Rohantam az emberektől hemzsegő utcán, az ijedtségtől dübörgő szívem annyira vert mellkasomban, hogy azt hittem, menten kiszakad helyéről. Csuklóm égett, lüktetett, szinte élettelen volt, alig éreztem. Ha megmozdítottam, vagy csak hozzáértem, késként szúrt bele az elviselhetetlen fájdalom. Színe vöröses volt, biztos voltam benne, hogy meg fog látszani egy jó pár napig.
A levegő felmelegedett, kisütött a nap, a madarak énekeltek az ég felé nézve. A futástól kimelegedtem, úgy éreztem, menten szétfolyok, égetett a nap, de nem álltam meg. Rohantam vissza, vissza a hotelhez, hogy minél előbb enyhítsek a fájdalmon és bekötözzem a megrongált tagom. Ez a gyerek nem normális. Ha a Sehunos ügyet nem is, ezt be tudom bizonyítani Dinának. Aztán majd nézhet.
Nem figyeltem a lábam elé, ezért véletlenül megbotlottam egy nagy kődarabban, és nemes egyszerűséggel hasra estem. Még idejében tettem magam elé a tenyereim, hogy azokra támaszkodjak, de a lendülettől kezeim felmondták a szolgálatot és előrecsúsztak, ez által én is végleg a betonon kötöttem ki. Nem hazudok, ha azt mondom, majdnem megállt a szívem az ijedségtől. Az egész testem remegett, fájt, mind kettő térdemnél éreztem, hogy meleg vérem serkent ki az újonnan szerzett sebekből. Feküdtem a földön, mint egy darab fa, még mindig a sokkhatás alatt állva. Egy idős néni sietett a segítségemre, óvatosan megragadta karom, s a talpamra állított. Remegtek a lábaim, alig tudtam megállni rajtuk. Ennél már nem lehetek bénább.
- Jól vagy? - kérdezte a nő. Végignéztem magamon: térdeimnél a nadrág kiszakadt, piszkos volt a ruhám, koszosak a kezeim, amik fel voltak horzsolva, tenyereim és térdeim véreztek, itt-ott lila foltok is láthatóak voltak. Igen, teljesen jól vagyok...
- I-Igen, jól vagyok. Nagyon szépen köszönöm a segítséget! - hajoltam meg előtte, mikor ezt megtettem, fájdalom hasított medencecsontomba. Eddig csak a csuklómat kellett ellátni, most mindenemet. Remek, ezt jól megcsináltam.
- Biztos, hogy jól vagy? - nézett rám aggódva megmentőm - Ne kísérjelek el a kórházba?
- Nem kell, köszönöm. Én az ilyenekkel nem szoktam kórházba menni - mosolyogtam rá erőltetten, majd minden bátorságom és erőm összeszedtem, hogy leguggoljak a táskámért, aminek valahogy elszakadt a pántja. Beledobáltam a kiesett pénztárcám és ennivalóm, majd összefogtam a kettészakadt pántot és felálltam. Valamilyen oknál fogva előrenéztem, boldogan vettem észre, hogy már majdnem a hotelnél voltam, csak pár méter választott el az épülettől. - Elnézést, én most megyek. Köszönöm még egyszer.
Nyöszörögve bár, de újra meghajoltam a hölgy előtt, és tovább bicegtem az úton. Séta közben ismét végig néztem magamon: két térdemen egy-egy nagy seb volt, a vér már kezdett megalvadni rajtuk. Megrongált csuklómra tévedt a tekintetem, amitől elöntött a méreg. Mégis hogy merte ezt? Hogy gondolta? Megnéztem a könyökeim, zúzódás tarkította mind a kettőt. Remek. Ez tényleg... remek.
Odaértem a hotelhez, bementem, nagy pechemre az előtérben találtam Edinát, Ő az egyik fotelben ült és kávét iszogatott. Váratlanul felém kapta a fejét, látványomon elborzadt, letette a poharat s odaszaladt hozzám. Mintha csak az anyám lenne.
- Te meg mi az Istent csináltál? - hevesen artikulált, a körülmények ellenére is elmosolyodtam arcán.
- Elestem - vontam vállat. - Futottam, nem figyeltem és eltaknyoltam egy kőben.
- Áh, értem. De a csuklód biztos, hogy nem az eséstől lett ilyen - nézte a vöröses, bedagadt részt. Ugye, hogy ugye?! Ha Sehunt nem is, de Krist le tudom buktatni.
- Ugye, a srácok is tudják azt, hogy farkasra vadászunk Johnnal. Nos, ma a drága Yifanod meg kért arra, hogy ne vadásszunk rájuk, mire én azt mondtam, hogy nem tehetek semmit, mert John rendőr. Erre fel ő megfenyegetett minket, s mikor kijelentettem, hogy nem érdekel, és, hogy beszélek Johnnal és levadásszuk azokat a dögöket még ma... ezt csinálta - emeltem fel a megrongált csuklóm. Edina ledöbbent, egy hang nem jött ki a torkán. Hatalmasakat pislogott, próbálta megemészteni a hallottakat. Végre... végre hisz nekem! Köszönöm, Istenem!
- Ezt... ezt kajak Kris csinálta? - bökött elhűlve felemelt kezem felé. Bólogattam, s próbáltam visszatartani ördögi vigyorom. - Most azonnal megyek és beszélek a fejével - mondta komolyan, rideg hangon. Nem mintha foglalkozna vele, mit mondasz drága, de meg lehet próbálni. - De, előtte még ellátlak, te nőszemély. Még csak négy napja vagyunk itt, és már összetöröd magad.
Nővérem segítségével felmentünk az szobánkba, ahol lemosta, lefertőtlenítette és befáslizta a tenyereim és a térdeim. Bedagadt csuklómat bekente, tekert rá egy fáslit, az apróbb zúzódásokat is lekezelte. Kérdezte tőlem, hogy a próbatermes eset óta vettem be-e gyógyszert, mikor mondtam, hogy nem, jól lecseszett és szinte belém erőszakolta azt az undorító ízű tablettát. A lelkemre kötötte, hogy maradjak ott és ne menjek Johnnal farkasozni, Ő pedig felöltözött és ment az SMhez, vagyis Krishez panaszt tenni. Mondta, hogy majd holnap az igazgatóhoz is bemegyünk ez ügyben, mert szerinte nem állapot az, ha a góré egyik alkalmazottja ilyet művel egy másik alkalmazott jelölttel.
Csendben feküdtem a besötétített szobában, csak a saját sóhajaimat hallottam, azon kívül minden csendes és nyugodt volt. Igaz, megígértem Edinának, hogy nem megyek sehova, de mégis... fel kell hívnom Johnt. A zsebemben lévő telefonomhoz nyúltam és feloldtam a telefonzárat. Egy mosolygós Tao nézett vissza rám a képernyőről. Hirtelen ötlettől vezérelve levettem a készülék hátlapját, mellkasomra hullott a kis cetli. Egy új névjegyet csináltam ZiTao névvel, majd beírtam a telefonszámát és elmentettem. Beléptem a KakaoTalk alkalmazásba, mivel Taónak már meg volt a száma, ezért a barátaim között volt, nem kellett felvennem. Rányomtam a nevére, utána a "Free chat"-re és írtam neki egy üzenetet.
08:15
Szia, Mira vagyok... tudod, tegnapról. ^^" Azt szeretném mondani, hogy ma nem megyek be, mert... azt majd szerintem Kris elmeséli, ha akarja. Mindegy, nem is zavarlak tovább. :) Ja és ha minden igaz Dina egy fél óra múlva ott lesz.
Rányomtam a küldés gombra, egyből meg is bántam. Mira te hülye, miért érdekelné az, hogy ma nem mész be? Aish! Kiléptem a chatből és ráböktem John nevére. Nem akadályoznak meg a sebeim, megígértem neki, hogy segíteni fogok a vadászatban. Most ez a kis Kris incidens még jobban ösztönöz arra, hogy segítsek.
08:17
Szia John! ^_^ Na, benne vagy egy jó kis farkasvadászatban? ;D
08:18
Yo~ Mira, már azt hittem, meg sem kérdezed! *-* Öt perc és ott vagyok! Sietek! :3
Megmosolyogtam az üzenetet, majd kiléptem az alkalmazásból és lezártam a telefonom. Kiszálltam az ágyból, ezt követően felkapcsoltam az éjjeli lámpát. Az ágyra emeltem a bőröndöm s előhalásztam belőle egy kék rövidnadrágot és a fekete pólóm, aminek a hátára "Wolf 88" volt írva, míg az elejére Tao neve. Csak hogy hű legyek a biasomhoz. Az átöltözés nehézkes volt, végül sikerült felvennem a ruhadarabokat. Elbattyogtam a fürdőszobába, elvégeztem az ügyes-bajos dolgom, megszemléltem magam a tükörben, utána visszasétáltam a szobába. A telefonom világított, jelezve, hogy üzenetem jött. Odamentem az ágyhoz és megnéztem, ki üzent. Tao visszaírt.
08:30
Hali. :3 Ezt most úgy írtad, mintha nem emlékeznék rád. :C Hogyhogy nem jössz be? És Yifan mit csinált?? o.o Na, majd kifaggatom. Dina... ugye a nővéred? Miért megy az SMhez? Mindegy is, nem rám tartozik. :) Holnap gyere ám! Vigyázz magadra. Chu~ <3
innen
- Komolyan szívet küldött nekem? - döbbentem egy kicsit le. - Jaj, de cuki!
Zsebembe süllyesztettem a telefonom, karcsú derekamra kötöttem a kissé koszos EXOs pulóverom, lekapcsoltam a lámpát és elhagytam a szobánkat. Bezártam az ajtót, s mikor leértem az aulába, a recepcióshoz mentem és leadtam a kulcsot.
- Kérem, mondja meg a nővéremnek, hogy nem bírtam egy helyben maradni és elmentem az ismerősömhöz - mondtam sietősen a nőnek s már ott sem voltam, kicammogtam a hotelből. Egyből megpillantottam Johnt a rendőrautójában, ami az építmény előtt állt és ki volt nyitva az ajtaja.
- Szia, Mira! - üdvözölt mosolyogva, mikor odaértem hozzá. Kiszállt az autóból és igaz kis időre, de átölelt s én is őt.
Beszálltunk a járműbe, bekötöttük magunkat, a rendőr elindította a motor és elindultunk, gondolom az erdő felé.
Beszálltunk a járműbe, bekötöttük magunkat, a rendőr elindította a motor és elindultunk, gondolom az erdő felé.
- Amúgy John, neked ilyenkor nem dolgoznod kéne? - törtem meg a beállt csendet. Mosolyogva rám pillantott, majd vissza az útra.
- Most épp dolgozom - válaszolt kérdésemre. He? Azt meg hogy? - Ne kérdezd, az arcodra van írva - nézett újra rám, majd előre - Azt a megbízatást kaptam, hogy elfogjam ezeket az állatokat és beadjam őket az állatkertbe.
- De... gondolom, hogy ez rendőrségi úgy. Akkor meg miért segítsek? Szabad ezt?
- Figyelj, nincs megtiltva. Munkatársamnak is mindig segít a fia.
- Oh, akkor rendben van. Szívesen segítek neked - vállára vezettem bal tenyerem, s megszorítottam, jelezve, vele vagyok. Kezét, ami a sebváltón pihent, a kézfejemre tette s megcirógatta bőröm. Elvette válláról a végtagom, majd kezébe vette az én kacsóm és megbirizgálta kézfejemen a fáslit.
- Ez miért van rajtad? - kérdezte, tekintetét előre, az útra szegezte.
- Megbotlottam és egy hatalmasat estem. Azért vannak bekötve a tenyereim és a térdeim.
- Még csak né-
- Tudom, tudom. Ugyan azt mondod, mint Dina. Négy napja vagyok Koreában és már összetöröm magam.
- Én is ezt akartam mondani.
Az út további részében nem szóltunk egymáshoz. Elgondolkodva kémleltem ki az ablakon, néztem a hatalmas épületeket, az embereket, mind-mind egybemosódtak, ahogy haladt az autó.
Vajon Edina már ott van? Beszél vele? Mi lesz, ha Yifan esetleg úgy bánik vele, mint velem? Abban biztos vagyok, hogy akkor lelkileg összetörne. Aish, nem kellett volna felhúznom Krist. Jobb lett volna, ha szót fogadok neki... és a tudta, illetve tudtuk nélkül vadászunk tovább a farkasokra.
Letekertem az ablakot, hogy egy kis friss levegő áramoljon be a jármű belsejébe, mert fülledt volt a levegő. A szél azonnal az arcomba csapott, összeborzolta a hajam, de jól esett. Szippantottam egyet az éltető levegőből s behunytam a szemem. Egy pillanatra elfelejtettem minden gondom, elfelejtettem Sehunt és Krist, egyszerűen elfelejtettem azt, hogy léteznek ezek a srácok, a többiekkel együtt. Kinyitottam a szemem, ismét megrohamoztak az emlékek. Sehun, Suho és Kris vörösen megvillanó szeme, Yifan félelmetes, vicsorgó arca, Tao kedvessége és azok a szép, melegséget árasztó szemei. Egyből belepirultam az emlékbe, nem tudom miért, de így visszagondolva zavarba hoztak a tettei és érintései. Elhessegettem az emlékképeket, utána agyam valami egész érdekes emlékre fókuszált.
Miért védik a farkasokat? Egyáltalán tudják, hogy miket művelnek azok az állatok? Tudják, hogy emberek halnak meg a farkasok miatt? Meg amúgy is, az ilyeneket miért állatkertbe kell vinni?!
Igazából, azt az információt, hogy embereket ölnek én sem tudtam, csak amikor este nyolckor felkeltem és mivel nem tudtam visszaaludni, lementem az aulába egy kicsit tévét nézni. Pont híradót néztek az ott ülő emberek s én csatlakoztam hozzájuk. Akkor jutott a fülembe a hír.
Vajon Edina már ott van? Beszél vele? Mi lesz, ha Yifan esetleg úgy bánik vele, mint velem? Abban biztos vagyok, hogy akkor lelkileg összetörne. Aish, nem kellett volna felhúznom Krist. Jobb lett volna, ha szót fogadok neki... és a tudta, illetve tudtuk nélkül vadászunk tovább a farkasokra.
Letekertem az ablakot, hogy egy kis friss levegő áramoljon be a jármű belsejébe, mert fülledt volt a levegő. A szél azonnal az arcomba csapott, összeborzolta a hajam, de jól esett. Szippantottam egyet az éltető levegőből s behunytam a szemem. Egy pillanatra elfelejtettem minden gondom, elfelejtettem Sehunt és Krist, egyszerűen elfelejtettem azt, hogy léteznek ezek a srácok, a többiekkel együtt. Kinyitottam a szemem, ismét megrohamoztak az emlékek. Sehun, Suho és Kris vörösen megvillanó szeme, Yifan félelmetes, vicsorgó arca, Tao kedvessége és azok a szép, melegséget árasztó szemei. Egyből belepirultam az emlékbe, nem tudom miért, de így visszagondolva zavarba hoztak a tettei és érintései. Elhessegettem az emlékképeket, utána agyam valami egész érdekes emlékre fókuszált.
Miért védik a farkasokat? Egyáltalán tudják, hogy miket művelnek azok az állatok? Tudják, hogy emberek halnak meg a farkasok miatt? Meg amúgy is, az ilyeneket miért állatkertbe kell vinni?!
Igazából, azt az információt, hogy embereket ölnek én sem tudtam, csak amikor este nyolckor felkeltem és mivel nem tudtam visszaaludni, lementem az aulába egy kicsit tévét nézni. Pont híradót néztek az ott ülő emberek s én csatlakoztam hozzájuk. Akkor jutott a fülembe a hír.
- Hogyhogy megkaptad a vadászatot ügynek? - A kérdés magától jött, amit a mellettem ülőnek címeztem. Szemem sarkából látttam, hogy John arca egy pillanatra elkomorult, majd rendezte arcvonásait.
- Ma egy férfi bejelentette, hogy két fiatal nőt talált szétmarcangolva az erdőben. Azonnal odasietett a helyszínelő csoport. Egyiknek hiányzott a karja, amit pár méterre találtak meg a tetemektől, a másiknak pedig a bal lába. Nem tudták azonosítani a két személyt, mert annyira szét volt roncsolódva az arcuk. Mély harapások borították őket és alig volt a testükben vér. Mintha valaki, esetleg valami kiszívta volna. Valószínűleg a farkasok tépték szét szegényeket, de a véres dolgot a boncnok sem tudta hova tenni. Két órával később szerencsére sikerült őket azonosítani, a hozzátartozók pedig értesítve lettek - Beszéde végére teljesen elhűltem. Éreztem, arcomból kitódult minden szín, elsápadtam és próbáltam visszatartani a zokogást. Nagyon megrázott, nem hittem volna, hogy majd ennyire nyíltan közli velem. A rendőr, amint meglátta, hogy a hallottaktól teljesen rosszul lettem, lefékezett és lehúzódott az út szélére. Leállította a motort és aggódva nézett, akkor vesztettem el minden uralmam és hangos zokogásban törtem ki. Magam sem tudom, miért sírtam, egyszerűen sajnáltam szegény lányokat, hogy ez az undorító sors jutott nekik. A fiú nem szólt egy szót sem, a hátam simogatta nyugtatás kép. A könnyeim pár perc után elapadtak, az utolsó cseppek folytak végig arcomon, már csak hüppögtem. Könnyeimet letöröltem kézfejemmel, s egy reszelős sóhaj hagyta el a szám.
- Ne haragudj John, csak... - Elakadt bennem a szó, mert az említett megragadta az oldalam és áthúzott a másik ülésre, bele az ölébe. Óvatosan átölelt, miközben ismét elkezdte simogatni a hátam. Oké... ezt nem kellett volna.
- Te ne haragudj, hogy ezt megosztottam veled. Nem kellett volna, sajnálom - motyogta a vállamba és eltolt magától, hogy szemembe tudjon nézni. - Valószínűleg most elijesztettelek, és nem akarsz nekem segíteni.
- Épp ellenkezőleg - kezdtem, csak úgy áradt a hangomból a magabiztosság - Most még nagyobb vágyat érzek arra, hogy befogjam, esetleg megöljem azokat a szemeteket. Ugyan azt érdemlik, mint azok az emberek, akiket kivégeznek - Na jó, ezt tényleg kimondtam? Egyáltalán hogy jutott ilyen az eszembe? Még jobban félek ezektől a farkasoktól, viszont ha John velem van, talán nem lesz semmi baj. Igen, csak sajnos ott van az a talán. - Csak tudod... nagyon megsajnáltam szegény lányokat. Bele sem merek gondolni, milyen nehéz lehet most a szüleiknek - szipogtam.
Fiú barátom még egy ideig nyugtatgatott, majd visszaültetett a helyemre és újból nekivágtunk az útnak. Ugyan a lelkesedésem kezdett elmúlni, de már nem akartam visszautasítani. Viszonylag hamar odaértünk az erdőhöz. A rendőr már a kocsiban egy pisztolyt adott nekem tartóval együtt, amit könnyen fel tudtam csatolni a nadrágom korcára. Elhagytuk a kocsit, engem egyből megcsapott a hideg levegő, ezért felvettem a pulcsim. Kellett nekem rövidnadrágot felvennem.
Körbefuttattam a szemem az előttem álló hatalmas, sűrű erdőn. Pontosan előttünk egy út vezetett be a sűrűbe, bal oldalon egy tisztás, jobb oldalon pedig egy kisebb szántóföld volt látható. Mögöttünk csak egy hosszú, kanyargós út állt, az út két oldalán pedig itt-ott elvetve házak, amik látszólag lakatlanok lehettek, szerintem a tulajok elköltöztek a farkasok miatt. Valami azt súgja, hogy vidéken járunk, hiszen itt ki van halva minden, madarak csicsergésén és szél susogásán kívül más hang nem igen uralkodik ezen a helyen.
- Biztos vagy benne, Mira? - fogta meg a kezem John. Gondolkodás nélkül bólintottam, majd közel léptem hozzá és egy apró puszit hintettem arcára. - Ezt igennek veszem - kuncogott fel.
- John, vágjunk bele! - mondtam, talán túl lelkesen, mire felröhögött. Hihetetlen vagyok. Mintha eddig nem is paráztam volna.
Kézen fogva sétáltunk beljebb. A levegő egyre hűvösebb lett, de annál tisztább. Lábunk alatt nem volt sár, apró pocsolyák viszont annál inkább, kuncogva kerülgettük őket. A fák szinte körbeöleltek minket, a madarak énekeltek, a körülményekhez képest megmelengette a szívem. Egy elágazáshoz értünk, tisztán láttam a fiún, hogy azon gondolkodik, merre is menjünk tovább. Találomra kiválasztottam a jobb oldalt, majd arra fele kezdem húzni.
A környék kicsit megváltozott, sűrűbben helyezkedtek el a fák, a fű bokáig ért, rendesen benőtte a gaz az utat. Őz bukkant fel váratlanul a sűrűből, nekem akaratlanul is Luhan jutott eszembe róla. Kíváncsian méregetett minket az állat, ezért megtorpantunk és nem mozdultunk, nem akartuk elijeszteni. Az ember nem minden nap lát vadat ennyire közelről, lélegzet elállítóan néz ki. Annyira csodás, ahogy azokkal a hatalmas ártatlan szemekkel néz minket, már-már a lelkemig hatol.
Egyszer csak sajnos elmúlt a varázs. Az őz mögött lévő bokor megmozdult, amitől megijedt az állat és elugrált. Abban a pillanatban mi is összerezzentünk. Visszafojtottam a lélegzetem, vártam, hogy pontosan mi is fog előlépni a bokorból. Ez tuti egy farkas!
Nem kellett csalódnom. Morogva, hátracsapott fülekkel lépett elő egy farkas. Bundája szürke, mellkasán, mondhatni mellényén a szőr fehér, a fehér szín egészen a homlokáig tartott, végigfutott a pofáján. Gyönyörű kék szemei haragosan csillogtak, fogait kivillantva dühösen vicsorgott. Ez az állat egy átlagos farkas magasságánál nagyobb volt, hosszabb. Megfeszült a testem, mikor egyenesen rám meredt. Kezem már készítettem is arra, hogy megragadjam a fegyvert.
Ez már a második kék szemű farkas, amit látok. Lehet, hogy ez ugyan az az állat, amit meglőttem? Nem, annak a farkasnak a bundája más színű volt, sötétebb, mint ennek. És ez magasabb is, mint az a másik. Ja, és... miért nem az őz után futott?
Ez már a második kék szemű farkas, amit látok. Lehet, hogy ez ugyan az az állat, amit meglőttem? Nem, annak a farkasnak a bundája más színű volt, sötétebb, mint ennek. És ez magasabb is, mint az a másik. Ja, és... miért nem az őz után futott?
Az állat viselkedése hirtelen megváltozott. Már nem vicsorgott, szemei kíváncsian csillogtak, az egész ábrázata olyan lett, mint egy aranyos kiskutyának. Most meg mi lelte ezt az állatot? Mintha nem is egy vérengző fenevad lenne. Ez tuti, hogy csak álca. Ott ahol volt leült, fülét hegyezve oldalra billentette a fejét, úgy nézett tovább, Johnt figyelmen kívül hagyva.
Nem hagytam magam becsapni, volt fogalmam arról, hogy csak játszik velem, szórakozik. Megragadtam a fegyvert, kihúztam a tartóból és kibiztosítottam. A rendőr megdermedve állt és bámulta a szürke teremtést. Ahogy látom, John is rendesen leblokkolt. Pedig igazán elővehetné a pisztolyát.
Mikor a farkas meglátta, hogy pisztoly van a kezemben, ahelyett, hogy elkezdett volna morogni, nyüszített egyet, lefeküdt a földre, elülső mancsaival eltakarta a szemeit. Még az ütő is megállt bennem, nyeltem egy nagyot és felnéztem Johnra, aki tanácstalanul nézte a állatot. Ilyen lehetséges egyáltalán? Lehetséges az, hogy egy vérengző dög így viselkedik?
Hevesen dobogó szívvel vettem észre, hogy újdonsült "barátunk" nagy szemekkel kukucskált ki mancsai közül, végül felállt és csak nézett ránk, mint borjú az új kapura. A fegyvert visszatettem, nem lett volna értelme használni, úgy sem támadott meg minket. Ez teljesen ártalmatlan lenne? Vagy esetleg veszett?
Sajnos túl naiv voltam. Egyik pillanatról a másikra változott meg, lelapította a füleit, vicsorogni, morogni és fújtatni kezdett. Kék szemei villámokat szórtak, ha ilyen lehetséges. Sunyin közelebb lépdelt hozzánk, mire automatikusan hátráltunk.
Viszont ekkor meghallottam egy másik, mélyebb morgást is, ami a hátunk mögül jött.
