseok - De vigyázz, az az egyik kedvenc pólóm.
- Neked mindegyik pólód a kedvenced, hülye gyerek - csapta vállon kissé agresszívan Jongdae. Ejnye.
- Kit hülye gyerekezel le, hülye gyerek? - Azta, ez volt ám a visszavágás.
- Vegyél vissza a hangodból, haver!
- Most meg mi bajod van?!
- Neked mi bajod van?!
- Mi bajotok van?! - csattant fel hangosan türelmét elvesztve Joonmyun. Idegesen felpattant a kanapéról, s felrántotta a kettő elhűlt jómadarat. Ezt megkaptátok, barmok. - Te erre mész, te meg arra mész! - lökdöste a terem két különböző sarkába a fiúkat. A többi srác megállás nélkül röhögött, már vörös volt a fejük, s én sem nézhettem ki másképp.

Zitaóhoz sétáltam, aki egyedül volt a terem másik sarkában. Miért is keresem mindig az ő társaságát? Behunyt szemekkel, felhúzott térdekkel és tarkójára kulcsolt kezekkel feküdt, mintha csak felülésezni készülne. Hogy lehet valaki ennyire gyönyörű arca? Akár egy porcelánbaba. Halkan lefeküdtem mellé és az oldalamra fordultam. Arra nem számítottam, hogy egyből kinyitja a szemét és velem szembe fordul. Kerek szemekkel néztem rá, s nagy levegőkkel próbáltam magam nyugtatni. Megijesztett.
- Bocsánat az előbb eset miatt - Először nem értettem, hogy mire gondol, de aztán leesett, én pedig elpirulva takartam el az arcom. Muszáj volt felhoznia?
- Istenem, hogy lehetek ennyire gyökér? - motyogtam. - Nem kell bocsánatot kérni, én voltam figyelmetlen.
- Akkor jó! - mondta szórakozottan. Kikukucskáltam az ujjaim közül és szembetaláltam magam hatalmas vigyorával. Oh anyám, remélem nem látott belőlem semmit!

- Balassi Miranda! - hallottam meg egy mély hangú valakit, aki a teljes nevemen szólított. Felpattantam a földről és szembefordultam az engem megszólító személlyel. Hinnye, az igazgató!
- Szia, Youngmin hyung! - köszöntek a srácok kórusban felettesüknek. Illedelmesen meghajoltam, a meghajlást az igazgató azonnal viszonozta.
- Örülök, hogy találkozhattam önnel - mondtam mosolyogva, bár a mondatom nem igazán gondoltam komolyan. Megvagyok én nélküled is...
- Szintén - biccentett egyet - Látom, összebarátkoztál a fiúkkal - mutatott a kanapén ülőkre. - Hogy haladsz a gyakorlással? Készen állsz a holnapi megmérettetésre?
- Mira maximálisan felkészült - jelentette ki határozottan Jongin. És ezt neked köszönhetem. - Én magam készítettem fel.
- Valóban? - pillantott rám az igazgató enyhe meglepettséggel az arcán. - Remélem tudod, hogy te most kivételezett vagy. Eddig nem volt olyan eset, hogy egy általunk kiválasztott személyt idol edzett. És remélem nem lesz ilyen több. Ezt még elnézem, de arra megkérlek, hogy ne hátráltasd őket a munkában - mondta ellent mondást nem tűrő hangom a szemembe nézve. Pofám leszakad!
- Mira nem hátráltat minket! - kelt azonnal a védelmemre Joonmyun. Olyan rendes.
- Ha te mondod - legyintett Youngmin igazgató - Mira, várlak az irodámban - azzal a fejes hátat fordított és eltűnt az ajtó mögött. Aha, várhat az irodájában. Azt sem tudom, hogy hol van.
- Én a helyedben mennék utána. Nem szereti, ha megváratják - fintorodott el Luhan. - Az irodája a földszinten van. Ha gondolod, megmutatom.
- Nem kell, köszönöm - utasítottam vissza a fiú ajánlatát. Odasétáltam a kanapéhoz, leültem a földre és felvettem meztelen lábaimra a tornacipőim. - Ha jól tudom, ma kell kitöltenem azokat a lapokat - emlékeztem vissza a tegnapi beszélgetésre. Kíváncsi leszek a kérdésekre.

A földszinten találkoztam a nővéremmel. Véletlenül nekem rohant, én pedig majdnem hanyatt vágódtam, de még idejében sikerült elkapnia a karom.
- Mira! - nevem üvöltése után magához ölelt. Most akkor észre sem vette, hogy kinek rohant?
- Mizu? Milyen a munka? - érdeklődtem lelkesen, miután sikerült lehámoznom magamról a karjait.
- Fárasztó. Egy hétig csak gyakornokoskodni fogok, jövő héten pedig majd élesben megy - Na, akkor jó a munka. - Tegnap este felhívott Gergő - Uh, basszus... én... teljesen megfeledkeztem róla! Megfeledkeztem a saját bátyámról! - Nagyon mérges volt, bár ezt meg is értem. Mondtam neki, hogy kaptam munkát, szóval úgy néz ki, hogy véglegesen ideköltöztünk. Ő azt mondta, marad Magyarországon. Még jobb is, mert tudod, nem annyira szíveli a koreaiakat - Ez így van. Pedig rohadtul nem tudom, hogy mi a baj velük.
- Értem. Majd én is beszélek vele. Viszont én most megyek, Youngmin igazgató vár az irodájában - Próbáltam leplezni a fintorom, de nem igazán jött össze.
- Mit csináltál? - húzta fel a szemöldökét.
- Szerintem papírokat kell kitöltenem - vontam meg a vállam.
- Rendben, menj csak. De előtte elmondok egy bizalmas dolgot - mondata végén már suttogott. Oh, mi lehet az? A fiúkkal kapcsolatos? Odahajolt a fülemhez, és halkan belesuttogta: - A srácok május huszonharmadikán megkezdik az első önálló koncertjüket. Ez egy baromi hosszú koncertsorozat lesz, egy állomáson a koncert kettő-három napos is lehet. A koncertsorozat "The Lost Planet" nevet kapta - Olyan fejet vágtam, mint aki pont akkor nyerte meg a lottót. Csillogó szemekkel, eltátott szájjal meredtem a nővéremre, s próbáltam elfojtani a sikításom. Ez igen! Úr Isten! Fogalmam sincs, hogy hol lesz az első, de muszáj lesz elmennünk! Remélem sikerül jegyet szereznem, mert hát... most már megvannak a kapcsolataim.
- Edina, ez valami fantasztikus! - tört ki belőlem egy kisebb visítás.
- Seoulban lesz az első, a jegyed meg már most le van rendezve. Sikerült lebeszélnem az igazgatóval. VIP jegyet kapsz, érezd magad megtisztelve - Hurrá, akkor még nagyobb esélye lesz annak, hogy összevernek a rajongók. De semmi gáz.
- Majd megköszönöm neki. Megyek is, szerintem most már irtó zabos. Luhan mondta, hogy az igazgató nem szereti, ha megváratják.
- Én meg Yifanhoz indultam - biccentett a lépcső felé. - Szia, majd találkozunk - ölelt magához egy pillanatra, majd elrohant mellettem.

Sikeresen megtaláltam az irodát, bekopogtam az ajtón. Megvártam, míg a fejes azt mondja, hogy "Gyere'", majd benyitottam. Tágas kis iroda volt az övé. Youngmin velem szemben ült egy fehér, papírokkal teli asztal előtt, az asztalon még volt kettő laptop és egy csomó ceruzatartó megpakolva tollakkal és grafitokkal. Bal oldalon egy tucat parafatábla volt a falra tűzve, a táblák tele voltak teleírt lapokkal és grafikonokkal, jobb oldalon pedig az SM logója díszelgett. A helyiség tele volt növényekkel. Az igazgató mögött egy hatalmas ablak állt, ami tárva-nyitva volt. Tetszik az irodája.
- Gyere csak be - invitált beljebb a férfi. Becsuktam magam után az ajtót, majd leültem az asztal előtti egyik fehér bőrfotelba. - Tudod, hogy miért hívtalak ide? - könyökölt az asztalra, ujjait összefonta. Ha azt mondom nem, akkor mit mondana?
- Öhm... azt hiszem, lapokat kell kitöltenem - nyögtem ki egy pillanat habozás után.
- Pontosan - csapta össze a tenyereit, majd kihúzta íróasztala egyik fiókját és elővett belőle egy vékony fehér mappát, amit azután odanyújtott nekem. - Adatlap, majd pár kérdés. Itt hagylak egy tizenöt percre. Nyugodtan csinálj magadnak helyet az asztalon - Felkelt a székéből, megkerülte az asztalt, majd egy mosoly után távozott az irodájából. Csak úgy itt hagy? Nem mintha egy sunyi kis sasaeng lennék, aki kutatni akar a kedvencei után, de akkor is. Kihúztam az egyik tartóból egy tollat, elvettem az asztalról egy könyvet, majd a szerzeményeimmel és a mappával felkeltem a fotelról. Nézhet nyugodtan hülyének, de a földön sokkal jobb. Elhasaltam a szőnyeggel kirakott padlón, a könyvre rátettem a mappát és kinyitottam.

Kérdezték a születési dátumom, lakhelyem, születési helyem, hova járok iskolába, nemzetiségem, anya és apa nevét, magasságom és súlyom, milyen és hány nyelven beszélek. Van-e valamilyen betegségem, szedek-e gyógyszert, meg ehhez hasonló más. A másik lapon olyanok voltak, hogy miért szeretnék gyakornok lenni, miért pont az SM-et választottam, mennyire tartom magam tehetségesnek, sportolok-e valamit, táncolni, vagy énekelni tudok-e jobban.

- Miért a földön fekszel? - hajolt felém az igazgató érdeklődve. Hát ő meg mikor jött be?
- Remélem most nem tart igénytelennek - mondtam, miközben összeráncolt szemöldökkel néztem rá.
- Dehogy. Mindenkinek vannak furcsa szokásai - eresztett meg felém egy vigyort. Nahát, nem is olyan bunkó, mint amilyennek elképzeltem. - Kész vagy? - ült le mellém törökülésbe. Leírtam az utolsó blokkot, majd odanyújtottam neki a lapokat és felültem. Olvasgatni kezdte az adataim, néhol meglepődött. - Negyvenhárom kiló vagy? Ha felveszünk, neked biztos, hogy nem kell diétáznod - nézett rám kidüllesztett szemekkel. - Nem vagy te egy kicsit sovány? Anorexiás vagy? - majdnem elröhögtem magam, de csak megráztam a fejem. Azért mégsem mondhatom, hogy a  betegségem miatt fogytam le ennyire. Hiszen már nincs is betegségem.
- Tudja, a gének - válaszoltam. Na, ez hihető is!
- Értem. Nem tudsz angolul? - tért át egy másik kérdésre.
- Nem. Elsőtől kezdve angolt tanultam, de nem tudok semmit - Hiába akartam megtanulni angolul, nem ment.
- Magántanuló vagy? Miért? - olvasta el a következő választ. Megint ki kéne találnom egy frappáns füllentést.
- Mert szó szerint kiutáltak az osztályból. Mocskos anorexiásnak neveztek és röhögtek rajtam. Besokalltam, és mondtam a nővéremnek, hogy magántanuló akarok lenni - Ebbe nagyon sok igazság van.
- Tudod, csak irigyek voltak rád - fogta meg a vállam és megszorította.
Azt a lapot kezdte nézni, amire a kérdések voltak rányomva.
- Oh, ezt bóknak veszem - szólalt meg hirtelen Youngmin. Tetszik a válaszom, mi? - "Nagyra becsülöm az SM Entertainmentet. Megérdemli az ügynökség, hogy a legjobbak között legyen. A leszerződtetett idoljaik fantasztikusak, és ez az igazgató és az itt dolgozó embereknek köszönhető." - Ennek a negyede nem igaz, de hát valamivel mégiscsak be kell vágódni, nem? Erőltetetten felnevettem.
- Így is gondolom - mondtam angyali mosollyal.
- Mira, úgy gondolom, nem is szükséges holnap külön az a szóbeli meghallgatás. Amit nagyjából tudni akartam, az úgy is itt van a papíron - Felkelt a földről, majd felhúzott engem is. Lehajoltam a tollért és a könyvért, s visszaraktam azokat helyére. Az igazgató visszatette a mappába a már kitöltött lapokat, majd a karórájára nézett. - Háromnegyed tizenegy. Meghívhatlak egy ebédre? - Miért hívott meg ebédre?!
- Hát, azt hiszem pofátlanság lenne elutasítani az ajánlatát, igazgató úr - szégyenlősen elmosolyodtam.
- Remek! Szereted a kimbapot? Tudok egy  éttermet, ahol nagyon finom.
- Még nem ettem kimbapot - ráztam meg a fejem.
- Itt az ideje megkóstolni. Van pulóvered?
- Fent a fiúk termében. Felmegyek érte - s már indultam is volna ki, de elkapta a csuklóm.
- Majd én felmegyek érte. Úgy is beszélnem kell a srácokkal - Beleegyezően bólintottam.

***

A kimbap isteni finom! Youngmin igazgató mind a kettőnknek rendelt egy-egy adagot, én az enyémet nagyon hamar megettem. Nagyon éhes voltam, de torkos is. Annyira, hogy a férfi tányérjáról elcsentem pár darabot, ő nem szólt érte, csak nevetett rajtam. A kimbap után megkóstoltam a makchangot, ami történetesen a nagy disznóbelet (vastagbelet) takarja. Először egyenesen tiltakoztam, s majdnem kifutottam az étteremből, mikor Youngmin összefogott egy kis darabot a pálcikájával és felém tartotta. Addig győzködött, míg be nem kaptam. Azonnal felcsillantak a szemeim, mikor rájöttem, hogy mennyire finom. Azon nyomban raktam egy kupaccal az asztal közepén álló kis sütőre. Italnak almabort rendeltünk, annak az íze is isteni finom volt. A rend kedvéért még megittunk kettő kis pohár sojut is.

Három órán keresztül az étteremben voltunk. Mindig volt témánk, sosem ültünk csendben. Általában Youngmin kérdezgetett. Mindent meg akart rólam tudni. Sokat érdeklődött a tánctudásomról, hány éve táncolok, mennyire jó a memóriám. Tudok-e csapatban dolgozni, tanítottam-e már más embereket táncolni, hallás után össze tudok-e rakni egy adott zenére koreográfiát. Ilyen, és ehhez hasonló finomságokra kérdezett rá, s én mindenre pontos választ adtam. Utána kérdezgetett az énektudásomról. Tudok-e, ha igen, mennyire, írtam-e már dalokat. Világosan megmondtam neki, hogy kappan hangom van. Ezután az elektronika jött szóba. Értek-e a számítógépekhez, s itt a szavába is vágtam, és mondtam neki, hogy mindenem az elektronika.

Sejteni kezdtem valamit, de még magam sem tudtam, hogy pontosan mit.

Étterem után az egész napot városnézéssel töltöttük. Az igazgató megmutatta a kedvenc helyeit Gangnamban. Nagyon furcsának találtam, hogy velem volt és nem dolgozott. Nem néztem ki volna ebből a fickóból, hogy ennyire rendes. Vagy lehet, hogy ez csak a látszat?

***

Este nyolckor értem haza. Youngmin szívesen elkísért, én pedig be akartam hívni egy kis sojura, de visszautasította, mert sietett vissza az SM-hez. Fáradtan caplattam fel a lakáshoz vezető lépcsőn, az ajtó előtt megálltam, majd lehajoltam és kihalásztam a szőnyeg alól a kulcsot. Ezek szerint még nincs itthon Edina.

Benyitottam a lakásba és feloltottam a villanyt. A kulcsot kihúztam a zárból, majd miután becsuktam magam után az ajtót, a kulcsot az ajtóból kiálló kis pöcökre csúsztattam.
Gyorsan lezuhanyoztam, felvettem a pandajelmezem, majd egy alapos fogmosás után kibotorkáltam a helyiségből.

Lekapcsoltam az előszobában a villanyt, majd vakon átmentem a szobámba. Fel se kapcsoltam a lámpát, bevágtam magam mögött a nyílászárót és fáradtan ledőltem az ágyamra.

Hú, de elfáradtam ma. Az igazgató lefárasztott a kérdéseivel. Nagyon izgulok a holnap miatt. Remélem meg fogok felelni az elvárásoknak.
_______________________________________________________________________________
*; **: Zhoumi - Rewind feat. Chanyeol; Chanyeol szövege magyarul és koreaiul. 

Christmas special~

- MINDENKI!

Egy emberként hagytuk abba a táncolást a próbateremben. Épp az Overdose gyakorlása elején tartottunk a fiúkkal, mikor akkorát ordított az igazgató, hogy még a falak is beleremegtek. SM papának meg mi a baja? A srácok egy hatalmasat sóhajtottak, majd egyszerre mondták, hogy "Végre, egy kis szünet!" és szuszogva elterültek a földön. Gyorsan kapkodták a levegőt, elfáradtak a folyamatos táncolástól. Talán kicsit túlzásba estem? Mivel még mindig ment a zene, ezért odarohantam a lejátszóhoz és kikapcsoltam a telefonom.

- Vajon a papi mit akarhat? - tettem fel a kérdést, s úgy tűnik, csak magamnak, mert kérdésem süket fülekre talált, nem válaszoltak. - Emberek! Ugyan úgy elfáradtam, mint ti, szóval szedjétek magatokat és keljetek fel!
Dühös hangom hallatán összehúzták magukat a földön, majd feltápászkodtak. Tao megtörölte izzadt homlokát, összeborzolta verítékes haját és odalépett mellém.
- Kicsit túlhajszolsz minket, nem gondolod? - Szaporán fel-le emelkedő mellkasa előtt összefonta a karjait és úgy nézett le rám, összehúzott, mérges szemekkel. - Olyan vagy, mint az elődöd!
- Tehetek én róla? - emeltem fel a fejem, hogy a szemébe nézhessek. - Nézd, nem szívesen teszem, de nekem ez a munkám. Muszáj gyakoroltatnom veletek a koreográfiákat, hogy jók legyetek a színpadokon.
- Mindenki ezt mondja...

- MAJMOK! MIRA! - az igazgató ismét üvöltött.

- Picsába is! - kezdtem nagyon ideges lenni, nem tudtam, hogy mi ennyire fontos. Basszus már, és ha épp valamelyikünk fürdik, vagy épp vécén van az mit csináljon?
- Gyertek, menjünk - lépett mögénk Joonmyun, majd tolni kezdett minket az ajtó irányába. A fiúk már rég kint voltak és ránk vártak türelmetlenül.
Mint egy csorda, úgy rohantunk le a lépcsőn, lábunk alatt dübörgött a járólap. Besiettünk az aulába, ahol már alig volt hely, mert az kiadónál leszerződtetett összes idol és az összes dolgozó bent volt a helyiségben. Körbeállták az igazgatót, aki minket nézett lángoló szemeivel. Most meg mi van?

- Na, végre - csapta össze a tenyereit, és sóhajtott egy nagyot, hogy lenyugtassa az idegeit. - Mint tudjátok, hogy ma Karácsony van, vagyis most lerendezzük gyorsan a karácsonyi húzást és majd délután ajándékozunk. - A tömeg bosszúsan felhördült. Hú, ez nekem új! Kíváncsi leszek, hogy kit fogok húzni! - Tudom, tudom! A húzást Karácsony előtt egy héttel szoktuk lerendezni, de sajnos elfelejtettem akkor szólni nektek, bocsánat! - Wow, tud bocsánatot kérni? - Viszont most tanácstalan vagyok. Gondolom ti is észrevettétek, hogy ez a: mindenki nevét felírjuk egy cetlire, s összegyűlik vagy nyolcvannyolc darab cetli és azt tesszük kettő sapkába, nem jött be... szóval, értitek! Nem tudom, hogy mi legyen - vakargatta meg a tarkóját.

- Ami azt illeti, nekem van egy ötletem - léptem elő a tömegből, mert a góré mondandója közepén eszembe jutott egy nem olyan frappáns, de használható ötlet.
- Na, mondjad csak, Mira - mosolygott rám a férfi, s ezzel a mondatával végleg megerősítette, hogy enyém a szó.
- Szóval - köszörültem meg a torkom hivatalosan. - Mi lenne, ha csinálnánk csoportokat? Úgy értem, hogy: idol csapatok, STAFFosok, karbantartók, egyéb, mint koreográfusok és társaik, stb. Na, és őket ketté osztani, majd az egyik rész neveit cetlikre felírni és sapkába rakni, majd úgy húzni. A másik csoport neveit azért nem írjuk fel cetlikre, mert majd őket fogják húzni. Mindegyik csoportból egy személy húz, és akiket kihúzott a személy, annak a csapata és az a csapat, akiket kihúzott fognak húzni egymás közt. Ja, és én nem megyek be az egyébbe, én a srácokkal vagyok - mutattam a hátam mögé bal hüvelyk ujjammal. - Amúgy, remélem érthető.
A tömeg hümmögni kezdett, az igazgatón pedig látszott, hogy tetszik neki az ötlet. Végül összecsapta a tenyereit, a napon már másodjára, majd elégedetten elmosolyodott.

- Hallottátok? Valaki írja fel az összes csoportot és csapatot, s valaki hozzon egy sapkát! - adta ki a parancsot.
- Itt a sapka! - Amber gonosz módon levette a fejemről a fekete, "XOXO" feliratú snapbackemet és odadobta az igazgatónak, aki kuncogva kapta el. Eltátott szájjal megtapogattam a fejem kétszer, majd megsértődve belevállaltam a mellettem álló röhögő Amberbe.

- Ja! - jutott eszembe még valami, mire az oszladozó tömeg megállt és visszafordult - Aki elmondja a másiknak, hogy kit húzott, annak ötven fekvő!
- Dicsértessék! - üvöltött fel Chanyeol, a fiú megnyilvánulása miatt Jongdae akkorát röhögött, hogy beleremegett minden.
- Olvastad azokat, amiket lefordítottam? - fordultam hátra vigyorogva füles haveromhoz.
- Aha. Tibi atya forever - bólogatott.
- Szóval. Gyerekek, én tényleg komolyan mondtam - szóltam fel újra. - Okosan, mert itt még a falnak is füle van.

Feloszlott a tömeg, mindenki ment a saját termébe, illetve irodájába, esetleg lakosztályába. A próbatermünkben leültünk a parkettára egy kört alkotva, majd elkezdtük nézni egymást értelmesen, egy két percig biztos, hogy nem szólalt meg senki.
- Szerintetek melyik csoportban vagyunk? Akik húznak, vagy akiket húznak? - tett fel egy okos kérdést Minseok.
- Nem tudom. Remélem mi húzunk - tapsolt kettőt csillogó szemekkel Yixing, ami igen ritka pillanat volt. Mármint, az volt ritka pillanat, hogy annyira be volt zsongva. Ugh, én is izgulok.
- És kiket szeretnétek húzni? - kérdezte Kyungsoo érdeklődve.
- Bárkiket, csak ne csajbandát - fintorgott egyszerre Tao, Sehun és Jongin.
- Egyetértek! - szólalt meg a többi fiú is.
- Sok esélyetek nincs. Ha pechesek vagyunk, márpedig azok vagyunk, akkor valamelyik csajhordát fogjuk húzni - romboltam le az elképzelésüket. - Én is pasihordát akarok húzni, nehogy azt higgyétek, hogy ellenetek vagyok - mentettem ki gyorsan magam, mert időközben olyan szemekkel néztek rám, mint akik képesek felnyársalni élve.
- Szerencséd van - kacsintott rám Zitao, mire megforgattam a szemeim.

Egy negyed óra elteltével Krystal szólt, hogy menjünk, mert összeírta azokat a csapatokat, akiket húznak majd. Az aula újra csordultig telt, alig lehetett mozogni. Igazából, kiment a fejemből, hogy kik is húztak, de az a lényeg, hogy mi is azok között voltunk, akik húzhattak. A fiúk bánatára az SNSDt húztam. Elégedetlenségüket csak akkor fejezték ki, mikor a próbaterem négy fala között voltunk.
- Ne már, baszki! - vetette le magát a kanapéra Jongin és elkezdett rinyálva kapálózni, mint egy kisgyerek, akitől elvették a játékát. - Cseréljük el Taeminékkel. Ők Leeteukéket húzták.
- Szó se lehet cseréről - mutatta fel a mutatóujját Joonmyun figyelmeztetően. - Ez jutott nekünk - mondta okosan. - Sajnos - tette még hozzá gyorsan. Most mi bajuk azokkal a lányokkal? Oké, én sem bírom a lánybandákat, de akkor is.
- Nem kéne átmennünk hozzájuk? - kérdezte unottan Baekhyun. Láttam rajta, hogy nincs ínyére a dolog. Meg is értettem. Édes, drága Taeyeonkával kavart, de a csaj dobta. Odaálltam Baekhyun mellé és együttérzően megpaskoltam a hátát. Ő bújós kiskutya módjára egy csontropogtató ölelést adott és a mellkasomba dörgölte a fejét.
- Magányos vagyok! - dünnyögött. - Kell nekem Taeyeon. - sírást imitált, ami tényleg olyan hihető volt, hogy még én is elhittem.
- Akkor szerezd vissza - paskolgattam a hátát folyamatosan.
- De hooogy?! - hisztizett tovább. Ah, szegény szerelmes Baekhyun.
- Héj, ő az én asszonyom! - rántott ki Bacon karjai közül Tao és "védelmezően" átölelt. Oh my gosh.

A fiúk lélekben felkészültek minden "rosszra", majd összeszedték magukat és végre átmehettünk a lányokhoz. Ők is épp gyakoroltak a koreográfusokkal, s mivel én vágtam a Mr. Mr. koreográfiáját, ezért észrevétlenül beálltam közéjük táncolni. Komolyan mondom, észre sem vettek, mondjuk meg is értem, mert eltörpültem mellettük, hiszen ők magassarkúban nyomták. Meg a tükörnek háttal táncoltak, szóval szerencsém volt. Az elejétől a végéig eltáncoltam velük, majd mikor teljesen elcsendesült a zene, felkiáltottam: - GERÁPPÁ!

Felsikítottak. Nem csináltak semmit, össze sem rezdültek, csak fülsiketítően felvisítottak hangom hallatán. Hát, én ezt nem így akartam. 
- Ne sikítsatok már! - tapasztotta füleire tenyerét Sehun.
- Mira bazdmeg - fordult hátra Sooyoung, tenyerét szívére szorítva. Gonoszan felkuncogtam arcát látva, nem gondoltam volna, hogy ennyire megijednek tőlem. Ennyik vagytok.
- Titeket húztunk, gyorsan zavarjuk le egymást között is a húzást, aztán hadd menjek tovább kínozni a fiúkat - böktem az ajtóban álló birkacsorda felé, ezt követően rájuk is kacsintottam. Mind a tízen megbotránkozott fejet bevágva ellenkeztek, de hidegen hagyott a nyafogásuk.

Taeyeon, jó leaderhez híven kiosztotta a maknaénak, hogy írja össze a neveinket, addig mi leültünk a padlóra és vártuk a csodát. Egy tíz perc után készek lettek a cetlik, azokat beraktuk Sooyoung sapkájába, én körbevittem és mindenki húzott. A fiúk nem mutattak semmilyen életjelet, mikor megnézték, hogy kiket húztak, de valakik tapsoltak is örömükben. Viszont azt tudtam, hogy akik örültek, azok a saját csapattársukat húzták. Én szerencsére Sooyoungot húztam, őt még kedvelem is. Csak azt nem tudom, hogy mit vegyek neki. Talán egy egyberuha megteszi.
- Srácok és lányok, tudjátok! - emeltem fel a karom, hogy szóhoz jussak. - Aki elmondja a másiknak, annak ötven fekvőtámasz a büntetése!

Sietősen elhagytuk a csajok termét, majd visszamentünk a saját kis "otthonunkba".
- Ezt nem hiszem el - sóhajtott fel Baekhyun, leült a kanapéra és arcába nyomta a tenyerét. Tuti, hogy Taeyeont húzta...
- Veszek neki tampont, baszki - ezt Sehun olyan komolyan mondta, hogy még én is elhittem. Képes lenne rá. Ez meg lányt húzott. Végül is nem volt megtiltva az, hogy elmondják egymásnak, hogy fiú e, vagy lány.

- Van Isten, gyerekek! - robbant be a terembe Zitao boldogan. Na... ez meg valamelyik majmot húzta.
- Igen. Isten itt van és figyel rád - szakítottam meg megnyilvánulását - Nos, srácok! Jöhet az Overdose? Ha jól emlékszem annál tartottunk.

- De Mira! - ragadta meg két kezével a pólóm Soo és kiskutya szemeket meresztett rám - Nem lehetne egy nap pihenő nap? Hiszen Karácsony van! - Öhm... rá se ismerek. Kyungsoo az egyik, aki általában nem panaszkodik, és csinálja. A kicsi angyali énem mikulásruhában azt csilingelte nekem, hogy adjak nekik egy nap szabadnapot és engedjem el magam én is, míg az ördögi énem krampusznak öltözve azt suttogta, hogy kínozzam őket.
- Na jó... legyen ez az egy nap pihi - Gondolatban leütöttem a kisördögöm, s lepacsiztam az mikulásruhás angyalommal. A srácok ujjongani kezdtek, s mielőtt kirohantak volna a teremből, a kiáltásommal megállítottam őket: - De holnap belehúzunk! Muszáj gyakorolni!
- Értettük! - tisztelegtek komolyságot színlelve, majd elhagyták a helyiséget, egyedül Zizi maradt velem. Legalább én is meg tudom venni Sooyoungnak az ajándékot. Már csak Taót kéne leráznom. 

- Na, hogyhogy szabadok vagyunk? - karolta át a vállam lazán Tao és rámvigyorgott. Lefejtettem magamról a karját, majd megcéloztam a kanapét, ahova lehuppantam. Zitao leblokkolva állt ugyan ott, ahol hagytam. Kuncogva megpaskoltam magam mellett a helyet, Panda végre vette a lapot és leült mellém.
- Kijár nektek is a szabad nap - mondtam bólogatva - Viszont most itt hagylak, megyek megvenni az ajándékot. Szerintem te is jobban tennéd - Magamhoz vettem az oldaltáskám, majd felálltam a szófáról.
- Majd egy kicsit később - nyúlt el a kanapén, hogy pihenhessen egy kicsit.

Elköszöntem a fiútól, és kilépkedtem a próbateremből. Taót sem értettem. Máskor ki szokta használni az alkalmat, mikor csak kettesben vagyunk, de... de most mégsem. Nem mintha nem örültem volna neki, csak furcsállottam. Talán rá is ráragadt a Karácsony Szelleme? Meglepődnék, ha igen. Gyorsan megrohamoztam az öltözőt, vettem egy jó meleg zuhanyt, majd átöltöztem utcai ruhába. Már léptem volna ki az ajtón, mikor eszembe jutott valami. Basszus... de... én nem is tudom, hogy mi Sooyoung mérete! Muszáj megkérdeznem! De akkor a büntetés is vállalnom kell. Fogtam hát magam és kirohantam az ajtón, egyenesen vissza, a lányok termébe. Remélem még itt vannak. 
- Yoona! - kiáltottam fel, mikor átléptem a küszöböt. Meg sem vártam, míg hátrafordul, ledobtam a táskám és nekifutásból ráugrottam a lány hátára, aki a súly hatására... nem görnyedt előre. Még csak meg sem érezte.
- Miújság, Tollpihe? - fordult hátra mosolyogva, miután leugrottam róla. - Még mindig könnyű vagy.
- Negyvenöt kiló vagyok. Híztam egy kilót! - újságoltam tapsikolva. Körbenéztem, szerencsém volt, hogy pont Young nem volt a teremben. - Lenne egy nagyon fontos kérdésem - s ekkor lementem fekvőtámaszba és számolni kezdtem. Egy, kettő, három...
- Most el akarod mondani, hogy kit húztál? - hökkent meg.
- Igen - lihegtem, mert már a huszadiknál elfáradtam, de nem álltam meg. - Segíts! Mi Sooyoung mérete? Ruhát akarok neki venni.
Már szólásra nyitotta a száját, de hirtelen megjelent az említett lány, ezért csöndben maradt.
- Mi van, Mira? Miért fekvőtámaszozol? - kérdezte a belépő. Talán ő elfelejtette, hogy ez a büntetés. 
- A FIATALSÁG EREJE! - üvöltöttem, de hogy miért, azt már nem tudom.
- A fiatalság ereje! - kiáltott fel röhögve Sooyoung is, majd ő is levetette magát a földre és fekvőtámaszozni kezdett. - Tisztára Rock Leenek érzem magam!
Nahát, lehet, hogy ő is szereti a Narutót? Szólok majd Joonmyunnak, hogy alapítsunk hárman egy klubot.  

Az ötven fekvő után egy szó nélkül karon ragadtam Yoonát, felvettem a földről a táskámat és húztam magam után a lányt ki, a folyosóra. Mondta, hogy segít nekem ruhát választani, s egy ruhaboltot is ajánlott, ahol szép egyberuhák vannak. Becéloztuk a lefelé vezető lépcsőt, viszont a lépcső felénél meghallottam valamit.
- Én Zhoumit húztam... - suttogta Key valakinek.
- ÖTVEN FEKVŐ! - kiáltottam fel a két személy megkeresése nélkül, Yoona felnevetett, s lesétáltunk a lépcsőn. Muszáj volt megtorpannunk az aulában, mert egyszerűen elvarázsolt minket az a hatalmas fenyőfa, ami ott fogadott minket. Egyáltalán ezek honnan szereztek ekkora fát? Majd mikor eszembe jutott Jongin, és az, hogy mit tud, minden világossá vált és gondolatban Nobel-díjat adtam a srácnak. Észrevettem Minseokot, aki egy hatalmas dobozt egyensúlyozva lépkedett le az épület másik felében álló lépcsőn, s megláttam Jongdaet is, aki mögötte röhögött a fiú szerencsétlenkedésén.

- Mira, Yoona,  álljatok meg! - üvöltött utánunk Yuri, s mellénk futott. Körbefuttatta a szemét a helyiségen, hasra feküdt a földön majd felnyomta testét karjaival és kitámasztotta a lábait, fekvőtámaszozásra készen. Már kérdezni akartam, hogy mit szeretne, de hirtelen fekvőzni kezdett. Na, ő is el akarja mondani, hogy kit húzott. Legalább betartják ezt a feltételt. 
- Most el akarod mondani, hogy kit húztál? - hökkent meg Yoona, megismételve önmagát.
- Igen - lihegett a másik lány, de nem állt le - Mira, guggolj le légyszíves - kíváncsian megtettem amit kér, majd közel hajoltam hozzá. - Mit szeret Tao? Közülünk te ismered a leges-legjobban - Hát ezt meg honnan szedte? Igaz, hogy volt időm kiismerni és ismerem, mint a tenyerem, de... 
- Vegyél neki valamilyen Gucci cuccot. Tudod, hogy mennyire megőrült érte - ajánlottam. - Esetleg egy nagy plüsspandát. Vagy karórát, esetleg valamilyen antik homokórát. Vagy...
- Vagy csak kereteztesd be Mira egyik képét és azt add neki - szólt közbe nevetve Yoona, mire belevállaltam. - Most meg miért? Szerintem örömtáncot járna.

Yuri megköszönte az ötleteket, majd miután végzett a büntetésével, eltűnt a szemünk elől. Ez a nap egyre jobb. Teljesen fel vagyok dobva. Még jó, hogy adtam egy nap szabadnapot a majmoknak. Yoonával egymásra mosolyogtunk, s újra megindultunk a kijárat felé.
- Mira, Yoona, álljatok meg! - Ne, ezt nem hiszem el! Azaz, akadályozzatok még! Mondja el az egész tetves épület, hogy kit húzott! Tiffany futott felénk. Lement fekvőtámaszba, s egyből tudtam, hogy jól gondoltam.
- Most el akarod mondani, hogy kit húztál? - hökkent meg újra Yoona, s újra megismételte önmagát. Mi van, beakadt a lemeze?!
- Igen - lihegett Tiffany és tovább nyomta a fekvőtámaszokat - Mira! Mit szeret Yixing? Tudom, hogy legjobb barátok vagytok, azért kérdezlek téged.
- Vegyél neki drogot, basszus! - keltem ki egy kicsit magamból, majd erősen megragadtam Yoona csuklóját és húztam magam után, ki, az üveg tolóajtón. Még az sem érdekelt, hogy egy pár lány ott lézengett az épület előtt, egyenesen leszartam, hogy elkezdtek sikítani, mikor megláttak minket. Gyorsan fogtunk egy taxit, majd beültünk az autóba. Barátnőm bediktálta a címet és nem érdekelte, hogy a sofőr felismerte.

Egy bő tíz perc alatt odaértünk, kiszálltunk és fizettem. Besétáltunk a boltba, köszöntünk az eladónak, majd válogatni kezdtük a szebbnél-szebb ruhák közül. Yoona mondta, hogy Sooyoung szereti a fekete szoknyákat, azokat kezdtük el nézni. Nem nézelődtünk túl sokat, egy egyszerű fekete, pánt nélküli combközépi érő egyberuhára esett a választásunk. Közben Yoona kikotyogta, hogy csapattársát, Yurit húzta, én pedig ráparancsoltam, hogy fekvőtámaszozzon, ő pedig akarva-akaratlanul lenyomta azt az ötvenet a bolt közepén. Ő Yurinak egy vörös, mélyen kivágott alul fodros szoknyát választott. Becsomagoltattuk az eladóval a ruhákat, én kifizettem mind a kettőt, kiérve az üzletből Yoona odaadta a piros szoknya árát és már mehettünk is. Fogtunk egy taxit, a visszaút is tíz perc volt. Az utat Yoona fizette, boldog karácsonyt kívántunk a sofőrnek és elhagytuk az autót.

Már kintről láttuk, hogy hogyan alakul az a szép karácsonyfa. Az égők már fent voltak, a fenyő fehér színben pompázott. Besétáltunk az aulába, ahol nagy volt a sürgés-forgás a fa körül. Mindenki díszíteni akarta azt a szerencsétlent, egymást lökdösték az idolok, mint a kisgyerekek. Tao is köztük volt, s mikor meglátott, elmosolyodott és odajött hozzánk.
- Hát ti meg hol voltatok?  - karolta át a derekam, mintha csak egy rendes pár lennénk. Viszont nem voltunk azok.
- Vásárolni - adott rövid választ Yoona.
- Elmondtátok egymásnak, hogy kit húztatok? - húzta fel a szemöldökét Zitao. Egy nagyot bólintottam, ezt követően levettem kezét testemről, mert időközben tenyere a fenekemre csúszott. Legalább ne mások előtt...  - Legalább fekvőztetek?
- Igen. Mira képes volt a bolt közepén rámparancsolni, hogy fekvőtámaszozzak - kuncogott barátnőm.
- Áhá. Ugye, hogy egy rabszolga hajcsár? - Úgy beszélgettek, mintha ott sem lettem volna és ez nagyon idegesített.
- Picsába is! - horkantam fel bosszúsan. - Én is itt vagyok ám!
- Tudjuk, Tollpihe - puszilta meg a fejem búbját a barna hajú kínai, s már ott sem volt, ment karácsonyfát díszíteni.
- Jártok? - súgta a fülembe Yoona kíváncsian. Én csak bánatosan megráztam a fejem. Már hogy járnánk?

                                                                         ***
A póbatermünkben ültünk, és vártuk a lányokat. Már javában délután volt, hét óra fele járt az idő. Nagyon hamar elment a nap, amit nem is bántam. Nagyon lefárasztottak, mert a nap folyamán még vagy tizenötször biztos, hogy megtaláltak engem. Kérdem én, honnan tudjam mindenkinek az ízlését? Mármint, hogy ki mit szeretne? Én is csak egy átlagos ember vagyok, nem tudok mindenkiről mindent. Nem tudom, hogy miért hiszik azt. Jó, oké, az igaz, hogy akik megkerestek, azoknak tudtam ötleteket adni, de... de azért legyünk már egy kicsit kreatívabbak!
A teremben halk karácsonyi zene szólt, s mi épp a Chirstmas Dayt énekeltük, mikor egyszer csak kopogtak, s leálltunk a dalolászással.
- Megjöttünk! - nyitott be hirtelen Taeyeon, mire Jongin és Kyungsoo ijedtükben lefordultak a kanapéról. Nevetnem kellett a két idiótán. Hát ezek nem normálisak. 
- Végre, már azt hittem, lehúztátok magatokat - morgott ellenségesen Sehun.
Összegyűlt a kis huszonegy fős csapatunk, majd kezdődhetett az ajándékozás.
- Én kezdek, én kezdek! - ugrándozott Jongdae, majd felállt és odaszökkent Joonmyun mellé. - Boldog Karácsonyt! - ölelte meg jó szorosan vezetőjét. Ez aranyos volt. 
- Oh, köszönöm - biccentett Suho és felállt, majd becélozta Tiffanyt. - Boldog Karácsonyt! - mosolygott a lányra. - Puszit és ölelést nem adok - tette hozzá komolyan. Te ünneprontó. Tiffany Yixinget húzta, ezt tudom. 
- Öhm, oké. Köszi - nyögte ki a lány és odafordult a mellette ülő Layhez. - Boldog Karácsonyt! - Tiffany belepuszilt a tenyerébe, majd a fiú arcának nyomta. Ah, ez olyan aranyos volt! És Yixing hogy elpirult! 

Nem szeretném levezetni azt, hogy ki kit húzott, de a legfontosabbakat azért elmondom. Először is, Sehun Sunnyt húzta. Igen, képes volt szegény csajnak tampont venni, de a tampon mellé kapott kettő snapbacket, szóval nem volt annyira dühös. Csak egy pofont adott a fiúnak, s ha akkor nem lettünk volna így összegyűlve, Sehun biztos, hogy visszaadta volna a lánynak.
Nagyon belekeveredtünk a közepén az ajándékozásba, s inkább leálltunk és újra kezdtük, s én kezdetem a második kört. Ugye én húztam Sooyoungot, aki nagyon örült a ruhának. Sooyoung húzta Yoonát, aki egy fekete szegecses magassarkút kapott. Yoona Yurit húzta, a lány is örült a ruhának. Yuri Taót húzta, Tao egy Gucci parfümöt kapott és egy pandás sapkát, amit leloptam a fejéről. Tao Bacont húzta, szerencsétlen fiú egy zacskó bacont és egy 'I love bacon" feliratú pólót kapott. Baekhyun Taeyeont húzta, s ezen az egész társaság meglepődött. Szegény Baekhyun hebegett-habogott, nagyon zavarban volt, félt, hogy el lesz utasítva az ajándéka. Barátnője -ha már mondhatom így-, mosolyogva elfogadta az ajándékot és még meg is csókolta a fiút. Kiderült, hogy Tae dobta azt a pasit, akivel kavart és bocsánatot kért Baektől, mire Baek szó szerint a nyakába ugrott. Olyan aranyosak együtt.

Taeyeon engem húzott, felálltam és odasétáltam hozzá.
- Boldog Karácsonyt! Remélem elnyeri majd a tetszését és a te tetszésed is - kacsintott rám, s én pedig nem tudtam, hogy ezt miért mondta. Ezt meg hogy érti? Talán... ne, ugye nem kérdezte meg Taót, hogy mit vegyen?! Már előre félek kibontani az ajándékot. Mosolyogva elfogadtam az ajándék táskát, s magamhoz öleltem a lányt. Kíváncsian belekukkantottam a táskába és azt várt, amit igazán nem akartam látni. Tao azt mondta, hogy piros fehérnemű szettet vegyen? Ez nem jó. Figyelmen kívül hagytam a fehérneműt, majd a másik, becsomagolt valamire pillantottam. Kivettem a táskából, s felbontottam. Ahogy bontogattam le az ajándékról a csomagolást, úgy telt meg a szemem könnyel. A csomagoló papírba egy bekeretezett kép volt bújtatva, a kép engem és Edinát ábrázolta, hatalmas vigyorral az arcunkon néztünk a kamerába. Hiányzol... nagyon hiányzol...
- Taeyeon... én... én... - Nem tudtam szavakba önteni, hogy mennyire köszönöm neki. Újra magamhoz öleltem vékony testét és nem engedtem el egy jó darabig. A felsőjébe markolva bömböltem mint egy óvodás, ő próbált nyugtatni kedves szavakkal, esélytelenül. Lassan elapadtak a könnyeim, de még midig nem engedtem karjaim szorításából. - Nagyon, nagyon, nagyon köszönöm! - dörgöltem minden szónál a fejem mellkasába.
- Szívesen - suttogta és kedvesen megpuszilta a homlokom. - Ezt Yixingtől kérdeztem meg, ő adta ezt a képet. Azt mondta, még ő készítette tavasszal.
- Majd neki is megköszönöm - szipogtam, elengedtem a derekát és a pulcsim ujjába megtöröltem az arcom. Körbenéztem a teremben, hát persze, hogy az összes fiú és lány minket nézett. Hogy lehetek ennyire hülye? Most biztos azt hiszik, hogy gyenge vagyok. A határozott, érzelem mentes arcom egyszerűen lebomlott, mikor megláttam azt a képet. Dühös voltam magamra.
- Na, és a másik ajándék hogy tetszik? - kuncogva súgta bele a fülembe. - Fel fogod venni?
- Ne haragudj Tae, de... de szerintem nem - suttogtam vissza. Reméltem, hogy nem hallják, hogy miről beszélgetünk. Tudom, társaságban nem illik sugdolózni, de ez nem igazán publikus téma. A lány valószínűleg észrevette rettegéssel és szomorúsággal átitatott arckifejezésem, ezért most ő volt az, aki átölelt.
- Még mindig bánt? - Sajnos a kelleténél egy kicsit hangosabban kérdezte; Zitao egyből felmordult és már csak azt éreztem, hogy kiránt Taeyeon karjai közül. Istenem, ne... nem szabadott volna, hogy megtudja Tao, hogy én elmondtam Taeyeonnak, hogy a fiú miket művel velem. Basszus, elcsesztem. Kész, vége...

- Nem megmondtam, hogy nem mondhatod el senkinek, ribanc?! - üvöltött az arcomba, miközben rázott rajtam egyet. Nem tudtam sírni, csak néztem félelmetes szemeibe, amik hirtelen színt váltottak. Éreztem a teremben a feszültséget, az többiek lélegzet visszafolytva figyeltek. Nem mozdultak, nem csináltak semmit. Csak figyeltek.
- Sajnálom... sajnálom... - motyogtam folyamatosan. Nem akarom. - Nyugodj le, Zitao, kérlek. Mit gondolsz, magamban tudom tartani azt a sok fájdalmat...?
- Leszarom, érted?! Ha azt mondtam nem, akkor nem - Ismét üvöltött velem, s ennek én voltam az oka. Igaza van... nem szabadott volna elmondanom senkinek sem. Most magamnak okoztam a bajt. Nem szólt semmit, erősen megragadta a csuklóm és elkezdett kifele rángatni. Próbáltam üvöltve kiszedni a karom, de annál erősebben szorított. - Üvölts csak, most már mindegy - rántotta meg olyan erősen a karom, hogy azt hittem, menten leszakad. Ez fájt...
- Engedj el, engedj el! - hiába való volt a kiáltásom. Senki sem jön elő, mindenkit hidegen hagy. Lerángatott a lépcsőn, át az aulán, az aula másik felén lévő lépcsőig, majd onnan le, az alagsorba. Tudtam, hogy hova megyünk, sajnos nagyon is jól ismertem azt a helyet. - Könyörgöm Tao, nem akarom! - Felsírtam. Megálltunk a jól ismert ajtó előtt, majd a falhoz lökött és közrefogta karjaival a testem. Nem akarom, nem akarom...
- Ezt nagyon elbasztad Mira! - sziszegte az arcomba. - Szerencsére, holnapra már egyik csaj sem fog emlékezni semmire, de attól még... megkapod a büntetésed - Ördögi vigyorra húzódtak ajkai, majd feltépte a mellettünk álló ajtót. Próbáltam tiltakozni, az ajtó keretet fogva próbáltam megakadályozni, hogy betoljon maga előtt a sötét helyiségbe, de sajnos, eredménytelenül. Segítsen valaki... Yixing, hol vagy...? Miért nem segítesz? Tao bedühödött, megfeszítette az izmait, s egy erős lökéssel belökött a szobába.

YIXING!


(Mit gondoltok: - erről az egész karácsonyi húzásról?
                             - Mira és Yoona barátságáról?
                             - Mira és Taeyeon barátságáról?
                             - Baekhyun és Taeyeon kapcsolatáról?
                             - Mira és Tao kapcsolatáról?
                             - a fekvőtámaszos büntetésről?
                             - a zárórésznek legyen folytatása?)

Chapter 15.

 Megdermedve néztem azt ajtót, miközben folyamatosan játszottam le magamban azt a mondatot, amit hallottam. Yifan hangját, amit a fejemben hallottam. Vagy tán csak képzelődtem? Nem tudtam eldönteti, viszont nagyon is valóságos volt. Lehet csak betett nekem ez a két nap, amit alvással töltöttem. De hogy hogyan is tudtam két napon keresztül aludni, az rejtély marad. Ha a próbateremben ébredtem, akkor mind a kettő napot ott töltöttem? És ki volt ott velem? Mert Dina biztos nem. És amúgy ez az egész Yifannal hogyan jött neki össze? Talán Yifan megfenyegette? Rengeteg kérdés merült fel bennem, szinte feszített az agyam és már fájt tőle a fejem. 

- Hé Mira, megkukultál? - csapott vállon nővérem, s a kezdetleges transzból egyből felébredtem. Fogalmam sem volt, hány percig álltam némán a bejárat előtt. Frusztráltan felsóhajtva túrtam bele a hajamba, majd a hosszú kanapéhoz sétáltam és elnyúltam rajta. Vajon Dina aggódott értem egyáltalán? Mert ha igazán aggódott volna, biztos nem csinált volna tornagyakorlatokat az ágyban Wufannal. Bár, meg kell hagyni, aranyosak együtt. 

- Aranyosak vagytok Yifannal - mondtam ki gondolatom egy töredékét és mosolyogva néztem a lányra, aki időközben leült, lábaimat az ölébe rakta. Ajkát résnyire nyitotta és elvigyorodott, szemei kétszeresére guvadtak, látszott rajta, mindjárt szétrobban a boldogságtól. - Amúgy hogyan is jöttetek össze? Hisz' még nincs egy hete, hogy megismerted. 

- Miket beszélsz, Mira? - kérdezte kedvesen. - Mi már középiskolás korunk óta ismerjük egymást, nem emlékszel? - Na, ez egy új információ. 

- Kellene...? - érdeklődtem felhúzott szemöldökkel. Középiskolás koruk óta? Azt meg hogy...? - Kicsit kiestek ezek az információk, biztos ez a két nap ártott meg. Elmesélnéd újra, hogy hogyan ismerkedtetek meg? - Nagyon kíváncsi voltam az előzményekre, mert ha Edina nekem ilyet mondott volna, arra biztos, hogy emlékeznék. 

- Mint tudod, én Kanadában születtem, egy jó pár évig ott is éltem. Oda jártam óvodába, általánosba és középiskolába is. Nos, a középiskolában ismerkedtünk meg Yifannal. Teljesen átlagos a sztori, hiszen osztálytársak voltunk. Egy időben mind a ketten ki voltunk rekesztve, mert ugye én magyar vagyok, Yifan pedig kínai. Abban az időszakban kezdtünk el beszélgetni, ismerkedni, együtt tanultunk, egymás mellett ültünk az órákon, egyszóval mindig együtt lógtunk. Kialakult köztünk egy szoros kapcsolat, kötelék, amit senki és semmi sem tudott volna szétszakítani. Egy év után összejöttünk, s már egy párként kezdtük a következő évet. Szerettük egymást, együtt voltunk jóban-rosszban. Aztán egyszer csak eljött az a bizonyos nap. 2007-ben az SM megrendezett egy meghallgatást, a cég felfigyelt rá és leszerződtették. Mérhetetlenül boldog voltam, de mégis csalódott, lelkileg összetört. Tudtam, hogy egyszer s mindenkorra, abban a percben mindennek vége közöttünk. Tisztán emlékszem, én óvodás módjára bömböltem a karjaiban, ő vigasztalt engem és folyamatosan mondogatta, hogy találkozni fogunk. Jól tettem, hogy hittem neki - Beszéde közben rátört egy kisebb érzelmi hullám, mikor a szakítós résznél járt, de tartotta magát, nem sírt fel. Mi van, ha tényleg igaz, amit az előbb mondott? S akármennyire ijesztő, hittem neki. Hiszen tök logikus minden, mert én először tíz éves koromban láttam Edinát, s valóban akkor 2007 volt. - Emlékszel? 2012. februárjában, mikor kijött a tizenhetedik teaser, ami Yifané volt... akkor én nagyon boldog voltam, fel-alá rohangáltam a házban, sikítottam és sírtam örömömben. Nagyon boldog voltam, mikor megláttam - kúszott arcára egy vigyor. Ami az illeti, emlékszem... erre tisztán emlékszem. Uram atyám, hogy tudtam én ezt elfelejteni? Dina most nem beszél zöldeket, tényleg igaza van! Éreztem, hogy egy kissé elsápadtam. Felültem, s törökülésbe vágtam magam, úgy néztem nővéremet, lesokkolva. - Végre újra egymásra találtunk, el tudod ezt hinni? Ilyen csak a filmekben van! A kis huncut nem ismert meg ám! Emlékszel az első találkozási napunkra, amikor azt hitted, hogy Tao bántani akar azért, amiért a próbateremben voltál? - Oh my gosh. Erre legalább emlékszik. - Mikor másodjára mentem vissza a kiadóhoz, véletlenül nekifutottam Yifannak, és mikor a teremben elkezdett rám mutogatni, nem ismert meg. Akkor jött rá, hogy én az a lány vagyok, akit szeretett, illetve szeret, mikor Tao ájultan hozott be téged a terembe és én idegeskedve rohantam utána. Megismerte az üvöltésem - kacagott fel hangosan és tudtam, a mesélés befejeződött. Lélegzetvisszafojtva hallgattam a történteket, s emésztettem a hallottakat. Minden világossá vált előttem. De akkor Yifan velem miért viselkedik olyan ellenségesen? 

- Edina, azt hiszem hiszek neked - bukott ki belőlem meggondolatlanul a mondat. Ha lehetett, még jobban nevetett, már a vállaimat csapkodta kínjában. 

- Na, és veled meg Taóval mi van? - komolyodott meg hirtelen, de az az izgatott mosoly nem fagyott le ajkairól. Megdöbbenten szemeztem vele, fogalmam sem volt, hogy ez a téma honnan jött neki. 

- Ezt meg hogy érted? - kérdeztem rá nyugodt hangon. 

- Ne játszd meg magad, te kis huncut. Látom ám, hogy hogyan néz rád! - lökte meg a vállam vidáman, majd megragadta mind a kettőt és közelebb hajolt hozzám. - Az előbb még a szobádban is volt. 

- Edina, te kicsit túlreagálod a dolgokat - tapasztottam rá tenyerem arcára és eltoltam magamtól. Arra nem számítottam, hogy galád módon meg fogja nyalni a tenyerem, hamar elkaptam és beletöröltem hajába a nyálát. - Betett neked ez a hancúr Yifannal - kuncogtam fel. - Szó szerint, betett. Hányszor is tornáztatok ebben a két napban? 

- Le se álltunk, egész nap toltuk az ipart - kiáltott fel s széttárta a karjait. Visítva röhögve vágtam mellkason, mert ezt az információt nem akartam hallani. - Vagyis, nem én toltam, hanem ő - kacsintott rám, én pedig szinte abban a pillanatban zavarba jöttem, ami ritka pillanat volt. Most komolyan, muszáj volt ezt megosztani? 

- Kapd be, Edina - morogtam az orrom alatt. 

- Visszatérve Taóhoz, örülök, hogy ennyire jóban lettetek meg minden, de a helyedben egy kicsit vigyáznék vele - Mosolya lehervadt az arcáról, kemény tekintetét az enyémekbe fúrta. Kíváncsian álltam a tekintetét, már vártam, hogy mit tudott meg Taóról. Ebből a nézésből azt veszem ki, hogy nem jót. Talán Taónak barátnője van, és a barátnője rájött, hogy jó barátságba vagyok vele, és azt hiszi, hogy el akarom venni tőle? Simán lehetne valóságalapja. - Ugye ki voltál ütve, és azt a két napot a teremben töltötted. Zitao mindig melletted volt, és... nos láttam tegnap, hogy olyan helyekre tévedt a keze, ahova nem kellett volna... Na, egyszóval folyamatosan tapizott. - Nagyon ledöbbentem. Hiszen... akkor ezért álmodtam azt, amit! Taóval álmodtam, és szinte ugyan ezt, de az álmomban még meg is csókolt. Vagy... az is megtörtént? Istenem, mondd, hogy nem! - És tegnap beszélgetett Chanyeollal kínaiul... érted. Chanyeollal. KÍNAIUL! - rázta meg a vállam, hogy nyomatékosítsa azt, amit látott és hallott. Na, nem is tudtam, hogy Chanyeol tud kínaiul. - Nem értettem tisztán, de valami olyasmit mondott Chanyeolnak, hogy szüksége van rád, meg hogy úgy is meg fog szerezni magának, ha kell, akkor erőszakkal. Na, akkor voltam azon a ponton, hogy péppé verem azt a gyereket - csapott bele öklével a tenyerébe. Ezt most hogyan értsem? Minek kellenék én neki? Miért? Hiszen sokkal idősebb nálam, nem tudom, hogy mit akarna egy gyerektől. Bármennyire hallatszik őrültségnek, megint hittem a nővéremnek, hisz' túl komolyan beszélt ahhoz, hogy ez csak vicc legyen. Zitaóval szemben is természetesen fogok viselkedni, nem akarom, hogy rájöjjön, hogy mit tudtam meg.

- Rendben Edina, vigyázni fogok. Én nem akarok tőle többet, csak jó barátja szeretnék lenni - nyugtattam meg, s megpaskoltam a vállát.

- Erre az egész szituációra csak ennyi a reakciód? - hüledezett. - Én a helyedben most azonnal mennék és megverném, vagy maximum egy pofont adnék neki.

 - Biztos nem merném felpofozni - komorodtam el hirtelen. Edinának ez minden bizonnyal feltűnt, mert apró mosolya ajkáról lehervadt és érdeklődő pillantásokkal illetett. - Az első találkozási napunkon valamiért megütöttem a vállát, de csak viccből, nem gondoltam komolyan. De... Szerintem Tao igen is komolyan vette, mert a szemei és az arckifejezése valahogy... elsötétült, ijesztővé vált  - borzongtam meg, ahogy felidéztem sötét szemeit. 

- Lehet csak hirtelen haragú - vonta meg vállát. - Látod, ezért  mondtam, hogy vigyázz vele - "fenyegetett" meg az ujjával játékosan. - Tartsd pórázon - kuncogott fel. - Hjaj, gondolhattad volna, hogy ilyen a valódi személyiségük? - kérdezte egy nagyot sóhajtva, miközben elnyúlt a kanapén. Kinyújtottam lábaim, majd lejjebb csúsztam és elfeküdtem Dina mellett úgy, hogy egy szinten legyen az arcunk. Fejet rázva felé fordultam. 

- Nem, komolyan mondom álmomban sem gondoltam volna - forgattam meg a szemeim. - Nem gondoltam volna, hogy Zitao ennyire komoly és... férfias, nem hittem volna, hogy Jongdae ennyire odavan a villámokért, nem hittem volna, hogy Yifan ilyen köcsög és még sorolhatnám...

- Hé, Wufan nem köcsög! - lökött meg olyan erősen, hogy ha nem kapaszkodok meg, biztos lefordulok a kanapéról. - Ezt nem tudom, hogy honnan vetted. Nem tudom miért mondasz ilyet, pedig veled is kedves.  - Na Edina, ezt elhibáztad. Bár, ha most belegondolok, ő nem emlékszik azokra, amiket mondtam neki. Nem emlékszik arra, hogy Wu mennyire ellenséges volt... illetve ellenséges velem és nem emlékszik arra, amikor miatta véraláfutásosak lettek a csuklóim. 

- Jójó, visszaszívom, nem tudom, ezt honnan szedtem - hazudtam. - Edina, emlékszel a farkasokra?

- Milyen farkasokra? - hökkent meg. Ne már, ezt is elfelejtette? Mi van vele? 

- Semmi, semmi. Csak... azt hittem, hogy már elmeséltem azt a műsort, amit még otthon láttam a farkasokról - mentettem ki gyorsan magam. Majd máskor elmesélem a valós sztorit és megpróbálom felnyitni a szemét. De előtte majd vissza kéne mennem az erdőbe. Felültem, majd úgy helyezkedtem el a kanapén, hogy a hátam a támlának támasztottam és Edina két térde közé ültem. 

- Amúgy... a teremben miért kérdezted meg, hogy van-e valami betegséged? - Rajta volt a sor, hogy kérdezzen.

- Csak... csak álmodtam... - vontam meg a vállam hanyagul.
Hogy lehet az, hogy egy betegség, ami születésem óta csak megkeseríti az életem... hirtelen eltűnik? Hogy lehet az, hogy egy betegség, ami miatt életemet akartam veszteni, mert már nem bírtam tovább... hirtelen köddé vált?
Már teljesen biztos voltam benne, hogy Yixing keze volt a dologban. Ő ugrott nekem azon a napon, mikor elvesztettem Johnt, és ő kábított el engem valahogyan. S mikor felébredtem, volt betegség... nincs betegség. 

Talán valamilyen természetfeletti ereje van? 

                                                                               ***

Hangos dörömbölés riasztott fel álmomból. Idegesen fújtattam egyet csukott szemmel, majd felnyitottam szemhéjaim és felültem az ágyon. Edina még békésen aludt mellettem, a zaklató pedig még mindig ütötte a a nyílászárót. Kinéztem az ágy mögötti ablakon, kint még javában sötét volt. Ki az isten lehet ilyenkor? Az órára pillantottam, ami negyed ötöt mutatott. A dörömbölés hangosabb lett, az a valaki elég idegessé válhatott. Nyöszörögve kikeltem az ágyból, majd a fejemre húztam pandajelmezem csuklyáját és kibotorkáltam a szobámból. A sötétben tapogatózva araszoltam el az ajtóig, felkapcsoltam az ajtó melletti villanyt és elfordítottam a zárban a kulcsot. Kedves látogatónk feltépte az ajtót, amivel majdnem leütött engem. Halálra válva szemeztem Yifannal, aki nagyon, de nagyon idegesnek látszott, szinte gyilkolni lehetett a szemeivel és most nem túlzok. 

- Mi tartott ennyi ideig? - kérdezte mogorván mindenféle köszönés nélkül. 

- Hajnali negyed öt van és még te vagy bunkó?! - csattantam fel hangom kieresztve azért, hogy Edina is felébredjen rá. Hát, már ne is haragudjon! Itt bunkózik nekem reggel korán? Eszem megáll, komolyan. Nem köcsög, tényleg...

- Vigyázz a szádra, Mira! - sziszegte fogai között. Ideges szemeit mélyen belefúrta az enyémekbe, s bár nem akartam, de álltam haragos tekintetét. Miért viselkedik így? 

"Keltsd fel Edinát, ribanc." - Kikerekítettem a szemeim. Ismét hallottam a hangját a fejemben! - "Na mi van? Hallod amit mondok, igaz? Tegnap este is hallottad, ugye?" - "kérdezte" gúnyosan. Ajkaimat résnyire nyitottam és ledermedve egy aprót bólintottam. - "Ez volt a célom." - hallottam meg hangos, gonosz nevetését a fejemben.

Talán hallucinálok? Keveset aludtam, azért képzelgek ilyeneket? 

- Yifan! - Edina boldogan kiáltott fel, a következő másodpercben pedig éreztem, hogy taszít rajtam egy kicsit, s már barátja nyakában lógott. Kris olyan szorosan és szeretettel ölelte magához, hogy én teljesen elképedtem. Egyszer ilyen, egyszer olyan. Kiszámíthatatlan.

Meguntam azt, hogy őket néztem, ezért visszacsoszogtam az új szobámba és levetettem magam a franciaágyra. Már éppen csuktam volna le a szemeimet azért, hogy még hunyjak egy kicsit, de a telefonom egy hangosat rezdült. Fogalmam sem volt arról, hogy ki üzent nekem Kakaon hajnalban. Belefúrtam a fejem a párnámba és úgy nyúltam a telefonért, majd vakon feloldottam a telefonzárat, s csak utána emeltem fel a fejem. Elakadt a lélegzetem, mikor megpillantottam, hogy ZiTao üzent nekem. 

Kris most ott van nálatok, ugye? 

Hirtelen jutott eszembe az, amit nővérem mondott Taóról. Mindegy. Úgy kell viselkednem, mintha nem tudnám. Lehet csak Dina képzelte be magának azokat a jeleneteket. Őszintén, annak sokkal jobban örültem volna.

                                                                                                                                              Igen, itt van. 

Akkor mond meg neki, hogy hozzon kávét. Fáradtak vagyunk mint az állat, és az épületben még ez az egyetlen kávégép is elromlott. T_T Ami amúgy nem is baj, mert szar kávét ad. XD

                                                                                                                     Értem. Majd szólok neki. :)

   Mira, hogy lehetsz ilyen hülye?! Ő írt egy regényt... én meg lereagáltam két mondattal. Nem vagyok normális. Remélem nem hiszi azt, hogy nem vagyok rá kíváncsi. 

Valami baj van?

   Na tessék. 

                                                                            Nem, nincs semmi. Csak fáradt vagyok, bocsi. ^^"

   Oh my gosh... és én itt nyafogok neki telefonon keresztül, amikor inkább neki kéne panaszkodnia. Hülye, hülye, hülye vagy Miranda. 

Semmi baj. Amúgy megírtam a szöveget. Szerintem állat lett. Király vagyok. *^*

Nevetnem kellett az üzenetén. Teljesen el tudtam képzelni, ahogy csillogó szemekkel dicséri magát. 

                                                                 Az vagy, ZiTao... :D Na, mentem öltözni. Majd megyünk. 

Nem válaszolt az üzenetemre, pedig látta. Nem bánkódtam rajta túl sokat, lezártam a telefonom és az ágyra tettem. Ráálltam a bolyhos szőnyegre, elkezdtem kibújtatni a lyukakból a pandajelmezem gombjait, majd levettem magamról a kezeslábast, amit többnyire pizsamának használtam. Egyből megcsapott a hideg, mikor a vállaimról sodortam le a puha anyagot. A jelmez alatt egy alsónemű és egy topp volt, az egész testem libabőrös lett a hidegtől. A ruhásszekrényhez sétáltam és kinyitottam, azt vártam, hogy majd a ruhák egy gombócban fognak kiszóródni, de tévedtem. Szépen össze voltak hajtva, csoportokba rendezve. Rá se ismertem a nővéremre, mert rá nem volt jellemző ez a rendszeresség. Megvontam a vállam, majd előszedtem egy fekete, bokánál gumis melegítőt és a narancssárga Narutós pólóm, amit még otthon, az egyik MondoConon vettem. A szekrény ajtaján belül egy fél alakos tükör kapott helyet, amiben meg tudtam szemlélni reggeli, zombi kinézetem. És én így álltam Yifan elé? Mondjuk, egyáltalán nem érdekel, hogy mit gondol rólam. Gyorsan magamra kaptam a ruhákat, felvettem egy fehér bokazoknit, s kiszedtem a ruhák közül egy fekete, fehér "Seoul" felirattal ellátott kapucnis pulóvert, abba is belebújtam és becsuktam a szekrényt. Zsebre tettem a telefonom, felhúztam egy pár magas szárú fekete tornacipőt, ami az ágyam alatti cipőrengetegben volt, majd elhagytam a szobám. 

A gerlepár a kanapén beszélgetett halkan, s akkor sem vettek észre, mikor elmentem mellettük. A fürdőbe akartam bejutni, de volt egy bökkenő, mégpedig az, hogy nem tudtam, hogy merre van a fürdő. 

- Hé, Edina. Merre van a fürdő? - Nővérem egy kicsit megugrott hangom hallatán, Wufan pedig ölni tudó szemekkel nézett rám. Most meg mi van?

- Pont előtted - morogta Kris. Hitetlenkedve nyitottam ki a hűtő melletti ajtót, s elpirulva jöttem rá, hogy igenis az a fürdő. A helyiség nem volt nagy, egy vécé, egy mosógép, egy zuhanyzó és egy mosdókagyló kapott benne helyet. Ez semmi a szállodai fürdőszobához képest... Beléptem a kis helyiségbe és behúztam magam után az ajtót. Elvégeztem a kis dolgom, majd kezet mostam, azután pedig megragadtam a fogkefét és a fogkrémet és megsikáltam vele fogaim. Egy gyors fésülködés után a tükörbe grimaszoltam, és megállapítottam, hogy mennyire rosszul nézek ki, majd elhagytam a fürdőszobát. 

                                                                             

                                                                              ***

- Majd akkor gyere! Az utca végén van az SM, szerintem látod is - bökött a távolban magasodó épületre Yifan unottan, majd behúzta az ablakot és egy szó nélkül elhajtott, s Edinát vitte magával. Hogy miért rakott ki Kris a kocsiból? Rám hárult a kávévétel, mert Yifan kerek-perec megmondta, hogy nem hajlandó nekik kávét vinni, mert lusták, mint az állat. Kissé bepöccentem és hozzávágtam a fejéhez, hogy ő sem különb, erre fel a szemei megint sötétek lettek és megint csak vicsorgott rám. Edina állította le. Mert ha nem állította volna le, biztos, hogy Wufan felpofozott volna. 

Egy nagyot sóhajtva tettem zsebre azt a kis köteg wont, amit Yifan adott a kezembe, majd bementem abba a kávézóba, ami előtt a kínai srác kirakott. Amúgy, csak nekem furcsa az, hogy ilyen korán nyitva vannak? Az órámra pillantottam, ami öt órát mutatott. 

- Jó reggelt! - köszöntem a bent lévőknek illedelmesen, majd a pult elé álltam. Az egyik eladócsajszi kedvesen megkérdezte, hogy mit kérek, s én monoton hangon elsoroltam neki:

- Egy forrócsokit, öt vaníliás lattet, két sima kávét cukor és tej nélkül és négy cappuccinot. Ja, és kérek még kettő fehér forrócsokit és hat darab browniet. 

Miután megkaptam a tizennégy poharat és a sütit becsomagolva, fizettem és kisétáltam az ajtón a két szatyorral a kezemben. Csak remélni tudtam, hogy a rajongók nem fognak ott lenni az SM mögött. De... miért is lenne nekem szerencsém, igaz?

Ahogy közelebb értem az épület hátsó bejáratához, úgy tódult ki fokozatosan a vér az arcomból. Egy mozdulattal felhúztam a kapucnit magamra, hogy legalább a származásom tudjam titkolni, mert tegnap este olvastam egy olyat, hogy csak azért vertek meg egy lányt egy koncerten, mert nem volt ázsiai. Csendesen, észrevétlenül lépdeltem egyre közelebb a tömeghez, majd elvegyültem közöttük. Rám sem néztek, azt hitték, hogy én is csatlakozom hozzájuk, ezért nyert ügyem volt. Azt hittem, hogy észrevétlenül el tudok jutni az üveg tolóajtóig, de tévedtem. Valaki lerántotta a fejemről a kapucnit, és annál fogva rántott hátra. 

- Hova, hova, nyugati kurva? - sziszegte az arcomba egy két fejjel magasabb lány. Az arca fehér volt mint a fal az eredeti bőréhez képest, s több vakolat volt rajta, mint az épület falán. Dühösen megragadtam csuklyámat fogó kezét, majd fintorogva lefejtettem az anyagról hosszú, műkörmös ujjait. Aish, hogy az ilyen ribik mindig megtalálnak... Vagyis, ha belegondolok, ez az első. 

- Mi közöd van neked ahhoz? - kérdezem vissza cseppet sem kedvesen. 

- Az oppáinkhoz akartál betörni, ugye?! - visította az arcomba. Jesszusom. 

- Nem erről van szó, bassza meg. Na, hagyjál már lógva, nekem be kell mennem - morogtam, majd már közelítettem volna meg az ajtót nyitó gombot, mikor az a csaj rárakta tenyerét, akadályozva engem abban, hogy ne nyomhassam meg. Kezdtem nagyon bepöccenni, szabad kezem ökölbe szorítottam, s sziszegtem az elfojtott dühtől. Ez nem lehet igaz. Húzz már el a francba!

- Dehogy kell bemenned, hova mennél te be?

Mérgesen előkaptam a telefonom, beléptem a KakaoTalk alkalmazásba és kikerestem Taót. 

 Gyere ide az ajtóhoz, légyszíves. Egy csaj elállja az utam és nem enged bemenni az épületbe.

Azonnal látta az üzenetem, s már pötyögte is be a választ. 

Megyek.

Megkönnyebbülten sóhajtottam egyet, zsebre tettem a telefonom, majd legsötétebb szemeimmel azt a lányt kezdtem el fürkészni, aki még mindig az utamat állta, és látszott rajta, hogy tényleg nem akar beengedni. Most komolyan, mi köze van hozzá?

Az üvegajtó kinyílt, s egy magas, kapucnis, napszemüveges, maszkos egyén jelent meg. Tudtam, hogy Tao az, ezért elmosolyodtam és intettem neki. Az ismeretlen csaj is a fiút kezdte nézni, s eltátotta agyonrúzsozott ajkait, a gombon tartott kezét a szája elé tette. ZiTao egy csepp félelemérzet nélkül sétált mellém, majd lazán a karjaiba kapott és visszasétált velem az épületbe. Még annyit hallottam, hogy a lány felsikít, a többi zaj pedig fokozatosan halkult el úgy, ahogy zárult a hangszigetelő üveg. 

- Most már leveheted ezeket - mosolyogtam rá, majd levettem róla a kapucnit, láthatóvá vált kócos, szőke haja. Leszedtem napszemüvegét, amit a pulcsija nyakára akasztottam, láthatóvá váltak gyönyörű, smink nélküli, karikás szemei. Lehúztam álla alá a fekete maszkját, láthatóvá váltak kívánatos ajkai, amiken egy halvány mosoly játszadozott. Egy másodperccel később azok az ajkak egy apró puszit leheltek orcámra, amitől azonnal elöntött a pír. Nem ismerek magamra. Miért csinálja ezt?

- Tudd, hogy tartozol nekem - mondta édes, kissé vékonyabb tónusú hangjával, amitől egyből hevesebben kezdett verni a szívem és reméltem, hogy nem hallja meg.

- Miért is? - kérdeztem vigyorogva, miközben Ő letett a földre.

- Azért, mert megmentettelek a rajongóktól - kacsintott rám, s beljebb sétáltunk az aulába, ahol két biztonsági őr és a recepciós volt. A recepciós, mikor meglátott, intett nekem, hogy menjek oda, én felhúzott szemöldökkel néztem rá és teljesítettem jelzett kérését. Nem nézett rám, mikor a pulthoz álltam, folyamatosan nyomkodta a számítógépet, fülében fültelefon volt. 

- Mira, SM papa üzeni, hogy kettő koreográfia helyett hármat kell majd előadnod - nem is nézett rám, úgy beszélt hozzám. Ne már! Ez olyan igazságtalan... miért nem elég neki kettő? Meg amúgy is, miért másokkal üzenget? Amúgy se láttam még ez a híres SM papát...

- Pazar. Mindegy, megoldom - dünnyögtem, inkább csak magamnak, majd ZiTao mellé szegültem, aki a második lépcsőfokon várt rám. 

- Na, mi a szitu? - kérdezte meg a kínai, mikor megindultunk a lépcsőn. 

- Kettő koreo helyett majd hármat kell bemutatnom - morogtam. - Amúgy, melyikőtök tudja a Nowot? Mármint, Hyuna és Hyunseung egyik számát. 

Időközben a terem ajtaja elé értünk, amit Tao kinyitott és illedelmesen előre engedett. 

- Jongin tudja a táncot - nézett a szemembe. - Azt szeretnéd majd harmadiknak? - kérdezte, s mintha feszültséget láttam volna barna szemeiben. Lehet csak megint képzelődöm. 

A teremben az összes srác jelent volt, Edina és Yifan a sarokban ültek és beszélgettek.

- Végre kávé! - ordított fel Minseok, s már csak annyit vettem észre, hogy a kezemben tartott zacskók eltűntek. 

- Hé! - kiáltottam rá. - A brownie és a kettő fehér forrócsoki az enyém! - futottam Baozi után, ő kis gonosz módon felnevetett és elkezdett futni előlem, körbe-körbe a tágas teremben.

Hát ezt nem hiszem el.