Chapter 12.

Rohantam az emberektől hemzsegő utcán, az ijedtségtől dübörgő szívem annyira vert mellkasomban, hogy azt hittem, menten kiszakad helyéről. Csuklóm égett, lüktetett, szinte élettelen volt, alig éreztem. Ha megmozdítottam, vagy csak hozzáértem, késként szúrt bele az elviselhetetlen fájdalom. Színe vöröses volt, biztos voltam benne, hogy meg fog látszani egy jó pár napig. 

A levegő felmelegedett, kisütött a nap, a madarak énekeltek az ég felé nézve. A futástól kimelegedtem, úgy éreztem, menten szétfolyok, égetett a nap, de nem álltam meg. Rohantam vissza, vissza a hotelhez, hogy minél előbb enyhítsek a fájdalmon és bekötözzem a megrongált tagom. Ez a gyerek nem normális. Ha a Sehunos ügyet nem is, ezt be tudom bizonyítani Dinának. Aztán majd nézhet. 

Nem figyeltem a lábam elé, ezért véletlenül megbotlottam egy nagy kődarabban, és nemes egyszerűséggel hasra estem. Még idejében tettem magam elé a tenyereim, hogy azokra támaszkodjak, de a lendülettől kezeim felmondták a szolgálatot és előrecsúsztak, ez által én is végleg a betonon kötöttem ki. Nem hazudok, ha azt mondom, majdnem megállt a szívem az ijedségtől. Az egész testem remegett, fájt, mind kettő térdemnél éreztem, hogy meleg vérem serkent ki az újonnan szerzett sebekből. Feküdtem a földön, mint egy darab fa, még mindig a sokkhatás alatt állva. Egy idős néni sietett a segítségemre, óvatosan megragadta karom, s a talpamra állított. Remegtek a lábaim, alig tudtam megállni rajtuk. Ennél már nem lehetek bénább.

- Jól vagy? - kérdezte a nő. Végignéztem magamon: térdeimnél a nadrág kiszakadt, piszkos volt a ruhám, koszosak a kezeim, amik fel voltak horzsolva, tenyereim és térdeim véreztek, itt-ott lila foltok is láthatóak voltak. Igen, teljesen jól vagyok...

- I-Igen, jól vagyok. Nagyon szépen köszönöm a segítséget! - hajoltam meg előtte, mikor ezt megtettem, fájdalom hasított medencecsontomba. Eddig csak a csuklómat kellett ellátni, most mindenemet. Remek, ezt jól megcsináltam. 

- Biztos, hogy jól vagy? - nézett rám aggódva megmentőm - Ne kísérjelek el a kórházba?

- Nem kell, köszönöm. Én az ilyenekkel nem szoktam kórházba menni - mosolyogtam rá erőltetten, majd minden bátorságom és erőm összeszedtem, hogy leguggoljak a táskámért, aminek valahogy elszakadt a pántja. Beledobáltam a kiesett pénztárcám és ennivalóm, majd összefogtam a kettészakadt pántot és felálltam. Valamilyen oknál fogva előrenéztem, boldogan vettem észre, hogy már majdnem a hotelnél voltam, csak pár méter választott el az épülettől. - Elnézést, én most megyek. Köszönöm még egyszer. 

Nyöszörögve bár, de újra meghajoltam a hölgy előtt, és tovább bicegtem az úton. Séta közben ismét végig néztem magamon: két térdemen egy-egy nagy seb volt, a vér már kezdett megalvadni rajtuk. Megrongált csuklómra tévedt a tekintetem, amitől elöntött a méreg. Mégis hogy merte ezt? Hogy gondolta? Megnéztem a könyökeim, zúzódás tarkította mind a kettőt. Remek. Ez tényleg... remek. 

Odaértem a hotelhez, bementem, nagy pechemre az előtérben találtam Edinát, Ő az egyik fotelben ült és kávét iszogatott. Váratlanul felém kapta a fejét, látványomon elborzadt, letette a poharat s odaszaladt hozzám. Mintha csak az anyám lenne.

- Te meg mi az Istent csináltál? - hevesen artikulált, a körülmények ellenére is elmosolyodtam arcán.

- Elestem - vontam vállat. - Futottam, nem figyeltem és eltaknyoltam egy kőben. 

- Áh, értem. De a csuklód biztos, hogy nem az eséstől lett ilyen - nézte a vöröses, bedagadt részt. Ugye, hogy ugye?! Ha Sehunt nem is, de Krist le tudom buktatni. 

- Ugye, a srácok is tudják azt, hogy farkasra vadászunk Johnnal. Nos, ma a drága Yifanod meg kért arra, hogy ne vadásszunk rájuk, mire én azt mondtam, hogy nem tehetek semmit, mert John rendőr. Erre fel ő megfenyegetett minket, s mikor kijelentettem, hogy nem érdekel, és, hogy beszélek Johnnal és levadásszuk azokat a dögöket még ma... ezt csinálta - emeltem fel a megrongált csuklóm. Edina ledöbbent, egy hang nem jött ki a torkán. Hatalmasakat pislogott, próbálta megemészteni a hallottakat. Végre... végre hisz nekem! Köszönöm, Istenem! 

- Ezt... ezt kajak Kris csinálta? - bökött elhűlve felemelt kezem felé. Bólogattam, s próbáltam visszatartani ördögi vigyorom. - Most azonnal megyek és beszélek a fejével - mondta komolyan, rideg hangon. Nem mintha foglalkozna vele, mit mondasz drága, de meg lehet próbálni. - De, előtte még ellátlak, te nőszemély. Még csak négy napja vagyunk itt, és már összetöröd magad. 

Nővérem segítségével felmentünk az szobánkba, ahol lemosta, lefertőtlenítette és befáslizta a tenyereim és a térdeim. Bedagadt csuklómat bekente, tekert rá egy fáslit, az apróbb zúzódásokat is lekezelte. Kérdezte tőlem, hogy a próbatermes eset óta vettem be-e gyógyszert, mikor mondtam, hogy nem, jól lecseszett és szinte belém erőszakolta azt az undorító ízű tablettát. A lelkemre kötötte, hogy maradjak ott és ne menjek Johnnal farkasozni, Ő pedig felöltözött és ment az SMhez, vagyis Krishez panaszt tenni. Mondta, hogy majd holnap az igazgatóhoz is bemegyünk ez ügyben, mert szerinte nem állapot az, ha a góré egyik alkalmazottja ilyet művel egy másik alkalmazott jelölttel. 

Csendben feküdtem a besötétített szobában, csak a saját sóhajaimat hallottam, azon kívül minden csendes és nyugodt volt. Igaz, megígértem Edinának, hogy nem megyek sehova, de mégis... fel kell hívnom Johnt. A zsebemben lévő telefonomhoz nyúltam és feloldtam a telefonzárat. Egy mosolygós Tao nézett vissza rám a képernyőről. Hirtelen ötlettől vezérelve levettem a készülék hátlapját, mellkasomra hullott a kis cetli. Egy új névjegyet csináltam ZiTao névvel, majd beírtam a telefonszámát és elmentettem. Beléptem a KakaoTalk alkalmazásba, mivel Taónak már meg volt a száma, ezért a barátaim között volt, nem kellett felvennem. Rányomtam a nevére, utána a "Free chat"-re és írtam neki egy üzenetet. 

08:15

Szia, Mira vagyok... tudod, tegnapról. ^^" Azt szeretném mondani, hogy ma nem megyek be, mert... azt majd szerintem Kris elmeséli, ha akarja. Mindegy, nem is zavarlak tovább. :) Ja és ha minden igaz Dina egy fél óra múlva  ott lesz. 

Rányomtam a küldés gombra, egyből meg is bántam. Mira te hülye, miért érdekelné az, hogy ma nem mész be? Aish! Kiléptem a chatből és ráböktem John nevére. Nem akadályoznak meg a sebeim, megígértem neki, hogy segíteni fogok a vadászatban. Most ez a kis Kris incidens még jobban ösztönöz arra, hogy segítsek. 

08:17

Szia John! ^_^ Na, benne vagy egy jó kis farkasvadászatban? ;D

08:18

Yo~ Mira, már azt hittem, meg sem kérdezed! *-* Öt perc és ott vagyok! Sietek! :3 

Megmosolyogtam az üzenetet, majd kiléptem az alkalmazásból és lezártam a telefonom. Kiszálltam az ágyból, ezt követően felkapcsoltam az éjjeli lámpát. Az ágyra emeltem a bőröndöm s előhalásztam belőle egy kék rövidnadrágot és a fekete pólóm, aminek a hátára "Wolf 88" volt írva, míg az elejére Tao neve. Csak hogy hű legyek a biasomhoz. Az átöltözés nehézkes volt, végül sikerült felvennem a ruhadarabokat. Elbattyogtam a fürdőszobába, elvégeztem az ügyes-bajos dolgom, megszemléltem magam a tükörben, utána visszasétáltam a szobába. A telefonom világított, jelezve, hogy üzenetem jött. Odamentem az ágyhoz és megnéztem, ki üzent. Tao visszaírt. 

08:30

Hali. :3 Ezt most úgy írtad, mintha nem emlékeznék rád. :C Hogyhogy nem jössz be? És Yifan mit csinált?? o.o Na, majd kifaggatom. Dina... ugye a nővéred? Miért megy az SMhez? Mindegy is, nem rám tartozik. :)  Holnap gyere ám! Vigyázz magadra. Chu~ <3

innen

- Komolyan szívet küldött nekem? - döbbentem egy kicsit le. - Jaj, de cuki! 

Zsebembe süllyesztettem a telefonom, karcsú derekamra kötöttem a kissé koszos EXOs pulóverom, lekapcsoltam a lámpát és elhagytam a szobánkat. Bezártam az ajtót, s mikor leértem az aulába, a recepcióshoz mentem és leadtam a kulcsot. 

- Kérem, mondja meg a nővéremnek, hogy nem bírtam egy helyben maradni és elmentem az ismerősömhöz - mondtam sietősen a nőnek s már ott sem voltam, kicammogtam a hotelből. Egyből megpillantottam Johnt a rendőrautójában, ami az építmény előtt állt és ki volt nyitva az ajtaja. 

- Szia, Mira! - üdvözölt mosolyogva, mikor odaértem hozzá. Kiszállt az autóból és igaz kis időre, de átölelt s én is őt.
Beszálltunk a járműbe, bekötöttük magunkat, a rendőr elindította a motor és elindultunk, gondolom az erdő felé. 

- Amúgy John, neked ilyenkor nem dolgoznod kéne? - törtem meg a beállt csendet. Mosolyogva rám pillantott, majd vissza az útra.

- Most épp dolgozom - válaszolt kérdésemre. He? Azt meg hogy? - Ne kérdezd, az arcodra van írva - nézett újra rám, majd előre - Azt a megbízatást kaptam, hogy elfogjam ezeket az állatokat és beadjam őket az állatkertbe.

- De... gondolom, hogy ez rendőrségi úgy. Akkor meg miért segítsek? Szabad ezt?

- Figyelj, nincs megtiltva. Munkatársamnak is mindig segít a fia. 

- Oh, akkor rendben van. Szívesen segítek neked - vállára vezettem bal tenyerem, s megszorítottam, jelezve, vele vagyok. Kezét, ami a sebváltón pihent, a kézfejemre tette s megcirógatta bőröm. Elvette válláról a végtagom, majd kezébe vette az én kacsóm és megbirizgálta kézfejemen a fáslit. 

- Ez miért van rajtad? - kérdezte, tekintetét előre, az útra szegezte. 

- Megbotlottam és egy hatalmasat estem. Azért vannak bekötve a tenyereim és a térdeim.

- Még csak né-

- Tudom, tudom. Ugyan azt mondod, mint Dina. Négy napja vagyok Koreában és már összetöröm magam. 

- Én is ezt akartam mondani. 

Az út további részében nem szóltunk egymáshoz. Elgondolkodva kémleltem ki az ablakon, néztem a hatalmas épületeket, az embereket, mind-mind egybemosódtak, ahogy haladt az autó.

Vajon Edina már ott van? Beszél vele? Mi lesz, ha Yifan esetleg úgy bánik vele, mint velem? Abban biztos vagyok, hogy akkor lelkileg összetörne. Aish, nem kellett volna felhúznom Krist. Jobb lett volna, ha szót fogadok neki... és a tudta, illetve tudtuk nélkül vadászunk tovább a farkasokra.

Letekertem az ablakot, hogy egy kis friss levegő áramoljon be a jármű belsejébe, mert fülledt volt a levegő. A szél azonnal az arcomba csapott, összeborzolta a hajam, de jól esett. Szippantottam egyet az éltető levegőből s behunytam a szemem. Egy pillanatra elfelejtettem minden gondom, elfelejtettem Sehunt és Krist, egyszerűen elfelejtettem azt, hogy léteznek ezek a srácok, a többiekkel együtt. Kinyitottam a szemem, ismét megrohamoztak az emlékek. Sehun, Suho és Kris vörösen megvillanó szeme, Yifan félelmetes, vicsorgó arca, Tao kedvessége és azok a szép, melegséget árasztó szemei. Egyből belepirultam az emlékbe, nem tudom miért, de így visszagondolva zavarba hoztak a tettei és érintései. Elhessegettem az emlékképeket, utána agyam valami egész érdekes emlékre fókuszált.

Miért védik a farkasokat? Egyáltalán tudják, hogy miket művelnek azok az állatok? Tudják, hogy emberek halnak meg a farkasok miatt? Meg amúgy is, az ilyeneket miért állatkertbe kell vinni?!
Igazából, azt az információt, hogy embereket ölnek én sem tudtam, csak amikor este nyolckor felkeltem és mivel nem tudtam visszaaludni, lementem az aulába egy kicsit tévét nézni. Pont híradót néztek az ott ülő emberek s én csatlakoztam hozzájuk. Akkor jutott a fülembe a hír. 

- Hogyhogy megkaptad a vadászatot ügynek? - A kérdés magától jött, amit a mellettem ülőnek címeztem. Szemem sarkából látttam, hogy John arca egy pillanatra elkomorult, majd rendezte arcvonásait.

- Ma egy férfi bejelentette, hogy két fiatal nőt talált szétmarcangolva az erdőben. Azonnal odasietett a helyszínelő csoport. Egyiknek hiányzott a karja, amit pár méterre találtak meg a tetemektől, a másiknak pedig a bal lába. Nem tudták azonosítani a két személyt, mert annyira szét volt roncsolódva az arcuk. Mély harapások borították őket és alig volt a testükben vér. Mintha valaki, esetleg valami kiszívta volna. Valószínűleg a farkasok tépték szét szegényeket, de a véres dolgot a boncnok sem tudta hova tenni. Két órával később szerencsére sikerült őket azonosítani, a hozzátartozók pedig értesítve lettek - Beszéde végére teljesen elhűltem. Éreztem, arcomból kitódult minden szín, elsápadtam és próbáltam visszatartani a zokogást. Nagyon megrázott, nem hittem volna, hogy majd ennyire nyíltan közli velem. A rendőr, amint meglátta, hogy a hallottaktól teljesen rosszul lettem, lefékezett és lehúzódott az út szélére. Leállította a motort és aggódva nézett, akkor vesztettem el minden uralmam és hangos zokogásban törtem ki. Magam sem tudom, miért sírtam, egyszerűen sajnáltam szegény lányokat, hogy ez az undorító sors jutott nekik. A fiú nem szólt egy szót sem, a hátam simogatta nyugtatás kép. A könnyeim pár perc után elapadtak, az utolsó cseppek folytak végig arcomon, már csak hüppögtem. Könnyeimet letöröltem kézfejemmel, s egy reszelős sóhaj hagyta el a szám. 

- Ne haragudj John, csak... - Elakadt bennem a szó, mert az említett megragadta az oldalam és áthúzott a másik ülésre, bele az ölébe. Óvatosan átölelt, miközben ismét elkezdte simogatni a hátam. Oké... ezt nem kellett volna. 

- Te ne haragudj, hogy ezt megosztottam veled. Nem kellett volna, sajnálom - motyogta a vállamba és eltolt magától, hogy szemembe tudjon nézni. - Valószínűleg most elijesztettelek, és nem akarsz nekem segíteni.

- Épp ellenkezőleg - kezdtem, csak úgy áradt a hangomból a magabiztosság - Most még nagyobb vágyat érzek arra, hogy befogjam, esetleg megöljem azokat a szemeteket. Ugyan azt érdemlik, mint azok az emberek, akiket kivégeznek - Na jó, ezt tényleg kimondtam? Egyáltalán hogy jutott ilyen az eszembe? Még jobban félek ezektől a farkasoktól, viszont ha John velem van, talán nem lesz semmi baj. Igen, csak sajnos ott van az a talán. - Csak tudod... nagyon megsajnáltam szegény lányokat. Bele sem merek gondolni, milyen nehéz lehet most a szüleiknek - szipogtam. 

Fiú barátom még egy ideig nyugtatgatott, majd visszaültetett a helyemre és újból nekivágtunk az útnak. Ugyan a lelkesedésem kezdett elmúlni, de már nem akartam visszautasítani. Viszonylag hamar odaértünk az erdőhöz. A rendőr már a kocsiban egy pisztolyt adott nekem tartóval együtt, amit könnyen fel tudtam csatolni a nadrágom korcára. Elhagytuk a kocsit, engem egyből megcsapott a hideg levegő, ezért felvettem a pulcsim. Kellett nekem rövidnadrágot felvennem.

Körbefuttattam a szemem az előttem álló hatalmas, sűrű erdőn. Pontosan előttünk egy út vezetett be a sűrűbe, bal oldalon egy tisztás, jobb oldalon pedig egy kisebb szántóföld volt látható. Mögöttünk csak egy hosszú, kanyargós út állt, az út két oldalán pedig itt-ott elvetve házak, amik látszólag lakatlanok lehettek, szerintem a tulajok elköltöztek a farkasok miatt. Valami azt súgja, hogy vidéken járunk, hiszen itt ki van halva minden, madarak csicsergésén és szél susogásán kívül más hang nem igen uralkodik ezen a helyen.   

- Biztos vagy benne, Mira? - fogta meg a kezem John. Gondolkodás nélkül bólintottam, majd közel léptem hozzá és egy apró puszit hintettem arcára. - Ezt igennek veszem - kuncogott fel. 

- John, vágjunk bele! - mondtam, talán túl lelkesen, mire felröhögött. Hihetetlen vagyok. Mintha eddig nem is paráztam volna. 

Kézen fogva sétáltunk beljebb. A levegő egyre hűvösebb lett, de annál tisztább. Lábunk alatt nem volt sár, apró pocsolyák viszont annál inkább, kuncogva kerülgettük őket. A fák szinte körbeöleltek minket, a madarak énekeltek, a körülményekhez képest megmelengette a szívem. Egy elágazáshoz értünk, tisztán láttam a fiún, hogy azon gondolkodik, merre is menjünk tovább. Találomra kiválasztottam a jobb oldalt, majd arra fele kezdem húzni. 

A környék kicsit megváltozott, sűrűbben helyezkedtek el a fák, a fű bokáig ért, rendesen benőtte a gaz az utat. Őz bukkant fel váratlanul a sűrűből, nekem akaratlanul is Luhan jutott eszembe róla. Kíváncsian méregetett minket az állat, ezért megtorpantunk és nem mozdultunk, nem akartuk elijeszteni. Az ember nem minden nap lát vadat ennyire közelről, lélegzet elállítóan néz ki. Annyira csodás, ahogy azokkal a hatalmas ártatlan szemekkel néz minket, már-már a lelkemig hatol. 

Egyszer csak sajnos elmúlt a varázs. Az őz mögött lévő bokor megmozdult, amitől megijedt az állat és elugrált. Abban a pillanatban mi is összerezzentünk. Visszafojtottam a lélegzetem, vártam, hogy pontosan mi is fog előlépni a bokorból. Ez tuti egy farkas!

Nem kellett csalódnom. Morogva, hátracsapott fülekkel lépett elő egy farkas. Bundája szürke, mellkasán, mondhatni mellényén a szőr fehér, a fehér szín egészen a homlokáig tartott, végigfutott a pofáján. Gyönyörű kék szemei haragosan csillogtak, fogait kivillantva dühösen vicsorgott. Ez az állat egy átlagos farkas magasságánál nagyobb volt, hosszabb. Megfeszült a testem, mikor egyenesen rám meredt. Kezem már készítettem is arra, hogy megragadjam a fegyvert.

Ez már a második kék szemű farkas, amit látok. Lehet, hogy ez ugyan az az állat, amit meglőttem? Nem, annak a farkasnak a bundája más színű volt, sötétebb, mint ennek. És ez magasabb is, mint az a másik. Ja, és... miért nem az őz után futott?

Az állat viselkedése hirtelen megváltozott. Már nem vicsorgott, szemei kíváncsian csillogtak, az egész ábrázata olyan lett, mint egy aranyos kiskutyának. Most meg mi lelte ezt az állatot? Mintha nem is egy vérengző fenevad lenne. Ez tuti, hogy csak álca. Ott ahol volt leült, fülét hegyezve oldalra billentette a fejét, úgy nézett tovább, Johnt figyelmen kívül hagyva. 

Nem hagytam magam becsapni, volt fogalmam arról, hogy csak játszik velem, szórakozik. Megragadtam a fegyvert, kihúztam a tartóból és kibiztosítottam. A rendőr megdermedve állt és bámulta a szürke teremtést. Ahogy látom, John is rendesen leblokkolt. Pedig igazán elővehetné a pisztolyát. 

Mikor a farkas meglátta, hogy pisztoly van a kezemben, ahelyett, hogy elkezdett volna morogni, nyüszített egyet, lefeküdt a földre, elülső mancsaival eltakarta a szemeit. Még az ütő is megállt bennem, nyeltem egy nagyot és felnéztem Johnra, aki tanácstalanul nézte a állatot. Ilyen lehetséges egyáltalán? Lehetséges az, hogy egy vérengző dög így viselkedik? 

Hevesen dobogó szívvel vettem észre, hogy újdonsült "barátunk" nagy szemekkel kukucskált ki mancsai közül, végül felállt és csak nézett ránk, mint borjú az új kapura. A fegyvert visszatettem, nem lett volna értelme használni, úgy sem támadott meg minket. Ez teljesen ártalmatlan lenne? Vagy esetleg veszett? 

Sajnos túl naiv voltam. Egyik pillanatról a másikra változott meg, lelapította a füleit, vicsorogni, morogni és fújtatni kezdett. Kék szemei villámokat szórtak, ha ilyen lehetséges. Sunyin közelebb lépdelt hozzánk, mire automatikusan hátráltunk. 

Viszont ekkor meghallottam egy másik, mélyebb morgást is, ami a hátunk mögül jött. 

Chapter 11.

Nővérem hangos nyöszörgésére és az ágy hullámzására ébredtem. Morogtam egyet, nehézkesen felnyitottam a pilláim, szemem elé került Dina eltorzult arca, amint a homlokát masszírozta, közben rugdalózott, ezáltal az ágy mozgott. Mintha egy vízágyon lennék... felfordul a gyomrom.
- Edina, abbahagynád? - nyögtem fel rekedt, álmos hangon és ásítottam egyet. Rám meresztette meggyötört tekintetét, lábai mozgását leállította.
- Kicseszettül fáj a fejem! - ordított fel, felült, majd belemarkolt fekete hajzatába, szinte megtépte magát. A keze után nyúltam s elrántottam, nehogy kárt tegyen magában. Mi baja lehet? - Fáj mint az állat, pedig egy korty alkoholt sem ittam - siránkozott, ezt követően törökülésbe vágta magát. Arcára néztem, mely már nedves volt előtörő könnyeitől. Pedig Dina ritkán sír! 
- Ennyire fáj? - hátát és vállait simogattam nyugtatásképp, de nem segített, tovább zokogott, egész teste rázkódott. Elfeküdt az ágyon, magzatpózt vett fel, mindkét tenyerét fejére tapasztotta. Most mit csináljak vele?  Tehetetlenül ültem mellette, törtem a fejem azon, hogy mit tegyek vele. Elképzelésem sem volt, hogy miért gyötörte ez a borzalmas fejfájás. Amilyen hirtelen feküdt le, olyan hirtelen ült fel. Kipattant szemekkel tapogatta feje búbját, halántékát és homlokát, mindeközben én semmit sem értettem az egészből. Szétnyílt ajkakkal felém fordult, majd megragadta a vállam s megrázta testem. Mi, mi, mi, mi az Isten?!
- Hogy lehet az, hogy ilyen hamar elmúlt?! - kiáltotta a képembe döbbenten, eleresztette vállaim s felsóhajtott. - Pedig úgy fájt... ez normális? - pillantott újra rám, várta a választ a kérdésére, de sajnos nem tudtam mit mondani. Ilyen lehetséges?  Mérgesen letörölte az arcáról a könnyeket s beletúr t hajába. - Olyannyira fájt, hogy még sírtam is. Pedig nem szoktam sírni!
- Hogy érted, hogy fájt? Mit éreztél? - próbáltam belőle kiszedni, hátha a válaszai segítenek.
- Mintha... hogy tudnám szavakba önteni... Mintha valaki egy bazi nagy baltát vágott volna a fejembe. Nem akarom megtudni az milyen érzés, de szúrt, sajgott, égett, sőt mi több még pulzált is - hadonászott kezeivel.
- Sajnos erre nem tudok mit mondani - ráztam a fejem. - Emlékszel, mi történt tegnap? - Most azt próbálom megközelíteni, hogy nem-e esett el és verte be a fejét. Lehet agyrázkódást kaphatott, s a tünetek csak ma kezdenek el megjelenni... Áh, ez szín tiszta hülyeség! Egyáltalán hogy kapcsolódik ide ez a két dolog?!
- Igen, emlékszem. Az SM épületében voltunk és találkoztunk a fiúkkal. Én összebarátkoztam Sehunnal. Rendes gyerek - mesélte mosolyogva. Látványosan leesett az állam a hallottak miatt. Sehun rendes gyerek?! Összebarátkozott vele?! Mi van?! Ökölbe szorítottam a kezem, s felszisszentem. Döbbent szemeket meresztettem Dinára, aki ugyan úgy nézett vissza rám, mintha nem értene semmit.
- Edina. Te magad is láttad! Sehun fojtogatott engem, az Isten szerelmére, hogy lehet rendes gyerek?! Még hogy összebarátkoztál vele! Szinte a Pokolba kívántad angyalom! - közöltem vele kiabálva. Rajta a sor, hogy ledöbbenjen. Mi történt vele?! Ennyire beverhette volna a fejét? 
- Miranda, te beverted a fejed? - kérdezte elhűlve. Én is ezt kérdezhetném... - Dehogy fojtogatott téged! És dehogy kívántam a Pokolra, ez hülyeség! - csattant fel hirtelen. MI? Fájnak azok a mondatok, amik kihangzanak a szájából. Nem hiszem el, hogy elfelejtette az esetet. Hogy történhetett ilyen? Mi történt vele? Már fáj a fejem ettől a sok értelmetlen kérdéstől! 
- Tessék, nézd meg magad! Itt van a kezeinek a nyoma - söpörtem félre hajam, s előrehajoltam, hogy jobban szemre tudja vételezni a nyakamon a foltokat. Dina vigyorogni kezdett, a nevetés úgy tört ki belőle, mint egy vulkán. Meggyötörten néztem rá, de ő csak tovább nevetett rajtam. Ezen mi olyan vicces? 
- Mira drágám, nincs ott semmi - simogatta meg nyakam kuncogva.
- Mi?!
Idegesen felkeltem az ágyból, majd a fürdőbe futottam. A döbbenettől egy nyögésszerű hang szökött ki a számon, mikor megpillantottam magam a tükörben. De hisz' ott nincs semmi! Mi... Ezt hogy? Nem szokott ilyen hamar begyógyulni... Lekaptam magamról a tegnapról rajtam maradt pólóm, hátat fordítottam a tükörnek és visszanéztem alakomra a vállam felett. A gerincemről és a lapockámról is eltűntek a zúzódások. Lehajtottam a nadrágom derekát, de a medencecsontom felülete is ép volt. Teljes letargiába esve sétáltam vissza a pólómat lóbálva. Edina hason feküdt az ágyon, bűvölte a telefonját. Közelebb mentem hozzá, s kisebb sokkhatás jött rám, mikor megláttam, hogy Sehunról nézeget képeket. Most komolyan mi lett vele?! 
- Dina! Te az ellenség képeit nézegeted, ugye tudod?! - dorgáltam meg, mire egy döbbent pillantást kaptam. Egyáltalán miért róla néz képeket?
- Na, fejezd már be ezt a viselkedést! Sehun nem csinált az ég világon semmit! - csapott rá jobb kezével túlságosan is lapos, fedetlen hasamra. Meglepetten kaptam a bántott területre a tenyerem, megdörzsöltem a bőröm, mert az ütés nyoma csípett. - Hagyjuk témát és térjünk át egy másikra - mondta, letette a telefonját s felült az ágyon, lelógatta hosszú lábait - Lehet én vagyok stikkes, de... este mintha valaki simogatta volna az arcom. Te voltál? - meglepett a kérdése. Eszembe jutott az álmom. Vagyis, csak szerintem álmodtam, mert Dina teljesen úgy beszél róla, mintha megtörtént volna. Vagy... nem álom volt? 
- Nem én voltam, viszont valaki engem is simogatott. Ráadásul az a valaki szájon is puszilt - borzongtam meg. - De szerintem mind a ketten álmodtuk.
- Ja... lehetséges - gondolkodott el, s újra kezébe vette a Sonyját. Lemondóan sóhajtottam egy nagyot, és inkább kotorászni kezdtem a bőröndömben valami kényelmes, táncolásra alkalmas ruha után. Úgy döntöttem, hogy ismét meglátom az SM Entertainment épületét, mert szükségem volt a gyakorlásra. Az óra alig ütötte a reggel hatot, s mivel látszólag hűvös volt az idő, ezért egy fekete bokánál gumis melegítő nadrágot, egy fekete pólót, s az elengedhetetlen EXOs pulcsimat turkáltam ki a bőröndből. Besiettem a fürdőbe, megfürödtem, fogat mostam, hajat fésültem, majd mint akit kergetnek, úgy rohantam ki a helyiségből. Felvettem a tornacipőim; az oldaltáskámba pakoltam egy térdnadrágot és egy ujjatlant, hátha az idő olyan kegyes lesz, hogy napközben felmelegszik. A táskámban megtaláltam a tegnap vett kaját, szerencsére nem voltak romlandóak, ezért bent hagytam a biztonság kedvéért, mert nem akartam éhen halni.
- Én most elmegyek, te maradj itt és pihenj! - utasítottam Dinát, de rám se hederített, szüntelenül bűvölte a készülékét. Kínomban felmorrantam, hátat fordítottam és elhagytam a lakosztályunkat. Mérgesen rohantam le a lépcsőn és vágtattam ki a hotelből.
Mindjárt felrobbanok a méregtől! Hogyhogy nem emlékszik semmire?! És... ha a Yixing-Jongin páros csinált vele valamit...? Jó, ezt most hagyom abba, mert butaság! 
A nagy eszemnek köszönhető, hogy megjegyeztem az utat az SM-ig.
Fütyörészve sétáltam az utcán, világos lett már, bár az ég még kicsit borús volt. Az aszfalt és a fák koronája nedves maradt, csillogtak a víztől, lehet, hogy este újra rákezdett a vihar. Beleszippantottam a nem teljesen tiszta, városi, kissé szennyezett levegőbe, s lassan fújtam ki, hogy megnyugtassam tomboló szívem.
Még mindig nem vagyok képes elhinni, hogy Edina miért mondta azt, hogy Sehun rendes. A zúzódásaim hová tűnhettek? És az az álom... tényleg álom volt? Megválaszolatlan kérdések, melyekre iszonyú nehéz válaszolni.
Betértem egy boltba, hogy szerezzek magamnak egy kis bolti kávét. Illedelmesen köszöntem a pénztárnál állónak, meglepődve, de mosolyogva üdvözölt. Kíváncsian jártam a bolt sorait; észrevettem két lányt, akiknek EXOs pulcsijuk volt, csak fehér színben.
Csillogó szemekkel vettem észre egy pultot, mögötte egy fiatal lányt. A lány előtti pulton egy nagy kávéfőző állt, mindenféle modern cuccal összeszerelve.
- Jó reggelt. Elnézést, itt lehet kapni rendes kávét? - kérdeztem illedelmesen egy meghajlás után. A lány mosolyogva bólintott.
- Hogyan kéred? - kezei már a gépet tapintották, készen állva a főzésre.
- Tejjel és négy cukorral - adtam le a rendelésem. Bólintott egyet, s nekiállt a kávé készítésének. Csendben figyeltem minden mozdulatát; hirtelen arra lettem figyelmes, hogy valaki, vagy valakik egyfolytában figyelnek s sutyorognak a hátam mögött. Hátrapillantottam, megláttam azt a két lányt, akiken a majdnem egyen pulcsik vannak. Fél füllel hallgatózni kezdtem, bár tudtam, ez nem helyes.
- Ez nem az a külföldi, aki tegnap az épület előtt volt egy biztonságival? - kérdezte az egyik. Oh, szóval rólam dumáltok? 
- De, ez az. Pedig már kezdtem örülni, hogy az a rendőr tényleg a sittre viszi amiért betört az épületbe, de sajnos tévedtem - Most komolyan... mi a faszom van?! 
- Mindjárt kész a kávéd - zökkentett ki gondolkodásomból a pult mögött álló lány. Fél szemmel láttam, ahogy bele önti a tejet a papírpohárba, beleteszi a cukrot, majd rápattintja a pohár tetejét. Teljesen felé fordultam, s mosolyogva elfogadtam a poharat.
- Itt fizessek va-
- Itt fizess - mosolygott.
Miután kifizettem a kávém, boldogan céloztam meg a bolt kijáratát. A lányok mellé érve odasúgtam nekik: - Nem törtem be, mert behívtak. És képzeljétek... most is oda megyek - vigyorodtam el döbbent arcukon, majd emelt fővel távoztam.
Hangosan kacagva hagytam el a bolt területét, majd tovább mentem az egyenes utcán kellemesen meleg kávémat szürcsölgetve. Ez a két kiscsaj meghozta a kedvem, bár még mindig foglalkoztat az, hogy mi lelte Edinát. Lehet el kéne vinni orvoshoz. Gyors léptek zaja ütötte meg a fülem, de nem néztem hátra, mert biztos voltam benne, hogy nem utánam futnak. Ám mikor egyszerre két kéz is megragadta a vállaim, megtorpantam és szembe fordultam az utánam futó személyekkel. Meg sem lepődtem, mikor azt a két lányt láttam meg, akik rólam beszéltek a boltban. Vigyorogva fejtettem le magamról kezeiket és beleittam a koffeinbe.
- Mit szeretnétek? - kérdeztem nyugodtan. - De gyorsan ám, mert sietek - kacsintottam feléjük. Az alacsonyabb látványosan elfintorodott, majd horkantott egy hatalmasat. A magasabb bokán rúgta, ez után rám nézett és elmosolyodott.
- Csak beszélgetni szeretnénk. Mi soha az életben nem láttunk külföldi Exoticot - közölte a lány, mosolya nem volt erőltetett. - Milyen nemzetiségű vagy?
- Magyar - válaszoltam kérdésére, továbbá kortyoltam egyet a tejes nedűből. - Ha beszélgetni szeretnétek, akkor gyertek, mert én sietek - biccentettem előre, sarkon fordultam, majd újra megindultam. Azért szeretnék sietni, mert elsőként akarok odaérni. Hamar beértek, csendesen kullogtak mellettem, nem akartak megszólalni. Láttam az arcukon, hogy gondolkodtak, ezért nem zavartam meg őket.
- Mióta vagy rajongó? - kérdezte az alacsonyabb, vékonyabb lány, akinek hosszú haja lófarokba volt fogva.
- Debütálás óta - büszkén kihúztam magam séta közben, szabad kezemmel a mellkasomra ütöttem. Mind a kettő száját egy hangos "hűha" hagyta el, kuncognom kellett rajtuk, mert nagyon vicces fejet vágtak hozzá.
- Debütálás óta Tao a biasod? - tette fel a kérdést a magasabb, molett alkatú, rövid hajú. Gondolom a pulcsim miatt jött rá, kit "Istenítek".
- Még szép. Ő az ultimate biasom is - vigyorodtam el. Eszembe jutott az a cetli, amire Tao telefonszáma van írva, gyorsan előkaptam a telefonom és levettem a hátlapját; megkönnyebbülve vettem észre, hogy a cetli megvan és nem hagytam el. Még jó hogy ide raktam be. Visszatettem a papírt a hátlap mögé, majd elraktam a zsebembe a készüléket; újra a lányokra szegeztem tekintetem. - És ti mióta vagytok Exoticok?
- Egy éve - vágták rá egyszerre.
Mint kiderült, az alacsonyabb vékonynak Yifan a biasa, a magasabb molettnek pedig Jongin. Mindenféle hülye téma merült fel a fiúkról, nevetve hallgattuk egymás beszédét. Egymás nevét nem kérdeztük, igazából különösebben nem is érdekelt.
Nem figyeltem az időt, de egy óra biztos kellett ahhoz, hogy a kiadó épületéhez érjünk. Az egyik közeli kukába kidobtam az immár üres poharat, és visszasétáltam az engem figyelő lányokhoz.
- Amúgy, én Byul vagyok - mutatkozott be a magasabb - Ő itt pedig Yun - bökött a mellette álló alacsonyra.
- Mira vagyok - mosolyogva mondtam a nevem. - Örülök, hogy találkoztunk, én most me-
- Mira! - hallottam meg egy mély férfihangot. Felkaptam a fejem az épületre, mert onnan szólítottak meg. Először nem láttam senkit, csak a csukott ablakokat, mikor jobban szemügyre vettem az építmény falát, észrevettem egy csápoló Yifant. Szemöldökeim homlokomra kúsztak, WTF fejjel néztem a nekem integető fiút. Az ablak alá sétáltam és felemeltem a fejem, hogy Krisre tudjak nézni. Ez amúgy meg miért hajol ki az ablakon? Bárki észreveheti basszus! Yun elfojtott visítással követte a példám, elbűvölve, csillogó szemekkel nézte biasát.
- Oppa... - mondta a fellegekben járva.
- Ahham, Wufan, szia - köszöntem a colosnak monoton hangon. Arcán egy vigyor terült el, aminek okát nem igazán értettem, hiszen tegnap még tiszta bunkó volt velem, most meg játssza a rendes csávót. Nem értem. Ez is valami Kris logika lehet. - Te mit keresel az ablakban? Bárki megláthat.
- Leszarom - vont vállat nemtörődöm stílusban, mire Yun felvisított, tenyerét szája elé kapta. Most vagy megbotránkozott, vagy menőnek tartja azt, hogy NyomiFan ennyire laza. - Milyen csinos vagy ma - biccentett a pulcsim felé. Csinos az agyad. A mellettem álló ismét hangot adott a meglepődöttségének. Yifant nem igazán foglalkoztatta a csaj, engem nézett folyamatosan.
- Kapd be Kris, jó? - rivalltam rá.
- Maximum te az enyémet - kacsintott, az én szemeim kipattantam, Yun pedig megállás nélkül sikongatott. Ez a gyerek kajak nem normális! Az alacsony lány odarohant barátnőjéhez és szorongatni kezdte a karját. Gondolom sokkos állapotba került. Az az idióta időközben eltűnt az ablakból, már csak annyit hallottam, hogy becsapta a nyílászárót. A fejemet fogva lépdeltem a nagy tolóajtóhoz, a mellettem elhelyezkedő falon lévő gombot megnyomtam, mire az ajtó automatikusan eltolódott jobbra. Hátrafordultam, hogy elköszönjek a lányoktól, viszont hűlt helyüket találtam. Hát, ennyit róluk. Beléptem az épületbe, a bent lévő gombbal pedig visszazártam az üveget. Köszöntem az őrnek, odanyögtem egy "Jó reggelt"-et a portásnak, majd fellépdeltem az első emeletre, egyenesen a fiúk termének ajtajáig. Lenyomtam a kilincset, az után kinyitottam az ajtót. A látvány, ami a helyiségben fogadott, teljesen ledöbbentett. Yifan szó szerint a kanapén terpeszkedett, két karját a támlának támasztotta és beharapott alsó ajakkal nézett engem.
- Mizu? - Hirtelen előre dőlt, bal kezével megtámaszkodott a térdén, jobb kezével beletúrt dús, barna hajába. Ezt tuti, hogy direkt csinálta.
- Jól van Yifan, ne szexizzél - mondtam unottan, becsuktam magam mögött az ajtót, a kanapékhoz sétáltam és tartva a távolságot leültem a srác mellé. Levettem a pulcsit, mert a teremben nagyon meleg volt. - Amúgy hülye gyerek, egyedül vagy? - néztem Krisre.
- Igen. Még egy fél óráig biztos.
- Pazar.
- De várj. Miért lennék hülye gyerek?! Oké, tudom, hogy valami nincs rendben velem, de akkor is...
- Még be is vallod - röhögtem ki. - Kris, amúgy tudod, hogy tegnap bunkó voltál velem, most meg tök rendes vagy?
- Jobb, mint ha bunkó vagyok, nem?! - emelte fel a hangját, arca eltorzult a hirtelen haragtól. Köpni-nyelni nem tudtam, széles vállára teszem a kezem, hogy lenyugodjon. Az összes fiú ennyire hirtelen haragú? 
- Jól van Wufan, bocsánat - motyogtam a vállát simogatva - Ne haragudj. Természetesen jobb a rendes éned, én azt nem mondtam, hogy nem.
Egy hatalmasat sóhajtott, arcvonásai ellágyultak és egy halvány mosollyal lefejtette kezem válláról.
- Nekem kell most bocsánatot kérnem - nézett rám azzal a tipikus Yifan féle aranyos fejjel. Húsos, telt ajkait összeszorította egy csíkba, szemeit kikerekítette. Annyira aranyos látványt nyújtott, menten tócsává folytam.
- Yifan, hagyd abba. Most túl cuki voltál - köhintettem egy aprót. Elmosolyodott zavaromat látva. - Na, de nem azért jöttem, hogy beszélgessünk, hanem gyakorolni.
- Mielőtt elkezdenéd, szeretnék tőled kérni valamit - komorult el az arca.
- Mi lenne az?
- Ne vadássz a farkasokra - mély hangja utasító volt. Meglepett a kérése, de belül meg is értettem. Viszont, nem tehetem. John miatt nem. Muszáj vadászni rájuk és elfogni őket, mert veszélyt jelentenek.
- Kris. Te is tudod, hogy veszélyt jelentenek! Be kell őket fogni. Muszáj - próbáltam meggyőzni.
- Nem Mira, te ezt nem érted. Az az erdő az otthonuk, ha elviszik őket onnan, abba beleőrülnének és szétszednének ott mindent!
- Ezt most csak úgy mondod, hogy megijessz, vagy tényleg így van? - kérdeztem, viszont nem hittem neki.
- Komolyan mondtam - Arcvonásai megkeményedtek, markáns álla megfeszült, ahogy összeszorította fogait. - Ne vadássz a farkasokra - ismételte meg magát. - Szólj a haverodnak is, hogy hagyjon fel a keresésükkel.
- De Yifan! Nem állíthatom meg! - hangom könyörgővé vált. - Ő rendőr!
- Leszarom! - A napon már másodjára mondja ki ezt a szót.  - Érted? Leszarom, hogy rendőr, de kurvára! Ha valamelyikőtök is hozzá mer érni még egyszer bármelyik állathoz, esküszöm én fogom összeverni! - ordított. Szabályosan ordít velem, ugyan olyan ábrázattal, mint tegnap. Ahogy észrevettem, írisze színe is megváltozott egy pillanatra, vörös színt vett fel. Vajon hogy csinálja? Lehet, hogy megint beképzelem... Mi a halálért védi ezeket a dögöket? 
- Most gecire megfélemlítettél Kris, tényleg! - emeltem fel a hangom és felpattantam állóhelyzetbe. - Tudod mit?! Most azonnal felhívom a barátom és megyünk az erdőbe! Befogjuk azokat a dögöket! - szinte köptem a szavakat. Yifannak minden izma megfeszült, erek dagadtak ki karjain. Sarkon fordultam és már mentem volna ki az ajtón, mikor a fiú a kelleténél is erősebben szorította meg a csuklóm s rántott visszafelé. Annak ott a csuklómon biztos, hogy nyoma marad... Maga felé fordított, de arca érzelemmentes volt. Próbáltam kihúzni csuklóm, viszont az meg sem mozdult. Könnyek csordultak ki szememből, annyira fájt a szorítás.
- Yifan, kérlek, engedj el! - sírva fakadtam. A fájdalom annyira erős volt, éreztem, hogy csuklómból elszáll az élet és lüktetett. Hirtelen engedett el. Na végre... Ah, rohadtul fájnak a csuklóm. 
Kris sziszegett a benne felgyülemlett méregtől.
- Tűnj el - préselte ki fogai közül. Kétszer sem kellett mondania. Olyan gyorsan iszkoltam el, hogy már csak a kondexcsíkot láthatta belőlem. A csuklómat szorongatva még mindig folydogáló könnyekkel siettem le a lépcsőn. Az őr és a portás egy emberként kérdezte, hogy mi történt, de én szóra se méltattam őket, elhagytam az épületet.

Miért csinálta ezt? Miért lett ennyire agresszív? 

Chapter 10.

Biztos, hogy képzelődtem, de mintha Joonmyunnak egy pillanatra vörösen villant volna meg a szeme. Sőt, tuti biztos, hogy képzelődök. 

Az agyam leblokkolt, azt sem tudtam, hogy mit mondjak. Szótlanul álltam Suho ideges tekintetét, közben azon agyaltam, hogy mi lett ilyen hirtelen vele. Talán védi a farkasokat? Azokat a vérengző dögöket? 
- Még egyszer megkérd-
- Igen! - vágtam rá gondolkodás nélkül - Illetve, nem egészen... én csak segítek a barátomnak.

- Csak segítesz, mi? Akkor mégis ki a faszom lőtte meg azt a farkast?! - bukott ki YiFanból, miközben indulatosan felállt és tett felém két lépést. Szemeim négyszeresére nyíltak, s hátráltam pár lépést, az asztalhoz passzíroztam magam.Ezt honnan tudja? Testem remegni kezdett, miközben figyeltem Kris arcát. Homlokát összeráncolta, orrát felhúzta, vicsorgott és hatalmas levegőket vett. Szemei elsötétültek, és, mintha az íriszei színe megváltozott volna, négy másodpercig vörös színben pompáztak. Kezemből kicsúszott a telefonom, ami egy fájdalmas koppanás kíséretében találkozott a padlóval és három felé esett szét. Minseok észrevétlenül a colos mögé sétált, majd úgy karolta át a törzsénél, hogy lefogja a másik kezeit. Baozi szorított egyet, majd hátrahúzta a fiút.

- Nyugodj le, Wufan - Xiu hangja komor volt és utasító. A magas letépte a kisebb erős karjait magáról, egy utolsót vicsorgott rám, majd kitrappolt a teremből, az ajtót olyan erővel vágta be, hogy azt hittem, menten kiesik a helyéről. Mi a fészkes fene volt ez?! Lesokkolódva álltam egy helyben, üres szemekkel pásztáztam a maradék tizenegy fiút. Kissé meghökkentem, mikor Tao is olyan arckifejezéssel nézett, mint az előbb Yifan, annyi különbséggel, hogy a szemei nem voltak vörösek. 

- Tudtam, hogy te voltál az! - loholt hirtelen felém Sehun üvöltve, elkapta a pólómat a nyakamnál kétoldalt, felemelt, majd nemes egyszerűséggel az asztal mellett lévő falhoz vágott. A találkozás a fallal nem éppen kellemes, rendesen nekiütődött kiálló lapockám és gerincem. Még egy nyöszörgés sem jött ki számom, csak hápogni tudtam a pániktól. Az előttem álló nem zavartatta magát, fojtogatni kezdett, aminek az okát nem tudtam. Ez mind nagyon gyorsan történt, alig tudtam követni a másik tetteit. Mi történt vele? Meg fog fojtani! Szemeim kiguvadtak, arcom lilulni kezd, elveszetten rúgkapáltam, de sajnos nagyon is erősebb volt nálam. 

- Sehun!

- Mira!

Egyszerre kiáltotta Suho és Dina. Edina egy szempillantás alatt a fiatalabb mögött termett, minden erejét összeszedve megfogta a tarkóját, ezt követően elrántotta a közelemből. Levegő után kapkodva rogytam a földre, kezeim a nyakamhoz érintettem. Hangosan köhögni kezdtem, szenvedve feküdtem a földre és magzatpózt vettem fel. Sírni nem tudtam, a könnyeim valahogy nem törnek utat maguknak. Eszeveszetten szedtem a levegőt, tenyerem a szívemhez szorítottam. Tisztán éreztem, ahogy kétszázzal dobog, úgy, hogy majdnem kiszakadt a helyéről. 

- Mira! - szólított meg nővérem erélyesen, mégis aggódva. Éreztem, hogy testem elemelkedik a földtől, de nem tudtam felnézni, fejem magatehetetlenül lógott a föld felé. Belekapaszkodtam a lány pólójába, erőt vettem magamon, s bár kissé nehézkesen, de a nyakába fúrtam az arcom. Az én nyakam borzalmasan fájt és égett egyszerre, még mindig nehezemre esett rendesen levegőt venni.

- Ember, te eszednél vagy?! - ordította Dina, gondolom Sehunnak. Választ nem kapott, én pedig nem voltam hajlandó felemelni a fejem, hogy körbenézzek, mégis mért nem válaszol. - Istenemre mondom, hogy mindjárt kihívom rád a rendőröket, te utolsó szemétláda! Hogy... hogy jutott ez az eszedbe, te hülye kis pöcs?! És ha megfojtod, akkor mi lett volna? Megmondom én mi lett volna! Szarrá vertelek volna te kis szarházi, utána meg mehettél volna a kórházba, majd a dutyiba és ott rohadtál meg volna baszki! - Nővérem szabályosan őrjöngött, sosem hallottam még ennyire idegesnek és kegyetlennek a hangját. Tenyerem a bal fülemre tapasztottam, a jobb fülem nyakába nyomtam, hogy ne halljam olyan tisztán a hangokat. Testem folyamatosan rázkódott a pániktól és a félelemtől. 

- Hiába hívod ki a rendőröket. Úgy sem hisznek neked - mondta Sehun gúnnyal a hangjában, mire én teljesen ledöbbentem. Ennek hogy lehet ezek után ennyire nemtörődöm a stílusa?! Dina teste megfeszült. 

- Na jól van, én ezt nem tűröm tovább! - hallottam meg Yixing hangját, aki az ittlétem alatt csak egyszer szólalt meg. Mi van? Mit nem tűr tovább? Valaki kiszedett Dina biztonságot nyújtó karjaiból, én egy apróbb sikkantással reagáltam. 

- Ssss - csitított az eddig ismeretlennek titulált ember. Óvatosan felpillantottam, a tekintetem homályos volt, de simán ki tudtam venni Zitao aggódó arcát. Pedig nem is olyan rég még olyan gyilkos tekintettel nézett rám, mint Kris és Sehun... Nem mertem a nyakába kapaszkodni és hozzábújni, ezért csak jóformán lógtam erős kezeiben. Oldalra pillantottam, hogy nővéremre nézzek, de a lánynak már csak a hűlt helyét találtam. Körbefuttattam a szemem az egész területen, de nem láttam, ezért újra pánikba estem. 

- Ne aggódj! - ragadtam meg a tarkóm Tao, majd a mellkasához nyomta fejem. Én csak döbbenten szemeztem a pólójával. - Csak kiment kiszellőztetni a fejét - simított végig hátamon, miközben leült velem a kanapéra.
Zitao ölében pihentem, fejem még mindig a mellkasának volt nyomódva. Az lehetetlen, hogy Dina kiment! Nem hagyna itt, tudja jól, hogy mi történt! Vagy... mégis? Egy nagyot szippantottam a kínai fiú pólójából, orrom megtelt egy isteni finom illattal, ami biztos egy drága parfümből származott. Ez tuti egy méregdrága gucci parfüm. Újra beleszagoltam, viszont sokkal többször hagytam ott az orrom. Annyira jó illata volt, hogy nem tudok betelni vele. Észrevettem, hogy szívverésem nyugodtabb lett és tudtam normálisan lélegezni, aminek örültem. De a nyakam még mindig kicseszettül fáj. Az alattam ülő megragadta vállaim, eltolt a mellkasától és a szemembe nézett. Elmosolyodott, de képtelen voltam viszonozni. 

- Hogyhogy nem sírsz? - kérdezte érdeklődve; felszaladt a szemöldököm. Bal szememmel hunyorítottam, míg a jobbat kitágítottam és úgy néztem vissza rá. - Mármint... a lányok ilyenek után sírni szoktak, nem? 

- Tao, nem vagyok én olyan, mint a többi kényes kis csitri - mondtam halkan, arcom megkomolyodott. Kellemetlennek találtam azt, hogy az ölében ültem, igaz kissé remegő lábakkal, de lemásztam róla. Bizonytalanul álltam lábaimon, de nem estem össze.
A társaság megfogyatkozott, amit megdöbbenve vettem észre. Yifan még mindig nem jött vissza, viszont Yixing, Jongin és Sehun is eltűnt. Dina sem volt a helyiségben, ezért aggodalmam fokozódott. Hol lehet?
- Srácok... miért viselkedett így Sehun? - érdeklődtem halkan, lesütött szemekkel. Lépteket hallottan magam mögött, majd egy kezet éreztem meg a vállamon.
- Neked ehhez semmi közöd, Mira - Tao hangja figyelmeztető volt. Ledöbbenve szedtem le vállamról a tenyerét és féloldalasan fordultam felé. Hogyhogy nem az én dolgom?
- Hoppá, mégis van közöm hozzá, mivel engem fojtogatott! - keltem ki magamból, de ignorálta a mondatom s a többiek mellé állt.
- A nő? - kérdezte a szőke a csapattársait. Gondolom most Edináról beszél... 
- Kint van Jonginnal - válaszolt Luhan, leült, majd elterült a padlón. Egy nagyot néztem válaszán.
- Dina mit csinál Jonginnal? - hökkentem meg.
- Hazakíséri - vont vállat Baekhyun, azután ő is helyet foglalt Lulu mellett.
Miért kéne Edinát hazakísérni? Meg aztán, Dina miért nem tiltakozott az ellen? Abban biztos vagyok, hogy nem ő a kart innen elmenni, hanem... hanem kényszerítették?
- Esőben?!
- Vittek esernyőt - adott rövid választ kérdésemre Minseok.
- De... de...
- Nyugi van! Nem lesz semmi bajuk! - lökött óvatosan vállon Kyunsgoo. Sóhajtottam egyet és lassan megráztam a fejem.
- Lay hol van? - jutott eszembe a következő kérdés.
- Mi ez, vallatás? - nevette el magát Zitao - Amúgy, elment velük - paskolta meg a fejem búbját, majd karon ragadott, s a kanapékhoz vonszolt. Leültet a garnitúrára s levágódott mellém.
Joonmyun váratlanul bukkant fel mellettem, kezében az immár összerakott telefonommal.
- Oh, köszönöm - fogadtam el egy mosollyal, amit viszonzott.
- Ne haragudj, hogy úgy rád förmedtem. Csak tudod, allergiás vagyok arra, ha a farkasokat bántják - sóhajtott egy nagyot, ezen felül leült mellém ő is. Tényleg védi őket. Ezek szerint ő mindig felfigyel a farkasüvöltésekre. 
- Semmi baj. Megértem - bólintottam egy aprót. Suho szeme megakadt a nyakamon, amin óvatosan végigsimított, engem pedig a hideg rázott ki hűvös tenyerétől. Mi ez a sok testi kontaktus, HM?
- Bocsánatot kérek Sehun akciója miatt, de kérlek, ne szóljatok senkinek róla. Sehun... őőő... néha... tudod, bekattan - kereste a megfelelő szavakat. Én csak egy aprót bólintottam, majd figyelmem a telefonomnak szenteltem. Bekattan? Jesszus, szerintem annak a srácnak gyilkos hajlamai vannak. Jobb lesz, ha ezek után nagy ívbe elkerülöm. Bekapcsoltam, vártam egy három percet, majd mikor bejött minden, beléptem a Kakaotalk alkalmazásba és írtam Johnnak.

John, el tudsz jönni értem az SM-hez?:$ Gyalog jöttem, kint pedig ömlik az eső. ._."

Persze, el tudok menni. Tíz perc és ott vagyok! :)

Megmosolyogtam a fiú válaszát. Alig ismertük egymást, de nagyon közvetlen volt.
- Tíz perc és jön értem az ismerősöm - tájékoztattam a mellettem ülő két srácot.
- Az az ismerősöd? - kérdezte gyorsan Joonmyun. Pedig azt hittem, hogy túl tette magát rajta! 
- Igen, az az ismerősöm - közöltem magabiztosan - Joga van ahhoz, hogy tegyen valamit a farkasokkal! Mivel az állatvédők nem tesznek semmit, ezért ő, mint rendőr tesz arról, hogy ketrecbe juttassa a jószágokat, ezzel védve az embereket. Joonmyun, meg kell értened, hogy veszélyt jelentenek ránk! - hangsúlyoztam ki az utolsó mondatot, mert beszédem közepén a fiú arca megkeményedett és ökölbe szorította a kezét. Tao átnyúlt előttem, s megveregette leaderje vállát.
- Megértem... - motyogta Suho lehajtott fejjel.
- Na de Joonmyun! - kiáltottak fel kórusban a fiúk, mire odakaptam a fejem. A tagok csak hitetlenkedve tátogtak, egyenesen Joonmyunt bámulták. Hogy...? Az összes tag védi ezeket az állatokat? Ez érdekes. 
- Skacok, elég! - figyelmeztette őket leaderjük.
- Kellett neked felbukkannod - hallottam meg Yifan morgását. Szemem rászegeztem, találkozott a tekintetünk, amitől egy kicsit megszeppentem. Miért ilyen rideg? Lehajtottam a fejem, elszégyelltem magam. Váratlanul kezdett rezegni kezemben tartott telefonom. Felpattantam a kanapéról; John hívott, én pedig kinyomtam a készüléket.
- Nekem most mennem kell - mondtam halkan - Majd még találkozunk. Sziasztok - hajoltam meg, s a táskámat levettem az asztalról és kiiszkoltam a teremből. Már a lépcsőnél jártam, mikor valaki elkapta a karom. Érdeklődve fordultam hátra, s Taót pillantottam meg, aki kedvesen mosolygott rám. Felém nyújtott egy kis lapot, amit elvettem tőle.
- Ez mi? - mutattam fel a cetlit.
- A telefonszámom - kuncogott - Bármikor hívhatsz, ha kedved tartja. Vegyél majd fel Kakaotalkon.
Teljesen ledöbbentem. Huang Zitao megadta a telefonszámát...? Ahw, de piszok szerencsés vagyok! Magamban ugrándoztam, viszont az arcom érzelemmentes maradt.
- Köszönöm szépen. Mindenképp felveszlek - hajoltam meg előtte.
- Rendben. Vigyázz magadra - ölelt magához egy pár pillanat erejéig, majd eltolt magától, egy utolsót mosolygott rám, sarkon fordult és visszasétált a táncterembe. A szívem dalolt az örömtől, mert legalább Zitao az, aki mindvégig normális volt velem. Oké, a többiek is azok voltak -Sehun és Yifan kivételével- de ő többet foglalkozott velem. Mentem volna le a lépcsőn, mikor észrevettem, hogy nincs rajtam a cipőm. Már mentem volna vissza, de egy mellém rohanó Jongdae megállított s vigyorogva a lábbeliket nyújtotta. Nevetve megköszöntem, a fiú meg sem várta, hogy meghajoljak előtte, eltűnt a szemem elől. Felhúztam a cipőim s óvatosan lépdeltem le a lépcsőn. Elköszöntem a portástól, s már indultam volna kifelé, mikor egy biztonsági őr elállta az utam. Megdöbbenve hátráltam, de ő csak felnevetett.
- Ne félj, nem harapok - kuncogott fel. - Segítek kijutni, mert a rajongók az épület előtt vannak. Esőben? Vagy már nem is esik?
- Köszönöm szépen! - hajoltam meg hálásan mosolyogva rá.
- Nem tesz semmit - karolta át a vállam és az ajtóhoz vezetett. A falon lévő gombot megnyomta, mire az ajtó automatikusan eltolódott balra. Az eső már nem esett, a nap is kisütött. Az utakat pára lengte körül, ahogy a nap felszívta magával az esőcseppeket. Finom esőillat volt, amit nagyon imádtam. A rajongók hirtelen felsikítottak, de mikor megláttak, abbahagyták a hangok kiadását. Megbotránkozva néztek rám; nagyon kényelmetlenül kezdtem érezni magam. Megpillantottam Johnt, ő a rendőrautónak támaszkodva fejét rázva figyelte a rajongókat. Meglátott engem, elmosolyodott s integetni kezdett. A biztonsági őr meglepetten nézett rám, én viszont megnyugtattam, hogy John csak az ismerősöm és nem akar bevinni a sittre. Mikor ezt így elmondtam neki, kinevetett, majd mondta, hogy menjek holnap is. Illedelmesen meghajoltam előtte, s a rendőr felé fordultam. Vigyorogva köszönt nekem és meghajolt. Viszonoztam a meghajlást, majd beszálltam az autóba. Az egész út csendben telt, én a fejemben végiggondoltam a napot, John pedig minden figyelmét az útra szegezte.
Mikor megérkeztünk, a fiú lefékezett a hotel előtt, én kicsatoltam a biztonsági övet.
- Este ráérsz? - kérdezte John, mielőtt kiszálltam volna a kocsiból.
Ezek után nem biztos, hogy szeretnék farkasra vadászni. Viszont Johnt sem akarom cserbenhagyni. 
- John, holnap este nem jó? Eléggé lefárasztottak a srácok - erőltettem arcomra egy mosolyt.
- Áh, megértem. Akkor majd holnap - viszonozta a mosolyom. Kiszálltam az autóból, s becsaptam magam mögött az ajtót. Még egy utolsót intettem neki, majd bebotorkáltam a hatalmas ajtón. Köszöntem a portásnak, ezt követően utam felfelé vezetett a lépcsőn, egyenesen a szobánkig.
Vajon Yixing és Jongin még itt vannak? Vagy már elmentek? Egyáltalán hogy jöttek el idáig? Annyira jól tudták álcázni magukat, hogy nem vették őket észre? 
Kinyitottam a szobánk ajtaját, meglepődve vettem észre, hogy be volt sötétítve. A folyosóról beáradó fény megvilágította Dinát, aki békésen aludt az ágyban. Akkor a két srác már elment. De Edina hogyhogy ilyenkor alszik? Halkan beosontam a szobába, becsuktam a nyílászárót és elővettem a telefonom, hogy azzal világítsak. Ledobtam a táskám a földre, kibújtam a cipőimből, majd ledőltem testvérem mellé. Az oldalamra fordultam, mert az a póz legalább nem fájt. A hátamon és a hasamon nem tudtam feküdni a zúzódások miatt.
Már félálomban voltam, mikor megérzem valakinek a kezét a pólóm alatt, amint a hátam simogatja. Ki akartam nyitni a szemem, de képtelen voltam rá, mintha súly nehezedett volna szemhéjaimra. A tenyér körkörösen simogatott, felkúszott a lapockáimhoz, majd vissza a gerincemre. Egyértelműen férfitenyér volt, nőknek sokkal másabb a kezük. Átcsúszott a hasamra, onnan lejjebb utakra tévedt, kissé besiklott nadrágom alá, s kiálló medencecsontom cirógatta. Próbáltam megmozdulni, viszont a mozgás sem ment, mintha szorosan lekötöztek volna. Mi történik? Az érintések kellemesek voltak, bizsergetőek. Óvatosan és váratlanul egy finom puszi csattant a bal, majd a jobb szemhéjamon. Sajnos még mindig nem tudtam kinyitni a szemem, ezért csak hangtalanul tűrtem. Akkor kezdett el hevesen verni a szívem, mikor egy orr simult az én orromhoz, s ajkak értek az én ajkaimhoz. Nem csókolt meg, csak egy szájra puszit adott. Ez meg ki lehet?! Nyöszörögtem, de még mindig nem sikerült felnyitni pilláim. Az illető a homlokomra is adott egy puszit, amitől hirtelen tört rám az álmosság; sikerült elaludnom.

Vagy ezt az egészet csak álmodtam? 

Chapter 9.

Végignéztem a társaságon, kezdtem kényelmetlenül érezni magam, mert olyan fürkésző szemekkel figyeltek, mintha még nem láttak volna embert. Nem mertem megszólalni, némán álltam az oszlop mellett. Yixingnek szinte szó szerint rám voltak tapadnak a szemei, olyan szinten, hogy zavarba hozott. Pedig engem senki sem szokott zavarba hozni, ezért is furcsállottam annyira magam. Az arcom hőmérséklete megváltozott, érzem hogy felforrósodott; elfordítottam a fejem, s a kezemmel legyezni kezdtem arcom, hogy valamilyen szinten megnyugtassam magam. Meghallottam valakinek a kuncogását; egyből odakaptam a fejem. Joonmyun nevetett az előbb. Beharapott alsó ajakkal méregetett, így próbálta csillapítani kacagását. Még Tao az, aki ajkát beharapva, amolyan "Felfallak." nézéssel méregetett. Nyeltem egy nagyot, s tovább figyeltem a szőke kínait. Egyáltalán nem ismerem, de azt megfigyeltem, hogy folyton változik a nézése. Nem gondoltam volna, hogy a valódi személyisége ennyire furcsa és érdekes. Ahogy észrevettem, Yifan is csatlakozik a zavarba ejtő bámulásomhoz. Úgy néz rám, mintha egy préda lennék. De az Isten szerelmére! Ne nézzenek már így! 
- Emberek, tudom, hogy furcsa vagyok, de azért nem kéne lyukat égetni belém, oké? - fakadtam ki. Nem szóltak semmit vissza, csak nevetni kezdtek.
- Elnézést kérünk. Ritkán látunk nyugatit - vallotta be mosolyogva Suho. Aha. Mindig mindenki ezzel jön. - Egyébként, te mit keresel itt? - Arcáról eltűnt a mosoly; kissé szigorúvá vált az arckifejezése. Na, Tao kettő. 
- Azt hittem, hogy itt gyorsan terjednek a hírek - sóhajtottam - Mira a nevem, Magyarországról jöttem, amolyan "gyakornok jelölt" vagyok. Azért vagyok itt, mert ezt a termet szánták nekem arra, hogy itt gyakoroljak. De ha zavarok, akkor megyek az SM papához és kérek egy másik próbatermet. Biztos van itt dögivel - tártam szét a karom, kezdett kicsit idegesíteni, hogy már másodjára kérdezik meg, hogy miért vagyok itt. Mert sajt. 
- Jogtalanul húzod fel magad. Nem lehet megkérdezni? - Sehun flegma hangja megdöbbentett; egy pillanatra kikerekítettem a szemeim.
- De. De meg lehet kérdezni - mondtam homlokomat ráncolva. Itt mindenki ilyen fura?
- Nem kell másik terem, nyugodtan itt maradhatsz. Elférünk mi tizenhárman is - Joonmyun kedves hangja és felfele görbülő szája engem is megmosolyogtatott. - Amúgy, engem Joonmyunnak hívnak.
- Tudom - Büszkén kihúztam magam. Majdnem az összes srác ledöbben, kivéve Taot, Krist és Sehunt. Az utóbbi kettő nagyon furcsán viselkedett. Megállás nélkül sugdolóztak, közben néha-néha felém pillantottak. Hagyják már abba. Idegesít.
- Exotic, és én vagyok a biasa, és az ultimate biasa is - dőlt hátra elégedetten Tao.
Nem kellett volna megtudnia. Kezd kicsit elszállni magától, nem? Nem gondoltam volna, hogy ilyen a valódi énje. Amúgy nem is baj, így is szeretem... csak kicsit furcsa. Bár, mikor nem az?
- Komolyan a rajongónk vagy? - kérdezte Luhan, miközben felhúzta a szemöldökét.
- Miért, baj? Vagy furcsa?
- Nem, nem, nem. Csak tudod. A fanok általában sikítoznak, visítoznak és toporzékolnak, mikor meglátnak minket. De te nyugodt vagy - osztotta meg gondolatait.
Luhan, ha tudnád, hogy mennyire sikítozom, visítozom és toporzékolok otthon, mikor nézlek titeket... Harsányan felnevettem, majd törökülésben leültem a földre.
- Megnyugodhattok, én nem vagyok az a tipikus fanpicsa. Sosem leszek az, semmi értelme - Mondatom egy hatalmas dörgés követte, amitől olyan szinten megijedtem, hogy egy aprót sikkantottam s összerezzentem. Kikerekedett szemekkel és szétnyitott ajkakkal néztem az ablak irányába. Szívem dübörgött a mellkasomban, szaporábbak lettek levegővételeim.
- Mond hogy nem vagy rosszul és csak megijedtél! - ZiTao felpattant a kanapéról, odarohant hozzám és letérdelt elém. Nagy tenyereivel közrefogta arcom s maga felé fordított. Megkönnyebbülten sóhajtott fel, látva a most egészséges bőrszínem.
- Megijedtem. Mint. Az. Állat - tagoltam tág pupillákkal, közben kezeit levettem az arcomról. Felálltam, ezt követően az ablakhoz sétáltam és félrehúztam a hatalmas függönyt. Kint be volt borulva, a kék eget hatalmas fekete felhők borították el. Orkán erejű, fákat és villanydrótokat leszaggató szél fújt. Egy hatalmasat villámlott, ami egy másodpercre megvilágított mindent. Ismét megdörrent, utána villámlott egyet. Valahova biztos becsaphatott. Kinyitottam az egyik ablakot, mert a vihar hangját nem hallottam a jó szigeteléstől. A szél egyből kivágta az ablakot, s felfele repítette a függönyt. Megijedve csuktam vissza. Mégsem volt jó ötlet kinyitni. Hirtelen kezdett el esni az eső, de úgy, mintha dézsából öntenék. Szög egyenesen esett, villámlott és dörgött. Váratlanul megéreztem valakit a hátam mögött. Az a valaki annyira közel volt, hogy éreztem: a nyakamba szuszog. Ijedten fordultam hátra, és egy csillogó szemű Chent fedeztem fel mögöttem.
- Jesszusom Jongdae! - kaptam a szívemhez.
- Mi az? - pillantott le rám, majd figyelmét újra a kinti történésekre fordította. Lecsapott egy villám, pont a mi látókörünk előtt. Chen arca kivirult, elmosolyodott, továbbá tapsolt egyet és eltávozott a közelemből. Hát ez meg mi volt? Úgy örült a villámnak, mint gyerek a cukorkának. 
- Srácok, kimentem! - kiáltott fel TrollChen izgatottan, majd kijelentését egy villám követte. Az énekes ismét tapsolt egyet, továbbá boldogan kiugrándozott az ajtón. Hát ezt meg mi lelte?
- Hova megy? - kérdeztem elhűlve.
- Ki. Szereti nézni a villámokat - mosolyodott el Minseok.
- De... de... azokat itt bentről is tudja nézni! És ha megfázik?! - hadonásztam magam előtt.
- Nem fog megfázni. Amúgy is. Azt csinál, amit akar - mondta ridegen Yifan, megvonta a vállát és felkelt a ülőgarnitúráról. Nyújtózkodott egyet, majd egy ásítás kíséretében Suho felé fordult. - Nem kéne gyakorolnunk?
- Várjuk meg Chent. Egy tíz perc és itt lesz - nézett az órájára Yixing.
- Akkor megyek, dobok egy sárgát - indult meg az ajtó felé Toronyház a la Yifan. Hisztérikusan felnevettem és hitetlenkedve megráztam a fejem. Atyám. Tényleg nem gondoltam volna, hogy ilyenek.
- Ejnye Kris! Ilyet mondani egy lány előtt - korholta Minseok a fejét rázva.
- Ki nem szarja le? - nézett hátra a válla felett a rapper. Ez után kinyitotta az ajtót, majd halál nyugodtan kisétált rajta. Érdekes egy fickó. 
- Ch, faragatlan - morgott Kyungsoo.
- Vigyáztam! - Dina hangja visszhangzott kintről. Tányérnagyságúra nyíltak a szemeim; a csukott ajtót figyeltem ami kivágódott, ezen felül egy bőrig ázott Edina lépett be a terembe. A haja tiszta víz volt, ruhái átáztak. Egy ázott kutyára emlékeztet.
- Veled meg mi történt te szerencsétlen? - akadtam ki. A maradék tizenegy fiú érdeklődve figyelte az újonnan érkezőt.
- Gondoltam éhesek lesztek Taóval, ezért elindultam ide. Akkor szakadt le az ég, mikor boltban voltam - nemtörődöm hangja kiakasztott. Addig ilyen a stílusa, míg meg nem fázik! Aztán majd nézhet! - Tao, remélem szereted a sushit - vette ki dzsekije alól a zacskót és Panda felé mutatta. Amaz kicsit fáziskéséssel, de bólintott. - Basszus. Viszont nem gondoltam volna, hogy az egész EXO itt lesz. Akkor hoztam volna még kaját! - mutogatott a fiúkra nővérem.
- Amúgy sem kellett volna étel, ne aggódj - mosolygott rá Joonmyun. - Te kije vagy Mirának? - biccentett felém a szőke.
- A nővére.
- Gyerekek, egy dilis csaj majdnem fellökött! - sietett be hadonászva Wufan a helyiségbe, majd mikor megpillantotta Edinát, felé kezdett mutogatni. Te szentséges Isten. Tiszta kabaré. - Hogy jutott be?
- Dilis az anyád! - vágta tarkón idegesen nővérem. A srácokkal együtt felnevettem a jeleneten. Nem is ismerik egymást, de máris olyanok, mint egy rossz házaspár. 
- Hé! Mi jogon ütsz csak úgy meg?! Tudod, ki vagyok én? - őrjöngött a másik. ZiTao mellé sétáltam, aki még mindig a földön ült, s letelepedtem mellé, majd onnan néztem őket.
- Igen, tudom. Wu NyomiFan, az EXO-M sárkánya - kuncogott Dina. A colos elképedt, még az álla is leesett
- Fú gyerekek, ez király volt! - Chen is csatlakozott társaságunkhoz. Ő is csupa víz volt, de láthatóan meg se hatotta, szüntelenül mosolygott. - De jó volt végre feltöltődni - sóhajtott fel; sarkon fordult, s újra eltűnt.
- Gyere te nő, kerítek neked száraz ruhát - Kyungsoo felkelt a szófáról, majd nővérem mellé érve megfogta a kezét és húzni kezdte maga után. Nagyon viccesen nézett ki a jelenet, mert D.O. húsz centiméterrel kisebb Edinánál. A nővérem kissé nagyra nőtt az évek során, olyan magas, mint Yifan. Csak én vagyok ennyire pöttöm, de még ki tudja, mennyit növök.
Meghallottam egy újabb dörgést, ami arra következtetett, hogy még mindig tombolt a vihar. A telefonom rezgésére lettem figyelmes. Odaballagtam az asztalhoz, majd a kezembe vettem s elolvastam az üzenetet. John írt nekem KakaoTalkon.
- Ha eláll az eső, elmegyünk farkasra vadászni? - olvastam fel fennhangon. Nem tudtam, hogy nagy hibát követek el.
- Mira, te vadászol a farkasokra?! - ordított fel hirtelen Joonmyun, mire összerezzentem és ijedten néztem fel rá. Arca dühös volt, szemei villámokat szórtak.

Mi lett vele ilyen hirtelen? 

Chapter 8.

Azt hittem, menten szétfolyok ölelő karjai között. Magam előtt láttam Edina gyilkos tekintetét amint Taót nézi, legszívesebben leütötte volna, amiért ennyire közel kerültem hozzá. Igaz, nem volt rá még példa, de mindig az hajtogatta, hogy tizenévesen nem fiúzhatok, nem bulizhatok, nem kerülhetek közel senkihez sem. Nem mintha nekem szükségem lett volna ilyenekre, de majdnem minden héten a számba rágta, Gergővel együtt.

Kezdett kicsit kényelmetlen lenni a helyzet; Tao kezei lejjebb csúsztak, ujjai szinte a fenekem érintették. Nyeltem egy nagyot, visszafojtottam a levegőm és megdermedtem. Nagyra nyitottam a szemeim, amikor a fiú az orrát finoman felvezette a nyakamon, egy hatalmasat szippantott, s halkan morgott egyet.

Mintha megjött volna az esze, gyorsan eltolt magától, s hátrébb araszolt a kanapén.

- Bocsánat - Megköszörülte a torkát, és zavartan köhintett párat.

Felhúzott szemöldökkel pislogtam rá, amolyan "Ez meg mi volt?" pillantást lövellve felé. Hősiesen állta a tekintetem, semmitmondó szemekkel nézett vissza rám.

Most komolyan, ez mi volt? Vagy csak én fújom fel a dolgot, közben meg tök természetes az, hogy szagolgatja az embereket? Bár, ebből az idiótából simán kinézném. 

Felkuncogtam, ahogy elképzeltem: ZiTao mindenkihez odamegy, megölelgeti, majd megszagolja őket és morog egyet. Akár egy szeretni való kiskutya.

Tekintetem a földre tévedt; azt hittem, hogy Dina még mindig ott guggol, de tévedtem, mert hűlt helyét találtam. Ott hagyott, egy szó nélkül.
Vagy azért ment el, mert nem akart zavarni, vagy azért, mert nem akarta előttem szétverni a szőkét. Az előbbire tippelnék, mert ha még is az utóbbi helyzet lenne, Tao győzne. Ez kétségtelen. 

- Furcsa vagy, mikor gondolkozol - Megijedtem, mikor Tao megszólalt. Komolyan mondom, másfél percig azt hittem, hogy egyedül vagyok. De mi az, hogy furcsa vagyok, mikor gondolkodom?

- Furcsa? - Hitetlenkedve kérdeztem vissza, hiszen eddig még sosem jegyezte meg ezt senki. Tudom, hogy alapjáraton egy különös szerzet vagyok, de hogy fura lennék gondolkodás közben...

- A bal kezeddel összecsíped az alsó ajkad, közben kidugod a nyelved és hümmögsz - A fiú elröhögte magát mondandója végére. - Senki sem jegyezte még meg? - Olyan szinten nyerített azzal a piszok vékony hangjával, hogy bántotta a fülem, közben nevettem rajta. Ugyan így nevetett az EXO Showtime első és kilencedik részében, meg még jó párszor, csak ez a kettő eset maradt meg bennem. Nagyon idegesítő és röhejes nevetése van, még is aranyos. Bár, a fiúk helyében már betömtem volna párszor a száját.

- HÉ! Ne nevess ki! - Közelebb ültem hozzá, majd amilyen erősen csak tudtam, rácsaptam a vállára. Váratlanul abbahagyta a nevetést, s komor arccal méregetni kezdett. A tekintete megváltozott, pont olyan sötét és dühös lett, mint mikor rám talált a teremben. Némi félelem költözött belém, ami a gyomrom összerándulásával járt. Attól féltem, hátha rám ordít, ennek ellenére tüdejét megtöltötte levegővel, azután lassan kifújta. Kemény arcvonásai kisimultak, ezt követően sokkal barátságosabban nézett rám. Oh, szóval hirtelen haragú? De legalább nem próbálta ki rajtam a wushuját. Nem akarok meghalni. Megkönnyebbülten fellélegeztem, és áldtam az eget, hogy nem szólt semmi bántót sem.

- Te... te megütöttél? - kérdezte. Gondolatban leesett az állam, amiért mégis felhozta. Hangjában csíntalanság csilingelt, ami arra következtetett, hogy csak játszani akar. Szélesen elmosolyodtam, valamint hevesen bólogattam. - És miért? - szaladt fel a szemöldöke. Lassan felemelte a jobb kezét, én ijedtséget szimulálva hátrébb siklottam a műbőrön. Várjunk, tipikus. Ilyenkor a pasik azt hiszik, hogy azzal lehet "megbüntetni" a lányokat, hogy szétcsikizik. Hát Tao barátom, benézted, mert nem vagyok csikis. Megragadta a lábam és maga felé húzta, ezáltal én hanyatt vágódtam a kanapén. Fölém mászott, egyik kezével összefogta mind két csuklóm, majd a szófára szegezte őket. Nem ült rám, mindössze felettem térdelt. Ha rám ült volna a nemtudom hány kilójával, engem tuti, hogy összetör.

Kifejezettem nem bosszantott az, hogy részben rajtam tehénkedett. Továbbá is mosolyogtam rá, nem mutattam ki semmilyen nyugtalanságot.

Taót ez látszatra nem zavarta, fürge ujjakkal kezdett el "csikizni" a másik kezével, ennek ellenére nekem meg sem rándultak az izmaim. Póker arccal bámultam a szemeibe. Mintha megégettem volna, úgy kapta el kezét az oldalamtól. Megilletődve figyelt engem, közelebb is hajolt, hogy jobban lásson.

- Nem vagy csikis? - kérdezte búskomoran. Kuncogva megráztam a fejem, s kiöltöttem a nyelvem.

- Benézted - suttogtam ördögi hangon. Egy not bad fej kíséretében bólintott egyet, de nem engedte el a kezeim.

- Vékonyak a csuklóid - biccentett a fejem fölé. Úristen ZiTao! Ha ezt nem közlöd, hülyén fogok meghalni!

- Na most már szállj le - utasítottam, enyhén felemelve a hangom.

- Miért kell elrontani a szórakozásom? - faggatózott bazsalyogva, eközben eleget tett a kérésemnek, és leszállt rólam. Visszaült a seggére, közben le nem vette a szemét rólam. Felültem, s nyöszörögve megmasszíroztam a csuklóim, mivelhogy ZiTao kicsit erősebben szorította őket mint kellett volna. Váratlanul a telefonom rezgésére lettem figyelmes. Kíváncsian álltam fel a díványról és mentem oda a telefonomhoz, amit mikor odaértem, a kezembe vettem. KakaoTalk üzenet jött a nővéremtől. Érdeklődve nyomtam rá a küldeményre.

Gondoltam eljövök onnan és nem zavarlak titeket. De szólj, ha bármi olyat csinál, amit nem kéne. Majd hívd fel Johnt, ha hazafelé készülsz! Ne maradj sokáig~ Puszi :*

A telefonom órájára pillantottam, amely azt mutatta, hogy dél múlt három perce. A többi fiú mikor jön?  Mind két kézzel rákönyököltem az asztalra, majd pötyögni kezdtem a választ Dinának.

Most komolyan Edina. Tao mit csinálna velem? Ne aggódj, nem fog megerőszakolni. -_-" 

Nem tudhatod~ 

A fejemben már kétszer pofon vágtam a nővérem. Nagyon kezdett idegesíteni, hogy ennyire aggódik értem. Annyira aggódik, hogy Taot egy pedofilnak állítja be. Nem voltam hajlandó visszaírni neki; csak ontotta volna tovább a hülyeségeit.

Meglepetésszerűen ért, amikor két kéz érintette meg a derekam: - Miért pucsítassz?

Az ijedségtől és a kérdéstől egyaránt esett ki a telefonom a kezemből, s egy csattanással landolt képernyővel lefelé az asztallapon. Fürgén felegyenesedtem, utána szembefordultam a "támadómmal". A meglepetéstől ajkaim elváltak egymástól, s pislogva meredtem az előttem álló férfira. Rögvest beazonosítottam a jellegzetes arcáról és különös szőke hajáról, ami inkább hasonlít ezüstre, mintsem szőkére.

- Jongin? - kérdeztem elhűlve. Miért kérdezte meg, hogy miért pucsítok? Nem is pucsítottam!

Neve hallatára szélesen elvigyorodott, oldalra döntötte a fejét, s azután válaszolt: - Ismeretlen lány?

- Mira - javítottam ki gondolkodás nélkül, felmutatva a mutató ujjam.

- Elnézést, Mira kisasszony - mondta nyájas hangon, emellett mélyen meghajolt előttem. Megforgattam a szemeim, és a még mindig a kanapén ülő ZiTaora néztem. Kínomban fájdalmasan felnyögtem, mert a szokatlanul rövid hajú fiú szinte már vergődött a visszatartott nevetés miatt. Halkan a homlokomra csaptam, s visszanéztem Jonginra.

- Kedves vagy Kai, de hagyjuk a formális beszédet - kuncogtam.

Majdhogynem a semmiből került elő Chanyeol, aki Kai vállára helyezte a tenyerét, azután felröhögött: - Ja, haver, neked nem áll jól ez a nyálas duma!

Meghökkenve kerültem ki őket, ugyanakkor a nagy fehér oszlop mellé lépdeltem és szembefordultam a fiúkkal. Meglepődve vettem észre, hogy mind a tizenkettő tag a kanapén ült. Észre sem vettem, hogy Jongin és Chanyeol csatlakozott hozzájuk.

Az a maradék kilenc fiú, akik még nem láttak, fürkészve és mosolyogva figyeltek.

Kivéve YiFant és Sehunt. Virított az arcukon az unalom és az undor.

Mindannyian itt vannak. Hogy kéne reagálnom?

Chapter 7.

Már vagy négy perce a lépcső előtt voltunk. Én még mindig karba tett kézzel, és sértődött fejjel álltam, Tao vigyorgott tovább, nővérem pedig azzal volt elfoglalva, hogy hol engem, hol a fiút nézte.
Végül ZiTao törte meg a csendet: - Feljöttök?
Felhúztam a szemöldököm, hirtelen köpni-nyelni nem tudtam kérdésétől, amit oly' természetesen ejtett ki, mintha már régi barátok lennénk. Dina felém fordult, várva a válaszomat. Ő látta rajtam, hogy elbizonytalanodtam egy kicsit, de legbelül nagyon is örültem.
- Persze. Nekem úgy is azt a termet szánták gyakorlásra - Válaszomat egy bólintással kísértem.
Odafigyelve lépdeltem fel a lépcsőn, nem akartam úgy járni, mint pár perccel ezelőtt. Nővérem nagyot nevetett rajta, mert konkrétan úgy szedtem a fokokat, mintha tűzön sétálnék: lábujjhegyen, magas térdemeléssel.
- Szép termetek van - állapította meg ránézésre Edina, miután átlépte a küszöböt. Körbefuttatta a szemét, hosszasan elidőzött azzal, hogy magát nézte a tükörben.
- Köszönjük. Ez amolyan harmadik otthon - Tao hanyagul vállat vont, majd ledobta magát az egyik kanapéra.
- Harmadik? - Nem akartam kíváncsi lenni, de még is érdekelt, hogy miért a harmadik.
- Első a rendes otthonunk, a második a dorm, vagyis a kollégium, a harmadik pedig ez.
- El is felejtettem, hogy ti kollégiumban laktok - Lassan a homlokomra helyeztem a tenyerem, drámaivá téve a szituációt. A fiú felnevetett, lehunyta a szemét, s egy nagy sóhajjal hátrahajtotta a fejét. Próbáltam nem a nyakát és a kidudorodó ádámcsutkáját nézni, de nem sikerült; látványosan legeltettem rajta a szemem, amit nővérem észre is vett. Oldalba bökött, ezzel visszahozva a valóságba.
- Ne ilyen feltűnően... - súgta kuncogva. Azt mondta, hogy ne feltűnően. Akkor nézhetem tovább, csak nem feltűnően. 
- Hány éves vagy? - Még mindig hátrahajtott fejjel pihent a fiú, ezért kicsit eltorzult hanggal tette fel a kérdését.
- É-én? - kérdeztem vissza, ennél az egyetlen szónál is megakadt a hangom.
- Nem is én.
- Tizenhét.
- Mira, mért nem mondod azt, hogy húsz? Simán kinézel annak! - Dina finoman rávágott a hátamra, még is összegörnyedtem az ütés lendületétől. Én húsznak? Maximum álmomban, baby. 
- A százhatvan centiméteremmel és a baba arcommal simán kinézek húsznak, tényleg! - Mérgesen rátapostam a lábfejére.
Egy halk "haha" hagyta el Tao ajkai közét, összefonta kezeit mellkasa előtt, ezt követően visszahúzta a fejét, s egyenesen ránk nézett. - Te hány éves vagy? - bökött Edina felé. Ahj, most minek kérdezősködik? 
- Áh, én már kiöregedtem! Huszonöt - Mosolyogva felfedte életkorát, bár azt hittem, fiatalítani fogja magát. Általában azt szokta csinálni. Leültem a földre, majd egy aprót nyögve elterültem a padlón, mert miközben dőltem hátra, húzódott a medencecsontomnál a bőr, a zúzódás pedig még mindig ott volt. Fejem alá pakoltam a kezeim, a térdeim pedig felhúztam, hogy kényelmesebb legyen a pozíció. A látóteremben csak Dina maradt, viszont magamon éreztem Tao tekintetét. Nem is csupán éreztem, hanem láttam a tükörből, hogy engem néz. De nem csak engem nézett, hanem nővérem is.
A szőke némi fáziskéséssel, de megszólalt: - Szép életkor.
Nővéremnek kissé kidülledtek a szemei a fiú mondata miatt. Csípőre vágta a kezét, és fújtatott egyet:
- YA! Ezt úgy mondtad, mintha már hetven éves lennék!
- Te mondtad, hogy kiöregedtél - ZiTao higgadtan kezelte nővérem kirohanását.
Hangosan felröhögtem még mindig a plafont nézve; a látókörömbe került testvérem, amint bosszús fejjel állt felettem. A mosoly lassan eltűnt, felhúzott szemöldökkel és érzelmek nélküli arccal álltam haragos tekintetét. Sóhajtva pislogott párat; követte a példám és ő is lefeküdt mellém. Váratlanul megjelent a biasom, fölém hajolt, ezzel eltakarva a lámpafényt.
- Jobb a földön? - érdeklődött kíváncsian; elnyúlt mellettem a parkettán, kezeit összekulcsolta, s hasára helyezte.
- Elkezdted már a gyakorlást? - tudakolta Edina, aki a falon csüngő lámpákat nézte.
- Nem tudtam, mert egy bizonyos szőke kínai fiú, akit mellesleg Huang ZiTaonak hívnak, rám hozta a szívbajt! - Taóra szegezve mérgesnek hitt tekintetem válaszoltam nővéremnek. Amaz védekezésül a magasba emelte a kezét, miközben tágra nyílt szemekkel nézett.
- Csak simán válaszolnod kellett volna a kérdésemre, és nem történt volna meg ez. Nem tudom, hogy miért kellett elrohannod - csóválta meg a fejét Tao. Dina megütötte a vállam, mire felé fordultam.
- Mégsem az ő hibája - okoskodott felmutatva a mutatóujját, amit vádlón felém mutatott.
- Akkor az enyém, bocs. - Felmorrantam, hasra fordultam, majd államat a padlózatra támasztottam. Véletlenül ránehezedtem a medencecsontomra: nyöszörögve feltérdeltem és ráültem a sarkamra.
Hirtelen eszembe jutott egy kérdés, a válasz nagyon érdekelt: - Miért vagy itt, Tao? A többieket hol hagytad? Ja, és mielőtt még megkérdezed, nem, nem zavar az, hogy itt vagy.
- Bő egy óra, mire ideérnek. Azért jöttem el korábban, mert itt hagytam a telefonom. Azért vagyok itt, mert nincs értelme visszamenni a koleszba. Remélem megadtam a kérdéseidre a választ, te kis kíváncsi - borzolta össze a hajzatomat, miközben mosolygott rám. Ha most kaja lenne a számban, tuti félrenyelnék. Unott arccal szemléltem az arcát, szememet megforgatva fújtattam egyet, és megigazítottam felálló frizurámat.
- Mira, elmegyek, és kerítek valahonnan kávét. Mindjárt bealszom - Edina egy ásítás kíséretében mondta a magáét, felnyalábolta magát a földről és elhagyta a termet, minden köszönés nélkül. Basszus. 
- Úgy látszik, egyedül lettél hagyva - ecsetelte a mellettem fekvő. Nem tudtam rá mit mondani; újra felvettem a háton fekvő testhelyzetet, s néztem tovább a plafont. Csend lengett körbe bennünket. Nem zavart különösebben, sosem voltam az a beszélgető típus.
- El kéne kezdenem - szólaltam meg két perc hallgatás után, majd óvatosan talpra álltam. Megigazítottam a felgyűrődött felsőm, amint az anyag hozzáért a zúzódáshoz, felszisszentem. Azon a helyen nagyon érzékeny lett a bőröm.
A szőke követte a példám: felpattant a földről, beletúrt a hajába, ezzel elrendezve rakoncátlan tincseit.
- Nyújtasz? - kérdezte még mindig a séróját igazgatva.
- Igen. Segítesz kinyújtani a terpeszem? - Kérdésem kicsit meglepte, enyhén kidüllesztette a szemeit, de rendezte vonásait, s fehér fogait kivillantva mosolyodott el. - Otthon már próbáltam spárgázni, viszont sajnos nem ment le teljesen - biggyesztettem le alsó ajkamat, szemgolyóimat nagyra nyitva néztem tovább magam elé.
- Cuki vagy - Tao megsimogatta a fejem búbját. Felhúztam a szemöldököm, nem értettem, mi értelme ennek a hajborzolásnak és a fejsimogatásnak. Nem vagyok kutya! Idegesen felmorrantam, újra helyet foglaltam a parkettán, s széthúztam a lábaim. A fiú leült mellém, talpait a lábszáramnak támasztotta, és megragadta kinyújtott kezeim. Óvatosan tolni kezdte lábait; az enyémek fokozatosan csusszantak hátra, míg végül teljes száznyolcvan fokban nem álltak.
- Mit kell ezen nyújtani? Tisztára olyan, mintha gumiból lennél - Elhúzta a lábait, s kezeivel kissé hátrébb lökte magát.
- Nővérem is ezt mondta.
Összezártam a lábaim, felugrottam a földről és elcsúszkáltam a lejátszó felé, amibe még mindig be volt dugva a telefonom. Eldöntöttem, hogy nem vesződöm a nyújtással, egyből belevágok a közepébe. Mielőtt megkerestem volna azt a triplán felturbózott dubstepet, lejjebb vettem a hangerőt a gépen. Nem akartam úgy járni, mint az első alkalommal. Tao biztos, hogy kiröhögött volna, ha újra elkövetem azt a hibát. Elindítottam a zenét, azt követően a terem közepére siettem, s a tükrök felé fordultam. Alapállásba álltam, elszámoltam háromig, és elkezdtem a táncot. Sok kéz-és lábmunkát helyeztem a koreográfiába, próbáltam nehezebb elemeket belecsempészni, hogy lássák, képes vagyok mindenre. Nagyon meg akartam felelni a meghallgatásom, mert mindig is az volt az álmom, hogy
berobbanjak a szórakoztatóiparba, Korea szárnyai alatt. Az SM szárnyai alatt.
Miközben én táncoltam, a kínai rapper meredten figyelte mindegy egyes mozdulatom. Cseppet sem zavart az, hogy nézett, mert az arckifejezéséből ki tudtam venni azt, hogy tetszik neki az, amit csinálok.
Zihálva terültem el a földön, mikor az utolsó táncelem is befejeződött.
- Ezt az egészet te találtad ki? - Tao felkiáltott döbbenetében, a tükörből láttam, hogy nagyon izgatott lett emiatt.
- Ühüm - Csak ennyit sikerült kinyögnöm kettő hatalmas levegővétel között.
Hirtelen tört rám az émelygés. Ne! Csak ezt ne. Felálltam a padlóról, s legyezgetni kezdtem magam, de tudtam, hogy nem lesz jobb. Éreztem, hogy fokozatosan sápadok el, megváltozott a közérzetem, nem éreztem jól magam.
- Mi a baj? - ZiTao sebesen odarohant hozzám, tenyereivel közrefogta az arcom. - Fal fehér vagy! Jól érzed magad? - Nem tudtam megszólalni, mert egy hang sem jött ki a számon. A fiú kényszerített arra, hogy nézzek a szemeibe, csakhogy arra sem voltam képes. Elvesztettem a fejem, azt sem tudtam, mit csinálok. Tao vállaiba martam, hogy megtartsam magam, mert különben biztos, hogy összeestem volna.
- MIRA! - Dina hangját hallottam. Sietős léptek ütötték meg a fülem, ezzel egy időben valami hideg fröcskölődött folyamatosan az arcomra. Kicsit jobban lettem tőle, a látásom is tisztult. Edina összezárt ajkaim közé préselt egy kockacukrot. Felocsúdva rágtam össze apróra, majd nyeltem le. Már megint leesett a cukrom. Elengedtem a kínai fiú vállát, s nővéremre néztem, aki nagyon dühös volt. Ismét megszédültem, ezét inkább elbotorkáltam a kanapéig; levágódtam a fekete műbőrre, felhúztam a térdeim, és sóhajtottam egy nagyot.
- Mikor vettél be utoljára gyógyszert?! - förmedt rám testvérem.
- Mióta itt vagyunk Koreában, nem vettem be gyógyszert... - motyogtam lesütött szemekkel. Biasom egy üveg vízzel és egy csomag szőlőcukorral ült le mellém. Felém nyújtotta a szerzeményeit; halványan mosolyogva fogadtam el. Megittam a víz felét, a cukorból pedig betömtem öt darabot a számba. Francba, tényleg felelőtlen vagyok. De ez a cukor finom.
- Mira. Tudod, hogy elengedhetetlen a gyógyszer. El is ájulhattál volna! És ha Tao nincs itt?! - Könnyektől csillogó szemekkel ordított velem. Teljesen megértettem az aggodalmát.
- Ez olyan dolog, amiről nem szabad tudnom, vagy... - Kezdte volna a mellettem ülő fiú, ha nem vágok közbe.
- Ez egy krónikus betegség. Általában cukor leesés, hányás, néha dühkitörés. Állandóan hasmenésem vagy, ezért is vagyok ennyire vékony - Rekedten beszéltem hozzá. Mindig is elszontyolodtam, ha a betegségemről kellett beszélnem. - Vastagbélgyulladásom van.
- Te nem vékony vagy szívem... hanem csont, és bőr - suttogta Dina, aki időközben letérdelt elém. Nem tudom, hogy milyen felindulásból, de Tao a derekamra kulcsolta kezeit, úgy húzott közelebb magához. Erős karjaival közrefogta a testem, homlokát a vállgödrömbe támasztotta. Egy apró "huh" hagyta el a szám, tágra nyílt szemgolyókkal meredtem a fehér falra. Óvatos mozdulatokkal és egy nagyot nyelve fontam át a hátát, s hunytam le a szemeim.
- Fogalmam sincs miért, de úgy érzem, megkedveltelek - lehelte halkan a fülembe a fiú.

Na jó, hozzátok a vödröt, mert mindjárt elolvadok... vagyis... ez az egész helyzet csak szerintem full nyálas? 

Chapter 6.

- Francba, francba, francba...
Dina folyamatosan ismételgette ezt az egy szót, ami egyben az ébresztőm is volt. Nyüszítettem egy nagyot, s mikor felnyitottam a szemhéjaim, a szemem elé tárult egy igen érdekes szituáció: nővérem egy melltartót és egy tangát szorongatott a markában, közben a csillagokat szidta le az égről. Felkuncogtam a jelenetet látva; gondolom Edina meghallotta, mert az ágy felé nézett; meglátott, s még jobban elkomorult az arca. Nem telt bele pár másodpercbe, egy hatalmas hisztirohamban tört ki.
- Elszakadt ennek a pántja, - mutatta felém a már kissé megviselt melltartót - sőt, még ez is szétszakadt! - rázta meg az alsóneműt.
- Akkor szedj elő másikat - Higgadtan megrántottam a vállam, kiszálltam az ágyból és nyújtózkodtam egy nagyot.
- Nincs másik... Amiket elhoztam, azokat mind kinőttem.
- Most majdnem rávágtam, hogy adjak-e fehérneműt - Elfojtottam egy ásítást, legyintettem egyet, beleléptem a dinós mamuszomba, s becsoszogtam a fürdőbe. A mosdókagyló elé álltam; felröhögtem a kinézetem láttán. Előhalásztam a tükör mellett álló szekrényből a fogkefém és a fogkrémem; öt perc alatt vakító fehérre sikáltam a fogaim, az ínyem is sikerült felsértenem a fogkefe műanyag felével. Gyorsan fésűt ragadtam, kifésültem a hajam, majd lófarokba kötöttem. Teljesen felfrissülten libbentem ki az ajtón; megláttam a nővérem, aki az ágyon térdelve gyászolta balesetet szenvedett ruhaneműit.
- Menj el, és keress egy boltot. Biztos lehetsz benne, hogy van külön fehérneműbolt Gangnamban - veregettem vállon, biztatóan mosolyogva.
Leguggoltam az ágy mellé, kinyitottam a bőröndöm, előszedtem belőle egy kék színű nike melegítőszettet, egy fehér pólót és egy szintén fehér sportmelltartót.
Úgy döntöttem, hogy meglátogatom az SM egyik próbatermét, ha már felajánlották, hogy használhatok egyet. Magamra kapkodtam a ruháim; leültem Dina mellé, aki ugyan ott gubbasztott annyi különbséggel, hogy a telefonját nyomkodta.
- Igen, van fehérneműbolt errefelé. A hoteltől nem is olyan messze - dünnyögte a készülék képernyőjét nézve.
- Na látod! Menj, és vegyél párat. Én addig elmegyek az SM-hez. Utánam jössz?
- Persze. De el ne tévedj - lökött vállon.
Az oldaltáskámba beledobáltam egy üveg vizet, pénztárcát, dezodort, váltó ruhát és egy könyvet; feltettem a vállamra, s levettem az éjjeliszekrényről a telefonom és a fülhallgatóm. Felkaptam a csuklyám a fejemre, az ajtóhoz sétáltam, majd lenyomtam a kilincset.
- Várj! Reggelizni ki fog? - figyelmeztetett Edina, a telefonjából fel sem nézve.
- Majd bemegyek egy boltba. Tudok venni magamnak kaját, van nálam pár won.
Kilöktem az ajtót, amilyen gyorsan csak tudtam visszacsuktam és rohantam keresztül a folyosón, le a lépcsőn. Dina tuti képes lett volna utánam szólni ilyen piti dolgok miatt, mint például nincs rendesen bekötve a cipőfűzőm meg hasonlók, ezért sprinteltem el olyan gyorsan. Kiszáguldottam a hotelból, elindultam egy utcán, fogalmam sincs merre.
- Mira! - A nevem kiabálására lettem figyelmes. Elég messziről jött, ezért is kaptam fel a fejem a hotel oldalára, ahol ablakok száza díszelgett. Megláttam az integető nővérem, amint az ötödikről ordít nekem. - Ugye eltetted a fésűd? Mert ha nem, majd utánad viszem!
Anyám borogass... 
- Nem tettem el. Hozd utánam, lécci'! - üvöltöttem vissza, sarkon fordultam és futásnak eredtem. Azért futottam, nehogy megint utánam szóljon valami miatt. Túlságosan figyel rám, és aggódik mindenért. 
Az utca tele volt emberekkel, többnyire egyenruhás diákokkal, akik beszélgetve haladtak előre, gondolom, az iskolába.
Az egyik utcasarkon állt egy kisbolt, mivel megtetszett, betértem oda. Gyerek fejjel gondolkodtam először, mert azt hittem, hogy Koreában nem ismerik a pékárut - kakaós csiga, sajtos rúd, kifli, zsemle stb. -, de kellemesen csalódtam, mikor találtam egy polcot tele frissen sült finomságokkal. Vettem kettő csigát reggelinek, majd jegeskávé után kezdtem kutatni, amit az egyik eldugott hűtőben találtam meg. Gyorsan mentem fizetni, mert minél előbb oda akartam érni. Beletettem a táskába a kajám, s a már megbontott jegeskávéval a kezemben hagytam el az üzletet.
Hirtelen tudatosult bennem, hogy nem tudom, merre kell mennem. Ijedt fejjel kutattam a pénztárcám után, ahova emlékeim szerint belecsúsztattam azt az összehajtott térképet, amin fel vannak tüntetve a Gangnamban lévő ügynökségek. A nagy sietségben sikerült a combomra öntenem a kávé felét; egy hatalmas barna folt keletkezett a ruhán, amit ha akartam volna se tudtam volna eltüntetni. Majdnem felüvöltöttem idegességemben, de nem akartam magamra vonni a figyelmet.
A tárcában turkálva a kezembe akadt egy kis papíros, kihúztam és szétnyitottam. Nagy szemekkel figyeltem a bejelölt helyeket, csak másodjára szúrta ki a szemem az SM. Mellette volt egy kis csillag, viszont nem tudtam, hogy miért van ott. Észrevettem, hogy a papír másik oldalára van írva valami, mert átütött a fekete filc. Megfordítottam, ott is találtam egy csillagot, mellette egy kis üzenettel: "Általában ott szoktak csövezni a rajongók az épület előtt, szóval vigyázz magadra!^^ John~" Áh, már értem ezt a csillagozást. 
Visszafordítottam a lapot, s szemügyre vettem az útvonalat és az utcaneveket. Az összes út a hoteltól indul ki... Akkor jó irányba jöttem! Pont abba az utcába mentem be random, amerre kellett volna.
Egészen egyenesen kellett mennem, amíg a szemem elé nem akadt egy kereszteződés. Balra kellett fordulnom, egy három kilométer után ismét balra, majd újra egyenesen, végül, ha jó fele mentem, jobbra kellett fordulnom, és egy újabb két kilométer várt rám. A tüdőm már majdnem kiköptem, a lábam fájt, a combomra meg rászáradt a barna kávéfolt.
Örömömben felvisítottam, ugyanis a szemem elé tárult az SM épülete, igaz messziről, de ott volt. Egészen odáig rohantam, majd megálltam a nagy "SM Entertainment" felirat előtt, s kifújtam magam. A felirat mellett áll egy barna színű három fokos lépcső, a lépcső legtetején meg egy hatalmas üvegajtó. Gondolom az lehet a bejárati ajtó.  
A nadrágomat feltűrtem térdig, ezzel valamennyire eltakarva azt a csúnya foltot, levettem a csuklyám és megindultam az ajtó felé. A második lépcsőfoknál jártam, mikor váratlanul az üvegajtó elkezdett tolódni balra és egy nagydarab öltönyös fickó lépett elő. Ez egy automatikus tolóajtó? Zsír. 
- Kérem, menjen innen! - Hangja hátborzongató és utasító volt. Máskor egy "Kösz, inkább megyek!" mondat kíséretében hátat fordítottam volna és elrohantam volna, de most nem tehettem meg.
- Elnézést kérek, de nekem muszáj bemennem. Vagyis, nem muszáj. Én Miranda vagyok Magyarországról és gyakornoknak jelentkeztem. Elméletileg ma lett volna a meghallgatásom, de a kompkatasztrófa miatt eltolták egy héttel. Tegnap kaptam üzenetet innen, amiben az állt, hogy használhatok egy termet, ahol gyakorolni tudok a meghallgatásra - mutattam felé a telefonom határozottan. Megnézte az üzenetet, majd hümmögött egyet.
- Bejöhet.
Arrébb állt az útból, nekem ezzel utat engedve. Oldalazva mentem el előtte, s mikor becsukta az ajtót, összerezzentem az ajtócsapódástól. Hatalmas aula tárult elém, kétoldalt fotelek hada helyezkedett el, a helyiség végében középen pedig a porta. A pasas megragadta a vállam, és tolni kezdett a pult irányába, ahol egy férfi ült fültelefonnal a fülében, s nyomkodott valamit a laptopján.
- Ez a kis hölgy Magyarországról jött, meghallgatás miatt - vágott bele a közepébe az ember. A másik felkapta a fejét, látványosan megnézett magának, majd újra hozzáragadt a monitorhoz.
- Balassi Miranda, Magyarország, Tizenhét éves - Gondolom most felolvasta, amit kiadott a gép rólam. - Ugye? - nézett fel rám egy félmosollyal. Hevesen bólogattam. - Első emelet, hetedik ajtó. Tessék - nyújtott felém egy kulcsot, amit egy meghajlás után átvettem.
- Köszönöm.
- Balra van a lépcső. Ne feledd, első emelet, hetedik ajtó. Eltéveszthetetlen - Fejével biccentett egyet balra, lehajtotta a fejét, s ismét gépelni kezdett. Magam mellé néztem, de az a nagydarab pasi már nem volt a közelemben. Tüdőmet megtöltöttem levegővel, s miközben sétáltam a lépcső felé, fokozatosan fújtam ki. Remegő gyomorral lépdeltem felfelé, közben azon rágódtam, mi lesz, ha valaki leszólít, hogy mit keresek itt.
Körbenéztem az első emeltet folyosóján: a falak és a padló is fehér színben pompáztak. Az ajtókat könnyen ki lehetett venni, mert üvegesek voltak. Sikeresen megtaláltam a hetes számú ajtót. Remegő kézzel csúsztattam be a zárba a kulcsot, majd fordítottam el. Megfogtam a kilincset s kinyitottam az ajtót, ami kifelé nyílt.
Azt hittem dobok egy hátast, mikor megláttam, hogy melyik termet szánták nekem. Ebben szokott gyakorolni az EXO! Atya ég... 
Az ajtóban állva körbenéztem. Bal oldalon álltak az eltakart ablakok, az ajtó bal felén meg a felhőmintás tapéta, ami szerintem inkább függöny. Az tuti függöny. Előttem állt az a fehér oszlop, ami összekötötte a plafont a földdel. Jobb oldalon az egyik sarokban fekete kanapék és egy hangfal foglalt helyet, a másik sarokban pedig szintén hangfalak asztallal és székekkel. A hatalmas tükrökről, amik beborították az egész falat, jobb oldalon is, meg előttem is, ne is beszéljünk. Felnéztem a plafonra, ahol négysoros lámpák hadát szerelték fel. Ez tényleg az a terem. Bár lehet, hogy nem, mert tuti, hogy egy csomó ugyan ilyen kinéző próbaterem van az épületben. Becsuktam az ajtót magam után, a fémdobozban maradt pár korty kávét gyorsan lehúztam, az üres dobozt betettem a táskába és kibújtam a cipőimből. Elővettem a telefonom, majd odacsúszkáltam az asztalhoz. Ez a parketta nagyon csúszik. Találtam ott egy zenelejátszót, amiben be volt dugva egy árva USB kábel. Letettem a táskám az asztalra, hozzá csatlakoztattam a telefonom a lejátszóhoz és kerestem rajta zenét. Amilyen gyorsan kapcsoltam be, olyan gyorsan lőttem ki, mert a hangfal max hangerőre volt állítva, engem meg megijesztett. Dobogó szívvel tettem le az asztalra a telefonom, és vágtam magam hanyatt a padlón.
Pár percig csak a parkettán feküdtem csendben, s kiégettem a retinám a lámpával, egyszer csak arra lettem figyelmes hogy valami szól. Felkeltem a földről és megnéztem a telefonom, de semmi. A hang a kanapék felől jön. Tettem egy kilencven fokos fordulatot, s közelebb mentem az ülőalkalmatosságokhoz. Az egyik garnitúrán észrevettem egy fehér iphone-t, az csörgött, világított és rezgett egyszerre.
- Hát ez meg kié lehet? - Egészen közel mentem a telefonhoz, s megnéztem. YIFAN?! - Jézus... ez valamelyik srácnak a telefonja. Jaj, és ha idejön?! Én meg itt vagyok! - Fokozatosan estem kétségbe. Kapkodtam a fejem ide-oda, hátha találok egy jó búvóhelyet. - Simán beférek az asztal alá...
Egy pillanatra megállt bennem az ütő, mikor meghallottam, hogy valaki lenyomja a kilincset. A fehér oszlop mögé futottam, összehúztam magam és visszafojtottam a levegőm.
- Ki volt az a barom, aki nyitva hagyta a termet és a zárban hagyta a kulcsot...? - dörmögött magában valaki, akinek a hangja nagyon is ismerős volt. - Hát ez a cipő? - Oh basszus... - És az a táska? - Csak az oszlop felé ne nézz, kérlek. A tükörből láttam az embert, aki személy szerint az én ultimate biasom volt. - Hol hagyhattam a telefonom? - Most kajak magában beszélget? Jó, azt én is szoktam. - Oh, megvan! - kiáltott fel örömében, s gondolom levette a kanapéról a telefonját.
Halkan kifújtam a tüdőmben tartott levegőt, reméltem, hogy nem hallja meg. Sajnos, Fortuna nem volt kegyes hozzám, mert Tao az oszlop felé kapta a fejét. Összezártam a szemeim, gyermeki gondolkodással azt hittem, hogy nem fog észrevenni. Cipő kopogás töltötte be a termet, ami azt jelentette, megindult felém. Résnyire kinyitottam a szemeim; megláttam egy pár fehér cipőt, amik közvetlen előttem álltak. Végem van.
- Te meg mit keresel itt? - Összeráncolt szemöldökkel hajolt le hozzám. Kidüllesztett szemekkel néztem vele farkasszemet, tátogva feltápászkodtam, és eloldalaztam előle. Komolyan mondom, megijedtem tőle. Taón tartva a szemem megcéloztam az ajtót, s már majdnem elértem, mikor az utolsó pillanatban utánam iramodott a fiú és elkapta a csuklóm.
Odarántott magához, majd erősen megragadta a másik csuklóm is. - Sasaeng vagy?!
- De... De... De... Dehogy is... - makogtam elhűlve, éreztem, elsápadok.
- Akkor?! - Dühös volt. Barna szemei szinte villámokat szórtak. - Te nem vagy ázsiai - állapította meg kissé meglepődve. Nem mondod? - Téged már láttalak képen. Te vagy az a gyakornokjelölt? - Szorítása fokozatosan enyhült. Kirántottam a csuklóim, majd kirobbantam a teremből.
Ez volt aztán a bemutatkozás. Most mit gondolhat rólam? Végül is, nem igazán érdekel. Nagyon ijesztő volt azokkal a szemekkel.Végigsprinteltem a folyosón, a lépcső felénél megcsúsztam és legurultam. Ráestem a kezemre, a medencecsontom pedig beütöttem.
- Te jó ég, Mira! - Edina - fogalmam sincs, hogy került oda - ijedten kiáltott fel, s rohant oda hozzám. - Mit csinálsz? Normális vagy?! - Felsegített a földről és megnézte a karom.
- Dina, segíts! - nyöszörögtem könyörgő szemekkel.
- Mi az? - Felhúzta a pólóm a derekamig. Lenéztem a felfedett részre; kiálló medencecsontomon egy hatalmas kék-zöld-lila folt éktelenkedett.
- Üldöz... - Az első emeletről sietős lépteket hallottam.
- Ki?
- Tao! - Visítottam a nevét, mert hallottam, jön lefelé a lépcsőn. Elbújtam Dina háta mögött, s mikor kikukucskáltam, ZiTaóval találkozott a tekintetem.
- Te félsz tőlem?! - akadt ki a kínai fiú. Az előbb féltem tőled, de alapból nem. Sőt örülök, hogy a közelemben vagy. 
- Mi történt? - nyúlt hátra a nővérem, megbökte az oldalam és hátranézett.
- Azt hitte, hogy sasaeng vagyok - Lábujjhegyre álltam, úgy súgtam bele a fülébe.
- Megkérdeztem mit keres a termünkben, ő meg elrohant - biccentett felém Tao. Aha, persze, persze.
- Kajak félsz tőle? Azt hittem, imádod - nézett rám Dina. Biasom meglepődött, nekem meg az arcom forrósodott fel nővérem kijelentése miatt. Megrúgtam a vádliját, majd durcásan karba tettem a kezem.
- Imádsz? - vonta fel a szemöldökét a szőke kínai, és egy szívdöglesztő vigyort varázsolt arcára. 

Atya úr isten...