Chapter 13.

Ledermedve álltunk egymás mellett, egyikünk sem mert hátranézni, illetve hirtelen mozdulni, mert konkrétan két tűz közé lettünk szorítva. Az előttünk álló farkast viszont nem mi érdekeltük, sokkal inkább a mögöttünk tartózkodó fenevad. Az állat tett néhány lépést oldalra, fülei teljesen le voltak lapulva és fogait csattogtatva vicsorgott, kék szemei elsötétültek. Félelmetes látvány nyújtott, de némiképp felengedtem, mert éreztem, az előttünk álló nem minket fog bántani, sokkal inkább a másik idegent. Lassan megfogtam John kezét és kissé meglöktem a vállát, ezzel jelezve, hogy lépjen pár centit arrébb. Óvatosan, szinte észrevétlenül lépett hármat, én a példáját követve ugyan olyan lassúsággal utánoztam. Oldalra fordítottam a fejem, majd hátra sandítottam, hogy szemügyre vegyem a másik jövevényt. Megrémisztett a látvány, beleégett az elmémbe. A kékszemű farkasnál sokkal nagyobb termettel büszkélkedhetett, bundája korom fekete volt és vérvörös szemei. Ábrázata ugyan olyan volt mint a másiknak, sunyított, vicsorgott, csattogtatta fogait és folyt a nyál a szájából. Nyeltem egyet és irányt váltottam, tekintetem a rendőr ijedt szemeibe meredt. Szegény ember egész teste reszketett a félelemtől, lábai remegtek, teljesen leizzadt. Megszorítottam a kezét, ezzel akartam kimutatni, hogy ne féljen, nem lesz bajunk.
Egyik pillanatról a másikra történt minden. A kékszemű megrázta magát, mély morgást hallatott, majd egyszerűen felgyulladt. Letaglózva néztem, ahogy a vörös lángok táncolnak a bundáján. Ezt meg hogy? A mögöttünk lévő farkas fújtatott egyet és valami kutyaszerű hangot adott ki, majd nekiugrott a másik állatnak. Vérre menő harcot vívtak, hol az egyik volt alul, hol a másik. Kékszemű -időközben elneveztem- nem hagyta magát, minden harapást és csapást kivédett, próbálta a támadásokat visszaadni, de nem járt sikerrel, mert a fekete mindig elhajolt előle. A nagyobban nem tett kárt Kékszemű lángoló teste, amin meg is lepődtem. Egyáltalán hogy az Istenbe lángol a teste? A másik pedig miért nem gyullad fel? Valóságos ez egyáltalán? Vagy ez is csak egy hülye álom? A szokásos módszerhez folyamodtam, behunytam a szemem és egy hatalmasat csíptem a hasamba. Fájdalmasan felszisszentem, arcom eltorzult egy pillanatra. Francba, tudtam. Basszus, mi csak itt álljunk tétlenül, vagy besegítsünk Kékszeműnek? Van egy olyan érzésem, hogy Kékszemű a jó fiúkhoz tartozik. Csukva volt a szemem, viszont tisztán hallottam a dulakodás hangjait, a mérges fújtatásokat, a vicsorgást és a már-már fülsiketítő morgást. Felnyitottam a pilláim, egyenesen a harci jelenetet néző Johnra pillantottam. Az arcára volt írva, hogy ő sem hiszi el azt, amit lát.
Egy óvatlan pillanatban Kékszemű nyakát megharapta a fekete, hegyes fogait mélyen a húsába mélyesztette. A másik fájdalmasan felnyüszített, ezzel egy időben a tűz kék színűre váltott, ami nagy meglepetésemre a fekete bundájára is átterjedt, így a fenevad elengedte a nyakát és hátraugrott. A tűz elaludt, de a kárát hátrahagyta, a nagydarab fekete bundája elég rendesen leégett. Törzsén és nyakán már csak a bőre látszott, fején és lábain súlyos égési sérülések éktelenkedtek. Nem hagyta annyiban, az előbb megsebesített torkának ugrott, de Kékszemű most időben észrevette és ő vágta bele tűhegyes fogait a fekete színű nyakába. Erősen összeszorította állkapcsát, mire vörös vér helyett kátrányfekete színű folyadék szivárgott ki a nagyobb termetű testéből. A jó farkas hátrarántotta a fejét, ezáltal egy jókora darabot kitépett a csapdába esett húsából. A fekete azon nyomba összeesett s egy váratlan pillanatban fekete füstté vált. Ez meg mi a szar volt? Mi... hova tűnt?!
Kékszemű azon nyomban kiköpte a húst, szája és bundája fekete volt amiatt a folyadék miatt. A tűz eltűnt, bundája csapzott volt a dulakodástól. Nyakából sűrűn szivárgott bordó színű vére, de őt nem zavarta igazán. Fejét lehorgasztva szedte a levegőt orrán, nagyon kifáradhatott a harcban. Szegény. Biztos fáj neki. De akkor sem értem. Mi volt az a tűz és az a másik hogy vált köddé?
Elengedtem a fiú kezét, majd minden bátorságom összeszedve remegő léptekkel elindultam Kékszemű felé. Nem akartam elijeszteni, ezért óvatosan közelítettem meg. Nem vette észre, hogy előtte vagyok, és azt sem, hogy leguggoltam elé. Reflexszerűen kapta fel a fejét s meredt rám nagy, gyönyörű szemeivel. Azt hittem, hogy morogni és sunyítani fog, ehelyett előrenyújtotta a fejét, majd nedves orrával megérintette arcom. Halkan felkuncogtam tette miatt, ezt követően óvatosan pofájára simítottam a tenyerem, nem törődve az undorító anyaggal, ami még mindig rajta volt. A nyakán éktelenkedő sebet kezdtem keresni, de azt nem találtam meg, csak azt a hatalmas vérfoltot, ami arra utalt, hogy tényleg ott volt az a harapásnyom. Ilyen... ilyen hogy lehetséges? Begyógyult volna a sebe?
- Bár tudnál beszélni. Akkor elmondhatnád, hogy mi volt ez az egész - motyogtam igéző szemeibe nézve. Dörmögött egyet s ismét megbökte az arcom. John lába került a látóterembe, majd észrevettem, hogy ő is leguggolt mellém. Barátságos mosollyal nyújtotta a farkas felé a kezét, az állat nem rántotta el a fejét, engedte, hogy megérintse homlokát.
- Most mihez kezdünk? - kérdeztem halkan a fiút.
- Fogalmam sincs, Mira - motyogta a választ, hangjában még éreztem a félelmet.
- Ugye nem fogjuk befogni Kékszeműt? - csúszott ki a számon a farkasnak adott név, mire mind a ketten kérdőn néztek rám. Az állat füleit hegyezve és oldalra döntött fejjel bámult, muszáj volt somolyognom a látványon.
- Kékszemű? - mosolyodott el a rendőr.
- Izé... igen, na, adtam neki egy nevet - mondtam zavartan. - Olyan gyönyörű kék szeme van. Még soha nem láttam ilyet - pillantottam az előttünk türelmesen álló barátunkra. - Szerinted ő követte el a gyilkosságokat? - utaltam a tegnap történtekre. Kék szemű barátunk felnyüszített, majd elkezdte mozgatni a fejét jobbra-balra, mintha csak azt mondaná, "Nem én voltam." Ennyire intelligens lenne ez az állat? Bár, ha jobban belegondolok, ő egészen különleges... khm, több szempontból is.
- Nem. Szerintem az a fekete benga állat volt az, de az meg váratlanul szerte foszlott, még befogni sem tudtuk. Még mindig nem hiszem el, amit láttam... - gondolkodott hangosan John, majd a szemembe nézett - Mira, szerintem szívtunk valamit - Ezt olyan komolyan mondta, hogy még egy pillanatra én is elhittem, hogy valamilyen szer hatása alatt állunk. Hiszen ilyen nem létezik! Istenem, mindig csak a baj történik velem. Miért jöttem egyáltalán el? Nem rám tartozik ez az egész farkasos helyzet. Maradtam volna a szállodában!
- Most mihez kezdünk? - tettem fel a kérdést egy hatalmas sóhaj kíséretében, majd lassan felegyenesedtem, hogy nem fájjon annyira a térdem.
- Kékszeműt itthagyjuk, ő úgy sem bántana senkit - Mikor ezt a rendőr kijelentette, négylábú barátunk fel s le mozgatta a fejét, mintha csak helyeselne. - Na, szedjük össze magunkat és nézzünk egy kicsit körül ebben az erdőben - állt fel a fiú is.
Útnak indultunk a sűrű erdőben, Kékszemű is velünk tartott, nyugodtan lépdelt közöttünk. Hihetetlen, milyen szintem megbízik bennünk. A hideg szél kissé erősebben fújt, megborzongatva ezzel az egész testem. Az énekesmadarak lágy dallamot fújtak az ég felé nézve, ahol jártunk a fák ritkábbak voltak, így be tudtak szűrődni a nap meleg sugarai. Egy nyílt tisztáshoz értünk, azon nyomban meg is torpantunk, mert egy három fős őzcsapatot láttunk meg a mező másik végében. Nyugodtan rágták a sűrű, zöld füvet, nem törődve senkivel és semmivel. Az egyik bokorból egy mezei nyúl ugrott elő, az állatok összerezzentek, felkapták a fejüket és elfutottak.
Mielőtt feleszméltem volna, Kékszemű a nyúl után eredt, fél perces kergetőzés után utolérte az állatot, megragadta és összeroppantotta a nyakát. Mint aki jól végezte dolgát, kiskutya szemekkel ügetett oda elénk a zsákmányával, majd letette a földre.
- Ügyes vagy, Kékszemű - paskoltam meg nevetve a buksiját. Elégedetten felmordult, lehajolt, majd megszagolta a nyulat. Felcsillantak a szemei, ezt követően elkezdte enni, ott előttünk. Johnnal egyszerre kaptunk a szemünk elé és rohantunk arrébb a farkastól, mert nem volt kedvünk azt nézni, hogy tépi szét a szerencsétlent. Undorodva hallgattam, ahogy a farkas eszik és csámcsog, ezért elkezdtem a Wolfot dúdolni, úgy is ehhez a helyzethez illett.
- Az EXO az ultimate bandád? - lökte meg a vállam a fiú. Hevesen bólogatva felcsillanó szemekkel kihúztam magam.
A szemem sarkából láttam, hogy Kékszemű állt mellettünk; odafordítottam a fejem és rámosolyogtam az állatra. Szája és pofája tiszta véres volt, nem tudtam, hogy hogyan kente össze magát ennyire. - És ki az ultimate biasod? - folytatta a kérdezősködést a fiúbarátom.
- Zitao - mondtam nagy, aranyos szemekkel. - Imádom. Nagyon kedves, tegnap is az volt. És még meg is ölelt - áradoztam. Kékszemű hirtelen elkezdett krákogni és fulladozni, aggódva hajoltam le hozzá, de nem tudtam, hogy mit kéne csinálnom vele. Most üssem a hátát, vagy mi? Szenvedése nem tartott sokáig, amúgy nem volt semmi baja, csak egy darab hús megakadt a torkán és azt köhögte fel.
- Áh, hülye gyerek, már azt hittem, valami komoly bajod van. A szívbajt hoztad rám - sóhajtottam fel, továbbá megvakargattam a füle tövét, amit örömmel fogadott. - Na, mehetünk tovább? - néztem Johnra, majd az engem figyelő farkasra.
Ismét útnak indult díszes társaságunk, hogy nyakunkba vegyük az erdő egyik legsötétebb részét. Ezen a részen, nagyon sűrűek voltak a fák, a fény egyáltalán nem szűrődött be a terebélyes lombkoronák miatt. Itt nem voltak madarak, minden csendes volt, annyira csendes, hogy rendesen zúgott a fülem. Ide csak kis mértékben jutott be a tegnapi eső, szerencsére nem volt dagonyás az út, itt-ott voltak elszóródva kisebb pocsolyák.
- Már kezdem azt hinni, hogy semmi sem fog történni - törtem meg a köztünk beállt csendet, ami már vagy negyed óráig tartott.
- Hát... én is. Merem remélni, hogy csak az az egy mutáns farkas volt az erdőben - mondta John, miközben elmélyülten rugdosott egy tobozt, majd hirtelen átpasszolta nekem. Rám nézett és elnevette magát, előrébb futott s beroggyantotta a térdeit, úgy várta a "labdát". Kékszemű követte a példáját, melléállt, csóváló farokkal és lihegve várta a tobozt. A farkasok mióta csóválják a farkukat, HM? Odarúgtam a farkasnak, mire a rendőr morcosan dobbantott egyet a lábával, amin nevetnem kellet.
Az állat lelkesen lehajolt, majd az orrával visszagurította nekem a szerzeményt. A következő rúgást John felé intéztem, de a "labda" túlment, bele egy közeli bokorba. Akkor hallottuk meg azt, amit igazán nem akartunk.
Mikor a toboz belegurult a levelek közé, szinte abban a pillanatban felmorrant valami. Ne, ne, ne. Csak ezt ne... Remélem Kékszemű spanja és nem fog bántani. De... ha Kékszemű haverja lenne, már rég kijött volna a bokorból. 
Nem is kellett sokat várni, a farkas felfedte magát. Teljesen úgy nézett ki, mint az a másik fekete bestia, annyi különbséggel, hogy ez még annál is nagyobb volt. Farkasbarátunk azonnal morogni és sunyítani kezdett, de a fekete erre nem lépett semmit, meredten bámult minket. Pontosabban engem. Jézusom, ez így nem lesz ám jó. Ki kell találnunk valamit! Mi lesz velünk? És miért engem néz? Egyenesen megrémültem tőle, le sem vette rólam vörös szemeit. Az ég felé emelte az orrát, hangosan beszívta a levegőt; vészjóslóan morogni kezdett, vicsorogva nézett vissza kikerekített látószerveimbe. Szemem sarkából láttam, hogy John teljesen sokkos állapotban volt, alig pislogott.
Minden egy szempillantás alatt történt. Kékszemű nekiugrott a farkasnak; a fekete állat elkezdett világítani; a fény annyira erős lett, hogy hunyorítanom kellett, majd úgy éreztem, mintha beszippantana valami, és teljesen sötét lett.

Mi történt? Miért kezdett el világítani az a másik farkas? Miért lett minden sötét? Élek még egyáltalán? Hol vagyok? Mi lett Kékszeművel és Johnnal? Aish... és mi ez a rohadt hideg?

Megnyugodtam, hogy tudok gondolkozni és érzem a hideget. Úgy éreztem, mintha a szemhéjaim ólomból lennének, alig tudtam őket felnyitni. A szemem elé nem került semmi, olyan sötét volt, mintha csukva lettek volna. Megmozdítottam elgémberedett karjaim és lábaim, nagy nehézségek árán, de ülő helyzetbe tornáztam magam. Nagyon, de nagyon fáztam, fogalmam sem volt, hogy hol lehetek. Talpra álltam; körbenéztem először balra, majd jobbra, de nem láttam semmit, csak a teljes sötétséget. Ha ez nem a menny, akkor a pokol. De a pokolban meg meleg van. Szóval... akkor ez valami határ lehet? Mert az biztos, hogy ez nem a Föld. Jézusom, már most kezdek bedilizni. Oké, Mira, ne pánikolj, nem lesz semmi baj...
- HAHÓ, VAN ITT VALAKI? - üvöltöttem fel kétségbeesetten, torkom szakadtából. A hangom visszhangzott, ebből arra következtettem, hogy a tér teljesen üres volt, nem volt  ott semmi. Hol van John? Mi a fene történt? 
Megembereltem magam és futni kezdtem előre, cipőm kopogott, ami ugyan úgy visszhangzott, mint a kiáltásom.
- MIRA! MERRE VAGY? - hallottam meg a rendőr hangját. Ez ő... 
Elkurjantottam magam örömömben, újult erővel futottam tovább.
Belecsapódtam valamibe, az a valami, vagyis valaki, erősen magához ölelt.
- John, hol vagyunk? - dünnyögtem lihegve a mellkasába.
Mielőtt válaszolhatott volna, erős fény gyúlt a helyiségben. Azonnal elszakadtunk egymástól s körbepásztáztuk a helyet. Olyan érzésem volt, mintha tényleg a semmi közepén lennénk. Falak nem voltak sehol, viszont a padlón és a plafonon egy csomó rajz és írás volt. A hőmérséklet is megváltozott, fagyasztó hidegből kellemes langyos idő lett. Mi lehet ez a hely? 
- John, mi ez a hely? - kérdeztem halkan. Jobban szemügyre vettem a rajzokat, csatázó farkasokat ábrázoltak, de az írásokat nem értettem, még csak el sem tudtam olvasni egyik szöveget sem. Mi lehet ez a nyelv, ez az írás? És a rajzokat sem értem tisztán. Volt olyan rajz, ami egy falkát ábrázolt, volt, amelyik egy egyedüli farkast, vagy csak szimplán egy fejet. Ezek a rajzok zsúfoltan egymás mellé voltak illesztve, közöttük kék, világító vonalak ékeskedtek.
- Fogalmam sincs. Arra emlékszem, hogy Kékszemű nekitámadt a fekete állatnak, az az állat elkezdett világítani, utána pedig azt éreztem, hogy valami beszippant - Szóval ugyan azokat tapasztalta, mint én. 
- Én is eze-
Folytattam volna tovább is, viszont valamilyen furcsa hang megakadályozott benne. Ez nem is hang... vagyis, hangnak hang, de... de mintha egy csapat ember imádkozna. 
Az imádkozás egyre hangosabb lett; a szöveget nem értettem, valami furcsa idegen nyelv lehetett. Váratlanul azt kezdtem érezni, hogy a talaj a talpunk alatt el kezd forogni, félve lenéztem, hogy megbizonyosodjak róla. Mintha egy körben állnánk és az forogna. Most komolyan, hol vagyunk?!  A forgás egyre gyorsabb lett, nagy szél keletkezett körülöttünk, amit már végképp nem értettem.
Egyik pillanatról a másikra jelent meg egy csomó ember, akik körbevettek minket s ugyan úgy forogtak, mint mi. Nagy, barna köpenybe voltak öltözve, a csuklya akkora volt rajtuk, hogy az egész arcukat eltakarta. Ezek meg kik lehetnek? 
Meglepődve vettem észre, hogy az emberek váltakoznak, akár egy hologram. Egyik másodpercben farkasok, a másikban újra emberek. Farkas, ember, farkas, ember, farkas... Abbahagyták a váltakozást, farkasok maradtak. Az összes egyszerre nyitotta ki a száját, a szájuk előtt különböző színű gömbök jelentek meg. A gömbökből különböző színű csóvák nőttek ki, összekapcsolódtak, majd... majd az immáron keletkezett vastag, színes csóva vége egy hegyes dárdává nőtte ki magát és elindult egyenesen a mellettem álló John felé.
Kidülledtek a szemeim és kiáltani akartam a fiúnak, oda akartam kapni a karjához és elhúzni onnan, de már sajnos késő volt. Amikor a hegy a szíve tájékába fúródott, vakító fehér fény töltötte be az egész teret. Ezt az egészet az én hangos sikításom követte.

Hirtelen jelent meg az erdő. Egy nagyot nyekkenve estem le a kemény földre. Én most meg honnan estem le? Nyöszörögve feltápászkodtam az avarról, a térdeim erősen fájni kezdek mikor felálltam, teljesen elfeledkeztem a kettő sebről, amit szereztem. Hol van John?!  Ugye nem halt meg? Ugye csak egy kicseszett álom volt?! Kapkodtam a fejem ide-oda, de nem láttam a fiút. Sem Kékszeműt.
Pár méterre tőlem az égen váratlanul sűrű, szürke füst jelent meg, majd egy lyuk, amiből John esett ki, a találkozás nem lehetett kellemes a földdel, nagyot huppant a teste. Ugye még él? És hogyhogy csak úgy idepottyant? Amilyen gyorsan csak tudtam odarohantam hozzá, de mellé érve meg is torpantam és felsikítottam. Istenem, istenem...
- Istenem John... - motyogtam elhűlve, majd térdre estem a test előtt.
A fiú egész teste fal fehér volt, megdermedve, nyitott, üveges, sárga szemekkel meredt az ég felé. A szemem azonnal megtelt könnyel és a nyakához kaptam, hogy megnézhessem él-e még, de nem volt pulzusa. - John, John, ne... akkor még is valóság volt? - Keservesen felsírtam. Hogy történhetett ez? Mi volt az a hely?! Mik voltak azok az izék és mi mit kerestünk ott?! Az élettelen fiú mellkasára borultam, azon nyomban fel is keltem róla, mert behorpadt a kicsi plusz súly miatt, szabályosan hallani lehetett, hogy eltörnek a csontok. A sírásom még hangosabb lett. De ha az az izé átszúrta, akkor nem kéne lyuknak lennie a mellkasán?! Teljesen érintetlen, akkor mi történhetett? 
A semmiből ugrott elő egy nagy fekete farkas. Nem érdekelt, hogy ilyenkor nem szabad megmozdulni, felugrottam a test mellől és eszeveszett futásba kezdtem előre. Mintha csak egy filmben lennék, komolyan mondom! Ez egy rossz álom! Tuti, hogy ez csak egy rossz rémálom! Hallottam, hogy a monstrum hangosan morog és csahol mögöttem. A fogai a lábam súrolták, a futás közben valahogy sikerült hátrarúgnom, ezzel elkerültem azt, hogy belém harapjon.
Rohanás közben megcsúsztam a sáros talajon, hasra vágódtam, egyenesen egy kisebb pocsolyába. A farkas átrohant rajtam, ami végképp azt eredményezte, hogy teljesen a sárba legyek döngölve.
Nem érdekelt, amilyen gyorsan csak tudtam felálltam, majd visszafelé kezdtem futni, vissza az élettelen John felé. Az Istenit, ennek a farkasnak volt súlya... Remélem túlfutott és nem követ. 
- MIRA! - Valaki a nevem kiáltotta, majd éreztem, hogy oldalról belém csapódik egy alak. Beestünk egy nagyobb, sűrű bokorba, én ismét a földön kötöttem ki, míg az a személy pont rám esett. Azta rohadt... Ijedten felnéztem a lerohanómra, azonnal el is képedtem, mikor felfedeztem: Yixing volt az, aki lerohant.
- Yixing... Yixing, te mit keresel itt?! - kérdeztem halkan s lerúgtam magamról a fiút. Ma nem kellett volna felkelnem szerintem... Miért kellett idejönnöm? Miért történt ez Johnnal?!
- Ssss - csitított, térdére ereszkedett s a sarkára ült, majd megragadta a karom és az ölelésébe rántott. Hát ez meg....?! - Ne aggódj, semmire sem fogsz emlékezni. Ne haragudj, édesem - motyogta a fülembe, közben folyamatosan rajzolgatott valamit az ujjával a nyakamra. Csendben és ledermedve tűrtem, nagyon nem is tudtam semmit sem csinálni, mert egyszerűen nem engedelmeskedett a testem. Mi történik...? Miért nem tudok mozogni? 
Lay megnyomott egy pontot a nyakamon, amitől álmosság tört rám, folyamatosan csukódtak le a szemeim és már csak azt éreztem, hogy a kínai eltol magától és egy óvatos puszit nyom az ajkaimra.

Yixing... mit csináltál velem? 

Chapter 12.

Rohantam az emberektől hemzsegő utcán, az ijedtségtől dübörgő szívem annyira vert mellkasomban, hogy azt hittem, menten kiszakad helyéről. Csuklóm égett, lüktetett, szinte élettelen volt, alig éreztem. Ha megmozdítottam, vagy csak hozzáértem, késként szúrt bele az elviselhetetlen fájdalom. Színe vöröses volt, biztos voltam benne, hogy meg fog látszani egy jó pár napig. 

A levegő felmelegedett, kisütött a nap, a madarak énekeltek az ég felé nézve. A futástól kimelegedtem, úgy éreztem, menten szétfolyok, égetett a nap, de nem álltam meg. Rohantam vissza, vissza a hotelhez, hogy minél előbb enyhítsek a fájdalmon és bekötözzem a megrongált tagom. Ez a gyerek nem normális. Ha a Sehunos ügyet nem is, ezt be tudom bizonyítani Dinának. Aztán majd nézhet. 

Nem figyeltem a lábam elé, ezért véletlenül megbotlottam egy nagy kődarabban, és nemes egyszerűséggel hasra estem. Még idejében tettem magam elé a tenyereim, hogy azokra támaszkodjak, de a lendülettől kezeim felmondták a szolgálatot és előrecsúsztak, ez által én is végleg a betonon kötöttem ki. Nem hazudok, ha azt mondom, majdnem megállt a szívem az ijedségtől. Az egész testem remegett, fájt, mind kettő térdemnél éreztem, hogy meleg vérem serkent ki az újonnan szerzett sebekből. Feküdtem a földön, mint egy darab fa, még mindig a sokkhatás alatt állva. Egy idős néni sietett a segítségemre, óvatosan megragadta karom, s a talpamra állított. Remegtek a lábaim, alig tudtam megállni rajtuk. Ennél már nem lehetek bénább.

- Jól vagy? - kérdezte a nő. Végignéztem magamon: térdeimnél a nadrág kiszakadt, piszkos volt a ruhám, koszosak a kezeim, amik fel voltak horzsolva, tenyereim és térdeim véreztek, itt-ott lila foltok is láthatóak voltak. Igen, teljesen jól vagyok...

- I-Igen, jól vagyok. Nagyon szépen köszönöm a segítséget! - hajoltam meg előtte, mikor ezt megtettem, fájdalom hasított medencecsontomba. Eddig csak a csuklómat kellett ellátni, most mindenemet. Remek, ezt jól megcsináltam. 

- Biztos, hogy jól vagy? - nézett rám aggódva megmentőm - Ne kísérjelek el a kórházba?

- Nem kell, köszönöm. Én az ilyenekkel nem szoktam kórházba menni - mosolyogtam rá erőltetten, majd minden bátorságom és erőm összeszedtem, hogy leguggoljak a táskámért, aminek valahogy elszakadt a pántja. Beledobáltam a kiesett pénztárcám és ennivalóm, majd összefogtam a kettészakadt pántot és felálltam. Valamilyen oknál fogva előrenéztem, boldogan vettem észre, hogy már majdnem a hotelnél voltam, csak pár méter választott el az épülettől. - Elnézést, én most megyek. Köszönöm még egyszer. 

Nyöszörögve bár, de újra meghajoltam a hölgy előtt, és tovább bicegtem az úton. Séta közben ismét végig néztem magamon: két térdemen egy-egy nagy seb volt, a vér már kezdett megalvadni rajtuk. Megrongált csuklómra tévedt a tekintetem, amitől elöntött a méreg. Mégis hogy merte ezt? Hogy gondolta? Megnéztem a könyökeim, zúzódás tarkította mind a kettőt. Remek. Ez tényleg... remek. 

Odaértem a hotelhez, bementem, nagy pechemre az előtérben találtam Edinát, Ő az egyik fotelben ült és kávét iszogatott. Váratlanul felém kapta a fejét, látványomon elborzadt, letette a poharat s odaszaladt hozzám. Mintha csak az anyám lenne.

- Te meg mi az Istent csináltál? - hevesen artikulált, a körülmények ellenére is elmosolyodtam arcán.

- Elestem - vontam vállat. - Futottam, nem figyeltem és eltaknyoltam egy kőben. 

- Áh, értem. De a csuklód biztos, hogy nem az eséstől lett ilyen - nézte a vöröses, bedagadt részt. Ugye, hogy ugye?! Ha Sehunt nem is, de Krist le tudom buktatni. 

- Ugye, a srácok is tudják azt, hogy farkasra vadászunk Johnnal. Nos, ma a drága Yifanod meg kért arra, hogy ne vadásszunk rájuk, mire én azt mondtam, hogy nem tehetek semmit, mert John rendőr. Erre fel ő megfenyegetett minket, s mikor kijelentettem, hogy nem érdekel, és, hogy beszélek Johnnal és levadásszuk azokat a dögöket még ma... ezt csinálta - emeltem fel a megrongált csuklóm. Edina ledöbbent, egy hang nem jött ki a torkán. Hatalmasakat pislogott, próbálta megemészteni a hallottakat. Végre... végre hisz nekem! Köszönöm, Istenem! 

- Ezt... ezt kajak Kris csinálta? - bökött elhűlve felemelt kezem felé. Bólogattam, s próbáltam visszatartani ördögi vigyorom. - Most azonnal megyek és beszélek a fejével - mondta komolyan, rideg hangon. Nem mintha foglalkozna vele, mit mondasz drága, de meg lehet próbálni. - De, előtte még ellátlak, te nőszemély. Még csak négy napja vagyunk itt, és már összetöröd magad. 

Nővérem segítségével felmentünk az szobánkba, ahol lemosta, lefertőtlenítette és befáslizta a tenyereim és a térdeim. Bedagadt csuklómat bekente, tekert rá egy fáslit, az apróbb zúzódásokat is lekezelte. Kérdezte tőlem, hogy a próbatermes eset óta vettem be-e gyógyszert, mikor mondtam, hogy nem, jól lecseszett és szinte belém erőszakolta azt az undorító ízű tablettát. A lelkemre kötötte, hogy maradjak ott és ne menjek Johnnal farkasozni, Ő pedig felöltözött és ment az SMhez, vagyis Krishez panaszt tenni. Mondta, hogy majd holnap az igazgatóhoz is bemegyünk ez ügyben, mert szerinte nem állapot az, ha a góré egyik alkalmazottja ilyet művel egy másik alkalmazott jelölttel. 

Csendben feküdtem a besötétített szobában, csak a saját sóhajaimat hallottam, azon kívül minden csendes és nyugodt volt. Igaz, megígértem Edinának, hogy nem megyek sehova, de mégis... fel kell hívnom Johnt. A zsebemben lévő telefonomhoz nyúltam és feloldtam a telefonzárat. Egy mosolygós Tao nézett vissza rám a képernyőről. Hirtelen ötlettől vezérelve levettem a készülék hátlapját, mellkasomra hullott a kis cetli. Egy új névjegyet csináltam ZiTao névvel, majd beírtam a telefonszámát és elmentettem. Beléptem a KakaoTalk alkalmazásba, mivel Taónak már meg volt a száma, ezért a barátaim között volt, nem kellett felvennem. Rányomtam a nevére, utána a "Free chat"-re és írtam neki egy üzenetet. 

08:15

Szia, Mira vagyok... tudod, tegnapról. ^^" Azt szeretném mondani, hogy ma nem megyek be, mert... azt majd szerintem Kris elmeséli, ha akarja. Mindegy, nem is zavarlak tovább. :) Ja és ha minden igaz Dina egy fél óra múlva  ott lesz. 

Rányomtam a küldés gombra, egyből meg is bántam. Mira te hülye, miért érdekelné az, hogy ma nem mész be? Aish! Kiléptem a chatből és ráböktem John nevére. Nem akadályoznak meg a sebeim, megígértem neki, hogy segíteni fogok a vadászatban. Most ez a kis Kris incidens még jobban ösztönöz arra, hogy segítsek. 

08:17

Szia John! ^_^ Na, benne vagy egy jó kis farkasvadászatban? ;D

08:18

Yo~ Mira, már azt hittem, meg sem kérdezed! *-* Öt perc és ott vagyok! Sietek! :3 

Megmosolyogtam az üzenetet, majd kiléptem az alkalmazásból és lezártam a telefonom. Kiszálltam az ágyból, ezt követően felkapcsoltam az éjjeli lámpát. Az ágyra emeltem a bőröndöm s előhalásztam belőle egy kék rövidnadrágot és a fekete pólóm, aminek a hátára "Wolf 88" volt írva, míg az elejére Tao neve. Csak hogy hű legyek a biasomhoz. Az átöltözés nehézkes volt, végül sikerült felvennem a ruhadarabokat. Elbattyogtam a fürdőszobába, elvégeztem az ügyes-bajos dolgom, megszemléltem magam a tükörben, utána visszasétáltam a szobába. A telefonom világított, jelezve, hogy üzenetem jött. Odamentem az ágyhoz és megnéztem, ki üzent. Tao visszaírt. 

08:30

Hali. :3 Ezt most úgy írtad, mintha nem emlékeznék rád. :C Hogyhogy nem jössz be? És Yifan mit csinált?? o.o Na, majd kifaggatom. Dina... ugye a nővéred? Miért megy az SMhez? Mindegy is, nem rám tartozik. :)  Holnap gyere ám! Vigyázz magadra. Chu~ <3

innen

- Komolyan szívet küldött nekem? - döbbentem egy kicsit le. - Jaj, de cuki! 

Zsebembe süllyesztettem a telefonom, karcsú derekamra kötöttem a kissé koszos EXOs pulóverom, lekapcsoltam a lámpát és elhagytam a szobánkat. Bezártam az ajtót, s mikor leértem az aulába, a recepcióshoz mentem és leadtam a kulcsot. 

- Kérem, mondja meg a nővéremnek, hogy nem bírtam egy helyben maradni és elmentem az ismerősömhöz - mondtam sietősen a nőnek s már ott sem voltam, kicammogtam a hotelből. Egyből megpillantottam Johnt a rendőrautójában, ami az építmény előtt állt és ki volt nyitva az ajtaja. 

- Szia, Mira! - üdvözölt mosolyogva, mikor odaértem hozzá. Kiszállt az autóból és igaz kis időre, de átölelt s én is őt.
Beszálltunk a járműbe, bekötöttük magunkat, a rendőr elindította a motor és elindultunk, gondolom az erdő felé. 

- Amúgy John, neked ilyenkor nem dolgoznod kéne? - törtem meg a beállt csendet. Mosolyogva rám pillantott, majd vissza az útra.

- Most épp dolgozom - válaszolt kérdésemre. He? Azt meg hogy? - Ne kérdezd, az arcodra van írva - nézett újra rám, majd előre - Azt a megbízatást kaptam, hogy elfogjam ezeket az állatokat és beadjam őket az állatkertbe.

- De... gondolom, hogy ez rendőrségi úgy. Akkor meg miért segítsek? Szabad ezt?

- Figyelj, nincs megtiltva. Munkatársamnak is mindig segít a fia. 

- Oh, akkor rendben van. Szívesen segítek neked - vállára vezettem bal tenyerem, s megszorítottam, jelezve, vele vagyok. Kezét, ami a sebváltón pihent, a kézfejemre tette s megcirógatta bőröm. Elvette válláról a végtagom, majd kezébe vette az én kacsóm és megbirizgálta kézfejemen a fáslit. 

- Ez miért van rajtad? - kérdezte, tekintetét előre, az útra szegezte. 

- Megbotlottam és egy hatalmasat estem. Azért vannak bekötve a tenyereim és a térdeim.

- Még csak né-

- Tudom, tudom. Ugyan azt mondod, mint Dina. Négy napja vagyok Koreában és már összetöröm magam. 

- Én is ezt akartam mondani. 

Az út további részében nem szóltunk egymáshoz. Elgondolkodva kémleltem ki az ablakon, néztem a hatalmas épületeket, az embereket, mind-mind egybemosódtak, ahogy haladt az autó.

Vajon Edina már ott van? Beszél vele? Mi lesz, ha Yifan esetleg úgy bánik vele, mint velem? Abban biztos vagyok, hogy akkor lelkileg összetörne. Aish, nem kellett volna felhúznom Krist. Jobb lett volna, ha szót fogadok neki... és a tudta, illetve tudtuk nélkül vadászunk tovább a farkasokra.

Letekertem az ablakot, hogy egy kis friss levegő áramoljon be a jármű belsejébe, mert fülledt volt a levegő. A szél azonnal az arcomba csapott, összeborzolta a hajam, de jól esett. Szippantottam egyet az éltető levegőből s behunytam a szemem. Egy pillanatra elfelejtettem minden gondom, elfelejtettem Sehunt és Krist, egyszerűen elfelejtettem azt, hogy léteznek ezek a srácok, a többiekkel együtt. Kinyitottam a szemem, ismét megrohamoztak az emlékek. Sehun, Suho és Kris vörösen megvillanó szeme, Yifan félelmetes, vicsorgó arca, Tao kedvessége és azok a szép, melegséget árasztó szemei. Egyből belepirultam az emlékbe, nem tudom miért, de így visszagondolva zavarba hoztak a tettei és érintései. Elhessegettem az emlékképeket, utána agyam valami egész érdekes emlékre fókuszált.

Miért védik a farkasokat? Egyáltalán tudják, hogy miket művelnek azok az állatok? Tudják, hogy emberek halnak meg a farkasok miatt? Meg amúgy is, az ilyeneket miért állatkertbe kell vinni?!
Igazából, azt az információt, hogy embereket ölnek én sem tudtam, csak amikor este nyolckor felkeltem és mivel nem tudtam visszaaludni, lementem az aulába egy kicsit tévét nézni. Pont híradót néztek az ott ülő emberek s én csatlakoztam hozzájuk. Akkor jutott a fülembe a hír. 

- Hogyhogy megkaptad a vadászatot ügynek? - A kérdés magától jött, amit a mellettem ülőnek címeztem. Szemem sarkából látttam, hogy John arca egy pillanatra elkomorult, majd rendezte arcvonásait.

- Ma egy férfi bejelentette, hogy két fiatal nőt talált szétmarcangolva az erdőben. Azonnal odasietett a helyszínelő csoport. Egyiknek hiányzott a karja, amit pár méterre találtak meg a tetemektől, a másiknak pedig a bal lába. Nem tudták azonosítani a két személyt, mert annyira szét volt roncsolódva az arcuk. Mély harapások borították őket és alig volt a testükben vér. Mintha valaki, esetleg valami kiszívta volna. Valószínűleg a farkasok tépték szét szegényeket, de a véres dolgot a boncnok sem tudta hova tenni. Két órával később szerencsére sikerült őket azonosítani, a hozzátartozók pedig értesítve lettek - Beszéde végére teljesen elhűltem. Éreztem, arcomból kitódult minden szín, elsápadtam és próbáltam visszatartani a zokogást. Nagyon megrázott, nem hittem volna, hogy majd ennyire nyíltan közli velem. A rendőr, amint meglátta, hogy a hallottaktól teljesen rosszul lettem, lefékezett és lehúzódott az út szélére. Leállította a motort és aggódva nézett, akkor vesztettem el minden uralmam és hangos zokogásban törtem ki. Magam sem tudom, miért sírtam, egyszerűen sajnáltam szegény lányokat, hogy ez az undorító sors jutott nekik. A fiú nem szólt egy szót sem, a hátam simogatta nyugtatás kép. A könnyeim pár perc után elapadtak, az utolsó cseppek folytak végig arcomon, már csak hüppögtem. Könnyeimet letöröltem kézfejemmel, s egy reszelős sóhaj hagyta el a szám. 

- Ne haragudj John, csak... - Elakadt bennem a szó, mert az említett megragadta az oldalam és áthúzott a másik ülésre, bele az ölébe. Óvatosan átölelt, miközben ismét elkezdte simogatni a hátam. Oké... ezt nem kellett volna. 

- Te ne haragudj, hogy ezt megosztottam veled. Nem kellett volna, sajnálom - motyogta a vállamba és eltolt magától, hogy szemembe tudjon nézni. - Valószínűleg most elijesztettelek, és nem akarsz nekem segíteni.

- Épp ellenkezőleg - kezdtem, csak úgy áradt a hangomból a magabiztosság - Most még nagyobb vágyat érzek arra, hogy befogjam, esetleg megöljem azokat a szemeteket. Ugyan azt érdemlik, mint azok az emberek, akiket kivégeznek - Na jó, ezt tényleg kimondtam? Egyáltalán hogy jutott ilyen az eszembe? Még jobban félek ezektől a farkasoktól, viszont ha John velem van, talán nem lesz semmi baj. Igen, csak sajnos ott van az a talán. - Csak tudod... nagyon megsajnáltam szegény lányokat. Bele sem merek gondolni, milyen nehéz lehet most a szüleiknek - szipogtam. 

Fiú barátom még egy ideig nyugtatgatott, majd visszaültetett a helyemre és újból nekivágtunk az útnak. Ugyan a lelkesedésem kezdett elmúlni, de már nem akartam visszautasítani. Viszonylag hamar odaértünk az erdőhöz. A rendőr már a kocsiban egy pisztolyt adott nekem tartóval együtt, amit könnyen fel tudtam csatolni a nadrágom korcára. Elhagytuk a kocsit, engem egyből megcsapott a hideg levegő, ezért felvettem a pulcsim. Kellett nekem rövidnadrágot felvennem.

Körbefuttattam a szemem az előttem álló hatalmas, sűrű erdőn. Pontosan előttünk egy út vezetett be a sűrűbe, bal oldalon egy tisztás, jobb oldalon pedig egy kisebb szántóföld volt látható. Mögöttünk csak egy hosszú, kanyargós út állt, az út két oldalán pedig itt-ott elvetve házak, amik látszólag lakatlanok lehettek, szerintem a tulajok elköltöztek a farkasok miatt. Valami azt súgja, hogy vidéken járunk, hiszen itt ki van halva minden, madarak csicsergésén és szél susogásán kívül más hang nem igen uralkodik ezen a helyen.   

- Biztos vagy benne, Mira? - fogta meg a kezem John. Gondolkodás nélkül bólintottam, majd közel léptem hozzá és egy apró puszit hintettem arcára. - Ezt igennek veszem - kuncogott fel. 

- John, vágjunk bele! - mondtam, talán túl lelkesen, mire felröhögött. Hihetetlen vagyok. Mintha eddig nem is paráztam volna. 

Kézen fogva sétáltunk beljebb. A levegő egyre hűvösebb lett, de annál tisztább. Lábunk alatt nem volt sár, apró pocsolyák viszont annál inkább, kuncogva kerülgettük őket. A fák szinte körbeöleltek minket, a madarak énekeltek, a körülményekhez képest megmelengette a szívem. Egy elágazáshoz értünk, tisztán láttam a fiún, hogy azon gondolkodik, merre is menjünk tovább. Találomra kiválasztottam a jobb oldalt, majd arra fele kezdem húzni. 

A környék kicsit megváltozott, sűrűbben helyezkedtek el a fák, a fű bokáig ért, rendesen benőtte a gaz az utat. Őz bukkant fel váratlanul a sűrűből, nekem akaratlanul is Luhan jutott eszembe róla. Kíváncsian méregetett minket az állat, ezért megtorpantunk és nem mozdultunk, nem akartuk elijeszteni. Az ember nem minden nap lát vadat ennyire közelről, lélegzet elállítóan néz ki. Annyira csodás, ahogy azokkal a hatalmas ártatlan szemekkel néz minket, már-már a lelkemig hatol. 

Egyszer csak sajnos elmúlt a varázs. Az őz mögött lévő bokor megmozdult, amitől megijedt az állat és elugrált. Abban a pillanatban mi is összerezzentünk. Visszafojtottam a lélegzetem, vártam, hogy pontosan mi is fog előlépni a bokorból. Ez tuti egy farkas!

Nem kellett csalódnom. Morogva, hátracsapott fülekkel lépett elő egy farkas. Bundája szürke, mellkasán, mondhatni mellényén a szőr fehér, a fehér szín egészen a homlokáig tartott, végigfutott a pofáján. Gyönyörű kék szemei haragosan csillogtak, fogait kivillantva dühösen vicsorgott. Ez az állat egy átlagos farkas magasságánál nagyobb volt, hosszabb. Megfeszült a testem, mikor egyenesen rám meredt. Kezem már készítettem is arra, hogy megragadjam a fegyvert.

Ez már a második kék szemű farkas, amit látok. Lehet, hogy ez ugyan az az állat, amit meglőttem? Nem, annak a farkasnak a bundája más színű volt, sötétebb, mint ennek. És ez magasabb is, mint az a másik. Ja, és... miért nem az őz után futott?

Az állat viselkedése hirtelen megváltozott. Már nem vicsorgott, szemei kíváncsian csillogtak, az egész ábrázata olyan lett, mint egy aranyos kiskutyának. Most meg mi lelte ezt az állatot? Mintha nem is egy vérengző fenevad lenne. Ez tuti, hogy csak álca. Ott ahol volt leült, fülét hegyezve oldalra billentette a fejét, úgy nézett tovább, Johnt figyelmen kívül hagyva. 

Nem hagytam magam becsapni, volt fogalmam arról, hogy csak játszik velem, szórakozik. Megragadtam a fegyvert, kihúztam a tartóból és kibiztosítottam. A rendőr megdermedve állt és bámulta a szürke teremtést. Ahogy látom, John is rendesen leblokkolt. Pedig igazán elővehetné a pisztolyát. 

Mikor a farkas meglátta, hogy pisztoly van a kezemben, ahelyett, hogy elkezdett volna morogni, nyüszített egyet, lefeküdt a földre, elülső mancsaival eltakarta a szemeit. Még az ütő is megállt bennem, nyeltem egy nagyot és felnéztem Johnra, aki tanácstalanul nézte a állatot. Ilyen lehetséges egyáltalán? Lehetséges az, hogy egy vérengző dög így viselkedik? 

Hevesen dobogó szívvel vettem észre, hogy újdonsült "barátunk" nagy szemekkel kukucskált ki mancsai közül, végül felállt és csak nézett ránk, mint borjú az új kapura. A fegyvert visszatettem, nem lett volna értelme használni, úgy sem támadott meg minket. Ez teljesen ártalmatlan lenne? Vagy esetleg veszett? 

Sajnos túl naiv voltam. Egyik pillanatról a másikra változott meg, lelapította a füleit, vicsorogni, morogni és fújtatni kezdett. Kék szemei villámokat szórtak, ha ilyen lehetséges. Sunyin közelebb lépdelt hozzánk, mire automatikusan hátráltunk. 

Viszont ekkor meghallottam egy másik, mélyebb morgást is, ami a hátunk mögül jött. 

Chapter 11.

Nővérem hangos nyöszörgésére és az ágy hullámzására ébredtem. Morogtam egyet, nehézkesen felnyitottam a pilláim, szemem elé került Dina eltorzult arca, amint a homlokát masszírozta, közben rugdalózott, ezáltal az ágy mozgott. Mintha egy vízágyon lennék... felfordul a gyomrom.
- Edina, abbahagynád? - nyögtem fel rekedt, álmos hangon és ásítottam egyet. Rám meresztette meggyötört tekintetét, lábai mozgását leállította.
- Kicseszettül fáj a fejem! - ordított fel, felült, majd belemarkolt fekete hajzatába, szinte megtépte magát. A keze után nyúltam s elrántottam, nehogy kárt tegyen magában. Mi baja lehet? - Fáj mint az állat, pedig egy korty alkoholt sem ittam - siránkozott, ezt követően törökülésbe vágta magát. Arcára néztem, mely már nedves volt előtörő könnyeitől. Pedig Dina ritkán sír! 
- Ennyire fáj? - hátát és vállait simogattam nyugtatásképp, de nem segített, tovább zokogott, egész teste rázkódott. Elfeküdt az ágyon, magzatpózt vett fel, mindkét tenyerét fejére tapasztotta. Most mit csináljak vele?  Tehetetlenül ültem mellette, törtem a fejem azon, hogy mit tegyek vele. Elképzelésem sem volt, hogy miért gyötörte ez a borzalmas fejfájás. Amilyen hirtelen feküdt le, olyan hirtelen ült fel. Kipattant szemekkel tapogatta feje búbját, halántékát és homlokát, mindeközben én semmit sem értettem az egészből. Szétnyílt ajkakkal felém fordult, majd megragadta a vállam s megrázta testem. Mi, mi, mi, mi az Isten?!
- Hogy lehet az, hogy ilyen hamar elmúlt?! - kiáltotta a képembe döbbenten, eleresztette vállaim s felsóhajtott. - Pedig úgy fájt... ez normális? - pillantott újra rám, várta a választ a kérdésére, de sajnos nem tudtam mit mondani. Ilyen lehetséges?  Mérgesen letörölte az arcáról a könnyeket s beletúr t hajába. - Olyannyira fájt, hogy még sírtam is. Pedig nem szoktam sírni!
- Hogy érted, hogy fájt? Mit éreztél? - próbáltam belőle kiszedni, hátha a válaszai segítenek.
- Mintha... hogy tudnám szavakba önteni... Mintha valaki egy bazi nagy baltát vágott volna a fejembe. Nem akarom megtudni az milyen érzés, de szúrt, sajgott, égett, sőt mi több még pulzált is - hadonászott kezeivel.
- Sajnos erre nem tudok mit mondani - ráztam a fejem. - Emlékszel, mi történt tegnap? - Most azt próbálom megközelíteni, hogy nem-e esett el és verte be a fejét. Lehet agyrázkódást kaphatott, s a tünetek csak ma kezdenek el megjelenni... Áh, ez szín tiszta hülyeség! Egyáltalán hogy kapcsolódik ide ez a két dolog?!
- Igen, emlékszem. Az SM épületében voltunk és találkoztunk a fiúkkal. Én összebarátkoztam Sehunnal. Rendes gyerek - mesélte mosolyogva. Látványosan leesett az állam a hallottak miatt. Sehun rendes gyerek?! Összebarátkozott vele?! Mi van?! Ökölbe szorítottam a kezem, s felszisszentem. Döbbent szemeket meresztettem Dinára, aki ugyan úgy nézett vissza rám, mintha nem értene semmit.
- Edina. Te magad is láttad! Sehun fojtogatott engem, az Isten szerelmére, hogy lehet rendes gyerek?! Még hogy összebarátkoztál vele! Szinte a Pokolba kívántad angyalom! - közöltem vele kiabálva. Rajta a sor, hogy ledöbbenjen. Mi történt vele?! Ennyire beverhette volna a fejét? 
- Miranda, te beverted a fejed? - kérdezte elhűlve. Én is ezt kérdezhetném... - Dehogy fojtogatott téged! És dehogy kívántam a Pokolra, ez hülyeség! - csattant fel hirtelen. MI? Fájnak azok a mondatok, amik kihangzanak a szájából. Nem hiszem el, hogy elfelejtette az esetet. Hogy történhetett ilyen? Mi történt vele? Már fáj a fejem ettől a sok értelmetlen kérdéstől! 
- Tessék, nézd meg magad! Itt van a kezeinek a nyoma - söpörtem félre hajam, s előrehajoltam, hogy jobban szemre tudja vételezni a nyakamon a foltokat. Dina vigyorogni kezdett, a nevetés úgy tört ki belőle, mint egy vulkán. Meggyötörten néztem rá, de ő csak tovább nevetett rajtam. Ezen mi olyan vicces? 
- Mira drágám, nincs ott semmi - simogatta meg nyakam kuncogva.
- Mi?!
Idegesen felkeltem az ágyból, majd a fürdőbe futottam. A döbbenettől egy nyögésszerű hang szökött ki a számon, mikor megpillantottam magam a tükörben. De hisz' ott nincs semmi! Mi... Ezt hogy? Nem szokott ilyen hamar begyógyulni... Lekaptam magamról a tegnapról rajtam maradt pólóm, hátat fordítottam a tükörnek és visszanéztem alakomra a vállam felett. A gerincemről és a lapockámról is eltűntek a zúzódások. Lehajtottam a nadrágom derekát, de a medencecsontom felülete is ép volt. Teljes letargiába esve sétáltam vissza a pólómat lóbálva. Edina hason feküdt az ágyon, bűvölte a telefonját. Közelebb mentem hozzá, s kisebb sokkhatás jött rám, mikor megláttam, hogy Sehunról nézeget képeket. Most komolyan mi lett vele?! 
- Dina! Te az ellenség képeit nézegeted, ugye tudod?! - dorgáltam meg, mire egy döbbent pillantást kaptam. Egyáltalán miért róla néz képeket?
- Na, fejezd már be ezt a viselkedést! Sehun nem csinált az ég világon semmit! - csapott rá jobb kezével túlságosan is lapos, fedetlen hasamra. Meglepetten kaptam a bántott területre a tenyerem, megdörzsöltem a bőröm, mert az ütés nyoma csípett. - Hagyjuk témát és térjünk át egy másikra - mondta, letette a telefonját s felült az ágyon, lelógatta hosszú lábait - Lehet én vagyok stikkes, de... este mintha valaki simogatta volna az arcom. Te voltál? - meglepett a kérdése. Eszembe jutott az álmom. Vagyis, csak szerintem álmodtam, mert Dina teljesen úgy beszél róla, mintha megtörtént volna. Vagy... nem álom volt? 
- Nem én voltam, viszont valaki engem is simogatott. Ráadásul az a valaki szájon is puszilt - borzongtam meg. - De szerintem mind a ketten álmodtuk.
- Ja... lehetséges - gondolkodott el, s újra kezébe vette a Sonyját. Lemondóan sóhajtottam egy nagyot, és inkább kotorászni kezdtem a bőröndömben valami kényelmes, táncolásra alkalmas ruha után. Úgy döntöttem, hogy ismét meglátom az SM Entertainment épületét, mert szükségem volt a gyakorlásra. Az óra alig ütötte a reggel hatot, s mivel látszólag hűvös volt az idő, ezért egy fekete bokánál gumis melegítő nadrágot, egy fekete pólót, s az elengedhetetlen EXOs pulcsimat turkáltam ki a bőröndből. Besiettem a fürdőbe, megfürödtem, fogat mostam, hajat fésültem, majd mint akit kergetnek, úgy rohantam ki a helyiségből. Felvettem a tornacipőim; az oldaltáskámba pakoltam egy térdnadrágot és egy ujjatlant, hátha az idő olyan kegyes lesz, hogy napközben felmelegszik. A táskámban megtaláltam a tegnap vett kaját, szerencsére nem voltak romlandóak, ezért bent hagytam a biztonság kedvéért, mert nem akartam éhen halni.
- Én most elmegyek, te maradj itt és pihenj! - utasítottam Dinát, de rám se hederített, szüntelenül bűvölte a készülékét. Kínomban felmorrantam, hátat fordítottam és elhagytam a lakosztályunkat. Mérgesen rohantam le a lépcsőn és vágtattam ki a hotelből.
Mindjárt felrobbanok a méregtől! Hogyhogy nem emlékszik semmire?! És... ha a Yixing-Jongin páros csinált vele valamit...? Jó, ezt most hagyom abba, mert butaság! 
A nagy eszemnek köszönhető, hogy megjegyeztem az utat az SM-ig.
Fütyörészve sétáltam az utcán, világos lett már, bár az ég még kicsit borús volt. Az aszfalt és a fák koronája nedves maradt, csillogtak a víztől, lehet, hogy este újra rákezdett a vihar. Beleszippantottam a nem teljesen tiszta, városi, kissé szennyezett levegőbe, s lassan fújtam ki, hogy megnyugtassam tomboló szívem.
Még mindig nem vagyok képes elhinni, hogy Edina miért mondta azt, hogy Sehun rendes. A zúzódásaim hová tűnhettek? És az az álom... tényleg álom volt? Megválaszolatlan kérdések, melyekre iszonyú nehéz válaszolni.
Betértem egy boltba, hogy szerezzek magamnak egy kis bolti kávét. Illedelmesen köszöntem a pénztárnál állónak, meglepődve, de mosolyogva üdvözölt. Kíváncsian jártam a bolt sorait; észrevettem két lányt, akiknek EXOs pulcsijuk volt, csak fehér színben.
Csillogó szemekkel vettem észre egy pultot, mögötte egy fiatal lányt. A lány előtti pulton egy nagy kávéfőző állt, mindenféle modern cuccal összeszerelve.
- Jó reggelt. Elnézést, itt lehet kapni rendes kávét? - kérdeztem illedelmesen egy meghajlás után. A lány mosolyogva bólintott.
- Hogyan kéred? - kezei már a gépet tapintották, készen állva a főzésre.
- Tejjel és négy cukorral - adtam le a rendelésem. Bólintott egyet, s nekiállt a kávé készítésének. Csendben figyeltem minden mozdulatát; hirtelen arra lettem figyelmes, hogy valaki, vagy valakik egyfolytában figyelnek s sutyorognak a hátam mögött. Hátrapillantottam, megláttam azt a két lányt, akiken a majdnem egyen pulcsik vannak. Fél füllel hallgatózni kezdtem, bár tudtam, ez nem helyes.
- Ez nem az a külföldi, aki tegnap az épület előtt volt egy biztonságival? - kérdezte az egyik. Oh, szóval rólam dumáltok? 
- De, ez az. Pedig már kezdtem örülni, hogy az a rendőr tényleg a sittre viszi amiért betört az épületbe, de sajnos tévedtem - Most komolyan... mi a faszom van?! 
- Mindjárt kész a kávéd - zökkentett ki gondolkodásomból a pult mögött álló lány. Fél szemmel láttam, ahogy bele önti a tejet a papírpohárba, beleteszi a cukrot, majd rápattintja a pohár tetejét. Teljesen felé fordultam, s mosolyogva elfogadtam a poharat.
- Itt fizessek va-
- Itt fizess - mosolygott.
Miután kifizettem a kávém, boldogan céloztam meg a bolt kijáratát. A lányok mellé érve odasúgtam nekik: - Nem törtem be, mert behívtak. És képzeljétek... most is oda megyek - vigyorodtam el döbbent arcukon, majd emelt fővel távoztam.
Hangosan kacagva hagytam el a bolt területét, majd tovább mentem az egyenes utcán kellemesen meleg kávémat szürcsölgetve. Ez a két kiscsaj meghozta a kedvem, bár még mindig foglalkoztat az, hogy mi lelte Edinát. Lehet el kéne vinni orvoshoz. Gyors léptek zaja ütötte meg a fülem, de nem néztem hátra, mert biztos voltam benne, hogy nem utánam futnak. Ám mikor egyszerre két kéz is megragadta a vállaim, megtorpantam és szembe fordultam az utánam futó személyekkel. Meg sem lepődtem, mikor azt a két lányt láttam meg, akik rólam beszéltek a boltban. Vigyorogva fejtettem le magamról kezeiket és beleittam a koffeinbe.
- Mit szeretnétek? - kérdeztem nyugodtan. - De gyorsan ám, mert sietek - kacsintottam feléjük. Az alacsonyabb látványosan elfintorodott, majd horkantott egy hatalmasat. A magasabb bokán rúgta, ez után rám nézett és elmosolyodott.
- Csak beszélgetni szeretnénk. Mi soha az életben nem láttunk külföldi Exoticot - közölte a lány, mosolya nem volt erőltetett. - Milyen nemzetiségű vagy?
- Magyar - válaszoltam kérdésére, továbbá kortyoltam egyet a tejes nedűből. - Ha beszélgetni szeretnétek, akkor gyertek, mert én sietek - biccentettem előre, sarkon fordultam, majd újra megindultam. Azért szeretnék sietni, mert elsőként akarok odaérni. Hamar beértek, csendesen kullogtak mellettem, nem akartak megszólalni. Láttam az arcukon, hogy gondolkodtak, ezért nem zavartam meg őket.
- Mióta vagy rajongó? - kérdezte az alacsonyabb, vékonyabb lány, akinek hosszú haja lófarokba volt fogva.
- Debütálás óta - büszkén kihúztam magam séta közben, szabad kezemmel a mellkasomra ütöttem. Mind a kettő száját egy hangos "hűha" hagyta el, kuncognom kellett rajtuk, mert nagyon vicces fejet vágtak hozzá.
- Debütálás óta Tao a biasod? - tette fel a kérdést a magasabb, molett alkatú, rövid hajú. Gondolom a pulcsim miatt jött rá, kit "Istenítek".
- Még szép. Ő az ultimate biasom is - vigyorodtam el. Eszembe jutott az a cetli, amire Tao telefonszáma van írva, gyorsan előkaptam a telefonom és levettem a hátlapját; megkönnyebbülve vettem észre, hogy a cetli megvan és nem hagytam el. Még jó hogy ide raktam be. Visszatettem a papírt a hátlap mögé, majd elraktam a zsebembe a készüléket; újra a lányokra szegeztem tekintetem. - És ti mióta vagytok Exoticok?
- Egy éve - vágták rá egyszerre.
Mint kiderült, az alacsonyabb vékonynak Yifan a biasa, a magasabb molettnek pedig Jongin. Mindenféle hülye téma merült fel a fiúkról, nevetve hallgattuk egymás beszédét. Egymás nevét nem kérdeztük, igazából különösebben nem is érdekelt.
Nem figyeltem az időt, de egy óra biztos kellett ahhoz, hogy a kiadó épületéhez érjünk. Az egyik közeli kukába kidobtam az immár üres poharat, és visszasétáltam az engem figyelő lányokhoz.
- Amúgy, én Byul vagyok - mutatkozott be a magasabb - Ő itt pedig Yun - bökött a mellette álló alacsonyra.
- Mira vagyok - mosolyogva mondtam a nevem. - Örülök, hogy találkoztunk, én most me-
- Mira! - hallottam meg egy mély férfihangot. Felkaptam a fejem az épületre, mert onnan szólítottak meg. Először nem láttam senkit, csak a csukott ablakokat, mikor jobban szemügyre vettem az építmény falát, észrevettem egy csápoló Yifant. Szemöldökeim homlokomra kúsztak, WTF fejjel néztem a nekem integető fiút. Az ablak alá sétáltam és felemeltem a fejem, hogy Krisre tudjak nézni. Ez amúgy meg miért hajol ki az ablakon? Bárki észreveheti basszus! Yun elfojtott visítással követte a példám, elbűvölve, csillogó szemekkel nézte biasát.
- Oppa... - mondta a fellegekben járva.
- Ahham, Wufan, szia - köszöntem a colosnak monoton hangon. Arcán egy vigyor terült el, aminek okát nem igazán értettem, hiszen tegnap még tiszta bunkó volt velem, most meg játssza a rendes csávót. Nem értem. Ez is valami Kris logika lehet. - Te mit keresel az ablakban? Bárki megláthat.
- Leszarom - vont vállat nemtörődöm stílusban, mire Yun felvisított, tenyerét szája elé kapta. Most vagy megbotránkozott, vagy menőnek tartja azt, hogy NyomiFan ennyire laza. - Milyen csinos vagy ma - biccentett a pulcsim felé. Csinos az agyad. A mellettem álló ismét hangot adott a meglepődöttségének. Yifant nem igazán foglalkoztatta a csaj, engem nézett folyamatosan.
- Kapd be Kris, jó? - rivalltam rá.
- Maximum te az enyémet - kacsintott, az én szemeim kipattantam, Yun pedig megállás nélkül sikongatott. Ez a gyerek kajak nem normális! Az alacsony lány odarohant barátnőjéhez és szorongatni kezdte a karját. Gondolom sokkos állapotba került. Az az idióta időközben eltűnt az ablakból, már csak annyit hallottam, hogy becsapta a nyílászárót. A fejemet fogva lépdeltem a nagy tolóajtóhoz, a mellettem elhelyezkedő falon lévő gombot megnyomtam, mire az ajtó automatikusan eltolódott jobbra. Hátrafordultam, hogy elköszönjek a lányoktól, viszont hűlt helyüket találtam. Hát, ennyit róluk. Beléptem az épületbe, a bent lévő gombbal pedig visszazártam az üveget. Köszöntem az őrnek, odanyögtem egy "Jó reggelt"-et a portásnak, majd fellépdeltem az első emeletre, egyenesen a fiúk termének ajtajáig. Lenyomtam a kilincset, az után kinyitottam az ajtót. A látvány, ami a helyiségben fogadott, teljesen ledöbbentett. Yifan szó szerint a kanapén terpeszkedett, két karját a támlának támasztotta és beharapott alsó ajakkal nézett engem.
- Mizu? - Hirtelen előre dőlt, bal kezével megtámaszkodott a térdén, jobb kezével beletúrt dús, barna hajába. Ezt tuti, hogy direkt csinálta.
- Jól van Yifan, ne szexizzél - mondtam unottan, becsuktam magam mögött az ajtót, a kanapékhoz sétáltam és tartva a távolságot leültem a srác mellé. Levettem a pulcsit, mert a teremben nagyon meleg volt. - Amúgy hülye gyerek, egyedül vagy? - néztem Krisre.
- Igen. Még egy fél óráig biztos.
- Pazar.
- De várj. Miért lennék hülye gyerek?! Oké, tudom, hogy valami nincs rendben velem, de akkor is...
- Még be is vallod - röhögtem ki. - Kris, amúgy tudod, hogy tegnap bunkó voltál velem, most meg tök rendes vagy?
- Jobb, mint ha bunkó vagyok, nem?! - emelte fel a hangját, arca eltorzult a hirtelen haragtól. Köpni-nyelni nem tudtam, széles vállára teszem a kezem, hogy lenyugodjon. Az összes fiú ennyire hirtelen haragú? 
- Jól van Wufan, bocsánat - motyogtam a vállát simogatva - Ne haragudj. Természetesen jobb a rendes éned, én azt nem mondtam, hogy nem.
Egy hatalmasat sóhajtott, arcvonásai ellágyultak és egy halvány mosollyal lefejtette kezem válláról.
- Nekem kell most bocsánatot kérnem - nézett rám azzal a tipikus Yifan féle aranyos fejjel. Húsos, telt ajkait összeszorította egy csíkba, szemeit kikerekítette. Annyira aranyos látványt nyújtott, menten tócsává folytam.
- Yifan, hagyd abba. Most túl cuki voltál - köhintettem egy aprót. Elmosolyodott zavaromat látva. - Na, de nem azért jöttem, hogy beszélgessünk, hanem gyakorolni.
- Mielőtt elkezdenéd, szeretnék tőled kérni valamit - komorult el az arca.
- Mi lenne az?
- Ne vadássz a farkasokra - mély hangja utasító volt. Meglepett a kérése, de belül meg is értettem. Viszont, nem tehetem. John miatt nem. Muszáj vadászni rájuk és elfogni őket, mert veszélyt jelentenek.
- Kris. Te is tudod, hogy veszélyt jelentenek! Be kell őket fogni. Muszáj - próbáltam meggyőzni.
- Nem Mira, te ezt nem érted. Az az erdő az otthonuk, ha elviszik őket onnan, abba beleőrülnének és szétszednének ott mindent!
- Ezt most csak úgy mondod, hogy megijessz, vagy tényleg így van? - kérdeztem, viszont nem hittem neki.
- Komolyan mondtam - Arcvonásai megkeményedtek, markáns álla megfeszült, ahogy összeszorította fogait. - Ne vadássz a farkasokra - ismételte meg magát. - Szólj a haverodnak is, hogy hagyjon fel a keresésükkel.
- De Yifan! Nem állíthatom meg! - hangom könyörgővé vált. - Ő rendőr!
- Leszarom! - A napon már másodjára mondja ki ezt a szót.  - Érted? Leszarom, hogy rendőr, de kurvára! Ha valamelyikőtök is hozzá mer érni még egyszer bármelyik állathoz, esküszöm én fogom összeverni! - ordított. Szabályosan ordít velem, ugyan olyan ábrázattal, mint tegnap. Ahogy észrevettem, írisze színe is megváltozott egy pillanatra, vörös színt vett fel. Vajon hogy csinálja? Lehet, hogy megint beképzelem... Mi a halálért védi ezeket a dögöket? 
- Most gecire megfélemlítettél Kris, tényleg! - emeltem fel a hangom és felpattantam állóhelyzetbe. - Tudod mit?! Most azonnal felhívom a barátom és megyünk az erdőbe! Befogjuk azokat a dögöket! - szinte köptem a szavakat. Yifannak minden izma megfeszült, erek dagadtak ki karjain. Sarkon fordultam és már mentem volna ki az ajtón, mikor a fiú a kelleténél is erősebben szorította meg a csuklóm s rántott visszafelé. Annak ott a csuklómon biztos, hogy nyoma marad... Maga felé fordított, de arca érzelemmentes volt. Próbáltam kihúzni csuklóm, viszont az meg sem mozdult. Könnyek csordultak ki szememből, annyira fájt a szorítás.
- Yifan, kérlek, engedj el! - sírva fakadtam. A fájdalom annyira erős volt, éreztem, hogy csuklómból elszáll az élet és lüktetett. Hirtelen engedett el. Na végre... Ah, rohadtul fájnak a csuklóm. 
Kris sziszegett a benne felgyülemlett méregtől.
- Tűnj el - préselte ki fogai közül. Kétszer sem kellett mondania. Olyan gyorsan iszkoltam el, hogy már csak a kondexcsíkot láthatta belőlem. A csuklómat szorongatva még mindig folydogáló könnyekkel siettem le a lépcsőn. Az őr és a portás egy emberként kérdezte, hogy mi történt, de én szóra se méltattam őket, elhagytam az épületet.

Miért csinálta ezt? Miért lett ennyire agresszív? 

Chapter 10.

Biztos, hogy képzelődtem, de mintha Joonmyunnak egy pillanatra vörösen villant volna meg a szeme. Sőt, tuti biztos, hogy képzelődök. 

Az agyam leblokkolt, azt sem tudtam, hogy mit mondjak. Szótlanul álltam Suho ideges tekintetét, közben azon agyaltam, hogy mi lett ilyen hirtelen vele. Talán védi a farkasokat? Azokat a vérengző dögöket? 
- Még egyszer megkérd-
- Igen! - vágtam rá gondolkodás nélkül - Illetve, nem egészen... én csak segítek a barátomnak.

- Csak segítesz, mi? Akkor mégis ki a faszom lőtte meg azt a farkast?! - bukott ki YiFanból, miközben indulatosan felállt és tett felém két lépést. Szemeim négyszeresére nyíltak, s hátráltam pár lépést, az asztalhoz passzíroztam magam.Ezt honnan tudja? Testem remegni kezdett, miközben figyeltem Kris arcát. Homlokát összeráncolta, orrát felhúzta, vicsorgott és hatalmas levegőket vett. Szemei elsötétültek, és, mintha az íriszei színe megváltozott volna, négy másodpercig vörös színben pompáztak. Kezemből kicsúszott a telefonom, ami egy fájdalmas koppanás kíséretében találkozott a padlóval és három felé esett szét. Minseok észrevétlenül a colos mögé sétált, majd úgy karolta át a törzsénél, hogy lefogja a másik kezeit. Baozi szorított egyet, majd hátrahúzta a fiút.

- Nyugodj le, Wufan - Xiu hangja komor volt és utasító. A magas letépte a kisebb erős karjait magáról, egy utolsót vicsorgott rám, majd kitrappolt a teremből, az ajtót olyan erővel vágta be, hogy azt hittem, menten kiesik a helyéről. Mi a fészkes fene volt ez?! Lesokkolódva álltam egy helyben, üres szemekkel pásztáztam a maradék tizenegy fiút. Kissé meghökkentem, mikor Tao is olyan arckifejezéssel nézett, mint az előbb Yifan, annyi különbséggel, hogy a szemei nem voltak vörösek. 

- Tudtam, hogy te voltál az! - loholt hirtelen felém Sehun üvöltve, elkapta a pólómat a nyakamnál kétoldalt, felemelt, majd nemes egyszerűséggel az asztal mellett lévő falhoz vágott. A találkozás a fallal nem éppen kellemes, rendesen nekiütődött kiálló lapockám és gerincem. Még egy nyöszörgés sem jött ki számom, csak hápogni tudtam a pániktól. Az előttem álló nem zavartatta magát, fojtogatni kezdett, aminek az okát nem tudtam. Ez mind nagyon gyorsan történt, alig tudtam követni a másik tetteit. Mi történt vele? Meg fog fojtani! Szemeim kiguvadtak, arcom lilulni kezd, elveszetten rúgkapáltam, de sajnos nagyon is erősebb volt nálam. 

- Sehun!

- Mira!

Egyszerre kiáltotta Suho és Dina. Edina egy szempillantás alatt a fiatalabb mögött termett, minden erejét összeszedve megfogta a tarkóját, ezt követően elrántotta a közelemből. Levegő után kapkodva rogytam a földre, kezeim a nyakamhoz érintettem. Hangosan köhögni kezdtem, szenvedve feküdtem a földre és magzatpózt vettem fel. Sírni nem tudtam, a könnyeim valahogy nem törnek utat maguknak. Eszeveszetten szedtem a levegőt, tenyerem a szívemhez szorítottam. Tisztán éreztem, ahogy kétszázzal dobog, úgy, hogy majdnem kiszakadt a helyéről. 

- Mira! - szólított meg nővérem erélyesen, mégis aggódva. Éreztem, hogy testem elemelkedik a földtől, de nem tudtam felnézni, fejem magatehetetlenül lógott a föld felé. Belekapaszkodtam a lány pólójába, erőt vettem magamon, s bár kissé nehézkesen, de a nyakába fúrtam az arcom. Az én nyakam borzalmasan fájt és égett egyszerre, még mindig nehezemre esett rendesen levegőt venni.

- Ember, te eszednél vagy?! - ordította Dina, gondolom Sehunnak. Választ nem kapott, én pedig nem voltam hajlandó felemelni a fejem, hogy körbenézzek, mégis mért nem válaszol. - Istenemre mondom, hogy mindjárt kihívom rád a rendőröket, te utolsó szemétláda! Hogy... hogy jutott ez az eszedbe, te hülye kis pöcs?! És ha megfojtod, akkor mi lett volna? Megmondom én mi lett volna! Szarrá vertelek volna te kis szarházi, utána meg mehettél volna a kórházba, majd a dutyiba és ott rohadtál meg volna baszki! - Nővérem szabályosan őrjöngött, sosem hallottam még ennyire idegesnek és kegyetlennek a hangját. Tenyerem a bal fülemre tapasztottam, a jobb fülem nyakába nyomtam, hogy ne halljam olyan tisztán a hangokat. Testem folyamatosan rázkódott a pániktól és a félelemtől. 

- Hiába hívod ki a rendőröket. Úgy sem hisznek neked - mondta Sehun gúnnyal a hangjában, mire én teljesen ledöbbentem. Ennek hogy lehet ezek után ennyire nemtörődöm a stílusa?! Dina teste megfeszült. 

- Na jól van, én ezt nem tűröm tovább! - hallottam meg Yixing hangját, aki az ittlétem alatt csak egyszer szólalt meg. Mi van? Mit nem tűr tovább? Valaki kiszedett Dina biztonságot nyújtó karjaiból, én egy apróbb sikkantással reagáltam. 

- Ssss - csitított az eddig ismeretlennek titulált ember. Óvatosan felpillantottam, a tekintetem homályos volt, de simán ki tudtam venni Zitao aggódó arcát. Pedig nem is olyan rég még olyan gyilkos tekintettel nézett rám, mint Kris és Sehun... Nem mertem a nyakába kapaszkodni és hozzábújni, ezért csak jóformán lógtam erős kezeiben. Oldalra pillantottam, hogy nővéremre nézzek, de a lánynak már csak a hűlt helyét találtam. Körbefuttattam a szemem az egész területen, de nem láttam, ezért újra pánikba estem. 

- Ne aggódj! - ragadtam meg a tarkóm Tao, majd a mellkasához nyomta fejem. Én csak döbbenten szemeztem a pólójával. - Csak kiment kiszellőztetni a fejét - simított végig hátamon, miközben leült velem a kanapéra.
Zitao ölében pihentem, fejem még mindig a mellkasának volt nyomódva. Az lehetetlen, hogy Dina kiment! Nem hagyna itt, tudja jól, hogy mi történt! Vagy... mégis? Egy nagyot szippantottam a kínai fiú pólójából, orrom megtelt egy isteni finom illattal, ami biztos egy drága parfümből származott. Ez tuti egy méregdrága gucci parfüm. Újra beleszagoltam, viszont sokkal többször hagytam ott az orrom. Annyira jó illata volt, hogy nem tudok betelni vele. Észrevettem, hogy szívverésem nyugodtabb lett és tudtam normálisan lélegezni, aminek örültem. De a nyakam még mindig kicseszettül fáj. Az alattam ülő megragadta vállaim, eltolt a mellkasától és a szemembe nézett. Elmosolyodott, de képtelen voltam viszonozni. 

- Hogyhogy nem sírsz? - kérdezte érdeklődve; felszaladt a szemöldököm. Bal szememmel hunyorítottam, míg a jobbat kitágítottam és úgy néztem vissza rá. - Mármint... a lányok ilyenek után sírni szoktak, nem? 

- Tao, nem vagyok én olyan, mint a többi kényes kis csitri - mondtam halkan, arcom megkomolyodott. Kellemetlennek találtam azt, hogy az ölében ültem, igaz kissé remegő lábakkal, de lemásztam róla. Bizonytalanul álltam lábaimon, de nem estem össze.
A társaság megfogyatkozott, amit megdöbbenve vettem észre. Yifan még mindig nem jött vissza, viszont Yixing, Jongin és Sehun is eltűnt. Dina sem volt a helyiségben, ezért aggodalmam fokozódott. Hol lehet?
- Srácok... miért viselkedett így Sehun? - érdeklődtem halkan, lesütött szemekkel. Lépteket hallottan magam mögött, majd egy kezet éreztem meg a vállamon.
- Neked ehhez semmi közöd, Mira - Tao hangja figyelmeztető volt. Ledöbbenve szedtem le vállamról a tenyerét és féloldalasan fordultam felé. Hogyhogy nem az én dolgom?
- Hoppá, mégis van közöm hozzá, mivel engem fojtogatott! - keltem ki magamból, de ignorálta a mondatom s a többiek mellé állt.
- A nő? - kérdezte a szőke a csapattársait. Gondolom most Edináról beszél... 
- Kint van Jonginnal - válaszolt Luhan, leült, majd elterült a padlón. Egy nagyot néztem válaszán.
- Dina mit csinál Jonginnal? - hökkentem meg.
- Hazakíséri - vont vállat Baekhyun, azután ő is helyet foglalt Lulu mellett.
Miért kéne Edinát hazakísérni? Meg aztán, Dina miért nem tiltakozott az ellen? Abban biztos vagyok, hogy nem ő a kart innen elmenni, hanem... hanem kényszerítették?
- Esőben?!
- Vittek esernyőt - adott rövid választ kérdésemre Minseok.
- De... de...
- Nyugi van! Nem lesz semmi bajuk! - lökött óvatosan vállon Kyunsgoo. Sóhajtottam egyet és lassan megráztam a fejem.
- Lay hol van? - jutott eszembe a következő kérdés.
- Mi ez, vallatás? - nevette el magát Zitao - Amúgy, elment velük - paskolta meg a fejem búbját, majd karon ragadott, s a kanapékhoz vonszolt. Leültet a garnitúrára s levágódott mellém.
Joonmyun váratlanul bukkant fel mellettem, kezében az immár összerakott telefonommal.
- Oh, köszönöm - fogadtam el egy mosollyal, amit viszonzott.
- Ne haragudj, hogy úgy rád förmedtem. Csak tudod, allergiás vagyok arra, ha a farkasokat bántják - sóhajtott egy nagyot, ezen felül leült mellém ő is. Tényleg védi őket. Ezek szerint ő mindig felfigyel a farkasüvöltésekre. 
- Semmi baj. Megértem - bólintottam egy aprót. Suho szeme megakadt a nyakamon, amin óvatosan végigsimított, engem pedig a hideg rázott ki hűvös tenyerétől. Mi ez a sok testi kontaktus, HM?
- Bocsánatot kérek Sehun akciója miatt, de kérlek, ne szóljatok senkinek róla. Sehun... őőő... néha... tudod, bekattan - kereste a megfelelő szavakat. Én csak egy aprót bólintottam, majd figyelmem a telefonomnak szenteltem. Bekattan? Jesszus, szerintem annak a srácnak gyilkos hajlamai vannak. Jobb lesz, ha ezek után nagy ívbe elkerülöm. Bekapcsoltam, vártam egy három percet, majd mikor bejött minden, beléptem a Kakaotalk alkalmazásba és írtam Johnnak.

John, el tudsz jönni értem az SM-hez?:$ Gyalog jöttem, kint pedig ömlik az eső. ._."

Persze, el tudok menni. Tíz perc és ott vagyok! :)

Megmosolyogtam a fiú válaszát. Alig ismertük egymást, de nagyon közvetlen volt.
- Tíz perc és jön értem az ismerősöm - tájékoztattam a mellettem ülő két srácot.
- Az az ismerősöd? - kérdezte gyorsan Joonmyun. Pedig azt hittem, hogy túl tette magát rajta! 
- Igen, az az ismerősöm - közöltem magabiztosan - Joga van ahhoz, hogy tegyen valamit a farkasokkal! Mivel az állatvédők nem tesznek semmit, ezért ő, mint rendőr tesz arról, hogy ketrecbe juttassa a jószágokat, ezzel védve az embereket. Joonmyun, meg kell értened, hogy veszélyt jelentenek ránk! - hangsúlyoztam ki az utolsó mondatot, mert beszédem közepén a fiú arca megkeményedett és ökölbe szorította a kezét. Tao átnyúlt előttem, s megveregette leaderje vállát.
- Megértem... - motyogta Suho lehajtott fejjel.
- Na de Joonmyun! - kiáltottak fel kórusban a fiúk, mire odakaptam a fejem. A tagok csak hitetlenkedve tátogtak, egyenesen Joonmyunt bámulták. Hogy...? Az összes tag védi ezeket az állatokat? Ez érdekes. 
- Skacok, elég! - figyelmeztette őket leaderjük.
- Kellett neked felbukkannod - hallottam meg Yifan morgását. Szemem rászegeztem, találkozott a tekintetünk, amitől egy kicsit megszeppentem. Miért ilyen rideg? Lehajtottam a fejem, elszégyelltem magam. Váratlanul kezdett rezegni kezemben tartott telefonom. Felpattantam a kanapéról; John hívott, én pedig kinyomtam a készüléket.
- Nekem most mennem kell - mondtam halkan - Majd még találkozunk. Sziasztok - hajoltam meg, s a táskámat levettem az asztalról és kiiszkoltam a teremből. Már a lépcsőnél jártam, mikor valaki elkapta a karom. Érdeklődve fordultam hátra, s Taót pillantottam meg, aki kedvesen mosolygott rám. Felém nyújtott egy kis lapot, amit elvettem tőle.
- Ez mi? - mutattam fel a cetlit.
- A telefonszámom - kuncogott - Bármikor hívhatsz, ha kedved tartja. Vegyél majd fel Kakaotalkon.
Teljesen ledöbbentem. Huang Zitao megadta a telefonszámát...? Ahw, de piszok szerencsés vagyok! Magamban ugrándoztam, viszont az arcom érzelemmentes maradt.
- Köszönöm szépen. Mindenképp felveszlek - hajoltam meg előtte.
- Rendben. Vigyázz magadra - ölelt magához egy pár pillanat erejéig, majd eltolt magától, egy utolsót mosolygott rám, sarkon fordult és visszasétált a táncterembe. A szívem dalolt az örömtől, mert legalább Zitao az, aki mindvégig normális volt velem. Oké, a többiek is azok voltak -Sehun és Yifan kivételével- de ő többet foglalkozott velem. Mentem volna le a lépcsőn, mikor észrevettem, hogy nincs rajtam a cipőm. Már mentem volna vissza, de egy mellém rohanó Jongdae megállított s vigyorogva a lábbeliket nyújtotta. Nevetve megköszöntem, a fiú meg sem várta, hogy meghajoljak előtte, eltűnt a szemem elől. Felhúztam a cipőim s óvatosan lépdeltem le a lépcsőn. Elköszöntem a portástól, s már indultam volna kifelé, mikor egy biztonsági őr elállta az utam. Megdöbbenve hátráltam, de ő csak felnevetett.
- Ne félj, nem harapok - kuncogott fel. - Segítek kijutni, mert a rajongók az épület előtt vannak. Esőben? Vagy már nem is esik?
- Köszönöm szépen! - hajoltam meg hálásan mosolyogva rá.
- Nem tesz semmit - karolta át a vállam és az ajtóhoz vezetett. A falon lévő gombot megnyomta, mire az ajtó automatikusan eltolódott balra. Az eső már nem esett, a nap is kisütött. Az utakat pára lengte körül, ahogy a nap felszívta magával az esőcseppeket. Finom esőillat volt, amit nagyon imádtam. A rajongók hirtelen felsikítottak, de mikor megláttak, abbahagyták a hangok kiadását. Megbotránkozva néztek rám; nagyon kényelmetlenül kezdtem érezni magam. Megpillantottam Johnt, ő a rendőrautónak támaszkodva fejét rázva figyelte a rajongókat. Meglátott engem, elmosolyodott s integetni kezdett. A biztonsági őr meglepetten nézett rám, én viszont megnyugtattam, hogy John csak az ismerősöm és nem akar bevinni a sittre. Mikor ezt így elmondtam neki, kinevetett, majd mondta, hogy menjek holnap is. Illedelmesen meghajoltam előtte, s a rendőr felé fordultam. Vigyorogva köszönt nekem és meghajolt. Viszonoztam a meghajlást, majd beszálltam az autóba. Az egész út csendben telt, én a fejemben végiggondoltam a napot, John pedig minden figyelmét az útra szegezte.
Mikor megérkeztünk, a fiú lefékezett a hotel előtt, én kicsatoltam a biztonsági övet.
- Este ráérsz? - kérdezte John, mielőtt kiszálltam volna a kocsiból.
Ezek után nem biztos, hogy szeretnék farkasra vadászni. Viszont Johnt sem akarom cserbenhagyni. 
- John, holnap este nem jó? Eléggé lefárasztottak a srácok - erőltettem arcomra egy mosolyt.
- Áh, megértem. Akkor majd holnap - viszonozta a mosolyom. Kiszálltam az autóból, s becsaptam magam mögött az ajtót. Még egy utolsót intettem neki, majd bebotorkáltam a hatalmas ajtón. Köszöntem a portásnak, ezt követően utam felfelé vezetett a lépcsőn, egyenesen a szobánkig.
Vajon Yixing és Jongin még itt vannak? Vagy már elmentek? Egyáltalán hogy jöttek el idáig? Annyira jól tudták álcázni magukat, hogy nem vették őket észre? 
Kinyitottam a szobánk ajtaját, meglepődve vettem észre, hogy be volt sötétítve. A folyosóról beáradó fény megvilágította Dinát, aki békésen aludt az ágyban. Akkor a két srác már elment. De Edina hogyhogy ilyenkor alszik? Halkan beosontam a szobába, becsuktam a nyílászárót és elővettem a telefonom, hogy azzal világítsak. Ledobtam a táskám a földre, kibújtam a cipőimből, majd ledőltem testvérem mellé. Az oldalamra fordultam, mert az a póz legalább nem fájt. A hátamon és a hasamon nem tudtam feküdni a zúzódások miatt.
Már félálomban voltam, mikor megérzem valakinek a kezét a pólóm alatt, amint a hátam simogatja. Ki akartam nyitni a szemem, de képtelen voltam rá, mintha súly nehezedett volna szemhéjaimra. A tenyér körkörösen simogatott, felkúszott a lapockáimhoz, majd vissza a gerincemre. Egyértelműen férfitenyér volt, nőknek sokkal másabb a kezük. Átcsúszott a hasamra, onnan lejjebb utakra tévedt, kissé besiklott nadrágom alá, s kiálló medencecsontom cirógatta. Próbáltam megmozdulni, viszont a mozgás sem ment, mintha szorosan lekötöztek volna. Mi történik? Az érintések kellemesek voltak, bizsergetőek. Óvatosan és váratlanul egy finom puszi csattant a bal, majd a jobb szemhéjamon. Sajnos még mindig nem tudtam kinyitni a szemem, ezért csak hangtalanul tűrtem. Akkor kezdett el hevesen verni a szívem, mikor egy orr simult az én orromhoz, s ajkak értek az én ajkaimhoz. Nem csókolt meg, csak egy szájra puszit adott. Ez meg ki lehet?! Nyöszörögtem, de még mindig nem sikerült felnyitni pilláim. Az illető a homlokomra is adott egy puszit, amitől hirtelen tört rám az álmosság; sikerült elaludnom.

Vagy ezt az egészet csak álmodtam? 

Chapter 9.

Végignéztem a társaságon, kezdtem kényelmetlenül érezni magam, mert olyan fürkésző szemekkel figyeltek, mintha még nem láttak volna embert. Nem mertem megszólalni, némán álltam az oszlop mellett. Yixingnek szinte szó szerint rám voltak tapadnak a szemei, olyan szinten, hogy zavarba hozott. Pedig engem senki sem szokott zavarba hozni, ezért is furcsállottam annyira magam. Az arcom hőmérséklete megváltozott, érzem hogy felforrósodott; elfordítottam a fejem, s a kezemmel legyezni kezdtem arcom, hogy valamilyen szinten megnyugtassam magam. Meghallottam valakinek a kuncogását; egyből odakaptam a fejem. Joonmyun nevetett az előbb. Beharapott alsó ajakkal méregetett, így próbálta csillapítani kacagását. Még Tao az, aki ajkát beharapva, amolyan "Felfallak." nézéssel méregetett. Nyeltem egy nagyot, s tovább figyeltem a szőke kínait. Egyáltalán nem ismerem, de azt megfigyeltem, hogy folyton változik a nézése. Nem gondoltam volna, hogy a valódi személyisége ennyire furcsa és érdekes. Ahogy észrevettem, Yifan is csatlakozik a zavarba ejtő bámulásomhoz. Úgy néz rám, mintha egy préda lennék. De az Isten szerelmére! Ne nézzenek már így! 
- Emberek, tudom, hogy furcsa vagyok, de azért nem kéne lyukat égetni belém, oké? - fakadtam ki. Nem szóltak semmit vissza, csak nevetni kezdtek.
- Elnézést kérünk. Ritkán látunk nyugatit - vallotta be mosolyogva Suho. Aha. Mindig mindenki ezzel jön. - Egyébként, te mit keresel itt? - Arcáról eltűnt a mosoly; kissé szigorúvá vált az arckifejezése. Na, Tao kettő. 
- Azt hittem, hogy itt gyorsan terjednek a hírek - sóhajtottam - Mira a nevem, Magyarországról jöttem, amolyan "gyakornok jelölt" vagyok. Azért vagyok itt, mert ezt a termet szánták nekem arra, hogy itt gyakoroljak. De ha zavarok, akkor megyek az SM papához és kérek egy másik próbatermet. Biztos van itt dögivel - tártam szét a karom, kezdett kicsit idegesíteni, hogy már másodjára kérdezik meg, hogy miért vagyok itt. Mert sajt. 
- Jogtalanul húzod fel magad. Nem lehet megkérdezni? - Sehun flegma hangja megdöbbentett; egy pillanatra kikerekítettem a szemeim.
- De. De meg lehet kérdezni - mondtam homlokomat ráncolva. Itt mindenki ilyen fura?
- Nem kell másik terem, nyugodtan itt maradhatsz. Elférünk mi tizenhárman is - Joonmyun kedves hangja és felfele görbülő szája engem is megmosolyogtatott. - Amúgy, engem Joonmyunnak hívnak.
- Tudom - Büszkén kihúztam magam. Majdnem az összes srác ledöbben, kivéve Taot, Krist és Sehunt. Az utóbbi kettő nagyon furcsán viselkedett. Megállás nélkül sugdolóztak, közben néha-néha felém pillantottak. Hagyják már abba. Idegesít.
- Exotic, és én vagyok a biasa, és az ultimate biasa is - dőlt hátra elégedetten Tao.
Nem kellett volna megtudnia. Kezd kicsit elszállni magától, nem? Nem gondoltam volna, hogy ilyen a valódi énje. Amúgy nem is baj, így is szeretem... csak kicsit furcsa. Bár, mikor nem az?
- Komolyan a rajongónk vagy? - kérdezte Luhan, miközben felhúzta a szemöldökét.
- Miért, baj? Vagy furcsa?
- Nem, nem, nem. Csak tudod. A fanok általában sikítoznak, visítoznak és toporzékolnak, mikor meglátnak minket. De te nyugodt vagy - osztotta meg gondolatait.
Luhan, ha tudnád, hogy mennyire sikítozom, visítozom és toporzékolok otthon, mikor nézlek titeket... Harsányan felnevettem, majd törökülésben leültem a földre.
- Megnyugodhattok, én nem vagyok az a tipikus fanpicsa. Sosem leszek az, semmi értelme - Mondatom egy hatalmas dörgés követte, amitől olyan szinten megijedtem, hogy egy aprót sikkantottam s összerezzentem. Kikerekedett szemekkel és szétnyitott ajkakkal néztem az ablak irányába. Szívem dübörgött a mellkasomban, szaporábbak lettek levegővételeim.
- Mond hogy nem vagy rosszul és csak megijedtél! - ZiTao felpattant a kanapéról, odarohant hozzám és letérdelt elém. Nagy tenyereivel közrefogta arcom s maga felé fordított. Megkönnyebbülten sóhajtott fel, látva a most egészséges bőrszínem.
- Megijedtem. Mint. Az. Állat - tagoltam tág pupillákkal, közben kezeit levettem az arcomról. Felálltam, ezt követően az ablakhoz sétáltam és félrehúztam a hatalmas függönyt. Kint be volt borulva, a kék eget hatalmas fekete felhők borították el. Orkán erejű, fákat és villanydrótokat leszaggató szél fújt. Egy hatalmasat villámlott, ami egy másodpercre megvilágított mindent. Ismét megdörrent, utána villámlott egyet. Valahova biztos becsaphatott. Kinyitottam az egyik ablakot, mert a vihar hangját nem hallottam a jó szigeteléstől. A szél egyből kivágta az ablakot, s felfele repítette a függönyt. Megijedve csuktam vissza. Mégsem volt jó ötlet kinyitni. Hirtelen kezdett el esni az eső, de úgy, mintha dézsából öntenék. Szög egyenesen esett, villámlott és dörgött. Váratlanul megéreztem valakit a hátam mögött. Az a valaki annyira közel volt, hogy éreztem: a nyakamba szuszog. Ijedten fordultam hátra, és egy csillogó szemű Chent fedeztem fel mögöttem.
- Jesszusom Jongdae! - kaptam a szívemhez.
- Mi az? - pillantott le rám, majd figyelmét újra a kinti történésekre fordította. Lecsapott egy villám, pont a mi látókörünk előtt. Chen arca kivirult, elmosolyodott, továbbá tapsolt egyet és eltávozott a közelemből. Hát ez meg mi volt? Úgy örült a villámnak, mint gyerek a cukorkának. 
- Srácok, kimentem! - kiáltott fel TrollChen izgatottan, majd kijelentését egy villám követte. Az énekes ismét tapsolt egyet, továbbá boldogan kiugrándozott az ajtón. Hát ezt meg mi lelte?
- Hova megy? - kérdeztem elhűlve.
- Ki. Szereti nézni a villámokat - mosolyodott el Minseok.
- De... de... azokat itt bentről is tudja nézni! És ha megfázik?! - hadonásztam magam előtt.
- Nem fog megfázni. Amúgy is. Azt csinál, amit akar - mondta ridegen Yifan, megvonta a vállát és felkelt a ülőgarnitúráról. Nyújtózkodott egyet, majd egy ásítás kíséretében Suho felé fordult. - Nem kéne gyakorolnunk?
- Várjuk meg Chent. Egy tíz perc és itt lesz - nézett az órájára Yixing.
- Akkor megyek, dobok egy sárgát - indult meg az ajtó felé Toronyház a la Yifan. Hisztérikusan felnevettem és hitetlenkedve megráztam a fejem. Atyám. Tényleg nem gondoltam volna, hogy ilyenek.
- Ejnye Kris! Ilyet mondani egy lány előtt - korholta Minseok a fejét rázva.
- Ki nem szarja le? - nézett hátra a válla felett a rapper. Ez után kinyitotta az ajtót, majd halál nyugodtan kisétált rajta. Érdekes egy fickó. 
- Ch, faragatlan - morgott Kyungsoo.
- Vigyáztam! - Dina hangja visszhangzott kintről. Tányérnagyságúra nyíltak a szemeim; a csukott ajtót figyeltem ami kivágódott, ezen felül egy bőrig ázott Edina lépett be a terembe. A haja tiszta víz volt, ruhái átáztak. Egy ázott kutyára emlékeztet.
- Veled meg mi történt te szerencsétlen? - akadtam ki. A maradék tizenegy fiú érdeklődve figyelte az újonnan érkezőt.
- Gondoltam éhesek lesztek Taóval, ezért elindultam ide. Akkor szakadt le az ég, mikor boltban voltam - nemtörődöm hangja kiakasztott. Addig ilyen a stílusa, míg meg nem fázik! Aztán majd nézhet! - Tao, remélem szereted a sushit - vette ki dzsekije alól a zacskót és Panda felé mutatta. Amaz kicsit fáziskéséssel, de bólintott. - Basszus. Viszont nem gondoltam volna, hogy az egész EXO itt lesz. Akkor hoztam volna még kaját! - mutogatott a fiúkra nővérem.
- Amúgy sem kellett volna étel, ne aggódj - mosolygott rá Joonmyun. - Te kije vagy Mirának? - biccentett felém a szőke.
- A nővére.
- Gyerekek, egy dilis csaj majdnem fellökött! - sietett be hadonászva Wufan a helyiségbe, majd mikor megpillantotta Edinát, felé kezdett mutogatni. Te szentséges Isten. Tiszta kabaré. - Hogy jutott be?
- Dilis az anyád! - vágta tarkón idegesen nővérem. A srácokkal együtt felnevettem a jeleneten. Nem is ismerik egymást, de máris olyanok, mint egy rossz házaspár. 
- Hé! Mi jogon ütsz csak úgy meg?! Tudod, ki vagyok én? - őrjöngött a másik. ZiTao mellé sétáltam, aki még mindig a földön ült, s letelepedtem mellé, majd onnan néztem őket.
- Igen, tudom. Wu NyomiFan, az EXO-M sárkánya - kuncogott Dina. A colos elképedt, még az álla is leesett
- Fú gyerekek, ez király volt! - Chen is csatlakozott társaságunkhoz. Ő is csupa víz volt, de láthatóan meg se hatotta, szüntelenül mosolygott. - De jó volt végre feltöltődni - sóhajtott fel; sarkon fordult, s újra eltűnt.
- Gyere te nő, kerítek neked száraz ruhát - Kyungsoo felkelt a szófáról, majd nővérem mellé érve megfogta a kezét és húzni kezdte maga után. Nagyon viccesen nézett ki a jelenet, mert D.O. húsz centiméterrel kisebb Edinánál. A nővérem kissé nagyra nőtt az évek során, olyan magas, mint Yifan. Csak én vagyok ennyire pöttöm, de még ki tudja, mennyit növök.
Meghallottam egy újabb dörgést, ami arra következtetett, hogy még mindig tombolt a vihar. A telefonom rezgésére lettem figyelmes. Odaballagtam az asztalhoz, majd a kezembe vettem s elolvastam az üzenetet. John írt nekem KakaoTalkon.
- Ha eláll az eső, elmegyünk farkasra vadászni? - olvastam fel fennhangon. Nem tudtam, hogy nagy hibát követek el.
- Mira, te vadászol a farkasokra?! - ordított fel hirtelen Joonmyun, mire összerezzentem és ijedten néztem fel rá. Arca dühös volt, szemei villámokat szórtak.

Mi lett vele ilyen hirtelen? 

Chapter 8.

Azt hittem, menten szétfolyok ölelő karjai között. Magam előtt láttam Edina gyilkos tekintetét amint Taót nézi, legszívesebben leütötte volna, amiért ennyire közel kerültem hozzá. Igaz, nem volt rá még példa, de mindig az hajtogatta, hogy tizenévesen nem fiúzhatok, nem bulizhatok, nem kerülhetek közel senkihez sem. Nem mintha nekem szükségem lett volna ilyenekre, de majdnem minden héten a számba rágta, Gergővel együtt.

Kezdett kicsit kényelmetlen lenni a helyzet; Tao kezei lejjebb csúsztak, ujjai szinte a fenekem érintették. Nyeltem egy nagyot, visszafojtottam a levegőm és megdermedtem. Nagyra nyitottam a szemeim, amikor a fiú az orrát finoman felvezette a nyakamon, egy hatalmasat szippantott, s halkan morgott egyet.

Mintha megjött volna az esze, gyorsan eltolt magától, s hátrébb araszolt a kanapén.

- Bocsánat - Megköszörülte a torkát, és zavartan köhintett párat.

Felhúzott szemöldökkel pislogtam rá, amolyan "Ez meg mi volt?" pillantást lövellve felé. Hősiesen állta a tekintetem, semmitmondó szemekkel nézett vissza rám.

Most komolyan, ez mi volt? Vagy csak én fújom fel a dolgot, közben meg tök természetes az, hogy szagolgatja az embereket? Bár, ebből az idiótából simán kinézném. 

Felkuncogtam, ahogy elképzeltem: ZiTao mindenkihez odamegy, megölelgeti, majd megszagolja őket és morog egyet. Akár egy szeretni való kiskutya.

Tekintetem a földre tévedt; azt hittem, hogy Dina még mindig ott guggol, de tévedtem, mert hűlt helyét találtam. Ott hagyott, egy szó nélkül.
Vagy azért ment el, mert nem akart zavarni, vagy azért, mert nem akarta előttem szétverni a szőkét. Az előbbire tippelnék, mert ha még is az utóbbi helyzet lenne, Tao győzne. Ez kétségtelen. 

- Furcsa vagy, mikor gondolkozol - Megijedtem, mikor Tao megszólalt. Komolyan mondom, másfél percig azt hittem, hogy egyedül vagyok. De mi az, hogy furcsa vagyok, mikor gondolkodom?

- Furcsa? - Hitetlenkedve kérdeztem vissza, hiszen eddig még sosem jegyezte meg ezt senki. Tudom, hogy alapjáraton egy különös szerzet vagyok, de hogy fura lennék gondolkodás közben...

- A bal kezeddel összecsíped az alsó ajkad, közben kidugod a nyelved és hümmögsz - A fiú elröhögte magát mondandója végére. - Senki sem jegyezte még meg? - Olyan szinten nyerített azzal a piszok vékony hangjával, hogy bántotta a fülem, közben nevettem rajta. Ugyan így nevetett az EXO Showtime első és kilencedik részében, meg még jó párszor, csak ez a kettő eset maradt meg bennem. Nagyon idegesítő és röhejes nevetése van, még is aranyos. Bár, a fiúk helyében már betömtem volna párszor a száját.

- HÉ! Ne nevess ki! - Közelebb ültem hozzá, majd amilyen erősen csak tudtam, rácsaptam a vállára. Váratlanul abbahagyta a nevetést, s komor arccal méregetni kezdett. A tekintete megváltozott, pont olyan sötét és dühös lett, mint mikor rám talált a teremben. Némi félelem költözött belém, ami a gyomrom összerándulásával járt. Attól féltem, hátha rám ordít, ennek ellenére tüdejét megtöltötte levegővel, azután lassan kifújta. Kemény arcvonásai kisimultak, ezt követően sokkal barátságosabban nézett rám. Oh, szóval hirtelen haragú? De legalább nem próbálta ki rajtam a wushuját. Nem akarok meghalni. Megkönnyebbülten fellélegeztem, és áldtam az eget, hogy nem szólt semmi bántót sem.

- Te... te megütöttél? - kérdezte. Gondolatban leesett az állam, amiért mégis felhozta. Hangjában csíntalanság csilingelt, ami arra következtetett, hogy csak játszani akar. Szélesen elmosolyodtam, valamint hevesen bólogattam. - És miért? - szaladt fel a szemöldöke. Lassan felemelte a jobb kezét, én ijedtséget szimulálva hátrébb siklottam a műbőrön. Várjunk, tipikus. Ilyenkor a pasik azt hiszik, hogy azzal lehet "megbüntetni" a lányokat, hogy szétcsikizik. Hát Tao barátom, benézted, mert nem vagyok csikis. Megragadta a lábam és maga felé húzta, ezáltal én hanyatt vágódtam a kanapén. Fölém mászott, egyik kezével összefogta mind két csuklóm, majd a szófára szegezte őket. Nem ült rám, mindössze felettem térdelt. Ha rám ült volna a nemtudom hány kilójával, engem tuti, hogy összetör.

Kifejezettem nem bosszantott az, hogy részben rajtam tehénkedett. Továbbá is mosolyogtam rá, nem mutattam ki semmilyen nyugtalanságot.

Taót ez látszatra nem zavarta, fürge ujjakkal kezdett el "csikizni" a másik kezével, ennek ellenére nekem meg sem rándultak az izmaim. Póker arccal bámultam a szemeibe. Mintha megégettem volna, úgy kapta el kezét az oldalamtól. Megilletődve figyelt engem, közelebb is hajolt, hogy jobban lásson.

- Nem vagy csikis? - kérdezte búskomoran. Kuncogva megráztam a fejem, s kiöltöttem a nyelvem.

- Benézted - suttogtam ördögi hangon. Egy not bad fej kíséretében bólintott egyet, de nem engedte el a kezeim.

- Vékonyak a csuklóid - biccentett a fejem fölé. Úristen ZiTao! Ha ezt nem közlöd, hülyén fogok meghalni!

- Na most már szállj le - utasítottam, enyhén felemelve a hangom.

- Miért kell elrontani a szórakozásom? - faggatózott bazsalyogva, eközben eleget tett a kérésemnek, és leszállt rólam. Visszaült a seggére, közben le nem vette a szemét rólam. Felültem, s nyöszörögve megmasszíroztam a csuklóim, mivelhogy ZiTao kicsit erősebben szorította őket mint kellett volna. Váratlanul a telefonom rezgésére lettem figyelmes. Kíváncsian álltam fel a díványról és mentem oda a telefonomhoz, amit mikor odaértem, a kezembe vettem. KakaoTalk üzenet jött a nővéremtől. Érdeklődve nyomtam rá a küldeményre.

Gondoltam eljövök onnan és nem zavarlak titeket. De szólj, ha bármi olyat csinál, amit nem kéne. Majd hívd fel Johnt, ha hazafelé készülsz! Ne maradj sokáig~ Puszi :*

A telefonom órájára pillantottam, amely azt mutatta, hogy dél múlt három perce. A többi fiú mikor jön?  Mind két kézzel rákönyököltem az asztalra, majd pötyögni kezdtem a választ Dinának.

Most komolyan Edina. Tao mit csinálna velem? Ne aggódj, nem fog megerőszakolni. -_-" 

Nem tudhatod~ 

A fejemben már kétszer pofon vágtam a nővérem. Nagyon kezdett idegesíteni, hogy ennyire aggódik értem. Annyira aggódik, hogy Taot egy pedofilnak állítja be. Nem voltam hajlandó visszaírni neki; csak ontotta volna tovább a hülyeségeit.

Meglepetésszerűen ért, amikor két kéz érintette meg a derekam: - Miért pucsítassz?

Az ijedségtől és a kérdéstől egyaránt esett ki a telefonom a kezemből, s egy csattanással landolt képernyővel lefelé az asztallapon. Fürgén felegyenesedtem, utána szembefordultam a "támadómmal". A meglepetéstől ajkaim elváltak egymástól, s pislogva meredtem az előttem álló férfira. Rögvest beazonosítottam a jellegzetes arcáról és különös szőke hajáról, ami inkább hasonlít ezüstre, mintsem szőkére.

- Jongin? - kérdeztem elhűlve. Miért kérdezte meg, hogy miért pucsítok? Nem is pucsítottam!

Neve hallatára szélesen elvigyorodott, oldalra döntötte a fejét, s azután válaszolt: - Ismeretlen lány?

- Mira - javítottam ki gondolkodás nélkül, felmutatva a mutató ujjam.

- Elnézést, Mira kisasszony - mondta nyájas hangon, emellett mélyen meghajolt előttem. Megforgattam a szemeim, és a még mindig a kanapén ülő ZiTaora néztem. Kínomban fájdalmasan felnyögtem, mert a szokatlanul rövid hajú fiú szinte már vergődött a visszatartott nevetés miatt. Halkan a homlokomra csaptam, s visszanéztem Jonginra.

- Kedves vagy Kai, de hagyjuk a formális beszédet - kuncogtam.

Majdhogynem a semmiből került elő Chanyeol, aki Kai vállára helyezte a tenyerét, azután felröhögött: - Ja, haver, neked nem áll jól ez a nyálas duma!

Meghökkenve kerültem ki őket, ugyanakkor a nagy fehér oszlop mellé lépdeltem és szembefordultam a fiúkkal. Meglepődve vettem észre, hogy mind a tizenkettő tag a kanapén ült. Észre sem vettem, hogy Jongin és Chanyeol csatlakozott hozzájuk.

Az a maradék kilenc fiú, akik még nem láttak, fürkészve és mosolyogva figyeltek.

Kivéve YiFant és Sehunt. Virított az arcukon az unalom és az undor.

Mindannyian itt vannak. Hogy kéne reagálnom?