A történetről

     A Seoulhoz közeli erdőben - amit csak a Megsemmisülések Erdejének neveznek -, különös halálesetek és eltűnések zajlottak le az elmúlt harminc évben. Senki sem tudja, hogy kik és miért ölik meg sorra a város lakosait, ráadásul igencsak egyedi gyilkolási módszert fejlesztettek ki maguknak. A rend őrei próbáltak ezen történések ellen fellépni, ámde ők sem tértek vissza arról az elátkozottnak hitt helyről.
     Balassi Miranda nagy álmokat kergető, saját maga szerint humoros, karakán személyiségű tinédzser, aki újonnan érkezett meg Seoulba, hogy véghezvigye álmát. Ámbár, mikor már csak egy lépés választotta volna el a teljes sikertől, nem úgy sült el a dolog, ahogy ő eltervezte.
     A lány már többször ellátogatott a Megsemmisülések Erdejébe, s bár azon a helyen nagy veszteségek érték őt, mégis mindig visszavágyik oda. Ezzel párhuzamosan az EXO tagjai egyre furcsábban kezdenek el viselkedni, egyik napról a másikra olyan dolgokat, tetteket hajtanak végre - még tudtukon kívül is -, amit Mira nem tud épp ésszel felfogni. S nem csak ők változnak meg körülötte, a testvére, a barátai és ismerősei is teljesen új viselkedést mutatnak felé, és az események olyan fordulatot vesznek, melyeket alig bír elviselni.
     Mira nagy változásokon megy keresztül, s az is kiderül, hogy a családja nagy titkot őriz. Mi lehet ez a titok?
   Megmagyarázhatatlan öngyilkosságok és támadások, életét megváltoztató cselekmények ostromolják, és ha ez még nem elég, a barátjának hitt fiú egy pszichopatává válik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése