2014. szeptember 30., kedd

Chapter 13.


Ledermedve álltunk egymás mellett, egyikünk sem mert hátranézni, illetve hirtelen mozdulni, mert konkrétan két tűz közé lettünk szorítva. Az előttünk álló farkast viszont nem mi érdekeltük, sokkal inkább a mögöttünk tartózkodó fenevad. Az állat tett néhány lépést oldalra, fülei teljesen le voltak lapulva és fogait csattogtatva vicsorgott, kék szemei elsötétültek. Félelmetes látvány nyújtott, de némiképp felengedtem, mert éreztem, az előttünk álló nem minket fog bántani, sokkal inkább a másik idegent. Lassan megfogtam John kezét és kissé meglöktem a vállát, ezzel jelezve, hogy lépjen pár centit arrébb. Óvatosan, szinte észrevétlenül lépett hármat, én a példáját követve ugyan olyan lassúsággal utánoztam. Oldalra fordítottam a fejem, majd hátra sandítottam, hogy szemügyre vegyem a másik jövevényt. Megrémisztett a látvány, beleégett az elmémbe. A kékszemű farkasnál sokkal nagyobb termettel büszkélkedhetett, bundája korom fekete volt és vérvörös szemei. Ábrázata ugyan olyan volt mint a másiknak, sunyított, vicsorgott, csattogtatta fogait és folyt a nyál a szájából. Nyeltem egyet és irányt váltottam, tekintetem a rendőr ijedt szemeibe meredt. Szegény ember egész teste reszketett a félelemtől, lábai remegtek, teljesen leizzadt. Megszorítottam a kezét, ezzel akartam kimutatni, hogy ne féljen, nem lesz bajunk.
Egyik pillanatról a másikra történt minden. A kékszemű megrázta magát, mély morgást hallatott, majd egyszerűen felgyulladt. Letaglózva néztem, ahogy a vörös lángok táncolnak a bundáján. Ezt meg hogy? A mögöttünk lévő farkas fújtatott egyet és valami kutyaszerű hangot adott ki, majd nekiugrott a másik állatnak. Vérre menő harcot vívtak, hol az egyik volt alul, hol a másik. Kékszemű -időközben elneveztem- nem hagyta magát, minden harapást és csapást kivédett, próbálta a támadásokat visszaadni, de nem járt sikerrel, mert a fekete mindig elhajolt előle. A nagyobban nem tett kárt Kékszemű lángoló teste, amin meg is lepődtem. Egyáltalán hogy az Istenbe lángol a teste? A másik pedig miért nem gyullad fel? Valóságos ez egyáltalán? Vagy ez is csak egy hülye álom? A szokásos módszerhez folyamodtam, behunytam a szemem és egy hatalmasat csíptem a hasamba. Fájdalmasan felszisszentem, arcom eltorzult egy pillanatra. Francba, tudtam. Basszus, mi csak itt álljunk tétlenül, vagy besegítsünk Kékszeműnek? Van egy olyan érzésem, hogy Kékszemű a jó fiúkhoz tartozik. Csukva volt a szemem, viszont tisztán hallottam a dulakodás hangjait, a mérges fújtatásokat, a vicsorgást és a már-már fülsiketítő morgást. Felnyitottam a pilláim, egyenesen a harci jelenetet néző Johnra pillantottam. Az arcára volt írva, hogy ő sem hiszi el azt, amit lát.
Egy óvatlan pillanatban Kékszemű nyakát megharapta a fekete, hegyes fogait mélyen a húsába mélyesztette. A másik fájdalmasan felnyüszített, ezzel egy időben a tűz kék színűre váltott, ami nagy meglepetésemre a fekete bundájára is átterjedt, így a fenevad elengedte a nyakát és hátraugrott. A tűz elaludt, de a kárát hátrahagyta, a nagydarab fekete bundája elég rendesen leégett. Törzsén és nyakán már csak a bőre látszott, fején és lábain súlyos égési sérülések éktelenkedtek. Nem hagyta annyiban, az előbb megsebesített torkának ugrott, de Kékszemű most időben észrevette és ő vágta bele tűhegyes fogait a fekete színű nyakába. Erősen összeszorította állkapcsát, mire vörös vér helyett kátrányfekete színű folyadék szivárgott ki a nagyobb termetű testéből. A jó farkas hátrarántotta a fejét, ezáltal egy jókora darabot kitépett a csapdába esett húsából. A fekete azon nyomba összeesett s egy váratlan pillanatban fekete füstté vált. Ez meg mi a szar volt? Mi... hova tűnt?!
Kékszemű azon nyomban kiköpte a húst, szája és bundája fekete volt amiatt a folyadék miatt. A tűz eltűnt, bundája csapzott volt a dulakodástól. Nyakából sűrűn szivárgott bordó színű vére, de őt nem zavarta igazán. Fejét lehorgasztva szedte a levegőt orrán, nagyon kifáradhatott a harcban. Szegény. Biztos fáj neki. De akkor sem értem. Mi volt az a tűz és az a másik hogy vált köddé?
Elengedtem a fiú kezét, majd minden bátorságom összeszedve remegő léptekkel elindultam Kékszemű felé. Nem akartam elijeszteni, ezért óvatosan közelítettem meg. Nem vette észre, hogy előtte vagyok, és azt sem, hogy leguggoltam elé. Reflexszerűen kapta fel a fejét s meredt rám nagy, gyönyörű szemeivel. Azt hittem, hogy morogni és sunyítani fog, ehelyett előrenyújtotta a fejét, majd nedves orrával megérintette arcom. Halkan felkuncogtam tette miatt, ezt követően óvatosan pofájára simítottam a tenyerem, nem törődve az undorító anyaggal, ami még mindig rajta volt. A nyakán éktelenkedő sebet kezdtem keresni, de azt nem találtam meg, csak azt a hatalmas vérfoltot, ami arra utalt, hogy tényleg ott volt az a harapásnyom. Ilyen... ilyen hogy lehetséges? Begyógyult volna a sebe?
- Bár tudnál beszélni. Akkor elmondhatnád, hogy mi volt ez az egész - motyogtam igéző szemeibe nézve. Dörmögött egyet s ismét megbökte az arcom. John lába került a látóterembe, majd észrevettem, hogy ő is leguggolt mellém. Barátságos mosollyal nyújtotta a farkas felé a kezét, az állat nem rántotta el a fejét, engedte, hogy megérintse homlokát.
- Most mihez kezdünk? - kérdeztem halkan a fiút.
- Fogalmam sincs, Mira - motyogta a választ, hangjában még éreztem a félelmet.
- Ugye nem fogjuk befogni Kékszeműt? - csúszott ki a számon a farkasnak adott név, mire mind a ketten kérdőn néztek rám. Az állat füleit hegyezve és oldalra döntött fejjel bámult, muszáj volt somolyognom a látványon.
- Kékszemű? - mosolyodott el a rendőr.
- Izé... igen, na, adtam neki egy nevet - mondtam zavartan. - Olyan gyönyörű kék szeme van. Még soha nem láttam ilyet - pillantottam az előttünk türelmesen álló barátunkra. - Szerinted ő követte el a gyilkosságokat? - utaltam a tegnap történtekre. Kék szemű barátunk felnyüszített, majd elkezdte mozgatni a fejét jobbra-balra, mintha csak azt mondaná, "Nem én voltam." Ennyire intelligens lenne ez az állat? Bár, ha jobban belegondolok, ő egészen különleges... khm, több szempontból is.
- Nem. Szerintem az a fekete benga állat volt az, de az meg váratlanul szerte foszlott, még befogni sem tudtuk. Még mindig nem hiszem el, amit láttam... - gondolkodott hangosan John, majd a szemembe nézett - Mira, szerintem szívtunk valamit - Ezt olyan komolyan mondta, hogy még egy pillanatra én is elhittem, hogy valamilyen szer hatása alatt állunk. Hiszen ilyen nem létezik! Istenem, mindig csak a baj történik velem. Miért jöttem egyáltalán el? Nem rám tartozik ez az egész farkasos helyzet. Maradtam volna a szállodában!
- Most mihez kezdünk? - tettem fel a kérdést egy hatalmas sóhaj kíséretében, majd lassan felegyenesedtem, hogy nem fájjon annyira a térdem.
- Kékszeműt itthagyjuk, ő úgy sem bántana senkit - Mikor ezt a rendőr kijelentette, négylábú barátunk fel s le mozgatta a fejét, mintha csak helyeselne. - Na, szedjük össze magunkat és nézzünk egy kicsit körül ebben az erdőben - állt fel a fiú is.
Útnak indultunk a sűrű erdőben, Kékszemű is velünk tartott, nyugodtan lépdelt közöttünk. Hihetetlen, milyen szintem megbízik bennünk. A hideg szél kissé erősebben fújt, megborzongatva ezzel az egész testem. Az énekesmadarak lágy dallamot fújtak az ég felé nézve, ahol jártunk a fák ritkábbak voltak, így be tudtak szűrődni a nap meleg sugarai. Egy nyílt tisztáshoz értünk, azon nyomban meg is torpantunk, mert egy három fős őzcsapatot láttunk meg a mező másik végében. Nyugodtan rágták a sűrű, zöld füvet, nem törődve senkivel és semmivel. Az egyik bokorból egy mezei nyúl ugrott elő, az állatok összerezzentek, felkapták a fejüket és elfutottak.
Mielőtt feleszméltem volna, Kékszemű a nyúl után eredt, fél perces kergetőzés után utolérte az állatot, megragadta és összeroppantotta a nyakát. Mint aki jól végezte dolgát, kiskutya szemekkel ügetett oda elénk a zsákmányával, majd letette a földre.
- Ügyes vagy, Kékszemű - paskoltam meg nevetve a buksiját. Elégedetten felmordult, lehajolt, majd megszagolta a nyulat. Felcsillantak a szemei, ezt követően elkezdte enni, ott előttünk. Johnnal egyszerre kaptunk a szemünk elé és rohantunk arrébb a farkastól, mert nem volt kedvünk azt nézni, hogy tépi szét a szerencsétlent. Undorodva hallgattam, ahogy a farkas eszik és csámcsog, ezért elkezdtem a Wolfot dúdolni, úgy is ehhez a helyzethez illett.
- Az EXO az ultimate bandád? - lökte meg a vállam a fiú. Hevesen bólogatva felcsillanó szemekkel kihúztam magam.
A szemem sarkából láttam, hogy Kékszemű állt mellettünk; odafordítottam a fejem és rámosolyogtam az állatra. Szája és pofája tiszta véres volt, nem tudtam, hogy hogyan kente össze magát ennyire. - És ki az ultimate biasod? - folytatta a kérdezősködést a fiúbarátom.
- Zitao - mondtam nagy, aranyos szemekkel. - Imádom. Nagyon kedves, tegnap is az volt. És még meg is ölelt - áradoztam. Kékszemű hirtelen elkezdett krákogni és fulladozni, aggódva hajoltam le hozzá, de nem tudtam, hogy mit kéne csinálnom vele. Most üssem a hátát, vagy mi? Szenvedése nem tartott sokáig, amúgy nem volt semmi baja, csak egy darab hús megakadt a torkán és azt köhögte fel.
- Áh, hülye gyerek, már azt hittem, valami komoly bajod van. A szívbajt hoztad rám - sóhajtottam fel, továbbá megvakargattam a füle tövét, amit örömmel fogadott. - Na, mehetünk tovább? - néztem Johnra, majd az engem figyelő farkasra.
Ismét útnak indult díszes társaságunk, hogy nyakunkba vegyük az erdő egyik legsötétebb részét. Ezen a részen, nagyon sűrűek voltak a fák, a fény egyáltalán nem szűrődött be a terebélyes lombkoronák miatt. Itt nem voltak madarak, minden csendes volt, annyira csendes, hogy rendesen zúgott a fülem. Ide csak kis mértékben jutott be a tegnapi eső, szerencsére nem volt dagonyás az út, itt-ott voltak elszóródva kisebb pocsolyák.
- Már kezdem azt hinni, hogy semmi sem fog történni - törtem meg a köztünk beállt csendet, ami már vagy negyed óráig tartott.
- Hát... én is. Merem remélni, hogy csak az az egy mutáns farkas volt az erdőben - mondta John, miközben elmélyülten rugdosott egy tobozt, majd hirtelen átpasszolta nekem. Rám nézett és elnevette magát, előrébb futott s beroggyantotta a térdeit, úgy várta a "labdát". Kékszemű követte a példáját, melléállt, csóváló farokkal és lihegve várta a tobozt. A farkasok mióta csóválják a farkukat, HM? Odarúgtam a farkasnak, mire a rendőr morcosan dobbantott egyet a lábával, amin nevetnem kellet.
Az állat lelkesen lehajolt, majd az orrával visszagurította nekem a szerzeményt. A következő rúgást John felé intéztem, de a "labda" túlment, bele egy közeli bokorba. Akkor hallottuk meg azt, amit igazán nem akartunk.
Mikor a toboz belegurult a levelek közé, szinte abban a pillanatban felmorrant valami. Ne, ne, ne. Csak ezt ne... Remélem Kékszemű spanja és nem fog bántani. De... ha Kékszemű haverja lenne, már rég kijött volna a bokorból. 
Nem is kellett sokat várni, a farkas felfedte magát. Teljesen úgy nézett ki, mint az a másik fekete bestia, annyi különbséggel, hogy ez még annál is nagyobb volt. Farkasbarátunk azonnal morogni és sunyítani kezdett, de a fekete erre nem lépett semmit, meredten bámult minket. Pontosabban engem. Jézusom, ez így nem lesz ám jó. Ki kell találnunk valamit! Mi lesz velünk? És miért engem néz? Egyenesen megrémültem tőle, le sem vette rólam vörös szemeit. Az ég felé emelte az orrát, hangosan beszívta a levegőt; vészjóslóan morogni kezdett, vicsorogva nézett vissza kikerekített látószerveimbe. Szemem sarkából láttam, hogy John teljesen sokkos állapotban volt, alig pislogott.
Minden egy szempillantás alatt történt. Kékszemű nekiugrott a farkasnak; a fekete állat elkezdett világítani; a fény annyira erős lett, hogy hunyorítanom kellett, majd úgy éreztem, mintha beszippantana valami, és teljesen sötét lett.

Mi történt? Miért kezdett el világítani az a másik farkas? Miért lett minden sötét? Élek még egyáltalán? Hol vagyok? Mi lett Kékszeművel és Johnnal? Aish... és mi ez a rohadt hideg?

Megnyugodtam, hogy tudok gondolkozni és érzem a hideget. Úgy éreztem, mintha a szemhéjaim ólomból lennének, alig tudtam őket felnyitni. A szemem elé nem került semmi, olyan sötét volt, mintha csukva lettek volna. Megmozdítottam elgémberedett karjaim és lábaim, nagy nehézségek árán, de ülő helyzetbe tornáztam magam. Nagyon, de nagyon fáztam, fogalmam sem volt, hogy hol lehetek. Talpra álltam; körbenéztem először balra, majd jobbra, de nem láttam semmit, csak a teljes sötétséget. Ha ez nem a menny, akkor a pokol. De a pokolban meg meleg van. Szóval... akkor ez valami határ lehet? Mert az biztos, hogy ez nem a Föld. Jézusom, már most kezdek bedilizni. Oké, Mira, ne pánikolj, nem lesz semmi baj...
- HAHÓ, VAN ITT VALAKI? - üvöltöttem fel kétségbeesetten, torkom szakadtából. A hangom visszhangzott, ebből arra következtettem, hogy a tér teljesen üres volt, nem volt  ott semmi. Hol van John? Mi a fene történt? 
Megembereltem magam és futni kezdtem előre, cipőm kopogott, ami ugyan úgy visszhangzott, mint a kiáltásom.
- MIRA! MERRE VAGY? - hallottam meg a rendőr hangját. Ez ő... 
Elkurjantottam magam örömömben, újult erővel futottam tovább.
Belecsapódtam valamibe, az a valami, vagyis valaki, erősen magához ölelt.
- John, hol vagyunk? - dünnyögtem lihegve a mellkasába.
Mielőtt válaszolhatott volna, erős fény gyúlt a helyiségben. Azonnal elszakadtunk egymástól s körbepásztáztuk a helyet. Olyan érzésem volt, mintha tényleg a semmi közepén lennénk. Falak nem voltak sehol, viszont a padlón és a plafonon egy csomó rajz és írás volt. A hőmérséklet is megváltozott, fagyasztó hidegből kellemes langyos idő lett. Mi lehet ez a hely? 
- John, mi ez a hely? - kérdeztem halkan. Jobban szemügyre vettem a rajzokat, csatázó farkasokat ábrázoltak, de az írásokat nem értettem, még csak el sem tudtam olvasni egyik szöveget sem. Mi lehet ez a nyelv, ez az írás? És a rajzokat sem értem tisztán. Volt olyan rajz, ami egy falkát ábrázolt, volt, amelyik egy egyedüli farkast, vagy csak szimplán egy fejet. Ezek a rajzok zsúfoltan egymás mellé voltak illesztve, közöttük kék, világító vonalak ékeskedtek.
- Fogalmam sincs. Arra emlékszem, hogy Kékszemű nekitámadt a fekete állatnak, az az állat elkezdett világítani, utána pedig azt éreztem, hogy valami beszippant - Szóval ugyan azokat tapasztalta, mint én. 
- Én is eze-
Folytattam volna tovább is, viszont valamilyen furcsa hang megakadályozott benne. Ez nem is hang... vagyis, hangnak hang, de... de mintha egy csapat ember imádkozna. 
Az imádkozás egyre hangosabb lett; a szöveget nem értettem, valami furcsa idegen nyelv lehetett. Váratlanul azt kezdtem érezni, hogy a talaj a talpunk alatt el kezd forogni, félve lenéztem, hogy megbizonyosodjak róla. Mintha egy körben állnánk és az forogna. Most komolyan, hol vagyunk?!  A forgás egyre gyorsabb lett, nagy szél keletkezett körülöttünk, amit már végképp nem értettem.
Egyik pillanatról a másikra jelent meg egy csomó ember, akik körbevettek minket s ugyan úgy forogtak, mint mi. Nagy, barna köpenybe voltak öltözve, a csuklya akkora volt rajtuk, hogy az egész arcukat eltakarta. Ezek meg kik lehetnek? 
Meglepődve vettem észre, hogy az emberek váltakoznak, akár egy hologram. Egyik másodpercben farkasok, a másikban újra emberek. Farkas, ember, farkas, ember, farkas... Abbahagyták a váltakozást, farkasok maradtak. Az összes egyszerre nyitotta ki a száját, a szájuk előtt különböző színű gömbök jelentek meg. A gömbökből különböző színű csóvák nőttek ki, összekapcsolódtak, majd... majd az immáron keletkezett vastag, színes csóva vége egy hegyes dárdává nőtte ki magát és elindult egyenesen a mellettem álló John felé.
Kidülledtek a szemeim és kiáltani akartam a fiúnak, oda akartam kapni a karjához és elhúzni onnan, de már sajnos késő volt. Amikor a hegy a szíve tájékába fúródott, vakító fehér fény töltötte be az egész teret. Ezt az egészet az én hangos sikításom követte.

Hirtelen jelent meg az erdő. Egy nagyot nyekkenve estem le a kemény földre. Én most meg honnan estem le? Nyöszörögve feltápászkodtam az avarról, a térdeim erősen fájni kezdek mikor felálltam, teljesen elfeledkeztem a kettő sebről, amit szereztem. Hol van John?!  Ugye nem halt meg? Ugye csak egy kicseszett álom volt?! Kapkodtam a fejem ide-oda, de nem láttam a fiút. Sem Kékszeműt.
Pár méterre tőlem az égen váratlanul sűrű, szürke füst jelent meg, majd egy lyuk, amiből John esett ki, a találkozás nem lehetett kellemes a földdel, nagyot huppant a teste. Ugye még él? És hogyhogy csak úgy idepottyant? Amilyen gyorsan csak tudtam odarohantam hozzá, de mellé érve meg is torpantam és felsikítottam. Istenem, istenem...
- Istenem John... - motyogtam elhűlve, majd térdre estem a test előtt.
A fiú egész teste fal fehér volt, megdermedve, nyitott, üveges, sárga szemekkel meredt az ég felé. A szemem azonnal megtelt könnyel és a nyakához kaptam, hogy megnézhessem él-e még, de nem volt pulzusa. - John, John, ne... akkor még is valóság volt? - Keservesen felsírtam. Hogy történhetett ez? Mi volt az a hely?! Mik voltak azok az izék és mi mit kerestünk ott?! Az élettelen fiú mellkasára borultam, azon nyomban fel is keltem róla, mert behorpadt a kicsi plusz súly miatt, szabályosan hallani lehetett, hogy eltörnek a csontok. A sírásom még hangosabb lett. De ha az az izé átszúrta, akkor nem kéne lyuknak lennie a mellkasán?! Teljesen érintetlen, akkor mi történhetett? 
A semmiből ugrott elő egy nagy fekete farkas. Nem érdekelt, hogy ilyenkor nem szabad megmozdulni, felugrottam a test mellől és eszeveszett futásba kezdtem előre. Mintha csak egy filmben lennék, komolyan mondom! Ez egy rossz álom! Tuti, hogy ez csak egy rossz rémálom! Hallottam, hogy a monstrum hangosan morog és csahol mögöttem. A fogai a lábam súrolták, a futás közben valahogy sikerült hátrarúgnom, ezzel elkerültem azt, hogy belém harapjon.
Rohanás közben megcsúsztam a sáros talajon, hasra vágódtam, egyenesen egy kisebb pocsolyába. A farkas átrohant rajtam, ami végképp azt eredményezte, hogy teljesen a sárba legyek döngölve.
Nem érdekelt, amilyen gyorsan csak tudtam felálltam, majd visszafelé kezdtem futni, vissza az élettelen John felé. Az Istenit, ennek a farkasnak volt súlya... Remélem túlfutott és nem követ. 
- MIRA! - Valaki a nevem kiáltotta, majd éreztem, hogy oldalról belém csapódik egy alak. Beestünk egy nagyobb, sűrű bokorba, én ismét a földön kötöttem ki, míg az a személy pont rám esett. Azta rohadt... Ijedten felnéztem a lerohanómra, azonnal el is képedtem, mikor felfedeztem: Yixing volt az, aki lerohant.
- Yixing... Yixing, te mit keresel itt?! - kérdeztem halkan s lerúgtam magamról a fiút. Ma nem kellett volna felkelnem szerintem... Miért kellett idejönnöm? Miért történt ez Johnnal?!
- Ssss - csitított, térdére ereszkedett s a sarkára ült, majd megragadta a karom és az ölelésébe rántott. Hát ez meg....?! - Ne aggódj, semmire sem fogsz emlékezni. Ne haragudj, édesem - motyogta a fülembe, közben folyamatosan rajzolgatott valamit az ujjával a nyakamra. Csendben és ledermedve tűrtem, nagyon nem is tudtam semmit sem csinálni, mert egyszerűen nem engedelmeskedett a testem. Mi történik...? Miért nem tudok mozogni? 
Lay megnyomott egy pontot a nyakamon, amitől álmosság tört rám, folyamatosan csukódtak le a szemeim és már csak azt éreztem, hogy a kínai eltol magától és egy óvatos puszit nyom az ajkaimra.

Yixing... mit csináltál velem?