Az Erdőben vagyok, egy tisztáson, a méregzöld, térdig érő fűben állok. Kellemesen langyosan fúj a szél, a nap sugarai melengetik bőröm, madarak csicseregnek. Lehunyt szemekkel hallgatom az erdő hangjait, már-már félelmetesen nyugodt minden. Egy kéz nehezedik a vállamra, mire felnyitom a szemem. Yixing áll mellettem, kedvesen mosolyog. Nem szól semmit, vállam sem engedi el. Úgy érzem, mintha valami átszivárogna testembe vállamon pihenő tenyeréből. Szétárad bennem, felmelegíti belsőm, ereimben is ez az érzés folydogál, megkönnyebbülés jár át. Yixing tenyere zölden kezd világítani, majd a zöld fény egész testére kiterjed, s lassan engem is körbevesz.
***
***
Felnyitottam a szemeim, s felültem. Ásítottam, majd egy hatalmasat nyújtózkodtam.
Az álom túlságosan valószerű volt, még mindig éreztem a fiú tenyerét a vállamon, és azt az ismeretlen érzést. Tisztán láttam magam előtt a tisztást és Yixing mosolyát. Trükkös álom volt. Vajon jelent valamit? És miért Yixing szerepelt benne? Hisz' vele alig beszélek. Talán az az orvosi vizsgálat tett be nekem...
Magam mellé néztem, arra számítottam, hogy Zitaót ismét magam mellett találom, de ez nem volt így. Üres volt a hely, az egész ágyat én foglaltam el. Valamiért csalódottságot éreztem, pedig még haragudtam is Taóra azért, mert mellettem aludt.
A szobában félhomály uralkodott, nem tudtam, hány óra, ezért a falióra irányába néztem, de hunyorognom kellett, úgy tudtam csak leolvasni az időt.
Negyed hat...!
- Francba, ilyen nincs! - Tudtam, hogy elkéstem, már negyed órája bent kellett volna lennem. Ha jól emlékeztem, azt beszéltem meg Yifannal, hogy öt óra fele szoktak bemenni. Úgy ugrottam ki az ágyból, mintha megcsípett volna valami. Felkattintottam a kislámpám, majd gyorsan a nyitva felejtett szekrényemhez siettem. Nem nagyon néztem, hogy mit húzok ki a ruhakupacokból, sietni akartam, mert valahogy oda is kellett érnem az ügynökséghez. Előszedtem kettő zoknit, egy tiszta alsóneműt és sportmelltartót, majd a kezemben levő ruhakupacra tettem. A szekrényem oldaláról levettem egy oldaltáskát, majd belegyömöszöltem a ruháimat, az egyik zoknit kivéve. Leültem az ágyamra, a lábamra húztam a zoknit, majd lekapcsoltam a lámpát és kisiettem a szobámból.
A nappaliban nem találtam senkit és Edina sem feküdt a helyén. Az ágya vetetlen volt, a két takaró egy gombócban hevert az ágy végében. Az egyik párna az ablakpárkányon, a másik pedig nem messze az ágytól hevert a padlón. Nem akartam tudni, milyen dolgokat műveltek Yifannal, és szerencsésnek éreztem magam, mert olyannyira mélyen aludtam, hogy nem hallottam semmit. Igazán összepakolhattak volna maguk után.
Legkevésbé sem volt kedvem összerakni az ágyat, csak arra tudtam koncentrálni, hogy valószínűleg elkéstem. Nem törődtem azzal, hogy átöltözöm, cseppet sem érdekelt, hogy pizsamában fogom róni az utcákat. A fekete térdnadrágom nem keltett pizsama hatást, dinoszauruszos hosszú ujjú pizsama felsőmre pedig úgy is pulóvert vettem fel. Összehúztam a cipzárt és felhúztam a csuklyát, majd leültem a padlóra és felvettem a fekete tornacipőimet. Gyorsan beszaladtam a fürdőszobába a fésűmért, a fogkrémemért és a fogkefémért, majd kisiettem a helyiségből és a bejárati ajtó kilincsére akasztott táskámba tettem a magamhoz vettem dolgokat. Felvettem a vállamra a táskát, majd kinyitottam az ajtót.
Hideg, reggeli levegő csapott arcomra és fedetlen lábszáraimra. Levettem a kis pöcökre akasztott kulcsot az ajtóról, majd átléptem a küszöböt és becsuktam magam után a bejáratit. Bezártam az ajtót, a kulcsot pedig a táskám egyik kis zsebébe csúsztattam. Félhomály volt, az eget felhő takarta.
- Már csak el kéne jutnom oda - mondtam hangosan, a közelemben úgy sem tartózkodott senki.
Addig mindig autóval mentem a céghez, igaz, volt egy-két gyalogos eset, de akkor még a hotelban voltunk. Nagyjából megjegyeztem a lakásunktól az útvonalat, de azért mégis csak autóval közlekedtem. Nagyon sajnáltam, hogy nem volt telefonom, mert lettem volna olyan pofátlan, hogy felhívom Yifant és mondom neki, hogy jöjjön értem. Megtettem volna.
Egész testem libabőrös lett, a hideg behatolt ruháim alá, de nem akartam visszamenni a lakásba átöltözni.
Lesiettem a kék fémlépcsőn, majd a lépcsőn leérve kimentem a kapun, majd jobbra fordultam, az emelkedő utca irányába. Szinte azonnal megtorpantam. Zuhanyoznom kellett volna... Mindegy! Most már mindegy. Csak meg ne fázzak.
Mikor már az utcán sétáltam fel, eszembe jutott, hogy még karóra sincs nálam, ezért teljesen elvesztettem az időérzékem. S az is eszembe jutott, hogy pénz sincs nálam, pedig nem ártott volna, mert felmerült bennem az is, hogy taxival megyek. Ah, gyalogolok. Úgy sem lehet annyira messze.
***
Még hogy nincs olyan messze...!
Már a tüdőm köptem ki, mikor elértem az az utcát, ahol az S.M. Entertainment is van. Majdnem megkönnyeztem, mikor megláttam az épület előtti játszóteret, majd magát a hatalmas épületet. Idegesített, hogy nem tudtam, hány óra, kérdezni meg nem mertem, mert az utcán páran úgy néztek meg, mintha csak egy másik bolygóról jöttem volna. Vagy persze egy másik országból, a szituáció így már nem volt annyira furcsa. Eddigi ittlétem során egyszer sem láttam európai embert.
Nagy tömeg volt az épület előtt. A csuklyám jól a szemembe húztam, legkevésbé sem akartam, hogy meglássák az arcom. Miért vannak itt ennyien? Lassan közelebb férkőztem, lépésenként araszoltam előre. Szerencsére nem kellett lökdösnöm, mert arrébb mentek, szerintem azt gondolták, hogy én is rajongó vagyok. Óvatosan felnéztem, s körbekémleltem. Megláttam azt a csajt, akit anno megütöttem, ő úgy állt ott egy csapat lány alkotta gyűrű közepén, mint valami fő fő hadvezér. Nevetségesen nézett ki, nagy akaraterő kellett ahhoz, hogy ne nevessem el magam. Remélem nem vesz észre. Most nincs kedvem összetűzésbe kerülni vele.
Hangosan beszélgettek az ott levők, olyan érzést keltett, mintha a nagyon régi osztályomban, vagy egy vásáron lettem volna.
Átöleltem magam és dörzsölgetni kezdtem karjaim, mert még mindig fáztam. Bal lábam felemeltem, majd kicsit megdörzsöltem tenyeremmel, s így tettem a másik lábammal is. Elfojtottam egy ásítást, majd berogyasztottam az egyik térdem és összefontam mellkasom előtt a kezem.
Semmiképp sem akartam bemenni addig, ameddig azok a lányok ott voltak, mert azon nyomban eltávolítottak volna az ajtó elől.
Képesek lennének erőszakot alkalmazni. Ahogy én is, ha épp arra van szükség. Úgy is elkéstem, a majmok pedig biztos, hogy gyakorolnak. Joonmyun úgy is ráveszi őket. Jó segítőm lett.
Nagyon untam már, hogy szótlanul állok. Fáztam, egész testem átfagyott, sőt, még minimálisan a leheletem is látszott. Körbenéztem, megakadt a szemem egy barátságosnak kinéző alacsony lányon. Felé fordultam, majd megközelítettem.
- Izé... ne haragudj, hogy zavarlak - szóltam hozzá óvatosan, ő pedig érdeklődve nézett fel a telefonjából. Telt arca volt és nagy szemei, melyek nagyon erősen ki voltak húzva, és lila rúzs fedte ajkait. Basszus, remélem ez nem egy tipikus fanpicsa. - Meg tudnád nekem mondani azt, hogy... pontosan miért is álltok, illetve állunk itt? Kikre várunk? - tettem fel a kérdést, párszor átfogalmaztam a fejemben, mielőtt feltettem. A lány pár pillanatig szótlanul méregette az arcomat, s láttam, hogy meglepődött, mikor rájött, hogy nem vagyok koreai, sem ázsiai. Légyszi, légyszi, ne borulj ki...
- Az EXO-ra - Hangja idegesítően vékony volt, mint általában a koreai lányoknak. Általában? Szinte az összesnek ennyire idegesítő a hangja. Válasza meglepett, ami szerintem az arcomra is kiült, mert felhúzta szemöldökét. Hová mennek ezek?!
- És meg tudnád mondani, hogy hová mennek? - kérdeztem mosolyt erőltetve az arcomra, a fogaim között préseltem ki a szavakat. Valahogy elkapott egy kisebb idegesség hullám.
Legalább szólhattak volna! Tao is szólhatott volna! Olyan biztos nincs, hogy csak ma tudták meg! Mert ha igen, akkor megpuszilom Sehunt! Jó... ez nagyon beteg volt most tőlem.
Nem kaptam választ a kérdésemre, a lány csak megrázta a fejét, majd elfordult, s otthagyott, hozzácsapódott kettő másik lányhoz. Biztos hogy tudja, csak hazudik. Lehet megijedt tőlem. Felkelés után elfelejtettem tükörbe nézni.
Körbefuttattam a szemem a tömegen. Észrevettem, hogy egyre többen lettünk. Mindenfelől szivárogtak oda rajongók, fényképezőkkel és kamerákkal a kezükben.
A vér fagyott meg bennem, mikor találkozott a tekintettem azzal a sátánivadékkal. Ő is egyből felismert, majd először meglepődött, de utána rendezte arcvonásait és egy kaján vigyorra húzódtak vörös rúzsos ajkai. Hátradobta a haját, majd mondott valamit a köréje gyűlt lányoknak, akik egy emberként fordultak felém, arcukon ugyan az a vigyor terült el. A lábam a földbe gyökerezett, pánikba estem, a szívverésem pedig felgyorsult. Nyeltem egy hatalmasat, mikor elkezdtek felém közeledni. Izzadtak a tenyereim, amiket a nadrágomba töröltem. Futás, Mira... ki fognak nyírni! Elevenen megnyúz ez a csaj!
Egyre közelebb jöttek, az agyammal újra tudtam gondolkodni. Ösztönösen lépdeltem hátra, felhúzott szemöldökkel, s merészen néztem a lány szemébe. Fogalmam sem volt, hogy az a hirtelen adrenalin löket, ami elárasztotta egész Lényem, honnan jött. Abban biztos voltam, ha ő ennyire keménykedni akar, akkor elveszem a kedvét.
Pár méter választott el, nagyon közel voltak. Hirtelen sikított fel a többi lány, mire én is, meg az a csapat csaj is azzal a sátánnal az élen az üvegajtó felé fordultunk, ami két oldalra tolódott.
Először kijött pár őr, meg pár ismeretlen ember, majd a rajongók elé álltak kitárt karokkal, hogy visszafogják őket. A tömeg kénytelen volt szétnyílni, mert kettő darab fekete, besötétített ablakú nagyobb autó, vagy furgon gördült az épület elé.
Lassan kezdtek kiszivárogni az épületből a srácok. Az első Yifan volt, fel lehetett ismerni magas termetéről. Észrevétlenül oda kéne mennem, és megkérdeznem, hova mennek. Vagy az öngyilkosság lenne, és inkább az egyik biztonságitól kéne érdeklődnöm. Eszeveszetten visítoztak körülöttem, és kattintgattak a fényképezőjükkel és fényképeztek a telefonjaikkal. Sorban sétáltak ki a többiek is, s habár az összesen maszk volt meg szemüveg, és csuklyában is voltak, az összeset felismertem. Még nagyobb lett a késztetés arra, hogy odamenjek, de még élni akartam egy jó ideig. Hosszú-hosszú ideig.
Lassan körbepillantottam, szerencsémre a többi lány el volt foglalva a nyáladzással és sikítozással. Araszolni kezdtem a hozzám közelebb álló fekete autó felé, amibe Tao is beszállt. Vele akartam beszélni, bár nem igazán tudtam, hogy miért. Elfogott az a jól ismert késztetés. Egyre közelebb értem, már az ablaknál jártam, ami le volt tekerve. Óvatosan mozogtam, nem akartam feltűnést kelteni. Elvileg én vagyok a koreográfusuk. Akkor miért is bujkálok? Bár, szerintem erre egyszerű a válasz.
- Pssz, Zitao... - súgtam be halkan a kocsiba, mikor felismertem. Levette a szemüvegét, maszkját az álláig húzta és érdeklődve fordult felém.
- Hát te? - rántotta fel a szemöldökét, érdeklődve, már-már ijedten nézett, én pedig nem erre a reakcióra számítottam. - Téged még nem szoktak meg, nem is tudják, hogy itt dolgozol. Nem akarom, hogy szétszedjenek.
- Kösz, hogy aggódsz értem - forgattam meg a szemeim. - Hova mentek?
- Nézzétek, ez meg mit csinál?! - hallottam meg egy visítást mögülem.
- Mira, menj innen, amilyen gyorsan csak tudsz! - Ingerülten kiáltott rám Zitao, s bár nem állt szándékomban, mégis megijedtem tőle egy kicsit. Hatalmasat nyeltem, egy szó nélkül egyenesedtem fel, majd kezdtem el rohanni a nyitott ajtó irányába. Az őrök és azok az emberek nem állták el az utam, mert megismerték az arcom. Sőt, még segítettek is, mert az a lány, aki meglátott engem a nyomomba szegődött, de az egyik biztonsági őr lefogta és elcipelte onnan.
Berohantam az ajtón, majd beljebb futottam oda, ahol már nem voltam látható. Dübörgő szívemre szorítottam a tenyerem, majd a falnak támaszkodtam és felnevettem. Ez tényleg öngyilkosság.
Visszaosontam a még mindig nyitott ajtóhoz, s kidugtam a fejem. Épp láttam, hogy becsukták az ajtókat, majd elindították a motorokat és elhajtottak. Az idegesség ismét átvette az uralmat, ökölbe szorítottam a kezem, s beljebb mentem az épületben. Miért nem szóltak?! Megcéloztam a portást, azzal a céllal, hogy megérdeklődöm, hova mentek. Még csak lecseszni sem tudom őket. Francba, el kéne már egy telefon.
Visszaosontam a még mindig nyitott ajtóhoz, s kidugtam a fejem. Épp láttam, hogy becsukták az ajtókat, majd elindították a motorokat és elhajtottak. Az idegesség ismét átvette az uralmat, ökölbe szorítottam a kezem, s beljebb mentem az épületben. Miért nem szóltak?! Megcéloztam a portást, azzal a céllal, hogy megérdeklődöm, hova mentek. Még csak lecseszni sem tudom őket. Francba, el kéne már egy telefon.
Az épületben kellemesen meleg volt, szép lassan felmelegítette átfagyott testem.
- Jó napot - tenyereltem a pultra, s már azt hittem, hogy nem hallotta a portás, mert annyira el volt foglalva az egyik monitorral. Vigyorogva fordult felém, amit nem tudtam mire vélni.
- Mira, tegezz, rendben? Munkatársak vagyunk - mondta, mosolya nem hervadt le.
Felsóhajtottam, majd hátat fordítottam neki, előre sétáltam pár métert, és visszafordultam felé. Érdeklődve figyelte, hogy mit csinálok. Mosoly erőltettem magamra, a pult elé sétáltam, majd rátenyereltem, mint az előbb.
- Szia - Ezúttal tegeztem. Nézett pár pillanatig, majd felnevetett. Nem vagyok vicces kedvemben.
- Így már jobb - helyeselt bólogatva - Gratulálok a második helyezésért! Nagyon kitettél magadért! - kacsintott rám. Nem fogtam fel elsőre, hogy ezt miért mondta, viszont derengeni kezdett valami a tegnapi napról. Az ivóverseny. Soha többet nem fogok benne részt venni.
- Ne tudd meg, mennyire rosszul voltam utána - sóhajtottam, szemem pedig megforgattam. - Legalább nyertem valamit én is?
- Aha. - Felhúztam a szemöldököm, mert a kérdésem nem gondoltam komolyan. Lehajolt, majd rakodni kezdett valamit a pult mögött. - Bingó.
Felegyenesedett, majd egy üveg sojut nyújtott felém, az üveg nyakára masnit kötöttek. A plafonra szegeztem a tekintetem, eldünnyögtem pár magyar káromkodást, majd visszanéztem a férfira, s vonakodva elvettem tőle az üveget. Én meg nem iszom.
- Kösz - biccentettem, majd széthúztam az oldaltáskám cipzárját és belecsúsztattam az üveg alkoholt. Majd odaadom Edinának.
- Oh, jut eszembe. Szerintem még be sem mutatkoztam. - Megköszörülte a torkát, és a kezét nyújtotta - Cheon Woojin vagyok.
- Balassi Miranda - mosolyogtam, majd kezet ráztam vele. Felesleges volt bemutatkoznom, hiszen ő már tudta a nevem azelőtt is, hogy idekerültem, viszont így tartottam helyesnek. - Az szeretném kérdezni, hogy meg tudnád mondani, merre ment az EXO?
Kérdésemet követte egy telefon megszólalása. Woojin kivette a zsebéből, az arckifejezését nézve örült a hívásnak. Felvette, s csak hallgatta, amit a másik fél mond. Azt kezdtem észrevenni, hogy a férfi szeme fokozatosan lábadt könnybe, de nem az a tipikus szomorú könnyezést volt, hanem valamiért örömkönnyeket hullatott. Vigyorogva elköszönt, s letette a készüléket.
- A feleségem most szült - mondta, szemei csillogtak és felpattant a helyéről. Az arcomra kiült a döbbenet. Hány éves is lehet ő? Woojin a magasba lendítette a karjait és felkiáltott: - Kisfiam lett!
Az egész épület tőle zengett.
- Bocs Mira, most azonnal a kórházba kell mennem - vette le a fogasról a kabátját és belebújt. Ha ő elmegy, ki lesz a portás?
- Váltás van? - termett hirtelen mellettem Dongsun. Összerezzentem ijedtemben, és a férfi felé néztem.
- Aha. Yunseo megszült. Alig várom, hogy láthassam az én kis Yejunomat - mosolygott Woojin Dongsunra és kilépett a pult mögül. - Mentem, sziasztok! - azzal hátat fordított és eltűnt a látóterünkből. Ez gyors volt.
- Te váltod le? - intéztem Dongsun felé a kérdést, aki már helyet is foglalt az asztal mögötti gurulós széken. Válaszként csak bólintott.
- Gratulálok a második helyért - vigyorodott el. Biccentettem.
- A feleséged mit szólt ahhoz, hogy holt részegen estél haza? - érdeklődtem, mert arra még emlékeztem, hogy Dongsun igen hamar felöntött a garatra.
- Nem örült neki, volt belőle egy nagyobb veszekedés - vakargatta az állát, majd hatalmas vigyorral hozzá tette, szemeiben furcsa fény csillogott: - De a hancúr mindent meg tud oldani.
Unott fejjel néztem rá, szemeimet összehúztam, és sóhajtottam egy nagyot.
- Ezt nem akartam tudni - mondtam monoton hangon, majd hátat fordítottam neki és a lépcső felé közeledtem. A hátam mögött hallottam, hogy Dongsun hangosan felnevet. Nevess csak. Perverz.
Felsétáltam az első emeletre, a legfelső lépcsőfokon viszont megtorpantam. Ha a fiúk elmentek, akkor én mit fogok csinálni?
- Dongsun! - kiáltottam le a földszintre anélkül, hogy megmozdultam volna.
- Mondjad!
- Sim Jae és Hwang Greg bent van?
- Nincsenek. Majd megmondom nekik, hogy kerested őket!
Lekuporodtam a lépcsőfokra, levettem a táskám majd a pulcsim, nem törődve azzal, hogy még mindig a pizsama felsőm van rajtam, majd átöleltem a térdeim, fejem a falnak döntöttem. Ilyen nincs. Ennyi erővel haza is mehetnék.
Fogalmam sem volt arról, hogy hány óra, és hogy mennyi ideig üldögéltem ott. Rengetegszer elhaladtak mellettem az emberek, s vagy nem akartak, vagy nem volt idejük megállni. Majdnem az összes ott leszerződtetett idolt láttam, de ők sem köszöntek, s szerintem nem is vettek észre. Szólni sem szólt senki, hogy keljek fel a lépcsőről.
- Hát te meg miért kuporogsz itt? - hallottam meg magam mellől Taeyeon hangját, mire felemeltem térdeimről a fejem. Mellettem ül, térdeit felhúzva és érdeklődve vizslatott. Végigmértem. Melegítő és póló volt rajta, tornacipővel és nyakában törülközővel. Biztos szünete van.
- Leléceltek a majmok - dünnyögtem az orromat lógatva. Szomorú és csalódott voltam, amiért egy szó nélkül elmentek, engem pedig munka nélkül hagytak. Megkapják, ha visszajöttek. Hú, de meg fogom őket szívatni! - Fogalmam sincs, mit csináljak, munkám sincs jelenleg. Nem tudod, hova mentek? - kérdeztem, ő pedig megrázta a fejét.
- Nem igazán beszélgetek velük, s ők sem szívelnek engem és a csapatom sem - gondolkodik el - Nem is igazán zavar.
- Pazar - nyögtem fel elégedetlenül - Szünetetek van most?
- Igen, egy órás. Miért?
- Használhatnám egy picit a termeteket? Tánccal le tudom vezetni a feszültséget - mondtam, majd kinyújtottam elgémberedett lábaim.
- Persze. - Térlátásomnak köszönhetően láttam, hogy bólint, majd feláll. Követtem a példáját, a pulóveromért meg a táskámért pedig lehajoltam, s felvettem a földről. - A másodikon van a jelenlegi termünk - biccent a lépcső irányába.
Felsétáltunk a második lépcsősoron, majd egy ugyan olyan hosszú folyosón kötöttünk ki, mint az összes többi. Nyüzsögtek az emberek, ide-oda szállingóztak, ajtókon mentek be és ki. Taeyeon a folyosó végére vezetett, majd benyitott az ott levő utolsó ajtón.
A srácokéhoz hasonló terem került a szemem elé, annyi különbséggel, hogy a falon pár SNSD poszter díszelgett, a padló pedig sötétbarna parkettalapokból volt kirakva. A terem másik végében a csapat többi tagja fetrengett, beszélgetett vagy telefonozott. Az ablak előtt ugyan az a felhőmintás függöny volt mint szerintem a többi teremben, s itt is volt kettő hosszú műbőrkanapé.
- Csajok! Ő az, akiről meséltem! - kurjantotta el magát Tae, csapattársai meg egy emberként emelték fel a fejüket és mosolyogtak.
- Szia, Mira - köszöntek, nekem pedig fel kellett rántanom a szemöldököm. Mindenki ismer itt? Szuper. Nem szólaltam meg, csak egy mosolyfélét varázsoltam az arcomra és biccentettem.
- Akkor használhatom egy kicsit a termet? - néztem a mellettem álló lányra.
- Persze. A telefonom az erősítőhöz van kapcsolva - bökött egy, a fal mellett álló asztal felé.
- Köszönöm - mondtam egy félmosollyal és az asztalhoz sétáltam. Az ott álló egyik székre lehuppantam, majd levettem a cipőm és az ölembe tettem a táskám. Előhúztam a ruhákat, amiket találomra kivettem otthon a szekrényemből és széthajtottam őket. Egy szürke térdnadrágot sikerült kiválasztanom, és egy fekete, "Sorry Zitao is mine!" feliratú pólót. Ja, hogy ebből kettő van. Panda örülne a fejének.
Aprót ráztam a fejemen, majd átöltöztem. Nem érdekelt, hogy van más is a teremben, hiszen mindannyian lányok vagyunk, s nem igazán voltam az a szégyenlős
Aprót ráztam a fejemen, majd átöltöztem. Nem érdekelt, hogy van más is a teremben, hiszen mindannyian lányok vagyunk, s nem igazán voltam az a szégyenlős
- Wááá, Zitao! - sorban kiáltottak fel, mikor szembe fordultam velük. Mindannyian egy keresztet formáltak a mutatóujjaikkal, mintha maga a sátán lennék. Vagy mintha Tao lenne a sátán. Ez viccesen hangzik.
- Nem bírjátok? - húztam fel a szemöldököm, mellkasom előtt összefontam karjaim. Megrázták a fejüket.
- Túlságosan ijesztő. - Sooyoung megborzongott. - Nem szívesen vagyok egy légtérben vele.
- Ráadásul általában bunkó szokott lenni - kontrázott rá Yuri.
- Egyszóval nem bírjuk - zárta le a beszélgetést Hyoyeon.
- Szerintem meg aranyos és jó fej - kezdtem el dörzsölgetni az állam. Hirtelen jutott eszembe a jelenet: ültünk a folyosón, a földön, Tao pedig meg akart csókolni, ráadásul szája az enyémhez ért.
Akaratlanul is beleharaptam az alsó ajkamba. El kell felejtenem. Úgy sem fog megtörténni még egyszer. És nem is akarom, hogy megtörténjen.
- Tetszik neked? - kérdezte Yoona.
Elmotyogtam magyarul egy "Menj a picsába." mondatot, és összeráncoltam a szemöldököm. Pár pillanatig ízlelgettem a kérdést, a nevetőroham pedig hirtelen jött rám. Hangosan nevettem, tenyerem szám elé szorítottam. A lányok kikerekített szemekkel néztek, s nem tudták, mi a bajom. Én sem tudtam, mi a bajom, talán csak viccesnek találtam a kérdést.
Egyik pillanatról a másikra komorodtam el, mintha nem is nevettem volna.
- Régen tetszett, mikor még csak képernyőn keresztül néztem - ismertem be - Most meg, hogy a közvetlen közelemben van... furcsának furcsa, mert még én sem fogtam fel, hogy a tanáruk lettem, s ő is egy a tanítványaim közül.
- Láttalak titeket - emelte fel a kezét váratlanul Seohyun. Értetlenül néztem rá, és nem csak én lepődtem meg, hanem a többi lány is. Látott minket... látott minket? Hol?... Ne... akkor?!
Letaglózva álltam előttük, úgy éreztem magam, mintha leborítottak volna egy vödör jéghideg vízzel. Ökölbe szorítottam a kezem és nyeltem egy hatalmasat.
- Nem történt semmi - mondtam halkan és megráztam a fejem.
- Beavatnátok minket is? - ráncolta össze a szemöldökét Taeyeon.
- Zitao meg akarta csókolni Mirát, de Mira megfutamodott. Szerintem jól is tetted - helyeselt saját magának Seohyun. Igen, jól tettem.
A többi lány úgy bámult ránk, mintha csak egy másik bolygóról jöttünk volna. Hol csapattársukra, hol pedig ránk nézett.
Taeyeon arckifejezése volt az, ami nagyon furcsa volt a többiekéhez képet. Aggódást és ijedtséget láttam kavarogni szemeiben. A gyomrom összezsugorodott arca láttán, egy védelmező anyára hasonlított ábrázata, mintha csak gyermekét akarta volna óvni valami nagyon rossztól. Közelebb lépett hozzám, s mivel szinte egy magasak voltunk, nem kellett felemelnem a fejem. Mind két kezét a vállamra tette és mélyen nézett a szemembe. Felhúztam a szemöldököm. Nem tudom mire vélni...
- Mira, nagyon szépen kérlek... vigyázz Zitaóval - suttogta, szemöldököm pedig még jobban az egekbe szökött. Edina is ezt mondta. Vigyázzak vele. De miért? Miért vigyázzak vele? Hiszen nem csinál semmit.
- Miért? - kérdezem halkan, vékony hangom.
- Nem szeretném, ha megtudnád. Addig jó, míg nem tudod - ölelt hirtelen magához, karjait szorosan fonta körém.
Tényleg nem tudtam mire vélni. Nem jöttem rá, nem tudtam felfogni, hogy miért kell vigyáznom Taóval. Ártalmatlan, senkit sem bántana, sőt, amennyire észrevettem a képernyőn keresztül, nagyon érzékeny és kell neki a támogatás. Miért kell vigyáznom vele? Az is igaz, hogy a valóságban másmilyen, de... a légynek sem ártana. Jó szíve van, segítőkész, szerethető. Hát akkor meg?!
Kénytelen voltam visszaölelni, mert a lány olyan erősen szorított, hogy képes lett volna belőlem kiszorítani a szuszt.
Kénytelen voltam visszaölelni, mert a lány olyan erősen szorított, hogy képes lett volna belőlem kiszorítani a szuszt.
- Taeyeon... elengednél? - nyöszörögtem három perc múlva. Elszakadt tőlem, majd zavartan felkuncogott: - Bocsánat.
Megrántottam a vállam, majd az asztal felé fordultam és kezembe vettem a lány telefonját.
***
Három és fél órán keresztül táncoltam, kisebb szünetekkel.
Időközben jött a lányok koreográfusa is azzal a céllal, hogy folytatja velük a gyakorlást, s akkor én is leálltam és már megköszöntem volna, hogy használhattam a termet, mikor a tánctanáruk azt mondta, hogy nyugodtan fojtathatom, mert átmennek egy másik terembe. Így is lett, ők elmentek, én meg ott maradtam egyedül a zenével és a mozdulatokkal.
Azért is szerettem táncolni, mert akkor minden gondomat elfelejtettem, s gondolkodás nélkül jöttek a mozdulatok. Nem érzékeltem akkor mást, mint mozgó testem és tükörképem. Régen úgy voltam vele, hogy nem állj jól a tánc, nem kéne elkezdenem. Jól tettem, hogy elkezdtem és kitartóan folytattam, mert meglett az eredménye. Büszke voltam magamra.
Az addigi összes megtanult koreográfiát eltáncoltam, melyek között szerepelt az EXO-n kívül BTS, Boyfriend, VIXX, Super Junior, Nu'est és Teen Top is. Dinával elemünkben voltunk mindig, folyamatosan tanultuk egymás után a koreográfiákat és az összeset felvettük. Még a betegségem sem tántorított el, ami itt Koreában rejtélyesen eltűnt.
A Rocking végén úgy dőltem ki, mint egy darab fa, nagy huppanás követte földre hulló testem. Szaporán vettem a levegőt, a szívem ki akart törni bordáim közül, végtagjaim remegtek, lábam nagyon fájt és folyt rólam az izzadtság. A levegő fülledt volt körülöttem, alig kaptam levegőt. Vizes hajam homlokomra és nyakamra tapadt, ruháim is kényelmetlenek voltak. Remek. Nincs nálam tiszta ruha.
Nyöszörögve ültem fel, lábaim kinyújtottam, felsőtestemmel előre dőltem, kézfejemmel megtöröltem homlokom. Nagyokat nyeltem, szám ki volt száradva.
Erőtlenül felálltam, alig álltam a lábamon. Odabotorkáltam a táskámhoz és leállítottam a telefont, mert időközben átváltott a következő számra.
El kéne mennem zuhanyozni.
Felpillantottam a fali órára, ami tizenegyet mutatott.
Gyomrom fájt és korgott, mert nem reggeliztem és azóta sem ettem semmit. Összehúztam táskám cipzárját és a vállamra tettem, kihúztam Taeyeon telefonját az USB-ből, majd a zsebembe csúsztattam. Magamhoz vettem a pulóverom és elhagytam a próbatermet. A kulcsot nem találtam a zárban, nem tudtam magam után bezárni az ajtót.
A folyosón bolyongtam még mindig fájó lábakkal, és már céloztam volna meg a felfelé tartó lépcsőt, mikor Tae úszott a látóterembe.
- Te aztán nagyon leizzasztottad magad - állapította meg. Nem volt lelkierőm ahhoz, hogy válaszoljak, csak igenlően bólintottam egyet, majd belenyúltam a zsebembe, előhúztam az iPhone-t és a kezébe adtam.
- Köszönöm - motyogtam.
- Máskor is - mosolygott vissza rám, és eltette a telefonját.
- Figyelj... tudnál kölcsön adni nekem ruhát? Nincs váltás ruhám, ebbe beleizzadtam, a pizsamámat nem nem szeretném felvenni. Bocsi, hogy kuncsorgok, de...
- Persze, hogy adok. - Azonnal rávágta a választ engem félbeszakítva, majd már csak azt láttam, hogy a próbatermükbe rohan. Megrántottam a vállam és a falnak támaszkodtam. Jó, hogy ennyire rendes.
Egy kupac ruhával tért vissza. Egyesével a kezembe nyomta a hozott cuccokat, ami egy fekete melegítőből, és egy sima szürke pamutpólóból állt.
- Köszönöm szépen. Majd pénteken visszaadom kimosva. - Direkt nem azt mondtam, hogy "holnap", mert másnap olimpia, és gondolom ők nem lesznek elérhetők.
- Nincs mit. - Mosolyt varázsolt arcára.
Felsiettem a harmadikra, a lábaim viszont annyira nem bírták a megterhelést, hogy volt egy olyan pont, hogy majdnem összecsuklottam. Átmentem a folyosón és benyitottam a női zuhanyzóba, melyben szerencsére nem tartózkodott más.
Előszedtem a szekrényből egy tiszta törülközőt egy mandula illatú tusfürdőt és egy levendula illatú sampont, majd megcéloztam az utolsó zuhanykabint. A táskám a földre tettem, a ruhákat és a törülközőt az egy karnyújtásnyira álló mosdókagylóra raktam, majd kibújtam a cipőmből és levettem izzadt ruháim. Amint levettem magamról a ruhákat, a hideg megcsapta meztelen testem és libabőrös lettem. Beálltam a zuhany alá, a két flakont pedig vittem magammal. Behúztam a félkör ajtót, ügyelve, hogy egy rés se maradjon.
Mélyen megmaradt bennem az az eset, amikor Taóval összenéztem, s míg ő csak volt, én közben fürödtem. Remélem nem egy perverz kukkoló, aki direkt nézett oda. Bár ha összetalálkozott a tekintetünk... Jézus, hagyjuk.
***
Gyors fürdés és hajmosás után elzártam a vizet, elhúztam az ajtót, a gőz pedig szállingózott ki a kabinból sűrű lepelként beterítve a helyiséget.
A víz hatására izmaim ellazultak, már nem fájtak és frissnek éreztem magam.
A törülközőért nyúltam, majd megtöröltem a hajam, utána szárazra töröltem a testem. Lehajoltam a táskámért, a kezembe vettem, majd beletettem a mosdókagylóba és elhúztam a cipzárt. Előszedtem a tiszta fehérnemű szettemet, majd felvettem őket, ezt követően pedig felhúztam a Taeyeontól kapott kölcsön ruhákat. A ruhái kicsit bők voltak rám, pedig Taeyeon is eléggé vékony.
Felvettem a táskában talált tiszta zoknit és felhúztam a tornacipőket.
Alaposan áttöröltem a hajam, az ajtó mellett álló szekrényekhez mentem és kinyitottam az egyiket, amibe még anno a hajszárítót találtam. Elégedetten nyugtáztam, hogy ott volt, ahova raktam, a kezembe vettem és a mosdókagylókhoz sétáltam. A mellettem levő táskából előhúztam a fésűm, majd bedugtam a konnektorba a hajszárítót.
Megszárítottam a hajam, s kifésültem. Kihúztam a konnektorból a dugót, és a szárítót félrerakva belenyúltam a táskámba, kezembe vettem a fogkrémem és a fogkefém, majd megmostam a fogam.
Fogmosás után a csaphoz hajoltam és nagy kortyokban kezdtem el inni a hűsítő vizet.
A saját ruháimat és a többi cuccomat belegyömöszöltem a táskába, a használt törülközőt a szennyesbe dobtam és visszaraktam az elvett dolgokat a szekrénybe. Vállamra vettem a táskám, a pulóvert a vállamra dobtam, majd elhagytam a zuhanyzót.
Eldöntöttem, hogy mivel nincs más dolgom, ezért elmegyek haza, de először felkeresem Edinát.
Lesétáltam a lépcsőkön egészen a földszintig, átsétáltam az aulán és a még mindig a portánál ülő Dongsunhoz mentem.
- Hát te még itt vagy? - kérdezte megdöbbenve.
- Ezt most miért kérdezed? - játszottam én is a megdöbbenést, közben próbáltam nem mosolyogni.
- Jelenleg nincs munkád. Haza is mehetnél.
- Most megyek haza. Eddig táncoltam - válaszoltam. - Te tudod, hogy merre ment az EXO?
- A fiaid? Nem tudom sajnos.
Ezt nem hiszem el. Senki sem tudja, hogy merre mentek? Egyáltalán hova mehettek?
- És Jae és Greg sincs még itt?
Ezt nem hiszem el. Senki sem tudja, hogy merre mentek? Egyáltalán hova mehettek?
- És Jae és Greg sincs még itt?
- Itt vannak, de el vannak foglalva. - Ők vagy nincsenek itt, vagy el vannak foglalva? Ez így nem lesz jó. - Készen állsz a holnapra? - vigyorodott el.
- Igen. Már nagyon várom ezt az egészet. Nem gondoltam volna, hogy itt még ilyen is van.
- Jó lesz, meglátod. Holnap reggel hétkor van itt a gyülekező, ne késs el - figyelmeztetett. Hevesen bólogatni kezdtem.
- Utolsó kérdésem. Tudod esetleg, hogy hol találom a nővérem?
- Tíz perce ment el másik kettő munkatársával. Bevásárolni mentek holnapi napra.
- Miért?
- A játékok közben lesznek szünetek. Azért valamit enni is kell - kacsintott.
Remek. Akkor indulás haza.
- Majd holnap látjuk egymást. Szia - intettem, s meg sem vártam még visszaköszön, hátat fordítottam és megközelítettem az ajtót.
- Várj, Mira! - kiáltott utánam a férfi, én pedig kénytelen voltam visszafordulni. - Itt van pár cuccod - hajolt le a széken és turkálni kezdett valamit. Kíváncsian sétáltam vissza és álltam meg az asztal előtt. Dongsun elém rakott egy köteg papírt, az itt kapott pólót és nyakba akasztható kártyámat, majd a pandajelmezem. Jé, el is felejtettem, hogy itt hagytam ezeket! Bár, a pandajelmezem nem tudom, hogy mit keres itt. Azt én a srácok kocsijában hagytam, ha jól emlékszem. Lehet leadták.
- Köszönöm - hajtottam meg a fejem, levettem a táskám a vállamról és az asztalra tettem. Széthúztam a cipzárt, majd helyet csináltam és elraktam a cuccaim. A koncertes papírokra vigyáztam, nem szándékoztam összegyúrni őket. - Ki adta le ezeket?
- Joonmyun - válaszolta Dongsun.
- Majd megköszönöm neki is - mosolyogtam, összehúztam a cipzárt és visszavettem a vállamra az oldaltáskát.
Nem igaz, hogy senki sem tudja, hova mentek a fiúk. Lehet ráveszem magam, és majd otthon felmegyek az internetre. Szerintem facebookon biztos találni fogok friss képeket és a helyszínt, ahová mentek.
Nem igaz, hogy senki sem tudja, hova mentek a fiúk. Lehet ráveszem magam, és majd otthon felmegyek az internetre. Szerintem facebookon biztos találni fogok friss képeket és a helyszínt, ahová mentek.
Újra elköszöntem, majd megközelítettem az ajtót.
Kinyitottam a gombbal, a tolóajtó kettényílt és két oldalra kezdett húzódni. Kisétáltam a még kicsi résen, a kint levő gombbal pedig visszazártam az ajtót. Hátat fordítottam az üvegnek, szerencsére a terep tiszta volt. A nap sütött, viszont a levegő meglehetősen hűvös volt. Letettem a táskát, és felvettem a pulóverom. A táska pántját ismét a vállamra tettem és elindultam.
***
Lesétáltam a lejtő utcán, a lakást már a dombon megpillantottam. Lesétáltam a lábam és boldog voltam, hogy végre hazaértem.
Futva közelítettem meg a lakást. Már kapunál jártam, mikor észrevettem, hogy az tárva nyitva van, a lakás ajtaja felől pedig beszélgetést hallottam, ezért felnéztem. Byult és Yunt láttam meg, beszélgettek és közben kopogtattak az ajtón. Engem keresnek.
- Csajok, itt vagyok! - integettem, miközben bementem a kapun és felsétáltam a kék fémlépcsőn. Felém fordították a fejüket és mosolyogtak mikor megláttak, felértem a kis teraszra ők pedig egyszerre öleltek meg. - Ne haragudjatok. Az S.M.-nél voltam - dünnyögtem, miközben öleltem őket.
- Tényleg! - csapott a homlokára Byul, miután elengedtek engem. - Hogy sikerült a meghallgatás? Felvettek?
- Hát, nem gyakornoknak, de... én lettem az EXO koreográfusa és tanára - mondtam, talán túl büszkén, szerencsére nem vették ezt nagyzolásnak, kedvesen mosolyogtak.
- Ahw, de szerencsés vagy. Minden nap láthatod azokat a tökéletes arcokat - ájuldozott Yun.
Felnevettem, a lakáskulcsot pedig előbányásztam a táskámból. Belecsúsztattam az zárba a kulcsot és elfordítottam, majd kinyitottam az ajtót és előreengedtem a lányokat.
- Wow, otthonos kis lakás - nézett körbe Yun. Finoman beljebb toltam őket, a kulcsot kihúztam a zárból és becsuktam magunk mögött a bejáratit.
Levettük a cipőnket, én levettem a pulcsit és a táskával együtt a fogasra tettem. Kivettem a táskából a koszos ruháim, besiettem a fürdőbe, majd a szennyesbe dobtam azokat.
- Kértek valamit enni? - kérdeztem, miután behajtottam az ajtót magam mögött.
- Nem, de köszönjük szépen. Most ettünk - hárította el a meghívást kedvesen Byul.
Kinyitottam a hűtőt, majd kivettem belőle azt a tányér kimbapot, amit még ott találtam. A szárítóból kihúztam egy pár pálcikát, s leültem az asztalhoz. A lányok felálltak a kanapéról, majd elém telepedtek a székekre.
- Na, és minek köszönhetem a látogatást? Egyáltalán honnan tudjátok, hogy hol lakom? - húztam fel a szemöldököm, a pálcikám közé vettem az első kimbapot és egy jó nagyot haraptam bele.
- Erről szeretnénk beszélni... - kezdett bele Byul. Miről? Már most elvesztettem a fonalat. - Mármint arról, hogy honnan tudjuk, hogy laksz.
- Értem... - motyogtam tele szájjal, összeráncolt szemöldökkel.
- Ezt ne vedd fenyegetésnek, de figyelmeztetni akarunk - mondta Yun - Jiwoo rád van szállva.
- Ki? - kérdeztem, miután lenyeltem a falatot. Rám van szállva? He?
- Tudod, az a dilis csaj, akit te egyszer már a földre küldtél. - Az a ribanc, aki mindig keresztbe tett? Aki pofon vágott, utána meg én vágtam pofon? Mit akar?!
- Ő az egyik sasaeng csoport vezére... amiben mi is benne VOLTUNK - emelte ki a "voltunk" szócskát Yun. Ha nem is látszott, de az állam a padlót verdeste. Hogy ők?! Egy SASAENG csoportban?! Nem néztem volna ki belőlük!
- Ezt ugye nem mondjátok komolyan...? - kérdeztem vékony hangon, a pálcika kiesett a kezemből. Hirtelen haragot éreztem, a kezeim remegni kezdtek, de próbáltam magam megnyugtatni, mert nem akartam nekik esni. Sokkal inkább égett bennem a vágy, hogy még egyszer pofon vághassam azt a ribancot.
- Sajnos igen. Azon a napon szálltunk ki, amikor meghívtatok minket. Tudod, amikor a srácokkal voltál abban az étteremben. Azért siettünk el, mert azon nyomban meg akartuk neki mondani, hogy kiszállunk. Túlságosan rendes vagy ahhoz Mira, hogy bántsanak, nem érdemled meg, és a fiúk sem - fogta meg remegő kezem Byul, gondolom észrevette, hogy egyre idegesebb leszek.
Azért barátkoztak eddig velem, mert segíteni akartak annak a ribancnak? Eddig ennek, hogy találkoztak velem, ez volt a lényege? Nem igazán értem, minden esetre rájuk nem haragszom.
Azért barátkoztak eddig velem, mert segíteni akartak annak a ribancnak? Eddig ennek, hogy találkoztak velem, ez volt a lényege? Nem igazán értem, minden esetre rájuk nem haragszom.
- És... és... azért tudjátok, hogy hol lakom, mert anno követtetek azzal a csoporttal? Egészen hazáig? - hüledeztem. Ha idejönnek, nekem annyi.
- Igen. Ne haragudj ránk. Jiwoo pórázon vezeti a talpnyalóit. Amint mondtam, mi is azok voltunk sajnos - sütötte le a szemét Yun.
Na jó, azt hiszem kezdhetek félni. Remélem nem akar ez a Jiwoo vérre menő harcot folytatni velem. Békésen is meg lehetne beszélni a dolgot, nem?
