Chapter 8.

Azt hittem, menten szétfolyok ölelő karjai között. Magam előtt láttam Edina gyilkos tekintetét amint Taót nézi, legszívesebben leütötte volna, amiért ennyire közel kerültem hozzá. Igaz, nem volt rá még példa, de mindig az hajtogatta, hogy tizenévesen nem fiúzhatok, nem bulizhatok, nem kerülhetek közel senkihez sem. Nem mintha nekem szükségem lett volna ilyenekre, de majdnem minden héten a számba rágta, Gergővel együtt.

Kezdett kicsit kényelmetlen lenni a helyzet; Tao kezei lejjebb csúsztak, ujjai szinte a fenekem érintették. Nyeltem egy nagyot, visszafojtottam a levegőm és megdermedtem. Nagyra nyitottam a szemeim, amikor a fiú az orrát finoman felvezette a nyakamon, egy hatalmasat szippantott, s halkan morgott egyet.

Mintha megjött volna az esze, gyorsan eltolt magától, s hátrébb araszolt a kanapén.

- Bocsánat - Megköszörülte a torkát, és zavartan köhintett párat.

Felhúzott szemöldökkel pislogtam rá, amolyan "Ez meg mi volt?" pillantást lövellve felé. Hősiesen állta a tekintetem, semmitmondó szemekkel nézett vissza rám.

Most komolyan, ez mi volt? Vagy csak én fújom fel a dolgot, közben meg tök természetes az, hogy szagolgatja az embereket? Bár, ebből az idiótából simán kinézném. 

Felkuncogtam, ahogy elképzeltem: ZiTao mindenkihez odamegy, megölelgeti, majd megszagolja őket és morog egyet. Akár egy szeretni való kiskutya.

Tekintetem a földre tévedt; azt hittem, hogy Dina még mindig ott guggol, de tévedtem, mert hűlt helyét találtam. Ott hagyott, egy szó nélkül.
Vagy azért ment el, mert nem akart zavarni, vagy azért, mert nem akarta előttem szétverni a szőkét. Az előbbire tippelnék, mert ha még is az utóbbi helyzet lenne, Tao győzne. Ez kétségtelen. 

- Furcsa vagy, mikor gondolkozol - Megijedtem, mikor Tao megszólalt. Komolyan mondom, másfél percig azt hittem, hogy egyedül vagyok. De mi az, hogy furcsa vagyok, mikor gondolkodom?

- Furcsa? - Hitetlenkedve kérdeztem vissza, hiszen eddig még sosem jegyezte meg ezt senki. Tudom, hogy alapjáraton egy különös szerzet vagyok, de hogy fura lennék gondolkodás közben...

- A bal kezeddel összecsíped az alsó ajkad, közben kidugod a nyelved és hümmögsz - A fiú elröhögte magát mondandója végére. - Senki sem jegyezte még meg? - Olyan szinten nyerített azzal a piszok vékony hangjával, hogy bántotta a fülem, közben nevettem rajta. Ugyan így nevetett az EXO Showtime első és kilencedik részében, meg még jó párszor, csak ez a kettő eset maradt meg bennem. Nagyon idegesítő és röhejes nevetése van, még is aranyos. Bár, a fiúk helyében már betömtem volna párszor a száját.

- HÉ! Ne nevess ki! - Közelebb ültem hozzá, majd amilyen erősen csak tudtam, rácsaptam a vállára. Váratlanul abbahagyta a nevetést, s komor arccal méregetni kezdett. A tekintete megváltozott, pont olyan sötét és dühös lett, mint mikor rám talált a teremben. Némi félelem költözött belém, ami a gyomrom összerándulásával járt. Attól féltem, hátha rám ordít, ennek ellenére tüdejét megtöltötte levegővel, azután lassan kifújta. Kemény arcvonásai kisimultak, ezt követően sokkal barátságosabban nézett rám. Oh, szóval hirtelen haragú? De legalább nem próbálta ki rajtam a wushuját. Nem akarok meghalni. Megkönnyebbülten fellélegeztem, és áldtam az eget, hogy nem szólt semmi bántót sem.

- Te... te megütöttél? - kérdezte. Gondolatban leesett az állam, amiért mégis felhozta. Hangjában csíntalanság csilingelt, ami arra következtetett, hogy csak játszani akar. Szélesen elmosolyodtam, valamint hevesen bólogattam. - És miért? - szaladt fel a szemöldöke. Lassan felemelte a jobb kezét, én ijedtséget szimulálva hátrébb siklottam a műbőrön. Várjunk, tipikus. Ilyenkor a pasik azt hiszik, hogy azzal lehet "megbüntetni" a lányokat, hogy szétcsikizik. Hát Tao barátom, benézted, mert nem vagyok csikis. Megragadta a lábam és maga felé húzta, ezáltal én hanyatt vágódtam a kanapén. Fölém mászott, egyik kezével összefogta mind két csuklóm, majd a szófára szegezte őket. Nem ült rám, mindössze felettem térdelt. Ha rám ült volna a nemtudom hány kilójával, engem tuti, hogy összetör.

Kifejezettem nem bosszantott az, hogy részben rajtam tehénkedett. Továbbá is mosolyogtam rá, nem mutattam ki semmilyen nyugtalanságot.

Taót ez látszatra nem zavarta, fürge ujjakkal kezdett el "csikizni" a másik kezével, ennek ellenére nekem meg sem rándultak az izmaim. Póker arccal bámultam a szemeibe. Mintha megégettem volna, úgy kapta el kezét az oldalamtól. Megilletődve figyelt engem, közelebb is hajolt, hogy jobban lásson.

- Nem vagy csikis? - kérdezte búskomoran. Kuncogva megráztam a fejem, s kiöltöttem a nyelvem.

- Benézted - suttogtam ördögi hangon. Egy not bad fej kíséretében bólintott egyet, de nem engedte el a kezeim.

- Vékonyak a csuklóid - biccentett a fejem fölé. Úristen ZiTao! Ha ezt nem közlöd, hülyén fogok meghalni!

- Na most már szállj le - utasítottam, enyhén felemelve a hangom.

- Miért kell elrontani a szórakozásom? - faggatózott bazsalyogva, eközben eleget tett a kérésemnek, és leszállt rólam. Visszaült a seggére, közben le nem vette a szemét rólam. Felültem, s nyöszörögve megmasszíroztam a csuklóim, mivelhogy ZiTao kicsit erősebben szorította őket mint kellett volna. Váratlanul a telefonom rezgésére lettem figyelmes. Kíváncsian álltam fel a díványról és mentem oda a telefonomhoz, amit mikor odaértem, a kezembe vettem. KakaoTalk üzenet jött a nővéremtől. Érdeklődve nyomtam rá a küldeményre.

Gondoltam eljövök onnan és nem zavarlak titeket. De szólj, ha bármi olyat csinál, amit nem kéne. Majd hívd fel Johnt, ha hazafelé készülsz! Ne maradj sokáig~ Puszi :*

A telefonom órájára pillantottam, amely azt mutatta, hogy dél múlt három perce. A többi fiú mikor jön?  Mind két kézzel rákönyököltem az asztalra, majd pötyögni kezdtem a választ Dinának.

Most komolyan Edina. Tao mit csinálna velem? Ne aggódj, nem fog megerőszakolni. -_-" 

Nem tudhatod~ 

A fejemben már kétszer pofon vágtam a nővérem. Nagyon kezdett idegesíteni, hogy ennyire aggódik értem. Annyira aggódik, hogy Taot egy pedofilnak állítja be. Nem voltam hajlandó visszaírni neki; csak ontotta volna tovább a hülyeségeit.

Meglepetésszerűen ért, amikor két kéz érintette meg a derekam: - Miért pucsítassz?

Az ijedségtől és a kérdéstől egyaránt esett ki a telefonom a kezemből, s egy csattanással landolt képernyővel lefelé az asztallapon. Fürgén felegyenesedtem, utána szembefordultam a "támadómmal". A meglepetéstől ajkaim elváltak egymástól, s pislogva meredtem az előttem álló férfira. Rögvest beazonosítottam a jellegzetes arcáról és különös szőke hajáról, ami inkább hasonlít ezüstre, mintsem szőkére.

- Jongin? - kérdeztem elhűlve. Miért kérdezte meg, hogy miért pucsítok? Nem is pucsítottam!

Neve hallatára szélesen elvigyorodott, oldalra döntötte a fejét, s azután válaszolt: - Ismeretlen lány?

- Mira - javítottam ki gondolkodás nélkül, felmutatva a mutató ujjam.

- Elnézést, Mira kisasszony - mondta nyájas hangon, emellett mélyen meghajolt előttem. Megforgattam a szemeim, és a még mindig a kanapén ülő ZiTaora néztem. Kínomban fájdalmasan felnyögtem, mert a szokatlanul rövid hajú fiú szinte már vergődött a visszatartott nevetés miatt. Halkan a homlokomra csaptam, s visszanéztem Jonginra.

- Kedves vagy Kai, de hagyjuk a formális beszédet - kuncogtam.

Majdhogynem a semmiből került elő Chanyeol, aki Kai vállára helyezte a tenyerét, azután felröhögött: - Ja, haver, neked nem áll jól ez a nyálas duma!

Meghökkenve kerültem ki őket, ugyanakkor a nagy fehér oszlop mellé lépdeltem és szembefordultam a fiúkkal. Meglepődve vettem észre, hogy mind a tizenkettő tag a kanapén ült. Észre sem vettem, hogy Jongin és Chanyeol csatlakozott hozzájuk.

Az a maradék kilenc fiú, akik még nem láttak, fürkészve és mosolyogva figyeltek.

Kivéve YiFant és Sehunt. Virított az arcukon az unalom és az undor.

Mindannyian itt vannak. Hogy kéne reagálnom?

Chapter 7.

Már vagy négy perce a lépcső előtt voltunk. Én még mindig karba tett kézzel, és sértődött fejjel álltam, Tao vigyorgott tovább, nővérem pedig azzal volt elfoglalva, hogy hol engem, hol a fiút nézte.
Végül ZiTao törte meg a csendet: - Feljöttök?
Felhúztam a szemöldököm, hirtelen köpni-nyelni nem tudtam kérdésétől, amit oly' természetesen ejtett ki, mintha már régi barátok lennénk. Dina felém fordult, várva a válaszomat. Ő látta rajtam, hogy elbizonytalanodtam egy kicsit, de legbelül nagyon is örültem.
- Persze. Nekem úgy is azt a termet szánták gyakorlásra - Válaszomat egy bólintással kísértem.
Odafigyelve lépdeltem fel a lépcsőn, nem akartam úgy járni, mint pár perccel ezelőtt. Nővérem nagyot nevetett rajta, mert konkrétan úgy szedtem a fokokat, mintha tűzön sétálnék: lábujjhegyen, magas térdemeléssel.
- Szép termetek van - állapította meg ránézésre Edina, miután átlépte a küszöböt. Körbefuttatta a szemét, hosszasan elidőzött azzal, hogy magát nézte a tükörben.
- Köszönjük. Ez amolyan harmadik otthon - Tao hanyagul vállat vont, majd ledobta magát az egyik kanapéra.
- Harmadik? - Nem akartam kíváncsi lenni, de még is érdekelt, hogy miért a harmadik.
- Első a rendes otthonunk, a második a dorm, vagyis a kollégium, a harmadik pedig ez.
- El is felejtettem, hogy ti kollégiumban laktok - Lassan a homlokomra helyeztem a tenyerem, drámaivá téve a szituációt. A fiú felnevetett, lehunyta a szemét, s egy nagy sóhajjal hátrahajtotta a fejét. Próbáltam nem a nyakát és a kidudorodó ádámcsutkáját nézni, de nem sikerült; látványosan legeltettem rajta a szemem, amit nővérem észre is vett. Oldalba bökött, ezzel visszahozva a valóságba.
- Ne ilyen feltűnően... - súgta kuncogva. Azt mondta, hogy ne feltűnően. Akkor nézhetem tovább, csak nem feltűnően. 
- Hány éves vagy? - Még mindig hátrahajtott fejjel pihent a fiú, ezért kicsit eltorzult hanggal tette fel a kérdését.
- É-én? - kérdeztem vissza, ennél az egyetlen szónál is megakadt a hangom.
- Nem is én.
- Tizenhét.
- Mira, mért nem mondod azt, hogy húsz? Simán kinézel annak! - Dina finoman rávágott a hátamra, még is összegörnyedtem az ütés lendületétől. Én húsznak? Maximum álmomban, baby. 
- A százhatvan centiméteremmel és a baba arcommal simán kinézek húsznak, tényleg! - Mérgesen rátapostam a lábfejére.
Egy halk "haha" hagyta el Tao ajkai közét, összefonta kezeit mellkasa előtt, ezt követően visszahúzta a fejét, s egyenesen ránk nézett. - Te hány éves vagy? - bökött Edina felé. Ahj, most minek kérdezősködik? 
- Áh, én már kiöregedtem! Huszonöt - Mosolyogva felfedte életkorát, bár azt hittem, fiatalítani fogja magát. Általában azt szokta csinálni. Leültem a földre, majd egy aprót nyögve elterültem a padlón, mert miközben dőltem hátra, húzódott a medencecsontomnál a bőr, a zúzódás pedig még mindig ott volt. Fejem alá pakoltam a kezeim, a térdeim pedig felhúztam, hogy kényelmesebb legyen a pozíció. A látóteremben csak Dina maradt, viszont magamon éreztem Tao tekintetét. Nem is csupán éreztem, hanem láttam a tükörből, hogy engem néz. De nem csak engem nézett, hanem nővérem is.
A szőke némi fáziskéséssel, de megszólalt: - Szép életkor.
Nővéremnek kissé kidülledtek a szemei a fiú mondata miatt. Csípőre vágta a kezét, és fújtatott egyet:
- YA! Ezt úgy mondtad, mintha már hetven éves lennék!
- Te mondtad, hogy kiöregedtél - ZiTao higgadtan kezelte nővérem kirohanását.
Hangosan felröhögtem még mindig a plafont nézve; a látókörömbe került testvérem, amint bosszús fejjel állt felettem. A mosoly lassan eltűnt, felhúzott szemöldökkel és érzelmek nélküli arccal álltam haragos tekintetét. Sóhajtva pislogott párat; követte a példám és ő is lefeküdt mellém. Váratlanul megjelent a biasom, fölém hajolt, ezzel eltakarva a lámpafényt.
- Jobb a földön? - érdeklődött kíváncsian; elnyúlt mellettem a parkettán, kezeit összekulcsolta, s hasára helyezte.
- Elkezdted már a gyakorlást? - tudakolta Edina, aki a falon csüngő lámpákat nézte.
- Nem tudtam, mert egy bizonyos szőke kínai fiú, akit mellesleg Huang ZiTaonak hívnak, rám hozta a szívbajt! - Taóra szegezve mérgesnek hitt tekintetem válaszoltam nővéremnek. Amaz védekezésül a magasba emelte a kezét, miközben tágra nyílt szemekkel nézett.
- Csak simán válaszolnod kellett volna a kérdésemre, és nem történt volna meg ez. Nem tudom, hogy miért kellett elrohannod - csóválta meg a fejét Tao. Dina megütötte a vállam, mire felé fordultam.
- Mégsem az ő hibája - okoskodott felmutatva a mutatóujját, amit vádlón felém mutatott.
- Akkor az enyém, bocs. - Felmorrantam, hasra fordultam, majd államat a padlózatra támasztottam. Véletlenül ránehezedtem a medencecsontomra: nyöszörögve feltérdeltem és ráültem a sarkamra.
Hirtelen eszembe jutott egy kérdés, a válasz nagyon érdekelt: - Miért vagy itt, Tao? A többieket hol hagytad? Ja, és mielőtt még megkérdezed, nem, nem zavar az, hogy itt vagy.
- Bő egy óra, mire ideérnek. Azért jöttem el korábban, mert itt hagytam a telefonom. Azért vagyok itt, mert nincs értelme visszamenni a koleszba. Remélem megadtam a kérdéseidre a választ, te kis kíváncsi - borzolta össze a hajzatomat, miközben mosolygott rám. Ha most kaja lenne a számban, tuti félrenyelnék. Unott arccal szemléltem az arcát, szememet megforgatva fújtattam egyet, és megigazítottam felálló frizurámat.
- Mira, elmegyek, és kerítek valahonnan kávét. Mindjárt bealszom - Edina egy ásítás kíséretében mondta a magáét, felnyalábolta magát a földről és elhagyta a termet, minden köszönés nélkül. Basszus. 
- Úgy látszik, egyedül lettél hagyva - ecsetelte a mellettem fekvő. Nem tudtam rá mit mondani; újra felvettem a háton fekvő testhelyzetet, s néztem tovább a plafont. Csend lengett körbe bennünket. Nem zavart különösebben, sosem voltam az a beszélgető típus.
- El kéne kezdenem - szólaltam meg két perc hallgatás után, majd óvatosan talpra álltam. Megigazítottam a felgyűrődött felsőm, amint az anyag hozzáért a zúzódáshoz, felszisszentem. Azon a helyen nagyon érzékeny lett a bőröm.
A szőke követte a példám: felpattant a földről, beletúrt a hajába, ezzel elrendezve rakoncátlan tincseit.
- Nyújtasz? - kérdezte még mindig a séróját igazgatva.
- Igen. Segítesz kinyújtani a terpeszem? - Kérdésem kicsit meglepte, enyhén kidüllesztette a szemeit, de rendezte vonásait, s fehér fogait kivillantva mosolyodott el. - Otthon már próbáltam spárgázni, viszont sajnos nem ment le teljesen - biggyesztettem le alsó ajkamat, szemgolyóimat nagyra nyitva néztem tovább magam elé.
- Cuki vagy - Tao megsimogatta a fejem búbját. Felhúztam a szemöldököm, nem értettem, mi értelme ennek a hajborzolásnak és a fejsimogatásnak. Nem vagyok kutya! Idegesen felmorrantam, újra helyet foglaltam a parkettán, s széthúztam a lábaim. A fiú leült mellém, talpait a lábszáramnak támasztotta, és megragadta kinyújtott kezeim. Óvatosan tolni kezdte lábait; az enyémek fokozatosan csusszantak hátra, míg végül teljes száznyolcvan fokban nem álltak.
- Mit kell ezen nyújtani? Tisztára olyan, mintha gumiból lennél - Elhúzta a lábait, s kezeivel kissé hátrébb lökte magát.
- Nővérem is ezt mondta.
Összezártam a lábaim, felugrottam a földről és elcsúszkáltam a lejátszó felé, amibe még mindig be volt dugva a telefonom. Eldöntöttem, hogy nem vesződöm a nyújtással, egyből belevágok a közepébe. Mielőtt megkerestem volna azt a triplán felturbózott dubstepet, lejjebb vettem a hangerőt a gépen. Nem akartam úgy járni, mint az első alkalommal. Tao biztos, hogy kiröhögött volna, ha újra elkövetem azt a hibát. Elindítottam a zenét, azt követően a terem közepére siettem, s a tükrök felé fordultam. Alapállásba álltam, elszámoltam háromig, és elkezdtem a táncot. Sok kéz-és lábmunkát helyeztem a koreográfiába, próbáltam nehezebb elemeket belecsempészni, hogy lássák, képes vagyok mindenre. Nagyon meg akartam felelni a meghallgatásom, mert mindig is az volt az álmom, hogy
berobbanjak a szórakoztatóiparba, Korea szárnyai alatt. Az SM szárnyai alatt.
Miközben én táncoltam, a kínai rapper meredten figyelte mindegy egyes mozdulatom. Cseppet sem zavart az, hogy nézett, mert az arckifejezéséből ki tudtam venni azt, hogy tetszik neki az, amit csinálok.
Zihálva terültem el a földön, mikor az utolsó táncelem is befejeződött.
- Ezt az egészet te találtad ki? - Tao felkiáltott döbbenetében, a tükörből láttam, hogy nagyon izgatott lett emiatt.
- Ühüm - Csak ennyit sikerült kinyögnöm kettő hatalmas levegővétel között.
Hirtelen tört rám az émelygés. Ne! Csak ezt ne. Felálltam a padlóról, s legyezgetni kezdtem magam, de tudtam, hogy nem lesz jobb. Éreztem, hogy fokozatosan sápadok el, megváltozott a közérzetem, nem éreztem jól magam.
- Mi a baj? - ZiTao sebesen odarohant hozzám, tenyereivel közrefogta az arcom. - Fal fehér vagy! Jól érzed magad? - Nem tudtam megszólalni, mert egy hang sem jött ki a számon. A fiú kényszerített arra, hogy nézzek a szemeibe, csakhogy arra sem voltam képes. Elvesztettem a fejem, azt sem tudtam, mit csinálok. Tao vállaiba martam, hogy megtartsam magam, mert különben biztos, hogy összeestem volna.
- MIRA! - Dina hangját hallottam. Sietős léptek ütötték meg a fülem, ezzel egy időben valami hideg fröcskölődött folyamatosan az arcomra. Kicsit jobban lettem tőle, a látásom is tisztult. Edina összezárt ajkaim közé préselt egy kockacukrot. Felocsúdva rágtam össze apróra, majd nyeltem le. Már megint leesett a cukrom. Elengedtem a kínai fiú vállát, s nővéremre néztem, aki nagyon dühös volt. Ismét megszédültem, ezét inkább elbotorkáltam a kanapéig; levágódtam a fekete műbőrre, felhúztam a térdeim, és sóhajtottam egy nagyot.
- Mikor vettél be utoljára gyógyszert?! - förmedt rám testvérem.
- Mióta itt vagyunk Koreában, nem vettem be gyógyszert... - motyogtam lesütött szemekkel. Biasom egy üveg vízzel és egy csomag szőlőcukorral ült le mellém. Felém nyújtotta a szerzeményeit; halványan mosolyogva fogadtam el. Megittam a víz felét, a cukorból pedig betömtem öt darabot a számba. Francba, tényleg felelőtlen vagyok. De ez a cukor finom.
- Mira. Tudod, hogy elengedhetetlen a gyógyszer. El is ájulhattál volna! És ha Tao nincs itt?! - Könnyektől csillogó szemekkel ordított velem. Teljesen megértettem az aggodalmát.
- Ez olyan dolog, amiről nem szabad tudnom, vagy... - Kezdte volna a mellettem ülő fiú, ha nem vágok közbe.
- Ez egy krónikus betegség. Általában cukor leesés, hányás, néha dühkitörés. Állandóan hasmenésem vagy, ezért is vagyok ennyire vékony - Rekedten beszéltem hozzá. Mindig is elszontyolodtam, ha a betegségemről kellett beszélnem. - Vastagbélgyulladásom van.
- Te nem vékony vagy szívem... hanem csont, és bőr - suttogta Dina, aki időközben letérdelt elém. Nem tudom, hogy milyen felindulásból, de Tao a derekamra kulcsolta kezeit, úgy húzott közelebb magához. Erős karjaival közrefogta a testem, homlokát a vállgödrömbe támasztotta. Egy apró "huh" hagyta el a szám, tágra nyílt szemgolyókkal meredtem a fehér falra. Óvatos mozdulatokkal és egy nagyot nyelve fontam át a hátát, s hunytam le a szemeim.
- Fogalmam sincs miért, de úgy érzem, megkedveltelek - lehelte halkan a fülembe a fiú.

Na jó, hozzátok a vödröt, mert mindjárt elolvadok... vagyis... ez az egész helyzet csak szerintem full nyálas? 

Chapter 6.

- Francba, francba, francba...
Dina folyamatosan ismételgette ezt az egy szót, ami egyben az ébresztőm is volt. Nyüszítettem egy nagyot, s mikor felnyitottam a szemhéjaim, a szemem elé tárult egy igen érdekes szituáció: nővérem egy melltartót és egy tangát szorongatott a markában, közben a csillagokat szidta le az égről. Felkuncogtam a jelenetet látva; gondolom Edina meghallotta, mert az ágy felé nézett; meglátott, s még jobban elkomorult az arca. Nem telt bele pár másodpercbe, egy hatalmas hisztirohamban tört ki.
- Elszakadt ennek a pántja, - mutatta felém a már kissé megviselt melltartót - sőt, még ez is szétszakadt! - rázta meg az alsóneműt.
- Akkor szedj elő másikat - Higgadtan megrántottam a vállam, kiszálltam az ágyból és nyújtózkodtam egy nagyot.
- Nincs másik... Amiket elhoztam, azokat mind kinőttem.
- Most majdnem rávágtam, hogy adjak-e fehérneműt - Elfojtottam egy ásítást, legyintettem egyet, beleléptem a dinós mamuszomba, s becsoszogtam a fürdőbe. A mosdókagyló elé álltam; felröhögtem a kinézetem láttán. Előhalásztam a tükör mellett álló szekrényből a fogkefém és a fogkrémem; öt perc alatt vakító fehérre sikáltam a fogaim, az ínyem is sikerült felsértenem a fogkefe műanyag felével. Gyorsan fésűt ragadtam, kifésültem a hajam, majd lófarokba kötöttem. Teljesen felfrissülten libbentem ki az ajtón; megláttam a nővérem, aki az ágyon térdelve gyászolta balesetet szenvedett ruhaneműit.
- Menj el, és keress egy boltot. Biztos lehetsz benne, hogy van külön fehérneműbolt Gangnamban - veregettem vállon, biztatóan mosolyogva.
Leguggoltam az ágy mellé, kinyitottam a bőröndöm, előszedtem belőle egy kék színű nike melegítőszettet, egy fehér pólót és egy szintén fehér sportmelltartót.
Úgy döntöttem, hogy meglátogatom az SM egyik próbatermét, ha már felajánlották, hogy használhatok egyet. Magamra kapkodtam a ruháim; leültem Dina mellé, aki ugyan ott gubbasztott annyi különbséggel, hogy a telefonját nyomkodta.
- Igen, van fehérneműbolt errefelé. A hoteltől nem is olyan messze - dünnyögte a készülék képernyőjét nézve.
- Na látod! Menj, és vegyél párat. Én addig elmegyek az SM-hez. Utánam jössz?
- Persze. De el ne tévedj - lökött vállon.
Az oldaltáskámba beledobáltam egy üveg vizet, pénztárcát, dezodort, váltó ruhát és egy könyvet; feltettem a vállamra, s levettem az éjjeliszekrényről a telefonom és a fülhallgatóm. Felkaptam a csuklyám a fejemre, az ajtóhoz sétáltam, majd lenyomtam a kilincset.
- Várj! Reggelizni ki fog? - figyelmeztetett Edina, a telefonjából fel sem nézve.
- Majd bemegyek egy boltba. Tudok venni magamnak kaját, van nálam pár won.
Kilöktem az ajtót, amilyen gyorsan csak tudtam visszacsuktam és rohantam keresztül a folyosón, le a lépcsőn. Dina tuti képes lett volna utánam szólni ilyen piti dolgok miatt, mint például nincs rendesen bekötve a cipőfűzőm meg hasonlók, ezért sprinteltem el olyan gyorsan. Kiszáguldottam a hotelból, elindultam egy utcán, fogalmam sincs merre.
- Mira! - A nevem kiabálására lettem figyelmes. Elég messziről jött, ezért is kaptam fel a fejem a hotel oldalára, ahol ablakok száza díszelgett. Megláttam az integető nővérem, amint az ötödikről ordít nekem. - Ugye eltetted a fésűd? Mert ha nem, majd utánad viszem!
Anyám borogass... 
- Nem tettem el. Hozd utánam, lécci'! - üvöltöttem vissza, sarkon fordultam és futásnak eredtem. Azért futottam, nehogy megint utánam szóljon valami miatt. Túlságosan figyel rám, és aggódik mindenért. 
Az utca tele volt emberekkel, többnyire egyenruhás diákokkal, akik beszélgetve haladtak előre, gondolom, az iskolába.
Az egyik utcasarkon állt egy kisbolt, mivel megtetszett, betértem oda. Gyerek fejjel gondolkodtam először, mert azt hittem, hogy Koreában nem ismerik a pékárut - kakaós csiga, sajtos rúd, kifli, zsemle stb. -, de kellemesen csalódtam, mikor találtam egy polcot tele frissen sült finomságokkal. Vettem kettő csigát reggelinek, majd jegeskávé után kezdtem kutatni, amit az egyik eldugott hűtőben találtam meg. Gyorsan mentem fizetni, mert minél előbb oda akartam érni. Beletettem a táskába a kajám, s a már megbontott jegeskávéval a kezemben hagytam el az üzletet.
Hirtelen tudatosult bennem, hogy nem tudom, merre kell mennem. Ijedt fejjel kutattam a pénztárcám után, ahova emlékeim szerint belecsúsztattam azt az összehajtott térképet, amin fel vannak tüntetve a Gangnamban lévő ügynökségek. A nagy sietségben sikerült a combomra öntenem a kávé felét; egy hatalmas barna folt keletkezett a ruhán, amit ha akartam volna se tudtam volna eltüntetni. Majdnem felüvöltöttem idegességemben, de nem akartam magamra vonni a figyelmet.
A tárcában turkálva a kezembe akadt egy kis papíros, kihúztam és szétnyitottam. Nagy szemekkel figyeltem a bejelölt helyeket, csak másodjára szúrta ki a szemem az SM. Mellette volt egy kis csillag, viszont nem tudtam, hogy miért van ott. Észrevettem, hogy a papír másik oldalára van írva valami, mert átütött a fekete filc. Megfordítottam, ott is találtam egy csillagot, mellette egy kis üzenettel: "Általában ott szoktak csövezni a rajongók az épület előtt, szóval vigyázz magadra!^^ John~" Áh, már értem ezt a csillagozást. 
Visszafordítottam a lapot, s szemügyre vettem az útvonalat és az utcaneveket. Az összes út a hoteltól indul ki... Akkor jó irányba jöttem! Pont abba az utcába mentem be random, amerre kellett volna.
Egészen egyenesen kellett mennem, amíg a szemem elé nem akadt egy kereszteződés. Balra kellett fordulnom, egy három kilométer után ismét balra, majd újra egyenesen, végül, ha jó fele mentem, jobbra kellett fordulnom, és egy újabb két kilométer várt rám. A tüdőm már majdnem kiköptem, a lábam fájt, a combomra meg rászáradt a barna kávéfolt.
Örömömben felvisítottam, ugyanis a szemem elé tárult az SM épülete, igaz messziről, de ott volt. Egészen odáig rohantam, majd megálltam a nagy "SM Entertainment" felirat előtt, s kifújtam magam. A felirat mellett áll egy barna színű három fokos lépcső, a lépcső legtetején meg egy hatalmas üvegajtó. Gondolom az lehet a bejárati ajtó.  
A nadrágomat feltűrtem térdig, ezzel valamennyire eltakarva azt a csúnya foltot, levettem a csuklyám és megindultam az ajtó felé. A második lépcsőfoknál jártam, mikor váratlanul az üvegajtó elkezdett tolódni balra és egy nagydarab öltönyös fickó lépett elő. Ez egy automatikus tolóajtó? Zsír. 
- Kérem, menjen innen! - Hangja hátborzongató és utasító volt. Máskor egy "Kösz, inkább megyek!" mondat kíséretében hátat fordítottam volna és elrohantam volna, de most nem tehettem meg.
- Elnézést kérek, de nekem muszáj bemennem. Vagyis, nem muszáj. Én Miranda vagyok Magyarországról és gyakornoknak jelentkeztem. Elméletileg ma lett volna a meghallgatásom, de a kompkatasztrófa miatt eltolták egy héttel. Tegnap kaptam üzenetet innen, amiben az állt, hogy használhatok egy termet, ahol gyakorolni tudok a meghallgatásra - mutattam felé a telefonom határozottan. Megnézte az üzenetet, majd hümmögött egyet.
- Bejöhet.
Arrébb állt az útból, nekem ezzel utat engedve. Oldalazva mentem el előtte, s mikor becsukta az ajtót, összerezzentem az ajtócsapódástól. Hatalmas aula tárult elém, kétoldalt fotelek hada helyezkedett el, a helyiség végében középen pedig a porta. A pasas megragadta a vállam, és tolni kezdett a pult irányába, ahol egy férfi ült fültelefonnal a fülében, s nyomkodott valamit a laptopján.
- Ez a kis hölgy Magyarországról jött, meghallgatás miatt - vágott bele a közepébe az ember. A másik felkapta a fejét, látványosan megnézett magának, majd újra hozzáragadt a monitorhoz.
- Balassi Miranda, Magyarország, Tizenhét éves - Gondolom most felolvasta, amit kiadott a gép rólam. - Ugye? - nézett fel rám egy félmosollyal. Hevesen bólogattam. - Első emelet, hetedik ajtó. Tessék - nyújtott felém egy kulcsot, amit egy meghajlás után átvettem.
- Köszönöm.
- Balra van a lépcső. Ne feledd, első emelet, hetedik ajtó. Eltéveszthetetlen - Fejével biccentett egyet balra, lehajtotta a fejét, s ismét gépelni kezdett. Magam mellé néztem, de az a nagydarab pasi már nem volt a közelemben. Tüdőmet megtöltöttem levegővel, s miközben sétáltam a lépcső felé, fokozatosan fújtam ki. Remegő gyomorral lépdeltem felfelé, közben azon rágódtam, mi lesz, ha valaki leszólít, hogy mit keresek itt.
Körbenéztem az első emeltet folyosóján: a falak és a padló is fehér színben pompáztak. Az ajtókat könnyen ki lehetett venni, mert üvegesek voltak. Sikeresen megtaláltam a hetes számú ajtót. Remegő kézzel csúsztattam be a zárba a kulcsot, majd fordítottam el. Megfogtam a kilincset s kinyitottam az ajtót, ami kifelé nyílt.
Azt hittem dobok egy hátast, mikor megláttam, hogy melyik termet szánták nekem. Ebben szokott gyakorolni az EXO! Atya ég... 
Az ajtóban állva körbenéztem. Bal oldalon álltak az eltakart ablakok, az ajtó bal felén meg a felhőmintás tapéta, ami szerintem inkább függöny. Az tuti függöny. Előttem állt az a fehér oszlop, ami összekötötte a plafont a földdel. Jobb oldalon az egyik sarokban fekete kanapék és egy hangfal foglalt helyet, a másik sarokban pedig szintén hangfalak asztallal és székekkel. A hatalmas tükrökről, amik beborították az egész falat, jobb oldalon is, meg előttem is, ne is beszéljünk. Felnéztem a plafonra, ahol négysoros lámpák hadát szerelték fel. Ez tényleg az a terem. Bár lehet, hogy nem, mert tuti, hogy egy csomó ugyan ilyen kinéző próbaterem van az épületben. Becsuktam az ajtót magam után, a fémdobozban maradt pár korty kávét gyorsan lehúztam, az üres dobozt betettem a táskába és kibújtam a cipőimből. Elővettem a telefonom, majd odacsúszkáltam az asztalhoz. Ez a parketta nagyon csúszik. Találtam ott egy zenelejátszót, amiben be volt dugva egy árva USB kábel. Letettem a táskám az asztalra, hozzá csatlakoztattam a telefonom a lejátszóhoz és kerestem rajta zenét. Amilyen gyorsan kapcsoltam be, olyan gyorsan lőttem ki, mert a hangfal max hangerőre volt állítva, engem meg megijesztett. Dobogó szívvel tettem le az asztalra a telefonom, és vágtam magam hanyatt a padlón.
Pár percig csak a parkettán feküdtem csendben, s kiégettem a retinám a lámpával, egyszer csak arra lettem figyelmes hogy valami szól. Felkeltem a földről és megnéztem a telefonom, de semmi. A hang a kanapék felől jön. Tettem egy kilencven fokos fordulatot, s közelebb mentem az ülőalkalmatosságokhoz. Az egyik garnitúrán észrevettem egy fehér iphone-t, az csörgött, világított és rezgett egyszerre.
- Hát ez meg kié lehet? - Egészen közel mentem a telefonhoz, s megnéztem. YIFAN?! - Jézus... ez valamelyik srácnak a telefonja. Jaj, és ha idejön?! Én meg itt vagyok! - Fokozatosan estem kétségbe. Kapkodtam a fejem ide-oda, hátha találok egy jó búvóhelyet. - Simán beférek az asztal alá...
Egy pillanatra megállt bennem az ütő, mikor meghallottam, hogy valaki lenyomja a kilincset. A fehér oszlop mögé futottam, összehúztam magam és visszafojtottam a levegőm.
- Ki volt az a barom, aki nyitva hagyta a termet és a zárban hagyta a kulcsot...? - dörmögött magában valaki, akinek a hangja nagyon is ismerős volt. - Hát ez a cipő? - Oh basszus... - És az a táska? - Csak az oszlop felé ne nézz, kérlek. A tükörből láttam az embert, aki személy szerint az én ultimate biasom volt. - Hol hagyhattam a telefonom? - Most kajak magában beszélget? Jó, azt én is szoktam. - Oh, megvan! - kiáltott fel örömében, s gondolom levette a kanapéról a telefonját.
Halkan kifújtam a tüdőmben tartott levegőt, reméltem, hogy nem hallja meg. Sajnos, Fortuna nem volt kegyes hozzám, mert Tao az oszlop felé kapta a fejét. Összezártam a szemeim, gyermeki gondolkodással azt hittem, hogy nem fog észrevenni. Cipő kopogás töltötte be a termet, ami azt jelentette, megindult felém. Résnyire kinyitottam a szemeim; megláttam egy pár fehér cipőt, amik közvetlen előttem álltak. Végem van.
- Te meg mit keresel itt? - Összeráncolt szemöldökkel hajolt le hozzám. Kidüllesztett szemekkel néztem vele farkasszemet, tátogva feltápászkodtam, és eloldalaztam előle. Komolyan mondom, megijedtem tőle. Taón tartva a szemem megcéloztam az ajtót, s már majdnem elértem, mikor az utolsó pillanatban utánam iramodott a fiú és elkapta a csuklóm.
Odarántott magához, majd erősen megragadta a másik csuklóm is. - Sasaeng vagy?!
- De... De... De... Dehogy is... - makogtam elhűlve, éreztem, elsápadok.
- Akkor?! - Dühös volt. Barna szemei szinte villámokat szórtak. - Te nem vagy ázsiai - állapította meg kissé meglepődve. Nem mondod? - Téged már láttalak képen. Te vagy az a gyakornokjelölt? - Szorítása fokozatosan enyhült. Kirántottam a csuklóim, majd kirobbantam a teremből.
Ez volt aztán a bemutatkozás. Most mit gondolhat rólam? Végül is, nem igazán érdekel. Nagyon ijesztő volt azokkal a szemekkel.Végigsprinteltem a folyosón, a lépcső felénél megcsúsztam és legurultam. Ráestem a kezemre, a medencecsontom pedig beütöttem.
- Te jó ég, Mira! - Edina - fogalmam sincs, hogy került oda - ijedten kiáltott fel, s rohant oda hozzám. - Mit csinálsz? Normális vagy?! - Felsegített a földről és megnézte a karom.
- Dina, segíts! - nyöszörögtem könyörgő szemekkel.
- Mi az? - Felhúzta a pólóm a derekamig. Lenéztem a felfedett részre; kiálló medencecsontomon egy hatalmas kék-zöld-lila folt éktelenkedett.
- Üldöz... - Az első emeletről sietős lépteket hallottam.
- Ki?
- Tao! - Visítottam a nevét, mert hallottam, jön lefelé a lépcsőn. Elbújtam Dina háta mögött, s mikor kikukucskáltam, ZiTaóval találkozott a tekintetem.
- Te félsz tőlem?! - akadt ki a kínai fiú. Az előbb féltem tőled, de alapból nem. Sőt örülök, hogy a közelemben vagy. 
- Mi történt? - nyúlt hátra a nővérem, megbökte az oldalam és hátranézett.
- Azt hitte, hogy sasaeng vagyok - Lábujjhegyre álltam, úgy súgtam bele a fülébe.
- Megkérdeztem mit keres a termünkben, ő meg elrohant - biccentett felém Tao. Aha, persze, persze.
- Kajak félsz tőle? Azt hittem, imádod - nézett rám Dina. Biasom meglepődött, nekem meg az arcom forrósodott fel nővérem kijelentése miatt. Megrúgtam a vádliját, majd durcásan karba tettem a kezem.
- Imádsz? - vonta fel a szemöldökét a szőke kínai, és egy szívdöglesztő vigyort varázsolt arcára. 

Atya úr isten...