Fogalmam sincs, hogy meddig kergetőztünk. Nem gondoltam volna, hogy Minseok ennyire gyerekes, eddig azt hittem, hogy komolyabb a való életben, mert hát még is csak ő a legidősebb a csapatban. Egy idő után meguntam és inkább lehuppantam a kanapéra, Baozi pedig élvezte az győzelem édes gyümölcsét. Kivette az egyik zacskóból a már nem is annyira meleg kávéját, amire rá volt írva a neve. Jó ötlet volt ráíratni, hogy melyik kié. Felröhögött, majd visszaadta a zacskókat. És én... én csak ezért kergetőztem vele?!
- Minseok, én kinyírlak - mondtam komolyan, nagyokat szuszogva.
- Adjak ollót? - húzta fel a szemöldökét komolyságot színlelve, ezt követően megcélozta a terem egyik távoli sarkát, leült és ott kezdte el iszogatni a kávéját. Ahj, Istenem. Nagyon vicces. Kiosztottam az italokat, a fiúk pedig mint a keselyük, úgy vetették rá magukat a sajátjukra. Mivel tesóm már rég lelépett dolgozni, ezért egyedül fogyasztottam el azt a hat darab süteményt és a két pohár forrócsokit.
- Figyi, Jongin - szólítottam meg a fiút az utolsó falat rágása közben, s mikor rám nézett, folytattam: - Tao mondta, hogy te tudod a Nowot.
- Mármint, Hyunseung és Hyuna egyik számát? - húzta fel a szemöldökét s ivott egy kortyot a cappuccinojából.
- Aha. SM papi üzente nekem, hogy kettő koreó helyett hármat kell előadnom, s mivel jelenleg nincs más ötletem, ezért a Nowra esett a választásom - osztottam meg az ötletem. - Már csak az a kérdés, hogy lehet-e mással táncolni, és hogy te elvállalnád-e azt, hogy eltáncolod velem.
- Szerintem lehet párban táncolni - ragadta meg az állát beszéd közben, gondolkodást színlelve. - Maximum a felügyelők csak téged néznek - Bólogatni kezdett. - Rendben, elvállalom! - Huncut mosolyra húzódtak ajkai.
- Köszönöm - hajtottam meg a fejem előtte. - S szabad tudnom, hogy te kivel tanultad meg?
- Kyungsooval - karolta át a mellette ülő csendes fiút, mire a másik zavartan lehámozta magáról haverja karját.
- A KaiSoo valódi - tettem le a kezemből a poharam és tapsikolni kezdtem. Egyszer megnézném, hogy hogy táncolják el együtt azt a táncot.
- Ami azt illeti, igen - komolyodott el Jongin. Elsápadtam. Szabályosan éreztem, ahogy a vér kitódul az arcomból. Ugye ezt most nem gondolja komolyan...? Tényleg járnak? Van értelme az életemnek! Nagyon durva. Kyungsoo egy kicsit engedett a merevségéből, majd közelebb csúszott a párjához, s átfonva a derekát a másik vállára hajtott a fejét. Jézusom, de cukik. - De ez titok, Mira - mondta figyelmeztetően Kai, én pedig bólintottam egyet. Egyik rajongónak sem adom meg azt az örömet, hogy elmondom nekik a kettőjük kapcsolatát. Ugh, pedig a KaiSoo shipperek mennyire örülnének!
- Kyungsoo, ugye nem baj, hogy Jongin táncolni fog velem? - kérdeztem meg óvatosan a srácot, mert miután megtudtam az új információt, kissé másképp tekintettem a dolgokra.
- Nem igazán örülök annak, hogy tapizni fog, de... de szeretném, ha megfelelnél a meghallgatáson - mondta, s hangja olyan őszintén csengett, hogy mentem pocsolyává olvadt a szívem. Legalább Kyungsoo olyan, amilyennek gondolatban leírtam.
- Gyerekek, úgy beszélgettek, mintha nem is lennénk itt! - háborodtak fel egyszerre a többiek, s én a szívemre szorított tenyérrel fordultam oda hozzájuk. Elröhögték magukat arcom láttán, mire én csak nyelvet öltöttem rájuk.
- Skacok, skacok! Ha már a KaiSoo valós, a többi páros nem? - kérdeztem kíváncsian, az arcukról le tudtam olvasni, hogy mennyire repesnek az örömtől azért, mert egy mocskos yaoista került a társaságukba. Megszívtátok, angyalkáim. - A TaoRis igazi? - érdeklődtem az egymás mellett ülő párostól.
- Mit gondolsz, mit csináltunk a nővéreddel az ágyban? - tette fel a kérdését rezzenéstelen arccal Yifan. És? Attól még lehet reménykedni. - Társasoztunk?! - Olyan debil fejet vágott, miközben kérdezett, hogy muszáj volt röhögnöm. Kris a szemeit az enyéimbe fúrta, már vártam, hogy mikor fogom ismét meghallani a fejemben a hangját, de semmi nem történt. Tényleg csak képzelődtem volna?
- Hagyjátok abba a nyalakodást, már így is szauna van itt bent! - kiáltott fel Zitao mögém mutogatva, én sajnos lecsúsztam a látványról, mert mikor hátrafordultam, a KaiSoo páros éppen akkor rebbent szét. Basszus.
- Na gyere, Mira. Először táncoljuk el a Nowot, majd utána gyakorolom veled a másik kettő koreográfiát - pattant fel a fotelból Jongin. Annyira rendes. De nekik nem is gyakorolni?
Bevallom őszintén, nagyon ideges voltam, mikor beálltunk a kezdő pozícióba és elindult a zene. Edinával tanultam meg a táncot, és vele azért volt könnyű, mert mikor hibáztam, akkor csak nevetett és kijavított. De most... felkértem Jongint, aki egy remek táncos, az EXO dancing machineja... vajon mit fog szólni? Kainak úgy kell magával rángatnia, mert elkezdődött a zene azon része, ahol már táncolni kellett. Az elején a páros résszel nem is volt nagy baj, de mikor Hyuna része következett, egy pillanatra leblokkoltam. Gyorsan pótoltam a mozdulatot, sikerült ritmusban maradnom.
Igazából, nem is volt annyira vészes. Mikor Hyunseung része következett, akkor Jongin teljesen meglepődött, mert én is táncoltam vele. A tapizós részeknél kicsit zavarban voltam, ami láthatóan megjelent az arcomon pír formájában.
Teljesen összhangban voltam a fiúval, s kellemeset csalódtam magamban, mikor egyetlen egy hiba nélkül végigtáncoltam vele a koreót. A végén a fiúk tapsolni, fütyülni és ordibálni kezdtek, s folyamatosan kántálták azt, hogy "Vissza, vissza!". Láttam Kyungsoon, hogy egy icipicit féltékeny, és mikor Kai mondta, hogy táncoljuk el még egyszer, visszautasítottam. Rossz volt látni Soo bánatos arcát, ezért inkább a másik kettő koreográfiára szenteltük a figyelmünket. Azt a kettőt már szólóban adtam elő, de azért Jongin felajánlotta, hogy táncolja velem. Az első hat perces koreómat könnyen megtanulta, úgy másolta a mozdulataimat, mintha Sharinganja lett volna. Ezt szóvá is tettem neki, erre Joonmyun felpattant a kanapéról és visítva rohant oda hozzám a táncolás közepén.
- Te is szereted a Narutót? - kérdezte csillogó szemekkel, a pulóverem markolva. A fiúk helyében egyből letagadtam volna azt, hogy ő a leader. Felhúzott szemöldökkel lehámoztam pulóveremről ujjait, majd levettem fekete ruhadarabot, hogy megmutassam a pólóm, ezzel válaszolva a kérdésére. - Ahw, Narutós póló!
- Oké Suho, most ne nyáladdzál! - rángatta el a közelemből a fiút Jongin bosszúsan, lelökte a kanapéra, majd odatrappolt a lejátszóhoz és újraindította a zenét. Egy nagyot sóhajtva dobtam el a pulcsimat, majd kezdtem el újra táncolni. Basszus, már nem érzem a végtagjaim.
Kő kemény két és fél óra táncolás után végre tartottunk egy kis szünetet. Alig éltem, olyan szinten kifárasztott gyakorló társam. Jongin nagyon be volt pörögve, ezért rengetegszer eltáncoltuk mind a három táncot. Igaz, a Nowba csak negyedórás noszogatás után mentem bele, mert mint mondtam, megváltozott a nézőpontom, mikor megtudtam, hogy Jongin és Kyungsoo együtt vannak.
Amíg a srácok próbáltak, addig én földön feküdtem kinyújtott karokkal és lábakkal, s hallgattam a zenét, a lábak dobogását. Hogy jutottam el idáig? Hogyhogy ilyen hamar a barátságukba fogadtak? Mert abban biztos voltam, hogy a barátjuk lettem. Nem mondták ki kerek perec, hogy most te a barátunk lettél, hanem szavak nélkül, tettekkel is ki tudták fejezni.
Ha így haladunk Jonginnal, és ha Taóval is majd sínen megy a dolog, akkor hamarosan megragadhatom az álmom második fonalát. Remélem, a meghallgatáson is meg fogok felelni és nem okozok csalódást Jonginnak.
Jongin azt mondta nagy bölcsen, hogy az ő tanítványaitól elvárja, hogy mindig a legkiválóbb teljesítményt nyújtsák akár a színpadon, akár egy meghallgatáson. Lelkemre kötötte, hogy jó legyek, muszáj lesz jónak lennem!
Oldalra döntöttem a fejem és behunytam a szemeim, úgy nosztalgiáztam a MAMA című számukat hallgatva.
Mennyit partiztunk Edinával, mikor ez a szám kijött. Ah, szép emlékek, szép emlékek. Vajon Edina jól bírja a melót? Talán most csak kiképzik? Remélem meg fog felelni az elvárásoknak. Szerintem nem minden nap lesz egy külföldi az SM alkalmazottja.
Egy ismeretlen tapsikolós zene hangja töltötte be a termet, ezért muszáj voltam kinyitni a szemem és felülni. Azonnal leesett az állam, amikor megláttam a teljesen ismeretlen zene kezdő pozícióját: Kyungsoo feküdt alul, a lábait az égnek meresztette kis terpeszben, Joonmyun állt a talpain, ugyebár szintén terpeszben, Jongin és Chanyeol két oldalon fogták a srácok lábait, Baekhyun forever alone módban állt tőlük nem messze. Az öt fiú tapsolt a ritmusra, Sehun pedig egy ismeretlen mozdulatsort hajtott végre. Ez a felállás lenne a kezdő pozíciója ennek a számnak? Veszélyesnek tűnik ez az egymáson állásos valami.
És akkor elkezdődött a rendes koreográfia... rendesen eltátott szájjal figyeltem a mozdulatokat, s próbáltam rájönni, hogy mi is lehet. Számomra a zene is idegen volt, még soha sem hallottam. Viszont tetszik a szövege, azt meg kell hagyni. Először még nem is foglalkoztam a zenével, először a táncmozdulatokba szerettem bele igazán. A zene is bejött, a refrén elbabonázott. De... mit jelent az overdose szó? És Overdose amúgy nem egy versenyló? Mindegy is, ezt én meg akarom tanulni, akármi is legyen. Teljesen összhangban mozogtak, azt viszont furcsálltam, hogy a kínai alformáció tagjai nem táncoltak velük. Oké, arra rájöttem, hogy ez a zene koreai nyelvű, de akkor is. Egy bizonyos pontnál Sehun elmutogatta a már megszokott E-X-O-t, s ez után kezdődött a rapp, amit Chanyeol kezdett. Úr isten, ez a szöveg! "Megkóstollak és megiszlak. Az egész testem reszket, hiába kortyolgatlak, még mindig nem elég. A szomjúság az ujjaimig megborzongat, s foglyul ejt a pillanat. Ne állj meg, nagyon jó, nem tudok leállni." S ezután következett Sehun, majd Jongin.
- Srácok, mi volt ez? - pattantam fel a helyemről és kíváncsian odafutottam a többiekhez.
- Mikor interneteztél utoljára? - kérdezte Sehun szemrehányóan. Oh, bocsáss meg, hogy nem netezek egész nap. Joonmyun szikrázó szemekkel szemezett a fiatallal, aki csak hanyagul megvonta a vállát.
- A szám címe Overdose - mondta Jongin. Aha, és mit jelent az overdose szó? - Az overdose annyit jelent, hogy túladagolás - Áh, akkor így már jobban értem a szöveget. - A comeback dalunk. Mert tudod, comebackelünk - mosolygott kedvesen. HOGY MI?
- COMEBACK?! - a hangom a magas C-t ütötte. - És én erről miért nem tudok?
- Ezt most komolyan kérdezem, Miranda - Chanyeol elém állt és pókerarccal a vállaimra tette kezeit - Mikor interneteztél utoljára? - rázott meg finoman.
- Őszintén? - kérdeztem vékony hangon - Két hónapja - mutattam fel két ujjam, a nyakam behúzva. - Amúgy, mostanában csak arra volt időm, hogy megnézzem az email-jeim.
Füles egy "Nem mondod komolyan?" fejjel nézett rám, majd ellépett előlem.
- Szóval, ugye comeback van. Sajnos pár napja volt ez a kompkatasztrófa és ezért elmaradnak a comebackek és a műsorok. Mi már elkezdtük a promotálást Kínában - világosított fel JongDae.
- Akkor hogyhogy itt vagytok? - tettem fel egy fontos kérdést. Ha promóznak, akkor miért vannak itt?
- Már... visszajöttünk - szólalt meg egy kisebb habozás után Tao. Miért válaszolt ilyen furcsán?
- A teaser képek már rég kijöttek, ajánlom őket a figyelmedbe - lökött vállon szórakozottan Luhan. - És amúgy hogy tetszik? Szeretnéd látni a kínai verziót is?
- Gyerekek, ez valami eszméletlen lett. A táncot majd muszáj lesz megtanítanotok, a rapprészeket meg majd megtanulom, a koreait és a kínait egyaránt - lelkesedtem. - És milyen kérdés az, hogy szeretném-e? Persze, ho-
- Először rappelünk, majd utána - vágott a szavamba Tao, majd megfogta a csuklóm, elhúzott a hosszú kanapéig és lenyomott rá. Miért kell ennyire sietni? Úgy is kéne nekik gyakorolni nem? Összehúzott szemekkel néztem, ahogy leül mellém, és melegítője zsebéből előhúz egy összehajtogatott A4-es lapot.
- Most komolyan alvás helyett szöveget írtál? - kérdeztem meglepetten, miközben elvettem tőle a lapot és szétnyitottam. A papír tele volt firkálva, s látszott, hogy nagyon nehezen ment Taónak az írás, mert írt és kifirkálta, írt és kifirkálta. A lap alján egy bekarikázott szöveg állt. Szegény, mennyit szenvedhetett vele. Tao természetesen kínaiul írta, de szerencsére a lap hátuljára leírta koreaiul is a szöveget, amit már megértettem.
- Koreaiul kéne rappelned, szóval azért írtam le hangeullal is - szólalt meg a szőke kínai. Igaza van. Mert ha esetleg kínaiul rappelek és felvesznek, talán elvárják majd, hogy ezek után kínaiul tanuljak. - S ezért inkább Chanyeoltól kéne segítséget kérned.
Sóhajtottam egy nagyot és még mindig a lapot nézve bólintottam.
Az idő visszafelé kattog. Megbabonáztak a nyomok, amiket itt hagytál a szívem egyik csücskében. Folyton visszavisz az emlékekbe. Régen csak mosolyogtál, de megváltoztál. Nem tudom elfelejteni azokat a szép időket, lassan megfojtanak. Ha az idő egy videó, akkor meg akarom nyomni a visszatekerés gombját. Húzd vissza a fájdalmas búcsú függönyeit. Most állítsd meg és tekerd vissza, állj meg a búcsúnál...* Ez nagyon jó szöveg lett. Tetszik.
- Akkor gondolom ezt is Chanyeol írta - lobogtattam meg a lapot Tao arcára nézve.
- Közösen írtuk - huppant le mellénk az emlegetett szamár, de olyan hirtelen, hogy ugrottam egy kicsit - Tao egyedül állt neki, de fél óra után ideges volt, mert nem jutott eszébe semmi. Segítettem neki.
- Értem - mondtam egy aprót bólintva. Várjunk... holnap van meghallgatás! JÉZUSOM!
A többiek körénk gyűltek, valakik a padlóra, valakik a kanapéra. A lapnak szenteltem a figyelmem, majd szememmel átfutottam a sorokat, és egy remegő sóhaj után belekezdtem:
- Nae siganeun tto bandaero gane
gyesokhaeseo nae mam hanguseok ane
nega namgyeonoheun heunjeoge hollin deusi
jakkuman chueok sogeuro nal deryeo gane
utginam hadeon naega byeonhaega johatdeon geuttaega
jiwojiji anha jogeumssik mogeul joyeowa
sigani bidioramyeon nureullae rewind beoteun
geodeobeoryeo apeun ibyeoriran keoteun**
Könnyebben ment, mint gondoltam. A fiúk halkan megtapsoltak, vagyis, kivéve Sehun és Yifan. Kíváncsian fordultam Yeol és Tao felé.
- Na? Szerintetek? Milyen volt? - válasz helyett csak felmutatták a hüvelykujjukat. Csak ennyi a reakció?
- Ebből elég is ennyi. Gyere, gyakoroljunk még. Holnap meghallgatás - ragadta meg a karom Jongin és állóhelyzetbe húzott. Félve Kyungsoora néztem, aki csak bólintott egy aprót, beleegyezésképpen. Akkor nem is láthatom az Overdose kínai verzióját?
Jongin még a lelket is kihajszolta belőlem. Nagyon komolyan vette a tanár szerepét, és ha valamit véletlenül elhibáztam, újra kellett kezdenem az egész koreográfiát, még akkor is, ha mondjuk a végpozíciót rontottam el. Olyannyira begyakoroltatta velem a kettő szólótáncom, hogy a végén már úgy mozogtam, mint egy robot. Gondolkodás és hiba nélkül. A Nowot is sikerült összehangoltan begyakorolnunk, aminek még Soo is örült.
Jongin elkezdte tanítani az Overdoset, de semmi lélekerőm nem volt hozzá.
A térdeimen támaszkodva kapkodtam a levegő után, testem szó szerint úszott az izzadságtól, s nem volt épp kellemes illatom. Remélem van itt zuhanyzó...
- Na, gyerünk, Mira! A "Someone call the doctor"-től! Legalább csak a refréntől próbáld meg! - unszolt Kai. Haggyá' má' élni...
- Nem! Fáradt vagyok és büdös! - nyafogtam a padlót nézve - Fáj a lábam, a hátam és a karom! - folytattam tovább - Hagyj élni... - S miután kimondtam az utolsó mondatot, a földre csuklottam és kiterültem, mint egy elütött béka.
- Ha felvesznek gyakornoknak, ugyan ez lesz. Vért fogsz izzadni és bele fogsz dögleni, ha ilyen kicsi a tűrőképességed! - rántott fel egy hirtelen mozdulattal Jongin. Kicsi a tűrőképességem?! - Talpra, katona!
- Nem vagy egy kicsit hiperaktív? - címezte Tao az engem szadizó fiúnak a kérdést, majd ellökte a közelemből. Megmentő. - Inkább pihenj egy kicsit te is. Holnap még lesz idő Mirával gyakorolni, a meghallgatás úgy is estefelé lesz - Ennyi. - Gyere te lány, megmutatom merre van a női zuhanyzó - ragadott karon a kínai. Az arca eltorzult - Siessünk, tényleg nincs valami jó szagod - Anyád.
Felhúzott maga után a második emeletre, majd megálltunk a hosszú folyosó végén egy ajtó előtt.
- Ez itt az egyik zuhanyzó. Az első emelet kivételével mindegyik emeleten van - biccentett az ajtó felé. - Hoztál magaddal váltó ruhát? - Kérdésére csak megráztam a fejem. - Rosszul tetted. Tudhattad volna, hogy ez lesz - dorgált meg. - Megyek, kérek kölcsön egy gatyát és pólót Minseoktól. Tiszta törölközőt, tusfürdőt, sampont és hajszárítót találsz bent. A ruhákat meg majd bedobom az ajtón - mosolyodott el, s még mielőtt megszólalhattam volna, már el is viharzott. Ez fura volt.
Eltátottam a szám, mikor benyitottam a zuhanyzóba és felkapcsoltam a villanyt. Nem is igazán lehetett zuhanyzónak nevezni a helyiséget, mert olyan volt, mint egy hatalmas fürdőszoba vécé és mosógép nélkül. A falak felhő mintájú csempékkel borították be, a plafont világoskék színűre mázolták, s ugyan olyan négyes lámpasorok voltak, mint a próbatermekben. A padló lefedését sötétkék csempével oldották meg. A hely két oldalán állt 5-5 modern zuhanyfülke, elhúzható fehér színű félkör alakú ajtóval. Velem szemben négy mosdókagyló foglalt helyet, mindegyik előtt a falon egy-egy tükörrel. Minden csillogott-villogott a tisztaságtól, látszott, hogy minden nap gondosan rendbe rakják. Az ajtó mellett bal oldalt egy nagy szekrény állt, jobb oldalt pedig egy egész alakos tükör. Ez nem semmi. Vajon a többi zuhanyzó is ilyen? Ah, ez sokkal jobb mint a lakásunkban az a picsányi, fürdőnek nem nevezhető valami.
Becsuktam magam után az ajtót, majd bal oldalra léptem és kinyitottam a szem magasságban álló legelső szekrényt. Gondosan összehajtogatott hófehér törölközők hegyét találtam a polcon. Levettem az elsőt és széthajtottam, majd elmosolyodtam, mert az SM Entertainment logója volt az anyag szélére hímezve. A másik szekrényben bontatlan tusfürdőket és samponokat találtam, mindegyikből egy levendula illatút emeltem le a polcról. A bal szélen lévő legutolsó zuhanyzót céloztam be, levettem a cipőm és a zoknim, s meglepődve tapasztaltam, hogy padlófűtést alkalmaztak. Levettem a ruháim és gondosan összehajtogattam őket, a törülközőt a fülke mellett álló tartóra tettem, a tusfürdőt és a sampont pedig bevittem magam a zuhanyzófülkébe és az egyik sarokba helyeztem.
Gyorsan behúztam a kabin ajtaját, mert meghallottam az ajtó nyitódását.
- Hoztam ruhákat - szólt Zitao. Ő itt van, én meg meztelenül állok egy vékony ajtó mögött. Zavarba ejtő.
- Tedd csak le - a hangom nem sikerült olyan határozottan, mint amilyenre vártam. Csak menj innen légyszi...
Összehúztam magam és a falnak lapultam, mert meghallottam lépteit, egyre közelebbről. A szívem hangosan dübörgött a mellkasomban, lélegzetem visszafolytottam.
- Iszom egy kicsit és megyek - válaszolt a gondolatban feltett "Mi az Istent akarsz már?!" kérdésemre. Hallottam, hogy megnyitja a vizet, s ahogy hangosan kortyolgatja az átlátszó folyadékot. Már viszketek az izzadságtól! Menj el, had fürödjek! Elzárta a csapot és egy kellemes sóhaj szakadt fel a fiú tüdejéből. Halványan láttam az ajtó mögül távolodó alakját, s egy pontnál... egyenesen a szemébe bámultam. Basszus, basszus, basszus! Nem húztam be teljesen az ajtót! Hogy lehetek ekkor gyökér?! Mindenféle hangkiadás nélkül húztam be az ajtót még jobban, hogy eltűnjön az a kis hézag. Tao kuncogni kezdett, majd kiment a helyiségből és becsukta az ajtót. Zakatoló szívemre szorítottam a kezem. Jézusom! Remélem nem látott belőlem semmit.
Megnyitottam a meleg vizet. A falnak dőltem és behunytam a szemem, hagytam, hogy rám ömöljön az a tömérdek víz. A meleg érzésétől teljesen ellazultam, s ha nem kapaszkodtam volna, lerogytam volna a zuhanytálcára. Körülöttem mindent gőz borított, a fülke falai bepárásodtak. Törökülésben leültem a tálcára. Félek a holnaptól. Megfelelek majd? Tetszeni fogok nekik? Fel fognak venni? Sikerül-e megragadni az álmom következő fonalát? Elhajoltam a vízsugár elől, majd megragadtam a samponos flakont és nyomtam a tenyerembe a folyadékból. Alaposan bekentem vele sűrű hajam, s belemasszíroztam a fejbőrömbe. Görnyedten belehajoltam a vízbe, és leöblítettem a hajzatomat. Kezembe fogtam a tusfürdőt, majd a lábamra álltam. Tetőtől-talpig beledörzsöltem bőrömbe a folyadékot, majd jó alaposan lemostam magam. Még áztatom magam egy kicsit. Úgy sem én fizetem a vízszámlát. Újra leültem a tálcára, hátam a párás ajtónak vetettem s átkulcsoltam felhúzott térdeim.
Vissza kell mennem az erdőbe. Olyan nem lehet, hogy a farkasokat és John halálát... álmodtam. Egyszerűen képtelenség, kell valami magyarázat. Yixing... tőle kell megkérdeznem. Ő nem hazudna, ő nem olyan. Vagyis, remélem nem olyan, mint mondjuk Sehun vagy Yifan. Xing kábított el, ebben biztos vagyok, s lehet, hogy ő csinált valamit Edina memóriájával. Mert az egyáltalán nem normális, hogy a saját nővérem nem emlékszik a betegségemre! Meg az sem normális, hogy egy a kicseszett krónikus betegség csak úgy elillant! S itt van még Yifan is azzal a hülye gondolatátvitelével. Hogy a francba csinálhatta? És... és mi az, hogy Taónak szüksége van rám?! Meg fogok bolondulni, az biztos.
Felálltam, elzártam a vizet, elhúztam az ajtót és a törülközőért nyúltam. Megtöröltem a szemem, s a hajam, ezt követően még mindig az zuhanytálcában állva alaposan áttöröltem a testem. Az ajtó melletti szekrényhez csattogtam a ruhákért, s fejet rázva felnevettem, mikor megláttam a ruhakupac tetején egy összehajtogatott bokszer alsót. Felhúztam az alsóneműt, felkaptam magamra a fekete sportmelltartóm, majd felvettem a többi ruhát. Minseok ruhái nagyok voltak egy picit, a póló hosszú volt, a nadrágnak a madzagját pedig be kellett kötnöm, mert különben leesett volna a csípőmről.
A szekrénysorban találtam hajszárítót és fésűt -amik szintén újak voltak, s már meg sem lepődtem-, s az egyik mosdókagyló elé álltam, bedugtam a szárítót és megszárítottam a hajam. Mikor mindennel végeztem, elpakoltam magam után, a használt törülközőt a sarokban talált szennyes kosárba dobtam, megfogtam a saját szennyesem és a cipőm, lekapcsoltam a villanyt és elhagytam a helyiséget.
Meztelen talpam csattogott a padlón, ahogy sétáltam végig a folyosón. Lementem egy emeletet, majd mikor a próbaterem elé értem, megfogtam a kilincset és kinyitottam az ajtót. Még az ütő is megállt bennem. Pont akkor léptem be a helyiségbe, mikor Tao felugrott a levegőbe, kicsit féloldalasan megpördült és talpra érkezett. Jézus, ez veszélyes!
- Hogy tudsz ennyire veszélyesen élni? - érdeklődtem döbbenten, ők pedig egy emberként kapták oda a fejüket.
- Mármint? - kérdezett vissza Tao mosolyogva és karba tette a kezeit. Becsuktam az ajtót, majd a kanapé karfájának szélére helyeztem az összehajtogatott szennyesem.
- Itt csinálod ezeket a levegőbe ugrásokat, pörgéseket meg ki tudja még, miket tudsz. Hadonászol a botoddal és a kardoddal, pedig bármikor megvághatod vagy megütheted magad - hadonásztam beszédem közben.
- Ennyire aggódsz értem? - kérdezte, hangja halkabb volt, sötét szemeit az enyéimbe fúrta. Gyerünk Mira, ne hagyd magad! Nem vörösödhetsz el már csak ennyitől! Hiába győzködtem magam gondolatban, folyamatosan forrósodott fel az arcom, s egészen melegem lett. Elkaptam a tekintetem a fiú arcáról és lehajtottam a fejem lányos zavaromban.
- Most megint úgy beszélgettetek, mintha mi nem lennénk itt - zökkentett ki a pár másodperces zavaromból Baekhyun durcás hangja. Rájuk néztem, és meghajoltam bocsánatkérés kép.
- Gyere Mira, vegyük át még egyszer azt a szöveget - Chanyeol látva fintorom, maga elé helyezte a kezeit - Vagy inkább hagyjalak, s holnap reggel átvesszük? Nekem úgy is jó, de akkor holnap annyiszor kell elmondanod, amennyiszer én szeretném - kacsintott.
- Megegyeztünk, Yeol - A kanapén ülő felé nyújtottam az öklöm, ő pedig az én öklömnek ütötte a sajátját.
- Látom, jók a ruháim - biccentett felém Minseok - De vigyázz, az az egyik kedvenc pólóm.
- Neked mindegyik pólód a kedvenced, hülye gyerek - csapta vállon kissé agresszívan Jongdae. Ejnye.
- Kit hülye gyerekezel le, hülye gyerek? - Azta, ez volt ám a visszavágás.
- Vegyél vissza a hangodból, haver!
- Most meg mi bajod van?!
- Neked mi bajod van?!
- Mi bajotok van?! - csattant fel hangosan türelmét elvesztve Joonmyun. Idegesen felpattant a kanapéról, s felrántotta a kettő elhűlt jómadarat. Ezt megkaptátok, barmok. - Te erre mész, te meg arra mész! - lökdöste a terem két különböző sarkába a fiúkat. A többi srác megállás nélkül röhögött, már vörös volt a fejük, s én sem nézhettem ki másképp.
Zitaóhoz sétáltam, aki egyedül volt a terem másik sarkában. Miért is keresem mindig az ő társaságát? Behunyt szemekkel, felhúzott térdekkel és tarkójára kulcsolt kezekkel feküdt, mintha csak felülésezni készülne. Hogy lehet valaki ennyire gyönyörű arca? Akár egy porcelánbaba. Halkan lefeküdtem mellé és az oldalamra fordultam. Arra nem számítottam, hogy egyből kinyitja a szemét és velem szembe fordul. Kerek szemekkel néztem rá, s nagy levegőkkel próbáltam magam nyugtatni. Megijesztett.
- Bocsánat az előbb eset miatt - Először nem értettem, hogy mire gondol, de aztán leesett, én pedig elpirulva takartam el az arcom. Muszáj volt felhoznia?
- Istenem, hogy lehetek ennyire gyökér? - motyogtam. - Nem kell bocsánatot kérni, én voltam figyelmetlen.
- Akkor jó! - mondta szórakozottan. Kikukucskáltam az ujjaim közül és szembetaláltam magam hatalmas vigyorával. Oh anyám, remélem nem látott belőlem semmit!
- Balassi Miranda! - hallottam meg egy mély hangú valakit, aki a teljes nevemen szólított. Felpattantam a földről és szembefordultam az engem megszólító személlyel. Hinnye, az igazgató!
- Szia, Youngmin hyung! - köszöntek a srácok kórusban felettesüknek. Illedelmesen meghajoltam, a meghajlást az igazgató azonnal viszonozta.
- Örülök, hogy találkozhattam önnel - mondtam mosolyogva, bár a mondatom nem igazán gondoltam komolyan. Megvagyok én nélküled is...
- Szintén - biccentett egyet - Látom, összebarátkoztál a fiúkkal - mutatott a kanapén ülőkre. - Hogy haladsz a gyakorlással? Készen állsz a holnapi megmérettetésre?
- Mira maximálisan felkészült - jelentette ki határozottan Jongin. És ezt neked köszönhetem. - Én magam készítettem fel.
- Valóban? - pillantott rám az igazgató enyhe meglepettséggel az arcán. - Remélem tudod, hogy te most kivételezett vagy. Eddig nem volt olyan eset, hogy egy általunk kiválasztott személyt idol edzett. És remélem nem lesz ilyen több. Ezt még elnézem, de arra megkérlek, hogy ne hátráltasd őket a munkában - mondta ellent mondást nem tűrő hangom a szemembe nézve. Pofám leszakad!
- Mira nem hátráltat minket! - kelt azonnal a védelmemre Joonmyun. Olyan rendes.
- Ha te mondod - legyintett Youngmin igazgató - Mira, várlak az irodámban - azzal a fejes hátat fordított és eltűnt az ajtó mögött. Aha, várhat az irodájában. Azt sem tudom, hogy hol van.
- Én a helyedben mennék utána. Nem szereti, ha megváratják - fintorodott el Luhan. - Az irodája a földszinten van. Ha gondolod, megmutatom.
- Nem kell, köszönöm - utasítottam vissza a fiú ajánlatát. Odasétáltam a kanapéhoz, leültem a földre és felvettem meztelen lábaimra a tornacipőim. - Ha jól tudom, ma kell kitöltenem azokat a lapokat - emlékeztem vissza a tegnapi beszélgetésre. Kíváncsi leszek a kérdésekre.
A földszinten találkoztam a nővéremmel. Véletlenül nekem rohant, én pedig majdnem hanyatt vágódtam, de még idejében sikerült elkapnia a karom.
- Mira! - nevem üvöltése után magához ölelt. Most akkor észre sem vette, hogy kinek rohant?
- Mizu? Milyen a munka? - érdeklődtem lelkesen, miután sikerült lehámoznom magamról a karjait.
- Fárasztó. Egy hétig csak gyakornokoskodni fogok, jövő héten pedig majd élesben megy - Na, akkor jó a munka. - Tegnap este felhívott Gergő - Uh, basszus... én... teljesen megfeledkeztem róla! Megfeledkeztem a saját bátyámról! - Nagyon mérges volt, bár ezt meg is értem. Mondtam neki, hogy kaptam munkát, szóval úgy néz ki, hogy véglegesen ideköltöztünk. Ő azt mondta, marad Magyarországon. Még jobb is, mert tudod, nem annyira szíveli a koreaiakat - Ez így van. Pedig rohadtul nem tudom, hogy mi a baj velük.
- Értem. Majd én is beszélek vele. Viszont én most megyek, Youngmin igazgató vár az irodájában - Próbáltam leplezni a fintorom, de nem igazán jött össze.
- Mit csináltál? - húzta fel a szemöldökét.
- Szerintem papírokat kell kitöltenem - vontam meg a vállam.
- Rendben, menj csak. De előtte elmondok egy bizalmas dolgot - mondata végén már suttogott. Oh, mi lehet az? A fiúkkal kapcsolatos? Odahajolt a fülemhez, és halkan belesuttogta: - A srácok május huszonharmadikán megkezdik az első önálló koncertjüket. Ez egy baromi hosszú koncertsorozat lesz, egy állomáson a koncert kettő-három napos is lehet. A koncertsorozat "The Lost Planet" nevet kapta - Olyan fejet vágtam, mint aki pont akkor nyerte meg a lottót. Csillogó szemekkel, eltátott szájjal meredtem a nővéremre, s próbáltam elfojtani a sikításom. Ez igen! Úr Isten! Fogalmam sincs, hogy hol lesz az első, de muszáj lesz elmennünk! Remélem sikerül jegyet szereznem, mert hát... most már megvannak a kapcsolataim.
- Edina, ez valami fantasztikus! - tört ki belőlem egy kisebb visítás.
- Seoulban lesz az első, a jegyed meg már most le van rendezve. Sikerült lebeszélnem az igazgatóval. VIP jegyet kapsz, érezd magad megtisztelve - Hurrá, akkor még nagyobb esélye lesz annak, hogy összevernek a rajongók. De semmi gáz.
- Majd megköszönöm neki. Megyek is, szerintem most már irtó zabos. Luhan mondta, hogy az igazgató nem szereti, ha megváratják.
- Én meg Yifanhoz indultam - biccentett a lépcső felé. - Szia, majd találkozunk - ölelt magához egy pillanatra, majd elrohant mellettem.
Sikeresen megtaláltam az irodát, bekopogtam az ajtón. Megvártam, míg a fejes azt mondja, hogy "Gyere'", majd benyitottam. Tágas kis iroda volt az övé. Youngmin velem szemben ült egy fehér, papírokkal teli asztal előtt, az asztalon még volt kettő laptop és egy csomó ceruzatartó megpakolva tollakkal és grafitokkal. Bal oldalon egy tucat parafatábla volt a falra tűzve, a táblák tele voltak teleírt lapokkal és grafikonokkal, jobb oldalon pedig az SM logója díszelgett. A helyiség tele volt növényekkel. Az igazgató mögött egy hatalmas ablak állt, ami tárva-nyitva volt. Tetszik az irodája.
- Gyere csak be - invitált beljebb a férfi. Becsuktam magam után az ajtót, majd leültem az asztal előtti egyik fehér bőrfotelba. - Tudod, hogy miért hívtalak ide? - könyökölt az asztalra, ujjait összefonta. Ha azt mondom nem, akkor mit mondana?
- Öhm... azt hiszem, lapokat kell kitöltenem - nyögtem ki egy pillanat habozás után.
- Pontosan - csapta össze a tenyereit, majd kihúzta íróasztala egyik fiókját és elővett belőle egy vékony fehér mappát, amit azután odanyújtott nekem. - Adatlap, majd pár kérdés. Itt hagylak egy tizenöt percre. Nyugodtan csinálj magadnak helyet az asztalon - Felkelt a székéből, megkerülte az asztalt, majd egy mosoly után távozott az irodájából. Csak úgy itt hagy? Nem mintha egy sunyi kis sasaeng lennék, aki kutatni akar a kedvencei után, de akkor is. Kihúztam az egyik tartóból egy tollat, elvettem az asztalról egy könyvet, majd a szerzeményeimmel és a mappával felkeltem a fotelról. Nézhet nyugodtan hülyének, de a földön sokkal jobb. Elhasaltam a szőnyeggel kirakott padlón, a könyvre rátettem a mappát és kinyitottam.
Kérdezték a születési dátumom, lakhelyem, születési helyem, hova járok iskolába, nemzetiségem, anya és apa nevét, magasságom és súlyom, milyen és hány nyelven beszélek. Van-e valamilyen betegségem, szedek-e gyógyszert, meg ehhez hasonló más. A másik lapon olyanok voltak, hogy miért szeretnék gyakornok lenni, miért pont az SM-et választottam, mennyire tartom magam tehetségesnek, sportolok-e valamit, táncolni, vagy énekelni tudok-e jobban.
- Miért a földön fekszel? - hajolt felém az igazgató érdeklődve. Hát ő meg mikor jött be?
- Remélem most nem tart igénytelennek - mondtam, miközben összeráncolt szemöldökkel néztem rá.
- Dehogy. Mindenkinek vannak furcsa szokásai - eresztett meg felém egy vigyort. Nahát, nem is olyan bunkó, mint amilyennek elképzeltem. - Kész vagy? - ült le mellém törökülésbe. Leírtam az utolsó blokkot, majd odanyújtottam neki a lapokat és felültem. Olvasgatni kezdte az adataim, néhol meglepődött. - Negyvenhárom kiló vagy? Ha felveszünk, neked biztos, hogy nem kell diétáznod - nézett rám kidüllesztett szemekkel. - Nem vagy te egy kicsit sovány? Anorexiás vagy? - majdnem elröhögtem magam, de csak megráztam a fejem. Azért mégsem mondhatom, hogy a betegségem miatt fogytam le ennyire. Hiszen már nincs is betegségem.
- Tudja, a gének - válaszoltam. Na, ez hihető is!
- Értem. Nem tudsz angolul? - tért át egy másik kérdésre.
- Nem. Elsőtől kezdve angolt tanultam, de nem tudok semmit - Hiába akartam megtanulni angolul, nem ment.
- Magántanuló vagy? Miért? - olvasta el a következő választ. Megint ki kéne találnom egy frappáns füllentést.
- Mert szó szerint kiutáltak az osztályból. Mocskos anorexiásnak neveztek és röhögtek rajtam. Besokalltam, és mondtam a nővéremnek, hogy magántanuló akarok lenni - Ebbe nagyon sok igazság van.
- Tudod, csak irigyek voltak rád - fogta meg a vállam és megszorította.
Azt a lapot kezdte nézni, amire a kérdések voltak rányomva.
- Oh, ezt bóknak veszem - szólalt meg hirtelen Youngmin. Tetszik a válaszom, mi? - "Nagyra becsülöm az SM Entertainmentet. Megérdemli az ügynökség, hogy a legjobbak között legyen. A leszerződtetett idoljaik fantasztikusak, és ez az igazgató és az itt dolgozó embereknek köszönhető." - Ennek a negyede nem igaz, de hát valamivel mégiscsak be kell vágódni, nem? Erőltetetten felnevettem.
- Így is gondolom - mondtam angyali mosollyal.
- Mira, úgy gondolom, nem is szükséges holnap külön az a szóbeli meghallgatás. Amit nagyjából tudni akartam, az úgy is itt van a papíron - Felkelt a földről, majd felhúzott engem is. Lehajoltam a tollért és a könyvért, s visszaraktam azokat helyére. Az igazgató visszatette a mappába a már kitöltött lapokat, majd a karórájára nézett. - Háromnegyed tizenegy. Meghívhatlak egy ebédre? - Miért hívott meg ebédre?!
- Hát, azt hiszem pofátlanság lenne elutasítani az ajánlatát, igazgató úr - szégyenlősen elmosolyodtam.
- Remek! Szereted a kimbapot? Tudok egy éttermet, ahol nagyon finom.
- Még nem ettem kimbapot - ráztam meg a fejem.
- Itt az ideje megkóstolni. Van pulóvered?
- Fent a fiúk termében. Felmegyek érte - s már indultam is volna ki, de elkapta a csuklóm.
- Majd én felmegyek érte. Úgy is beszélnem kell a srácokkal - Beleegyezően bólintottam.
A kimbap isteni finom! Youngmin igazgató mind a kettőnknek rendelt egy-egy adagot, én az enyémet nagyon hamar megettem. Nagyon éhes voltam, de torkos is. Annyira, hogy a férfi tányérjáról elcsentem pár darabot, ő nem szólt érte, csak nevetett rajtam. A kimbap után megkóstoltam a makchangot, ami történetesen a nagy disznóbelet (vastagbelet) takarja. Először egyenesen tiltakoztam, s majdnem kifutottam az étteremből, mikor Youngmin összefogott egy kis darabot a pálcikájával és felém tartotta. Addig győzködött, míg be nem kaptam. Azonnal felcsillantak a szemeim, mikor rájöttem, hogy mennyire finom. Azon nyomban raktam egy kupaccal az asztal közepén álló kis sütőre. Italnak almabort rendeltünk, annak az íze is isteni finom volt. A rend kedvéért még megittunk kettő kis pohár sojut is.
Három órán keresztül az étteremben voltunk. Mindig volt témánk, sosem ültünk csendben. Általában Youngmin kérdezgetett. Mindent meg akart rólam tudni. Sokat érdeklődött a tánctudásomról, hány éve táncolok, mennyire jó a memóriám. Tudok-e csapatban dolgozni, tanítottam-e már más embereket táncolni, hallás után össze tudok-e rakni egy adott zenére koreográfiát. Ilyen, és ehhez hasonló finomságokra kérdezett rá, s én mindenre pontos választ adtam. Utána kérdezgetett az énektudásomról. Tudok-e, ha igen, mennyire, írtam-e már dalokat. Világosan megmondtam neki, hogy kappan hangom van. Ezután az elektronika jött szóba. Értek-e a számítógépekhez, s itt a szavába is vágtam, és mondtam neki, hogy mindenem az elektronika.
Sejteni kezdtem valamit, de még magam sem tudtam, hogy pontosan mit.
Étterem után az egész napot városnézéssel töltöttük. Az igazgató megmutatta a kedvenc helyeit Gangnamban. Nagyon furcsának találtam, hogy velem volt és nem dolgozott. Nem néztem ki volna ebből a fickóból, hogy ennyire rendes. Vagy lehet, hogy ez csak a látszat?
Este nyolckor értem haza. Youngmin szívesen elkísért, én pedig be akartam hívni egy kis sojura, de visszautasította, mert sietett vissza az SM-hez. Fáradtan caplattam fel a lakáshoz vezető lépcsőn, az ajtó előtt megálltam, majd lehajoltam és kihalásztam a szőnyeg alól a kulcsot. Ezek szerint még nincs itthon Edina.
Benyitottam a lakásba és feloltottam a villanyt. A kulcsot kihúztam a zárból, majd miután becsuktam magam után az ajtót, a kulcsot az ajtóból kiálló kis pöcökre csúsztattam.
Gyorsan lezuhanyoztam, felvettem a pandajelmezem, majd egy alapos fogmosás után kibotorkáltam a helyiségből.
Lekapcsoltam az előszobában a villanyt, majd vakon átmentem a szobámba. Fel se kapcsoltam a lámpát, bevágtam magam mögött a nyílászárót és fáradtan ledőltem az ágyamra.
Hú, de elfáradtam ma. Az igazgató lefárasztott a kérdéseivel. Nagyon izgulok a holnap miatt. Remélem meg fogok felelni az elvárásoknak.
_______________________________________________________________________________
*; **: Zhoumi - Rewind feat. Chanyeol; Chanyeol szövege magyarul és koreaiul.
- Minseok, én kinyírlak - mondtam komolyan, nagyokat szuszogva.
- Adjak ollót? - húzta fel a szemöldökét komolyságot színlelve, ezt követően megcélozta a terem egyik távoli sarkát, leült és ott kezdte el iszogatni a kávéját. Ahj, Istenem. Nagyon vicces. Kiosztottam az italokat, a fiúk pedig mint a keselyük, úgy vetették rá magukat a sajátjukra. Mivel tesóm már rég lelépett dolgozni, ezért egyedül fogyasztottam el azt a hat darab süteményt és a két pohár forrócsokit.
- Figyi, Jongin - szólítottam meg a fiút az utolsó falat rágása közben, s mikor rám nézett, folytattam: - Tao mondta, hogy te tudod a Nowot.
- Mármint, Hyunseung és Hyuna egyik számát? - húzta fel a szemöldökét s ivott egy kortyot a cappuccinojából.
- Aha. SM papi üzente nekem, hogy kettő koreó helyett hármat kell előadnom, s mivel jelenleg nincs más ötletem, ezért a Nowra esett a választásom - osztottam meg az ötletem. - Már csak az a kérdés, hogy lehet-e mással táncolni, és hogy te elvállalnád-e azt, hogy eltáncolod velem.
- Szerintem lehet párban táncolni - ragadta meg az állát beszéd közben, gondolkodást színlelve. - Maximum a felügyelők csak téged néznek - Bólogatni kezdett. - Rendben, elvállalom! - Huncut mosolyra húzódtak ajkai.
- Köszönöm - hajtottam meg a fejem előtte. - S szabad tudnom, hogy te kivel tanultad meg?
- Kyungsooval - karolta át a mellette ülő csendes fiút, mire a másik zavartan lehámozta magáról haverja karját.
- A KaiSoo valódi - tettem le a kezemből a poharam és tapsikolni kezdtem. Egyszer megnézném, hogy hogy táncolják el együtt azt a táncot.
- Ami azt illeti, igen - komolyodott el Jongin. Elsápadtam. Szabályosan éreztem, ahogy a vér kitódul az arcomból. Ugye ezt most nem gondolja komolyan...? Tényleg járnak? Van értelme az életemnek! Nagyon durva. Kyungsoo egy kicsit engedett a merevségéből, majd közelebb csúszott a párjához, s átfonva a derekát a másik vállára hajtott a fejét. Jézusom, de cukik. - De ez titok, Mira - mondta figyelmeztetően Kai, én pedig bólintottam egyet. Egyik rajongónak sem adom meg azt az örömet, hogy elmondom nekik a kettőjük kapcsolatát. Ugh, pedig a KaiSoo shipperek mennyire örülnének!
- Kyungsoo, ugye nem baj, hogy Jongin táncolni fog velem? - kérdeztem meg óvatosan a srácot, mert miután megtudtam az új információt, kissé másképp tekintettem a dolgokra.
- Nem igazán örülök annak, hogy tapizni fog, de... de szeretném, ha megfelelnél a meghallgatáson - mondta, s hangja olyan őszintén csengett, hogy mentem pocsolyává olvadt a szívem. Legalább Kyungsoo olyan, amilyennek gondolatban leírtam.
- Gyerekek, úgy beszélgettek, mintha nem is lennénk itt! - háborodtak fel egyszerre a többiek, s én a szívemre szorított tenyérrel fordultam oda hozzájuk. Elröhögték magukat arcom láttán, mire én csak nyelvet öltöttem rájuk.
- Skacok, skacok! Ha már a KaiSoo valós, a többi páros nem? - kérdeztem kíváncsian, az arcukról le tudtam olvasni, hogy mennyire repesnek az örömtől azért, mert egy mocskos yaoista került a társaságukba. Megszívtátok, angyalkáim. - A TaoRis igazi? - érdeklődtem az egymás mellett ülő párostól.
- Mit gondolsz, mit csináltunk a nővéreddel az ágyban? - tette fel a kérdését rezzenéstelen arccal Yifan. És? Attól még lehet reménykedni. - Társasoztunk?! - Olyan debil fejet vágott, miközben kérdezett, hogy muszáj volt röhögnöm. Kris a szemeit az enyéimbe fúrta, már vártam, hogy mikor fogom ismét meghallani a fejemben a hangját, de semmi nem történt. Tényleg csak képzelődtem volna?
- Hagyjátok abba a nyalakodást, már így is szauna van itt bent! - kiáltott fel Zitao mögém mutogatva, én sajnos lecsúsztam a látványról, mert mikor hátrafordultam, a KaiSoo páros éppen akkor rebbent szét. Basszus.
- Na gyere, Mira. Először táncoljuk el a Nowot, majd utána gyakorolom veled a másik kettő koreográfiát - pattant fel a fotelból Jongin. Annyira rendes. De nekik nem is gyakorolni?
Igazából, nem is volt annyira vészes. Mikor Hyunseung része következett, akkor Jongin teljesen meglepődött, mert én is táncoltam vele. A tapizós részeknél kicsit zavarban voltam, ami láthatóan megjelent az arcomon pír formájában.
Teljesen összhangban voltam a fiúval, s kellemeset csalódtam magamban, mikor egyetlen egy hiba nélkül végigtáncoltam vele a koreót. A végén a fiúk tapsolni, fütyülni és ordibálni kezdtek, s folyamatosan kántálták azt, hogy "Vissza, vissza!". Láttam Kyungsoon, hogy egy icipicit féltékeny, és mikor Kai mondta, hogy táncoljuk el még egyszer, visszautasítottam. Rossz volt látni Soo bánatos arcát, ezért inkább a másik kettő koreográfiára szenteltük a figyelmünket. Azt a kettőt már szólóban adtam elő, de azért Jongin felajánlotta, hogy táncolja velem. Az első hat perces koreómat könnyen megtanulta, úgy másolta a mozdulataimat, mintha Sharinganja lett volna. Ezt szóvá is tettem neki, erre Joonmyun felpattant a kanapéról és visítva rohant oda hozzám a táncolás közepén.
- Te is szereted a Narutót? - kérdezte csillogó szemekkel, a pulóverem markolva. A fiúk helyében egyből letagadtam volna azt, hogy ő a leader. Felhúzott szemöldökkel lehámoztam pulóveremről ujjait, majd levettem fekete ruhadarabot, hogy megmutassam a pólóm, ezzel válaszolva a kérdésére. - Ahw, Narutós póló!
- Oké Suho, most ne nyáladdzál! - rángatta el a közelemből a fiút Jongin bosszúsan, lelökte a kanapéra, majd odatrappolt a lejátszóhoz és újraindította a zenét. Egy nagyot sóhajtva dobtam el a pulcsimat, majd kezdtem el újra táncolni. Basszus, már nem érzem a végtagjaim.
Kő kemény két és fél óra táncolás után végre tartottunk egy kis szünetet. Alig éltem, olyan szinten kifárasztott gyakorló társam. Jongin nagyon be volt pörögve, ezért rengetegszer eltáncoltuk mind a három táncot. Igaz, a Nowba csak negyedórás noszogatás után mentem bele, mert mint mondtam, megváltozott a nézőpontom, mikor megtudtam, hogy Jongin és Kyungsoo együtt vannak.
Amíg a srácok próbáltak, addig én földön feküdtem kinyújtott karokkal és lábakkal, s hallgattam a zenét, a lábak dobogását. Hogy jutottam el idáig? Hogyhogy ilyen hamar a barátságukba fogadtak? Mert abban biztos voltam, hogy a barátjuk lettem. Nem mondták ki kerek perec, hogy most te a barátunk lettél, hanem szavak nélkül, tettekkel is ki tudták fejezni.
Ha így haladunk Jonginnal, és ha Taóval is majd sínen megy a dolog, akkor hamarosan megragadhatom az álmom második fonalát. Remélem, a meghallgatáson is meg fogok felelni és nem okozok csalódást Jonginnak.
Jongin azt mondta nagy bölcsen, hogy az ő tanítványaitól elvárja, hogy mindig a legkiválóbb teljesítményt nyújtsák akár a színpadon, akár egy meghallgatáson. Lelkemre kötötte, hogy jó legyek, muszáj lesz jónak lennem!
Oldalra döntöttem a fejem és behunytam a szemeim, úgy nosztalgiáztam a MAMA című számukat hallgatva.
Mennyit partiztunk Edinával, mikor ez a szám kijött. Ah, szép emlékek, szép emlékek. Vajon Edina jól bírja a melót? Talán most csak kiképzik? Remélem meg fog felelni az elvárásoknak. Szerintem nem minden nap lesz egy külföldi az SM alkalmazottja.
És akkor elkezdődött a rendes koreográfia... rendesen eltátott szájjal figyeltem a mozdulatokat, s próbáltam rájönni, hogy mi is lehet. Számomra a zene is idegen volt, még soha sem hallottam. Viszont tetszik a szövege, azt meg kell hagyni. Először még nem is foglalkoztam a zenével, először a táncmozdulatokba szerettem bele igazán. A zene is bejött, a refrén elbabonázott. De... mit jelent az overdose szó? És Overdose amúgy nem egy versenyló? Mindegy is, ezt én meg akarom tanulni, akármi is legyen. Teljesen összhangban mozogtak, azt viszont furcsálltam, hogy a kínai alformáció tagjai nem táncoltak velük. Oké, arra rájöttem, hogy ez a zene koreai nyelvű, de akkor is. Egy bizonyos pontnál Sehun elmutogatta a már megszokott E-X-O-t, s ez után kezdődött a rapp, amit Chanyeol kezdett. Úr isten, ez a szöveg! "Megkóstollak és megiszlak. Az egész testem reszket, hiába kortyolgatlak, még mindig nem elég. A szomjúság az ujjaimig megborzongat, s foglyul ejt a pillanat. Ne állj meg, nagyon jó, nem tudok leállni." S ezután következett Sehun, majd Jongin.
- Srácok, mi volt ez? - pattantam fel a helyemről és kíváncsian odafutottam a többiekhez.
- Mikor interneteztél utoljára? - kérdezte Sehun szemrehányóan. Oh, bocsáss meg, hogy nem netezek egész nap. Joonmyun szikrázó szemekkel szemezett a fiatallal, aki csak hanyagul megvonta a vállát.
- A szám címe Overdose - mondta Jongin. Aha, és mit jelent az overdose szó? - Az overdose annyit jelent, hogy túladagolás - Áh, akkor így már jobban értem a szöveget. - A comeback dalunk. Mert tudod, comebackelünk - mosolygott kedvesen. HOGY MI?
- COMEBACK?! - a hangom a magas C-t ütötte. - És én erről miért nem tudok?
- Ezt most komolyan kérdezem, Miranda - Chanyeol elém állt és pókerarccal a vállaimra tette kezeit - Mikor interneteztél utoljára? - rázott meg finoman.
- Őszintén? - kérdeztem vékony hangon - Két hónapja - mutattam fel két ujjam, a nyakam behúzva. - Amúgy, mostanában csak arra volt időm, hogy megnézzem az email-jeim.
Füles egy "Nem mondod komolyan?" fejjel nézett rám, majd ellépett előlem.
- Szóval, ugye comeback van. Sajnos pár napja volt ez a kompkatasztrófa és ezért elmaradnak a comebackek és a műsorok. Mi már elkezdtük a promotálást Kínában - világosított fel JongDae.
- Akkor hogyhogy itt vagytok? - tettem fel egy fontos kérdést. Ha promóznak, akkor miért vannak itt?
- Már... visszajöttünk - szólalt meg egy kisebb habozás után Tao. Miért válaszolt ilyen furcsán?
- A teaser képek már rég kijöttek, ajánlom őket a figyelmedbe - lökött vállon szórakozottan Luhan. - És amúgy hogy tetszik? Szeretnéd látni a kínai verziót is?
- Gyerekek, ez valami eszméletlen lett. A táncot majd muszáj lesz megtanítanotok, a rapprészeket meg majd megtanulom, a koreait és a kínait egyaránt - lelkesedtem. - És milyen kérdés az, hogy szeretném-e? Persze, ho-
- Először rappelünk, majd utána - vágott a szavamba Tao, majd megfogta a csuklóm, elhúzott a hosszú kanapéig és lenyomott rá. Miért kell ennyire sietni? Úgy is kéne nekik gyakorolni nem? Összehúzott szemekkel néztem, ahogy leül mellém, és melegítője zsebéből előhúz egy összehajtogatott A4-es lapot.
- Most komolyan alvás helyett szöveget írtál? - kérdeztem meglepetten, miközben elvettem tőle a lapot és szétnyitottam. A papír tele volt firkálva, s látszott, hogy nagyon nehezen ment Taónak az írás, mert írt és kifirkálta, írt és kifirkálta. A lap alján egy bekarikázott szöveg állt. Szegény, mennyit szenvedhetett vele. Tao természetesen kínaiul írta, de szerencsére a lap hátuljára leírta koreaiul is a szöveget, amit már megértettem.
- Koreaiul kéne rappelned, szóval azért írtam le hangeullal is - szólalt meg a szőke kínai. Igaza van. Mert ha esetleg kínaiul rappelek és felvesznek, talán elvárják majd, hogy ezek után kínaiul tanuljak. - S ezért inkább Chanyeoltól kéne segítséget kérned.
Sóhajtottam egy nagyot és még mindig a lapot nézve bólintottam.
Az idő visszafelé kattog. Megbabonáztak a nyomok, amiket itt hagytál a szívem egyik csücskében. Folyton visszavisz az emlékekbe. Régen csak mosolyogtál, de megváltoztál. Nem tudom elfelejteni azokat a szép időket, lassan megfojtanak. Ha az idő egy videó, akkor meg akarom nyomni a visszatekerés gombját. Húzd vissza a fájdalmas búcsú függönyeit. Most állítsd meg és tekerd vissza, állj meg a búcsúnál...* Ez nagyon jó szöveg lett. Tetszik.
- Akkor gondolom ezt is Chanyeol írta - lobogtattam meg a lapot Tao arcára nézve.
- Közösen írtuk - huppant le mellénk az emlegetett szamár, de olyan hirtelen, hogy ugrottam egy kicsit - Tao egyedül állt neki, de fél óra után ideges volt, mert nem jutott eszébe semmi. Segítettem neki.
- Értem - mondtam egy aprót bólintva. Várjunk... holnap van meghallgatás! JÉZUSOM!
A többiek körénk gyűltek, valakik a padlóra, valakik a kanapéra. A lapnak szenteltem a figyelmem, majd szememmel átfutottam a sorokat, és egy remegő sóhaj után belekezdtem:
- Nae siganeun tto bandaero gane
gyesokhaeseo nae mam hanguseok ane
nega namgyeonoheun heunjeoge hollin deusi
jakkuman chueok sogeuro nal deryeo gane
utginam hadeon naega byeonhaega johatdeon geuttaega
jiwojiji anha jogeumssik mogeul joyeowa
sigani bidioramyeon nureullae rewind beoteun
geodeobeoryeo apeun ibyeoriran keoteun**
Könnyebben ment, mint gondoltam. A fiúk halkan megtapsoltak, vagyis, kivéve Sehun és Yifan. Kíváncsian fordultam Yeol és Tao felé.
- Na? Szerintetek? Milyen volt? - válasz helyett csak felmutatták a hüvelykujjukat. Csak ennyi a reakció?
- Ebből elég is ennyi. Gyere, gyakoroljunk még. Holnap meghallgatás - ragadta meg a karom Jongin és állóhelyzetbe húzott. Félve Kyungsoora néztem, aki csak bólintott egy aprót, beleegyezésképpen. Akkor nem is láthatom az Overdose kínai verzióját?
Jongin még a lelket is kihajszolta belőlem. Nagyon komolyan vette a tanár szerepét, és ha valamit véletlenül elhibáztam, újra kellett kezdenem az egész koreográfiát, még akkor is, ha mondjuk a végpozíciót rontottam el. Olyannyira begyakoroltatta velem a kettő szólótáncom, hogy a végén már úgy mozogtam, mint egy robot. Gondolkodás és hiba nélkül. A Nowot is sikerült összehangoltan begyakorolnunk, aminek még Soo is örült.
Jongin elkezdte tanítani az Overdoset, de semmi lélekerőm nem volt hozzá.
A térdeimen támaszkodva kapkodtam a levegő után, testem szó szerint úszott az izzadságtól, s nem volt épp kellemes illatom. Remélem van itt zuhanyzó...
- Na, gyerünk, Mira! A "Someone call the doctor"-től! Legalább csak a refréntől próbáld meg! - unszolt Kai. Haggyá' má' élni...
- Nem! Fáradt vagyok és büdös! - nyafogtam a padlót nézve - Fáj a lábam, a hátam és a karom! - folytattam tovább - Hagyj élni... - S miután kimondtam az utolsó mondatot, a földre csuklottam és kiterültem, mint egy elütött béka.
- Ha felvesznek gyakornoknak, ugyan ez lesz. Vért fogsz izzadni és bele fogsz dögleni, ha ilyen kicsi a tűrőképességed! - rántott fel egy hirtelen mozdulattal Jongin. Kicsi a tűrőképességem?! - Talpra, katona!
- Nem vagy egy kicsit hiperaktív? - címezte Tao az engem szadizó fiúnak a kérdést, majd ellökte a közelemből. Megmentő. - Inkább pihenj egy kicsit te is. Holnap még lesz idő Mirával gyakorolni, a meghallgatás úgy is estefelé lesz - Ennyi. - Gyere te lány, megmutatom merre van a női zuhanyzó - ragadott karon a kínai. Az arca eltorzult - Siessünk, tényleg nincs valami jó szagod - Anyád.
Felhúzott maga után a második emeletre, majd megálltunk a hosszú folyosó végén egy ajtó előtt.
- Ez itt az egyik zuhanyzó. Az első emelet kivételével mindegyik emeleten van - biccentett az ajtó felé. - Hoztál magaddal váltó ruhát? - Kérdésére csak megráztam a fejem. - Rosszul tetted. Tudhattad volna, hogy ez lesz - dorgált meg. - Megyek, kérek kölcsön egy gatyát és pólót Minseoktól. Tiszta törölközőt, tusfürdőt, sampont és hajszárítót találsz bent. A ruhákat meg majd bedobom az ajtón - mosolyodott el, s még mielőtt megszólalhattam volna, már el is viharzott. Ez fura volt.
Eltátottam a szám, mikor benyitottam a zuhanyzóba és felkapcsoltam a villanyt. Nem is igazán lehetett zuhanyzónak nevezni a helyiséget, mert olyan volt, mint egy hatalmas fürdőszoba vécé és mosógép nélkül. A falak felhő mintájú csempékkel borították be, a plafont világoskék színűre mázolták, s ugyan olyan négyes lámpasorok voltak, mint a próbatermekben. A padló lefedését sötétkék csempével oldották meg. A hely két oldalán állt 5-5 modern zuhanyfülke, elhúzható fehér színű félkör alakú ajtóval. Velem szemben négy mosdókagyló foglalt helyet, mindegyik előtt a falon egy-egy tükörrel. Minden csillogott-villogott a tisztaságtól, látszott, hogy minden nap gondosan rendbe rakják. Az ajtó mellett bal oldalt egy nagy szekrény állt, jobb oldalt pedig egy egész alakos tükör. Ez nem semmi. Vajon a többi zuhanyzó is ilyen? Ah, ez sokkal jobb mint a lakásunkban az a picsányi, fürdőnek nem nevezhető valami.
Becsuktam magam után az ajtót, majd bal oldalra léptem és kinyitottam a szem magasságban álló legelső szekrényt. Gondosan összehajtogatott hófehér törölközők hegyét találtam a polcon. Levettem az elsőt és széthajtottam, majd elmosolyodtam, mert az SM Entertainment logója volt az anyag szélére hímezve. A másik szekrényben bontatlan tusfürdőket és samponokat találtam, mindegyikből egy levendula illatút emeltem le a polcról. A bal szélen lévő legutolsó zuhanyzót céloztam be, levettem a cipőm és a zoknim, s meglepődve tapasztaltam, hogy padlófűtést alkalmaztak. Levettem a ruháim és gondosan összehajtogattam őket, a törülközőt a fülke mellett álló tartóra tettem, a tusfürdőt és a sampont pedig bevittem magam a zuhanyzófülkébe és az egyik sarokba helyeztem.
Gyorsan behúztam a kabin ajtaját, mert meghallottam az ajtó nyitódását.
- Hoztam ruhákat - szólt Zitao. Ő itt van, én meg meztelenül állok egy vékony ajtó mögött. Zavarba ejtő.
- Tedd csak le - a hangom nem sikerült olyan határozottan, mint amilyenre vártam. Csak menj innen légyszi...
Összehúztam magam és a falnak lapultam, mert meghallottam lépteit, egyre közelebbről. A szívem hangosan dübörgött a mellkasomban, lélegzetem visszafolytottam.
- Iszom egy kicsit és megyek - válaszolt a gondolatban feltett "Mi az Istent akarsz már?!" kérdésemre. Hallottam, hogy megnyitja a vizet, s ahogy hangosan kortyolgatja az átlátszó folyadékot. Már viszketek az izzadságtól! Menj el, had fürödjek! Elzárta a csapot és egy kellemes sóhaj szakadt fel a fiú tüdejéből. Halványan láttam az ajtó mögül távolodó alakját, s egy pontnál... egyenesen a szemébe bámultam. Basszus, basszus, basszus! Nem húztam be teljesen az ajtót! Hogy lehetek ekkor gyökér?! Mindenféle hangkiadás nélkül húztam be az ajtót még jobban, hogy eltűnjön az a kis hézag. Tao kuncogni kezdett, majd kiment a helyiségből és becsukta az ajtót. Zakatoló szívemre szorítottam a kezem. Jézusom! Remélem nem látott belőlem semmit.
Megnyitottam a meleg vizet. A falnak dőltem és behunytam a szemem, hagytam, hogy rám ömöljön az a tömérdek víz. A meleg érzésétől teljesen ellazultam, s ha nem kapaszkodtam volna, lerogytam volna a zuhanytálcára. Körülöttem mindent gőz borított, a fülke falai bepárásodtak. Törökülésben leültem a tálcára. Félek a holnaptól. Megfelelek majd? Tetszeni fogok nekik? Fel fognak venni? Sikerül-e megragadni az álmom következő fonalát? Elhajoltam a vízsugár elől, majd megragadtam a samponos flakont és nyomtam a tenyerembe a folyadékból. Alaposan bekentem vele sűrű hajam, s belemasszíroztam a fejbőrömbe. Görnyedten belehajoltam a vízbe, és leöblítettem a hajzatomat. Kezembe fogtam a tusfürdőt, majd a lábamra álltam. Tetőtől-talpig beledörzsöltem bőrömbe a folyadékot, majd jó alaposan lemostam magam. Még áztatom magam egy kicsit. Úgy sem én fizetem a vízszámlát. Újra leültem a tálcára, hátam a párás ajtónak vetettem s átkulcsoltam felhúzott térdeim.
Vissza kell mennem az erdőbe. Olyan nem lehet, hogy a farkasokat és John halálát... álmodtam. Egyszerűen képtelenség, kell valami magyarázat. Yixing... tőle kell megkérdeznem. Ő nem hazudna, ő nem olyan. Vagyis, remélem nem olyan, mint mondjuk Sehun vagy Yifan. Xing kábított el, ebben biztos vagyok, s lehet, hogy ő csinált valamit Edina memóriájával. Mert az egyáltalán nem normális, hogy a saját nővérem nem emlékszik a betegségemre! Meg az sem normális, hogy egy a kicseszett krónikus betegség csak úgy elillant! S itt van még Yifan is azzal a hülye gondolatátvitelével. Hogy a francba csinálhatta? És... és mi az, hogy Taónak szüksége van rám?! Meg fogok bolondulni, az biztos.
Felálltam, elzártam a vizet, elhúztam az ajtót és a törülközőért nyúltam. Megtöröltem a szemem, s a hajam, ezt követően még mindig az zuhanytálcában állva alaposan áttöröltem a testem. Az ajtó melletti szekrényhez csattogtam a ruhákért, s fejet rázva felnevettem, mikor megláttam a ruhakupac tetején egy összehajtogatott bokszer alsót. Felhúztam az alsóneműt, felkaptam magamra a fekete sportmelltartóm, majd felvettem a többi ruhát. Minseok ruhái nagyok voltak egy picit, a póló hosszú volt, a nadrágnak a madzagját pedig be kellett kötnöm, mert különben leesett volna a csípőmről.
A szekrénysorban találtam hajszárítót és fésűt -amik szintén újak voltak, s már meg sem lepődtem-, s az egyik mosdókagyló elé álltam, bedugtam a szárítót és megszárítottam a hajam. Mikor mindennel végeztem, elpakoltam magam után, a használt törülközőt a sarokban talált szennyes kosárba dobtam, megfogtam a saját szennyesem és a cipőm, lekapcsoltam a villanyt és elhagytam a helyiséget.
Meztelen talpam csattogott a padlón, ahogy sétáltam végig a folyosón. Lementem egy emeletet, majd mikor a próbaterem elé értem, megfogtam a kilincset és kinyitottam az ajtót. Még az ütő is megállt bennem. Pont akkor léptem be a helyiségbe, mikor Tao felugrott a levegőbe, kicsit féloldalasan megpördült és talpra érkezett. Jézus, ez veszélyes!
- Hogy tudsz ennyire veszélyesen élni? - érdeklődtem döbbenten, ők pedig egy emberként kapták oda a fejüket.
- Mármint? - kérdezett vissza Tao mosolyogva és karba tette a kezeit. Becsuktam az ajtót, majd a kanapé karfájának szélére helyeztem az összehajtogatott szennyesem.
- Itt csinálod ezeket a levegőbe ugrásokat, pörgéseket meg ki tudja még, miket tudsz. Hadonászol a botoddal és a kardoddal, pedig bármikor megvághatod vagy megütheted magad - hadonásztam beszédem közben.
- Ennyire aggódsz értem? - kérdezte, hangja halkabb volt, sötét szemeit az enyéimbe fúrta. Gyerünk Mira, ne hagyd magad! Nem vörösödhetsz el már csak ennyitől! Hiába győzködtem magam gondolatban, folyamatosan forrósodott fel az arcom, s egészen melegem lett. Elkaptam a tekintetem a fiú arcáról és lehajtottam a fejem lányos zavaromban.
- Most megint úgy beszélgettetek, mintha mi nem lennénk itt - zökkentett ki a pár másodperces zavaromból Baekhyun durcás hangja. Rájuk néztem, és meghajoltam bocsánatkérés kép.
- Gyere Mira, vegyük át még egyszer azt a szöveget - Chanyeol látva fintorom, maga elé helyezte a kezeit - Vagy inkább hagyjalak, s holnap reggel átvesszük? Nekem úgy is jó, de akkor holnap annyiszor kell elmondanod, amennyiszer én szeretném - kacsintott.
- Megegyeztünk, Yeol - A kanapén ülő felé nyújtottam az öklöm, ő pedig az én öklömnek ütötte a sajátját.
- Látom, jók a ruháim - biccentett felém Minseok - De vigyázz, az az egyik kedvenc pólóm.
- Neked mindegyik pólód a kedvenced, hülye gyerek - csapta vállon kissé agresszívan Jongdae. Ejnye.
- Kit hülye gyerekezel le, hülye gyerek? - Azta, ez volt ám a visszavágás.
- Vegyél vissza a hangodból, haver!
- Most meg mi bajod van?!
- Neked mi bajod van?!
- Mi bajotok van?! - csattant fel hangosan türelmét elvesztve Joonmyun. Idegesen felpattant a kanapéról, s felrántotta a kettő elhűlt jómadarat. Ezt megkaptátok, barmok. - Te erre mész, te meg arra mész! - lökdöste a terem két különböző sarkába a fiúkat. A többi srác megállás nélkül röhögött, már vörös volt a fejük, s én sem nézhettem ki másképp.
Zitaóhoz sétáltam, aki egyedül volt a terem másik sarkában. Miért is keresem mindig az ő társaságát? Behunyt szemekkel, felhúzott térdekkel és tarkójára kulcsolt kezekkel feküdt, mintha csak felülésezni készülne. Hogy lehet valaki ennyire gyönyörű arca? Akár egy porcelánbaba. Halkan lefeküdtem mellé és az oldalamra fordultam. Arra nem számítottam, hogy egyből kinyitja a szemét és velem szembe fordul. Kerek szemekkel néztem rá, s nagy levegőkkel próbáltam magam nyugtatni. Megijesztett.
- Bocsánat az előbb eset miatt - Először nem értettem, hogy mire gondol, de aztán leesett, én pedig elpirulva takartam el az arcom. Muszáj volt felhoznia?
- Istenem, hogy lehetek ennyire gyökér? - motyogtam. - Nem kell bocsánatot kérni, én voltam figyelmetlen.
- Akkor jó! - mondta szórakozottan. Kikukucskáltam az ujjaim közül és szembetaláltam magam hatalmas vigyorával. Oh anyám, remélem nem látott belőlem semmit!
- Balassi Miranda! - hallottam meg egy mély hangú valakit, aki a teljes nevemen szólított. Felpattantam a földről és szembefordultam az engem megszólító személlyel. Hinnye, az igazgató!
- Szia, Youngmin hyung! - köszöntek a srácok kórusban felettesüknek. Illedelmesen meghajoltam, a meghajlást az igazgató azonnal viszonozta.
- Örülök, hogy találkozhattam önnel - mondtam mosolyogva, bár a mondatom nem igazán gondoltam komolyan. Megvagyok én nélküled is...
- Szintén - biccentett egyet - Látom, összebarátkoztál a fiúkkal - mutatott a kanapén ülőkre. - Hogy haladsz a gyakorlással? Készen állsz a holnapi megmérettetésre?
- Mira maximálisan felkészült - jelentette ki határozottan Jongin. És ezt neked köszönhetem. - Én magam készítettem fel.
- Valóban? - pillantott rám az igazgató enyhe meglepettséggel az arcán. - Remélem tudod, hogy te most kivételezett vagy. Eddig nem volt olyan eset, hogy egy általunk kiválasztott személyt idol edzett. És remélem nem lesz ilyen több. Ezt még elnézem, de arra megkérlek, hogy ne hátráltasd őket a munkában - mondta ellent mondást nem tűrő hangom a szemembe nézve. Pofám leszakad!
- Mira nem hátráltat minket! - kelt azonnal a védelmemre Joonmyun. Olyan rendes.
- Ha te mondod - legyintett Youngmin igazgató - Mira, várlak az irodámban - azzal a fejes hátat fordított és eltűnt az ajtó mögött. Aha, várhat az irodájában. Azt sem tudom, hogy hol van.
- Én a helyedben mennék utána. Nem szereti, ha megváratják - fintorodott el Luhan. - Az irodája a földszinten van. Ha gondolod, megmutatom.
- Nem kell, köszönöm - utasítottam vissza a fiú ajánlatát. Odasétáltam a kanapéhoz, leültem a földre és felvettem meztelen lábaimra a tornacipőim. - Ha jól tudom, ma kell kitöltenem azokat a lapokat - emlékeztem vissza a tegnapi beszélgetésre. Kíváncsi leszek a kérdésekre.
A földszinten találkoztam a nővéremmel. Véletlenül nekem rohant, én pedig majdnem hanyatt vágódtam, de még idejében sikerült elkapnia a karom.
- Mira! - nevem üvöltése után magához ölelt. Most akkor észre sem vette, hogy kinek rohant?
- Mizu? Milyen a munka? - érdeklődtem lelkesen, miután sikerült lehámoznom magamról a karjait.
- Fárasztó. Egy hétig csak gyakornokoskodni fogok, jövő héten pedig majd élesben megy - Na, akkor jó a munka. - Tegnap este felhívott Gergő - Uh, basszus... én... teljesen megfeledkeztem róla! Megfeledkeztem a saját bátyámról! - Nagyon mérges volt, bár ezt meg is értem. Mondtam neki, hogy kaptam munkát, szóval úgy néz ki, hogy véglegesen ideköltöztünk. Ő azt mondta, marad Magyarországon. Még jobb is, mert tudod, nem annyira szíveli a koreaiakat - Ez így van. Pedig rohadtul nem tudom, hogy mi a baj velük.
- Értem. Majd én is beszélek vele. Viszont én most megyek, Youngmin igazgató vár az irodájában - Próbáltam leplezni a fintorom, de nem igazán jött össze.
- Mit csináltál? - húzta fel a szemöldökét.
- Szerintem papírokat kell kitöltenem - vontam meg a vállam.
- Rendben, menj csak. De előtte elmondok egy bizalmas dolgot - mondata végén már suttogott. Oh, mi lehet az? A fiúkkal kapcsolatos? Odahajolt a fülemhez, és halkan belesuttogta: - A srácok május huszonharmadikán megkezdik az első önálló koncertjüket. Ez egy baromi hosszú koncertsorozat lesz, egy állomáson a koncert kettő-három napos is lehet. A koncertsorozat "The Lost Planet" nevet kapta - Olyan fejet vágtam, mint aki pont akkor nyerte meg a lottót. Csillogó szemekkel, eltátott szájjal meredtem a nővéremre, s próbáltam elfojtani a sikításom. Ez igen! Úr Isten! Fogalmam sincs, hogy hol lesz az első, de muszáj lesz elmennünk! Remélem sikerül jegyet szereznem, mert hát... most már megvannak a kapcsolataim.
- Edina, ez valami fantasztikus! - tört ki belőlem egy kisebb visítás.
- Seoulban lesz az első, a jegyed meg már most le van rendezve. Sikerült lebeszélnem az igazgatóval. VIP jegyet kapsz, érezd magad megtisztelve - Hurrá, akkor még nagyobb esélye lesz annak, hogy összevernek a rajongók. De semmi gáz.
- Majd megköszönöm neki. Megyek is, szerintem most már irtó zabos. Luhan mondta, hogy az igazgató nem szereti, ha megváratják.
- Én meg Yifanhoz indultam - biccentett a lépcső felé. - Szia, majd találkozunk - ölelt magához egy pillanatra, majd elrohant mellettem.
Sikeresen megtaláltam az irodát, bekopogtam az ajtón. Megvártam, míg a fejes azt mondja, hogy "Gyere'", majd benyitottam. Tágas kis iroda volt az övé. Youngmin velem szemben ült egy fehér, papírokkal teli asztal előtt, az asztalon még volt kettő laptop és egy csomó ceruzatartó megpakolva tollakkal és grafitokkal. Bal oldalon egy tucat parafatábla volt a falra tűzve, a táblák tele voltak teleírt lapokkal és grafikonokkal, jobb oldalon pedig az SM logója díszelgett. A helyiség tele volt növényekkel. Az igazgató mögött egy hatalmas ablak állt, ami tárva-nyitva volt. Tetszik az irodája.
- Gyere csak be - invitált beljebb a férfi. Becsuktam magam után az ajtót, majd leültem az asztal előtti egyik fehér bőrfotelba. - Tudod, hogy miért hívtalak ide? - könyökölt az asztalra, ujjait összefonta. Ha azt mondom nem, akkor mit mondana?
- Öhm... azt hiszem, lapokat kell kitöltenem - nyögtem ki egy pillanat habozás után.
- Pontosan - csapta össze a tenyereit, majd kihúzta íróasztala egyik fiókját és elővett belőle egy vékony fehér mappát, amit azután odanyújtott nekem. - Adatlap, majd pár kérdés. Itt hagylak egy tizenöt percre. Nyugodtan csinálj magadnak helyet az asztalon - Felkelt a székéből, megkerülte az asztalt, majd egy mosoly után távozott az irodájából. Csak úgy itt hagy? Nem mintha egy sunyi kis sasaeng lennék, aki kutatni akar a kedvencei után, de akkor is. Kihúztam az egyik tartóból egy tollat, elvettem az asztalról egy könyvet, majd a szerzeményeimmel és a mappával felkeltem a fotelról. Nézhet nyugodtan hülyének, de a földön sokkal jobb. Elhasaltam a szőnyeggel kirakott padlón, a könyvre rátettem a mappát és kinyitottam.
Kérdezték a születési dátumom, lakhelyem, születési helyem, hova járok iskolába, nemzetiségem, anya és apa nevét, magasságom és súlyom, milyen és hány nyelven beszélek. Van-e valamilyen betegségem, szedek-e gyógyszert, meg ehhez hasonló más. A másik lapon olyanok voltak, hogy miért szeretnék gyakornok lenni, miért pont az SM-et választottam, mennyire tartom magam tehetségesnek, sportolok-e valamit, táncolni, vagy énekelni tudok-e jobban.
- Miért a földön fekszel? - hajolt felém az igazgató érdeklődve. Hát ő meg mikor jött be?
- Remélem most nem tart igénytelennek - mondtam, miközben összeráncolt szemöldökkel néztem rá.
- Dehogy. Mindenkinek vannak furcsa szokásai - eresztett meg felém egy vigyort. Nahát, nem is olyan bunkó, mint amilyennek elképzeltem. - Kész vagy? - ült le mellém törökülésbe. Leírtam az utolsó blokkot, majd odanyújtottam neki a lapokat és felültem. Olvasgatni kezdte az adataim, néhol meglepődött. - Negyvenhárom kiló vagy? Ha felveszünk, neked biztos, hogy nem kell diétáznod - nézett rám kidüllesztett szemekkel. - Nem vagy te egy kicsit sovány? Anorexiás vagy? - majdnem elröhögtem magam, de csak megráztam a fejem. Azért mégsem mondhatom, hogy a betegségem miatt fogytam le ennyire. Hiszen már nincs is betegségem.
- Tudja, a gének - válaszoltam. Na, ez hihető is!
- Értem. Nem tudsz angolul? - tért át egy másik kérdésre.
- Nem. Elsőtől kezdve angolt tanultam, de nem tudok semmit - Hiába akartam megtanulni angolul, nem ment.
- Magántanuló vagy? Miért? - olvasta el a következő választ. Megint ki kéne találnom egy frappáns füllentést.
- Mert szó szerint kiutáltak az osztályból. Mocskos anorexiásnak neveztek és röhögtek rajtam. Besokalltam, és mondtam a nővéremnek, hogy magántanuló akarok lenni - Ebbe nagyon sok igazság van.
- Tudod, csak irigyek voltak rád - fogta meg a vállam és megszorította.
Azt a lapot kezdte nézni, amire a kérdések voltak rányomva.
- Oh, ezt bóknak veszem - szólalt meg hirtelen Youngmin. Tetszik a válaszom, mi? - "Nagyra becsülöm az SM Entertainmentet. Megérdemli az ügynökség, hogy a legjobbak között legyen. A leszerződtetett idoljaik fantasztikusak, és ez az igazgató és az itt dolgozó embereknek köszönhető." - Ennek a negyede nem igaz, de hát valamivel mégiscsak be kell vágódni, nem? Erőltetetten felnevettem.
- Így is gondolom - mondtam angyali mosollyal.
- Mira, úgy gondolom, nem is szükséges holnap külön az a szóbeli meghallgatás. Amit nagyjából tudni akartam, az úgy is itt van a papíron - Felkelt a földről, majd felhúzott engem is. Lehajoltam a tollért és a könyvért, s visszaraktam azokat helyére. Az igazgató visszatette a mappába a már kitöltött lapokat, majd a karórájára nézett. - Háromnegyed tizenegy. Meghívhatlak egy ebédre? - Miért hívott meg ebédre?!
- Hát, azt hiszem pofátlanság lenne elutasítani az ajánlatát, igazgató úr - szégyenlősen elmosolyodtam.
- Remek! Szereted a kimbapot? Tudok egy éttermet, ahol nagyon finom.
- Még nem ettem kimbapot - ráztam meg a fejem.
- Itt az ideje megkóstolni. Van pulóvered?
- Fent a fiúk termében. Felmegyek érte - s már indultam is volna ki, de elkapta a csuklóm.
- Majd én felmegyek érte. Úgy is beszélnem kell a srácokkal - Beleegyezően bólintottam.
***
Három órán keresztül az étteremben voltunk. Mindig volt témánk, sosem ültünk csendben. Általában Youngmin kérdezgetett. Mindent meg akart rólam tudni. Sokat érdeklődött a tánctudásomról, hány éve táncolok, mennyire jó a memóriám. Tudok-e csapatban dolgozni, tanítottam-e már más embereket táncolni, hallás után össze tudok-e rakni egy adott zenére koreográfiát. Ilyen, és ehhez hasonló finomságokra kérdezett rá, s én mindenre pontos választ adtam. Utána kérdezgetett az énektudásomról. Tudok-e, ha igen, mennyire, írtam-e már dalokat. Világosan megmondtam neki, hogy kappan hangom van. Ezután az elektronika jött szóba. Értek-e a számítógépekhez, s itt a szavába is vágtam, és mondtam neki, hogy mindenem az elektronika.
Sejteni kezdtem valamit, de még magam sem tudtam, hogy pontosan mit.
Étterem után az egész napot városnézéssel töltöttük. Az igazgató megmutatta a kedvenc helyeit Gangnamban. Nagyon furcsának találtam, hogy velem volt és nem dolgozott. Nem néztem ki volna ebből a fickóból, hogy ennyire rendes. Vagy lehet, hogy ez csak a látszat?
***
Benyitottam a lakásba és feloltottam a villanyt. A kulcsot kihúztam a zárból, majd miután becsuktam magam után az ajtót, a kulcsot az ajtóból kiálló kis pöcökre csúsztattam.
Gyorsan lezuhanyoztam, felvettem a pandajelmezem, majd egy alapos fogmosás után kibotorkáltam a helyiségből.
Lekapcsoltam az előszobában a villanyt, majd vakon átmentem a szobámba. Fel se kapcsoltam a lámpát, bevágtam magam mögött a nyílászárót és fáradtan ledőltem az ágyamra.
Hú, de elfáradtam ma. Az igazgató lefárasztott a kérdéseivel. Nagyon izgulok a holnap miatt. Remélem meg fogok felelni az elvárásoknak.
_______________________________________________________________________________
*; **: Zhoumi - Rewind feat. Chanyeol; Chanyeol szövege magyarul és koreaiul.
