- Edina, abbahagynád? - nyögtem fel rekedt, álmos hangon és ásítottam egyet. Rám meresztette meggyötört tekintetét, lábai mozgását leállította.
- Kicseszettül fáj a fejem! - ordított fel, felült, majd belemarkolt fekete hajzatába, szinte megtépte magát. A keze után nyúltam s elrántottam, nehogy kárt tegyen magában. Mi baja lehet? - Fáj mint az állat, pedig egy korty alkoholt sem ittam - siránkozott, ezt követően törökülésbe vágta magát. Arcára néztem, mely már nedves volt előtörő könnyeitől. Pedig Dina ritkán sír!
- Ennyire fáj? - hátát és vállait simogattam nyugtatásképp, de nem segített, tovább zokogott, egész teste rázkódott. Elfeküdt az ágyon, magzatpózt vett fel, mindkét tenyerét fejére tapasztotta. Most mit csináljak vele? Tehetetlenül ültem mellette, törtem a fejem azon, hogy mit tegyek vele. Elképzelésem sem volt, hogy miért gyötörte ez a borzalmas fejfájás. Amilyen hirtelen feküdt le, olyan hirtelen ült fel. Kipattant szemekkel tapogatta feje búbját, halántékát és homlokát, mindeközben én semmit sem értettem az egészből. Szétnyílt ajkakkal felém fordult, majd megragadta a vállam s megrázta testem. Mi, mi, mi, mi az Isten?!
- Hogy lehet az, hogy ilyen hamar elmúlt?! - kiáltotta a képembe döbbenten, eleresztette vállaim s felsóhajtott. - Pedig úgy fájt... ez normális? - pillantott újra rám, várta a választ a kérdésére, de sajnos nem tudtam mit mondani. Ilyen lehetséges? Mérgesen letörölte az arcáról a könnyeket s beletúr t hajába. - Olyannyira fájt, hogy még sírtam is. Pedig nem szoktam sírni!
- Hogy érted, hogy fájt? Mit éreztél? - próbáltam belőle kiszedni, hátha a válaszai segítenek.
- Mintha... hogy tudnám szavakba önteni... Mintha valaki egy bazi nagy baltát vágott volna a fejembe. Nem akarom megtudni az milyen érzés, de szúrt, sajgott, égett, sőt mi több még pulzált is - hadonászott kezeivel.
- Sajnos erre nem tudok mit mondani - ráztam a fejem. - Emlékszel, mi történt tegnap? - Most azt próbálom megközelíteni, hogy nem-e esett el és verte be a fejét. Lehet agyrázkódást kaphatott, s a tünetek csak ma kezdenek el megjelenni... Áh, ez szín tiszta hülyeség! Egyáltalán hogy kapcsolódik ide ez a két dolog?!
- Igen, emlékszem. Az SM épületében voltunk és találkoztunk a fiúkkal. Én összebarátkoztam Sehunnal. Rendes gyerek - mesélte mosolyogva. Látványosan leesett az állam a hallottak miatt. Sehun rendes gyerek?! Összebarátkozott vele?! Mi van?! Ökölbe szorítottam a kezem, s felszisszentem. Döbbent szemeket meresztettem Dinára, aki ugyan úgy nézett vissza rám, mintha nem értene semmit.
- Edina. Te magad is láttad! Sehun fojtogatott engem, az Isten szerelmére, hogy lehet rendes gyerek?! Még hogy összebarátkoztál vele! Szinte a Pokolba kívántad angyalom! - közöltem vele kiabálva. Rajta a sor, hogy ledöbbenjen. Mi történt vele?! Ennyire beverhette volna a fejét?
- Miranda, te beverted a fejed? - kérdezte elhűlve. Én is ezt kérdezhetném... - Dehogy fojtogatott téged! És dehogy kívántam a Pokolra, ez hülyeség! - csattant fel hirtelen. MI? Fájnak azok a mondatok, amik kihangzanak a szájából. Nem hiszem el, hogy elfelejtette az esetet. Hogy történhetett ilyen? Mi történt vele? Már fáj a fejem ettől a sok értelmetlen kérdéstől!
- Tessék, nézd meg magad! Itt van a kezeinek a nyoma - söpörtem félre hajam, s előrehajoltam, hogy jobban szemre tudja vételezni a nyakamon a foltokat. Dina vigyorogni kezdett, a nevetés úgy tört ki belőle, mint egy vulkán. Meggyötörten néztem rá, de ő csak tovább nevetett rajtam. Ezen mi olyan vicces?
- Mira drágám, nincs ott semmi - simogatta meg nyakam kuncogva.
- Mi?!
Idegesen felkeltem az ágyból, majd a fürdőbe futottam. A döbbenettől egy nyögésszerű hang szökött ki a számon, mikor megpillantottam magam a tükörben. De hisz' ott nincs semmi! Mi... Ezt hogy? Nem szokott ilyen hamar begyógyulni... Lekaptam magamról a tegnapról rajtam maradt pólóm, hátat fordítottam a tükörnek és visszanéztem alakomra a vállam felett. A gerincemről és a lapockámról is eltűntek a zúzódások. Lehajtottam a nadrágom derekát, de a medencecsontom felülete is ép volt. Teljes letargiába esve sétáltam vissza a pólómat lóbálva. Edina hason feküdt az ágyon, bűvölte a telefonját. Közelebb mentem hozzá, s kisebb sokkhatás jött rám, mikor megláttam, hogy Sehunról nézeget képeket. Most komolyan mi lett vele?!
- Dina! Te az ellenség képeit nézegeted, ugye tudod?! - dorgáltam meg, mire egy döbbent pillantást kaptam. Egyáltalán miért róla néz képeket?
- Na, fejezd már be ezt a viselkedést! Sehun nem csinált az ég világon semmit! - csapott rá jobb kezével túlságosan is lapos, fedetlen hasamra. Meglepetten kaptam a bántott területre a tenyerem, megdörzsöltem a bőröm, mert az ütés nyoma csípett. - Hagyjuk témát és térjünk át egy másikra - mondta, letette a telefonját s felült az ágyon, lelógatta hosszú lábait - Lehet én vagyok stikkes, de... este mintha valaki simogatta volna az arcom. Te voltál? - meglepett a kérdése. Eszembe jutott az álmom. Vagyis, csak szerintem álmodtam, mert Dina teljesen úgy beszél róla, mintha megtörtént volna. Vagy... nem álom volt?
- Nem én voltam, viszont valaki engem is simogatott. Ráadásul az a valaki szájon is puszilt - borzongtam meg. - De szerintem mind a ketten álmodtuk.
- Ja... lehetséges - gondolkodott el, s újra kezébe vette a Sonyját. Lemondóan sóhajtottam egy nagyot, és inkább kotorászni kezdtem a bőröndömben valami kényelmes, táncolásra alkalmas ruha után. Úgy döntöttem, hogy ismét meglátom az SM Entertainment épületét, mert szükségem volt a gyakorlásra. Az óra alig ütötte a reggel hatot, s mivel látszólag hűvös volt az idő, ezért egy fekete bokánál gumis melegítő nadrágot, egy fekete pólót, s az elengedhetetlen EXOs pulcsimat turkáltam ki a bőröndből. Besiettem a fürdőbe, megfürödtem, fogat mostam, hajat fésültem, majd mint akit kergetnek, úgy rohantam ki a helyiségből. Felvettem a tornacipőim; az oldaltáskámba pakoltam egy térdnadrágot és egy ujjatlant, hátha az idő olyan kegyes lesz, hogy napközben felmelegszik. A táskámban megtaláltam a tegnap vett kaját, szerencsére nem voltak romlandóak, ezért bent hagytam a biztonság kedvéért, mert nem akartam éhen halni.
- Én most elmegyek, te maradj itt és pihenj! - utasítottam Dinát, de rám se hederített, szüntelenül bűvölte a készülékét. Kínomban felmorrantam, hátat fordítottam és elhagytam a lakosztályunkat. Mérgesen rohantam le a lépcsőn és vágtattam ki a hotelből.
Mindjárt felrobbanok a méregtől! Hogyhogy nem emlékszik semmire?! És... ha a Yixing-Jongin páros csinált vele valamit...? Jó, ezt most hagyom abba, mert butaság!
A nagy eszemnek köszönhető, hogy megjegyeztem az utat az SM-ig.
Fütyörészve sétáltam az utcán, világos lett már, bár az ég még kicsit borús volt. Az aszfalt és a fák koronája nedves maradt, csillogtak a víztől, lehet, hogy este újra rákezdett a vihar. Beleszippantottam a nem teljesen tiszta, városi, kissé szennyezett levegőbe, s lassan fújtam ki, hogy megnyugtassam tomboló szívem.
Még mindig nem vagyok képes elhinni, hogy Edina miért mondta azt, hogy Sehun rendes. A zúzódásaim hová tűnhettek? És az az álom... tényleg álom volt? Megválaszolatlan kérdések, melyekre iszonyú nehéz válaszolni.
Betértem egy boltba, hogy szerezzek magamnak egy kis bolti kávét. Illedelmesen köszöntem a pénztárnál állónak, meglepődve, de mosolyogva üdvözölt. Kíváncsian jártam a bolt sorait; észrevettem két lányt, akiknek EXOs pulcsijuk volt, csak fehér színben.
Csillogó szemekkel vettem észre egy pultot, mögötte egy fiatal lányt. A lány előtti pulton egy nagy kávéfőző állt, mindenféle modern cuccal összeszerelve.
- Jó reggelt. Elnézést, itt lehet kapni rendes kávét? - kérdeztem illedelmesen egy meghajlás után. A lány mosolyogva bólintott.
- Hogyan kéred? - kezei már a gépet tapintották, készen állva a főzésre.
- Tejjel és négy cukorral - adtam le a rendelésem. Bólintott egyet, s nekiállt a kávé készítésének. Csendben figyeltem minden mozdulatát; hirtelen arra lettem figyelmes, hogy valaki, vagy valakik egyfolytában figyelnek s sutyorognak a hátam mögött. Hátrapillantottam, megláttam azt a két lányt, akiken a majdnem egyen pulcsik vannak. Fél füllel hallgatózni kezdtem, bár tudtam, ez nem helyes.
- Ez nem az a külföldi, aki tegnap az épület előtt volt egy biztonságival? - kérdezte az egyik. Oh, szóval rólam dumáltok?
- De, ez az. Pedig már kezdtem örülni, hogy az a rendőr tényleg a sittre viszi amiért betört az épületbe, de sajnos tévedtem - Most komolyan... mi a faszom van?!
- Mindjárt kész a kávéd - zökkentett ki gondolkodásomból a pult mögött álló lány. Fél szemmel láttam, ahogy bele önti a tejet a papírpohárba, beleteszi a cukrot, majd rápattintja a pohár tetejét. Teljesen felé fordultam, s mosolyogva elfogadtam a poharat.
- Itt fizessek va-
- Itt fizess - mosolygott.
Miután kifizettem a kávém, boldogan céloztam meg a bolt kijáratát. A lányok mellé érve odasúgtam nekik: - Nem törtem be, mert behívtak. És képzeljétek... most is oda megyek - vigyorodtam el döbbent arcukon, majd emelt fővel távoztam.
Hangosan kacagva hagytam el a bolt területét, majd tovább mentem az egyenes utcán kellemesen meleg kávémat szürcsölgetve. Ez a két kiscsaj meghozta a kedvem, bár még mindig foglalkoztat az, hogy mi lelte Edinát. Lehet el kéne vinni orvoshoz. Gyors léptek zaja ütötte meg a fülem, de nem néztem hátra, mert biztos voltam benne, hogy nem utánam futnak. Ám mikor egyszerre két kéz is megragadta a vállaim, megtorpantam és szembe fordultam az utánam futó személyekkel. Meg sem lepődtem, mikor azt a két lányt láttam meg, akik rólam beszéltek a boltban. Vigyorogva fejtettem le magamról kezeiket és beleittam a koffeinbe.
- Mit szeretnétek? - kérdeztem nyugodtan. - De gyorsan ám, mert sietek - kacsintottam feléjük. Az alacsonyabb látványosan elfintorodott, majd horkantott egy hatalmasat. A magasabb bokán rúgta, ez után rám nézett és elmosolyodott.
- Csak beszélgetni szeretnénk. Mi soha az életben nem láttunk külföldi Exoticot - közölte a lány, mosolya nem volt erőltetett. - Milyen nemzetiségű vagy?
- Magyar - válaszoltam kérdésére, továbbá kortyoltam egyet a tejes nedűből. - Ha beszélgetni szeretnétek, akkor gyertek, mert én sietek - biccentettem előre, sarkon fordultam, majd újra megindultam. Azért szeretnék sietni, mert elsőként akarok odaérni. Hamar beértek, csendesen kullogtak mellettem, nem akartak megszólalni. Láttam az arcukon, hogy gondolkodtak, ezért nem zavartam meg őket.
- Mióta vagy rajongó? - kérdezte az alacsonyabb, vékonyabb lány, akinek hosszú haja lófarokba volt fogva.
- Debütálás óta - büszkén kihúztam magam séta közben, szabad kezemmel a mellkasomra ütöttem. Mind a kettő száját egy hangos "hűha" hagyta el, kuncognom kellett rajtuk, mert nagyon vicces fejet vágtak hozzá.
- Debütálás óta Tao a biasod? - tette fel a kérdést a magasabb, molett alkatú, rövid hajú. Gondolom a pulcsim miatt jött rá, kit "Istenítek".
- Még szép. Ő az ultimate biasom is - vigyorodtam el. Eszembe jutott az a cetli, amire Tao telefonszáma van írva, gyorsan előkaptam a telefonom és levettem a hátlapját; megkönnyebbülve vettem észre, hogy a cetli megvan és nem hagytam el. Még jó hogy ide raktam be. Visszatettem a papírt a hátlap mögé, majd elraktam a zsebembe a készüléket; újra a lányokra szegeztem tekintetem. - És ti mióta vagytok Exoticok?
- Egy éve - vágták rá egyszerre.
Mint kiderült, az alacsonyabb vékonynak Yifan a biasa, a magasabb molettnek pedig Jongin. Mindenféle hülye téma merült fel a fiúkról, nevetve hallgattuk egymás beszédét. Egymás nevét nem kérdeztük, igazából különösebben nem is érdekelt.
Nem figyeltem az időt, de egy óra biztos kellett ahhoz, hogy a kiadó épületéhez érjünk. Az egyik közeli kukába kidobtam az immár üres poharat, és visszasétáltam az engem figyelő lányokhoz.
- Amúgy, én Byul vagyok - mutatkozott be a magasabb - Ő itt pedig Yun - bökött a mellette álló alacsonyra.
- Mira vagyok - mosolyogva mondtam a nevem. - Örülök, hogy találkoztunk, én most me-
- Mira! - hallottam meg egy mély férfihangot. Felkaptam a fejem az épületre, mert onnan szólítottak meg. Először nem láttam senkit, csak a csukott ablakokat, mikor jobban szemügyre vettem az építmény falát, észrevettem egy csápoló Yifant. Szemöldökeim homlokomra kúsztak, WTF fejjel néztem a nekem integető fiút. Az ablak alá sétáltam és felemeltem a fejem, hogy Krisre tudjak nézni. Ez amúgy meg miért hajol ki az ablakon? Bárki észreveheti basszus! Yun elfojtott visítással követte a példám, elbűvölve, csillogó szemekkel nézte biasát.
- Oppa... - mondta a fellegekben járva.
- Ahham, Wufan, szia - köszöntem a colosnak monoton hangon. Arcán egy vigyor terült el, aminek okát nem igazán értettem, hiszen tegnap még tiszta bunkó volt velem, most meg játssza a rendes csávót. Nem értem. Ez is valami Kris logika lehet. - Te mit keresel az ablakban? Bárki megláthat.
- Leszarom - vont vállat nemtörődöm stílusban, mire Yun felvisított, tenyerét szája elé kapta. Most vagy megbotránkozott, vagy menőnek tartja azt, hogy NyomiFan ennyire laza. - Milyen csinos vagy ma - biccentett a pulcsim felé. Csinos az agyad. A mellettem álló ismét hangot adott a meglepődöttségének. Yifant nem igazán foglalkoztatta a csaj, engem nézett folyamatosan.
- Kapd be Kris, jó? - rivalltam rá.
- Maximum te az enyémet - kacsintott, az én szemeim kipattantam, Yun pedig megállás nélkül sikongatott. Ez a gyerek kajak nem normális! Az alacsony lány odarohant barátnőjéhez és szorongatni kezdte a karját. Gondolom sokkos állapotba került. Az az idióta időközben eltűnt az ablakból, már csak annyit hallottam, hogy becsapta a nyílászárót. A fejemet fogva lépdeltem a nagy tolóajtóhoz, a mellettem elhelyezkedő falon lévő gombot megnyomtam, mire az ajtó automatikusan eltolódott jobbra. Hátrafordultam, hogy elköszönjek a lányoktól, viszont hűlt helyüket találtam. Hát, ennyit róluk. Beléptem az épületbe, a bent lévő gombbal pedig visszazártam az üveget. Köszöntem az őrnek, odanyögtem egy "Jó reggelt"-et a portásnak, majd fellépdeltem az első emeletre, egyenesen a fiúk termének ajtajáig. Lenyomtam a kilincset, az után kinyitottam az ajtót. A látvány, ami a helyiségben fogadott, teljesen ledöbbentett. Yifan szó szerint a kanapén terpeszkedett, két karját a támlának támasztotta és beharapott alsó ajakkal nézett engem.
- Mizu? - Hirtelen előre dőlt, bal kezével megtámaszkodott a térdén, jobb kezével beletúrt dús, barna hajába. Ezt tuti, hogy direkt csinálta.
- Jól van Yifan, ne szexizzél - mondtam unottan, becsuktam magam mögött az ajtót, a kanapékhoz sétáltam és tartva a távolságot leültem a srác mellé. Levettem a pulcsit, mert a teremben nagyon meleg volt. - Amúgy hülye gyerek, egyedül vagy? - néztem Krisre.
- Igen. Még egy fél óráig biztos.
- Pazar.
- De várj. Miért lennék hülye gyerek?! Oké, tudom, hogy valami nincs rendben velem, de akkor is...
- Még be is vallod - röhögtem ki. - Kris, amúgy tudod, hogy tegnap bunkó voltál velem, most meg tök rendes vagy?
- Jobb, mint ha bunkó vagyok, nem?! - emelte fel a hangját, arca eltorzult a hirtelen haragtól. Köpni-nyelni nem tudtam, széles vállára teszem a kezem, hogy lenyugodjon. Az összes fiú ennyire hirtelen haragú?
- Jól van Wufan, bocsánat - motyogtam a vállát simogatva - Ne haragudj. Természetesen jobb a rendes éned, én azt nem mondtam, hogy nem.
Egy hatalmasat sóhajtott, arcvonásai ellágyultak és egy halvány mosollyal lefejtette kezem válláról.
- Nekem kell most bocsánatot kérnem - nézett rám azzal a tipikus Yifan féle aranyos fejjel. Húsos, telt ajkait összeszorította egy csíkba, szemeit kikerekítette. Annyira aranyos látványt nyújtott, menten tócsává folytam.
- Yifan, hagyd abba. Most túl cuki voltál - köhintettem egy aprót. Elmosolyodott zavaromat látva. - Na, de nem azért jöttem, hogy beszélgessünk, hanem gyakorolni.
- Mielőtt elkezdenéd, szeretnék tőled kérni valamit - komorult el az arca.
- Mi lenne az?
- Ne vadássz a farkasokra - mély hangja utasító volt. Meglepett a kérése, de belül meg is értettem. Viszont, nem tehetem. John miatt nem. Muszáj vadászni rájuk és elfogni őket, mert veszélyt jelentenek.
- Kris. Te is tudod, hogy veszélyt jelentenek! Be kell őket fogni. Muszáj - próbáltam meggyőzni.
- Nem Mira, te ezt nem érted. Az az erdő az otthonuk, ha elviszik őket onnan, abba beleőrülnének és szétszednének ott mindent!
- Ezt most csak úgy mondod, hogy megijessz, vagy tényleg így van? - kérdeztem, viszont nem hittem neki.
- Komolyan mondtam - Arcvonásai megkeményedtek, markáns álla megfeszült, ahogy összeszorította fogait. - Ne vadássz a farkasokra - ismételte meg magát. - Szólj a haverodnak is, hogy hagyjon fel a keresésükkel.
- De Yifan! Nem állíthatom meg! - hangom könyörgővé vált. - Ő rendőr!
- Leszarom! - A napon már másodjára mondja ki ezt a szót. - Érted? Leszarom, hogy rendőr, de kurvára! Ha valamelyikőtök is hozzá mer érni még egyszer bármelyik állathoz, esküszöm én fogom összeverni! - ordított. Szabályosan ordít velem, ugyan olyan ábrázattal, mint tegnap. Ahogy észrevettem, írisze színe is megváltozott egy pillanatra, vörös színt vett fel. Vajon hogy csinálja? Lehet, hogy megint beképzelem... Mi a halálért védi ezeket a dögöket?
- Most gecire megfélemlítettél Kris, tényleg! - emeltem fel a hangom és felpattantam állóhelyzetbe. - Tudod mit?! Most azonnal felhívom a barátom és megyünk az erdőbe! Befogjuk azokat a dögöket! - szinte köptem a szavakat. Yifannak minden izma megfeszült, erek dagadtak ki karjain. Sarkon fordultam és már mentem volna ki az ajtón, mikor a fiú a kelleténél is erősebben szorította meg a csuklóm s rántott visszafelé. Annak ott a csuklómon biztos, hogy nyoma marad... Maga felé fordított, de arca érzelemmentes volt. Próbáltam kihúzni csuklóm, viszont az meg sem mozdult. Könnyek csordultak ki szememből, annyira fájt a szorítás.
- Yifan, kérlek, engedj el! - sírva fakadtam. A fájdalom annyira erős volt, éreztem, hogy csuklómból elszáll az élet és lüktetett. Hirtelen engedett el. Na végre... Ah, rohadtul fájnak a csuklóm.
Kris sziszegett a benne felgyülemlett méregtől.
- Tűnj el - préselte ki fogai közül. Kétszer sem kellett mondania. Olyan gyorsan iszkoltam el, hogy már csak a kondexcsíkot láthatta belőlem. A csuklómat szorongatva még mindig folydogáló könnyekkel siettem le a lépcsőn. Az őr és a portás egy emberként kérdezte, hogy mi történt, de én szóra se méltattam őket, elhagytam az épületet.
Miért csinálta ezt? Miért lett ennyire agresszív?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése